Aktuális

Melyiket a három közül?

Szinte már gusztustalanul boldog, cheesy kép, pedig ez lenne a normális (fotó: sheknows.com)

"Huszonnyolc évesen, férjjel és két gyerekkel belecsöppentem egy tizenöt éves lány életébe, folyton azon imádkoztam, hogy elvetéljek" - zokogta az arcát és nevét titkoló nő az RTL Klub Házon kívül című műsorának ma esti adásában. Azóta főztem egy kiváló túróscsuszát, elmosogattam és megfürödtem, de még mindig nem tudom a kétségbeesetten gyónó riportalanyt kiverni a fejemből. Nem sokkal fiatalabb nálam, akár osztálytársak is lehettünk volna. Vajon hányan vannak a gyerekkori évfolyamtársaim közül, akik mélyszegénységben élnek? A nő, akit a riportban csak Katának neveznek, arról beszélt, hogy sem anyagi, sem lelki segítséget nem kapott, amikor a harmadik gyerekével lett várandós. A tizenharmadik héten tudta meg, hogy terhes, de azzal is tisztában volt, hogy háromgyerekes családként mehetnek a híd alá, ezért "inkább azt mondtuk, hogy a két gyerekünkért küzdünk, legalább velük maradhassunk". Először az abortusz került szóba, de aztán az örökbeadás mellett döntöttek. Döntöttek? Az túlzás. "Nem volt választási lehetőségünk, ezt a mai napig nem döntöttük el..." - törölgette a könnyeit Kata, aki hét hónappal a kis poronty születése után még mindig felébred éjszaka, amikor gyereksírásról álmodik a szegényes kis kunyhó falai között.

Amikor a riporter azt kérdezte, mit szólt a férj a helyzethez, még megdöbbentőbb válasz érkezett: “Hetekig azt fontolgatta, hogy ha öngyilkos lesz, egy évig a fizetése hetven százaléka lesz az özvegyi nyugdíjam, de a családi pótlék magasabb lesz…” A férfi végig magát hibáztatta, és a szülés után két héttel otthagyta a családot: szégyellte magát, amiért képtelen eltartani őket, ezért inkább elbujdosott, és az alkoholba menekült. Kata az első pillanattól máig titkolta a harmadik gyereket a világ előtt, mert ő is mélységesen megveti magát, amiért lemondott a kicsiről. “Már csak tizenhét év és öt hónap, és elé állhatok, elmondhatom neki, hogy megbántam, amit tettem, de nem volt más lehetőség…” – szipogta.

Vajon ki a hibás? Ki a felelős? Az önkormányzat és a kormány, amely még mindig nem támogatja eléggé a nagycsaládosokat, a kispénzűeket és a falvakat vagy ez a boldogtalan pár, akikbe olyan mélységesen mély életidegenséget oltott a szomorú, üres és csendes magyar vidék, hogy – sok százezer sorstársukhoz hasonlóan – “zivataros” időkben az öngyilkosság és az alkohol tűnik az egyetlen járható útnak? Ezt tanulták, ezt szívták magukba otthon, és észrevétlenül, szándékukon kívül ezt az attitűdöt adják tovább gyerekeiknek is. Hiába a szakmunkásvizsga, az érettségi és a diploma, ha a természetessé válik az alapélmény, hogy nincs választásunk, tehetetlen és kiszolgáltatott bábui vagyunk a kegyetlen fátumnak.

Sok minden eszembe jutott: például Jókai Mór novellája 1856-ból, a Melyiket a kilenc közül? című. Emlékszem, másodikban karácsonykor ezt a kis műsort adta elő az osztályunk, de már akkor sem értettem: hogyan mondhat le egy szülő a gyerekéről anyagi okok miatt? Hiszen ahol elfér nyolc, ott van hely kilencnek is. Ahol eszik kettő, ott marad étel a harmadiknak is. Hogyan létezhet akkora nyomor, ami egy többé kevésbé fejlett országban arra kényszeríti az egészséges, fiatal szülőket, hogy soha többé – legalábbis majd két évtizeden át – ne lássák a gyereküket? Mit érezhet az a gyerek, az az ember, akit ennyire nem akartak, nem vártak, nem fogadtak el, pusztán azért, mert – nem hibáztatok senkit, nem is tehetném – üres volt a malacpersely? És mindez itt, tőlünk pár kilométerre történik: nem valahol a harmadik világban, ahol másodpercenként több tucat gyerek hal éhen.

Vannak nálam sokkal okosabb emberek, akik ugyanúgy nem találják a válaszokat ezekre a kérdésekre, mint én. Jó lenne valami bölcset mondani, de ilyenkor lelassulnak az agy kerekei, és csak a kellemetlen, maró érzés marad toroktájon: mennyit szenvedhetett ez a család! Gyakorlatiasabb iskola, ami az életre nevel; mentálhigiénés figyelem, ami rámutat a kötélen és a poháron túli megoldásokra; a generációk és közösségek összetartása, ami biztonságot ad a fiataloknak; állami támogatás, ami mentőövet nyújt a minimálbérből élő kisközségi nagycsaládosoknak; EU-pályázatok, amik segítenek a munkahelyteremtésben és a bérek racionalizálásában… ezek csak szavak, itt viszont tettekre van szükség.
A cselekvés pedig először mindig egy alapos szemléletváltással indul.

Advertisements
Eszter névjegye (843 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

8 hozzászólás Melyiket a három közül? bejegyzéshez

  1. Nagyon durva dolgok ezek, s bár a megoldást sokan tudják, te is leírtad a lezárásban, mégsem történik semmi. Nem tudom, hogy honnan és kinek kellene kezdenie a cselekvést, az az egy azonban biztos, hogy egyre több hasonló történetet hallhatunk majd. Mindenki rinyál, hogy fogynak a magyarok, alig születik gyerek, s akik be is vállalnak valahogy egyet, hétszer is meggondolják a másodikat. Mi szerencsések vagyunk, mert mindkettőnknek van állása, tető a fejünk felett, s nagyszülők, akik olykor besegítenek, de még így is sokszor éppencsak kijövünk hóvégére a “csodás” gyedből és a párom fizetéséből. Csak azt tudnám, hogy a nagyszüleim hogyan tudtak eltartani és felnevelni 10(!) gyereket???

  2. A tízgyerekes generáció engem is sokkol. Hogy csinálták? Akkoriban a nőnek az volt a dolga, hogy évente-kétévente szüljön, és mivel korán mentek férjhez, nem volt fogamzásgátlás, természetes volt a 15-20 szülés, amiből aztán megmaradt 10-12 gyerek. Én azon is le vagyok döbbenve, hogy milyen természetesen kezelték, ha az újszülöttet elvitte a bölcsőhalál vagy egyéb nyavalya. Durva. Nem is tartották számon az elhalt gyerekeket, annyian voltak. Na és anyagilag? Egy fizetésből tizenketten-hárman? o_O

    • A sztori megint csak durva és rávilágít a társadalom cukormáza alatti árnyas rothadásra, amikor hétköznapi emberek kerülnek a fogaskerekek közé és menekülési lehetőségük a zéró körül tendál… Öngyilkosság a jobb életért… Nah, ez az igazi mártírság, másrészről pedig hajmeresztő gondolat.
      *Az érdekes számomra is (mikor a nagyszülői vonalon készítettem a családfámat), hogy lelkileg sokkal erősebbek voltak az ősök a bölcsőhalállal kapcsolatban, sőt úgy általában. Manapság egy megrázó amerikai dráma témája a gyermek korai halála, és hogy utána már semmi sem lesz ugyanaz Oscar-díjas alakításokkal, míg nálunk hatvan éve mi sem volt természetesebb, hogy Juliska három évesen meghaljon… Én belehülyülnék egy ilyen veszteségbe. Valóban tisztelnünk kell az őseink tartását, mert a miénk ilyen szinten már hajnali harmat délben… generációs satnyulás, vagy csak a jólét szürreális kakofóniájából fakadó globális gondolkodásmód fertőzése???

  3. A 10 gyerkőc felnevelését igazából anyagilag nem nagyon tudom felfogni, főleg, amikor Anyutól hallom, hogy naponta több kiló kenyér fogyott, literszámra vették a tejet, s 25 literes fazekakban főzték az ételt. Az azonban kétségtelen, hogy csak nagyon erős nők tudták ezt megoldani, hogy a semmiből is előteremtsék a mindennapit. Na, igen, ma vállalatokat irányítanak, régen családokat, mindkettőhöz rengeteg tudás és kreativitás szükséges (néha elgondolom, hogy a Mamám ugyanennyi ambícióval, erővel és ötlettel hová juthatna, ha most lenne mondjuk 18 és gyerekszülés helyett minden lehetőséget megkapna a tanulásra… :) ).
    Ami meg a gyerekhalandóságot illeti, az például ugyanúgy megviselte őt is, függetlenül attól, hogy nem kettőből, hanem 11-ből veszített el egyet. A legkisebb fia már nem élt, amikor megszületett, mégis a mai napig megemlékezik, mesél róla, még én is tudom a nevét, a születésének körülményeit, s azt, hogy még abban a nehéz helyzetben is milyen szeretettel várta. Csak, nyilván, ha 10 másikról is gondoskodni kell, akkor kevesebb idő marad a gyászra és a sírásra. Ha meg mégis elszakadt a cérna, akkor pszichológus helyett egymással beszélték meg a dolgokat… Azt hiszem, igaza van Akirának, valóban rengeteget tanulhatunk az ősöktől…

    • Aki tizenhárom-tizenöt gyereket felnevelt, az kiváló pénzügyminiszter, vezérigazgató és kreatív szakember lett volna, az fix. Le a kalappal az ősök előtt.

      Egyébként azt nem mondanám, hogy mindig jó, ha nem szánnak/tudnak szánni időt a gyászra bölcsőhalál vagy betegség miatti gyerekhalál esetén. Tudom, sokszor el sem temették az ilyen kicsiket…. és ez azért hosszútávon fájdalmasan lappangó titok, elnyomott fájdalom marad a családon belül. Ebből a szempontból jobb, hogy a mai társadalom bátorítja a szülőket, hogy temessék el halva született gyerekeiket is.

  4. Ami meg a férjet illeti – inkább elhagyta őket, hogy akkor Kata két gyerekkel és örök lelkiismeretfurdalással, ráadásul egyedül éljen?
    Hát nájsz.

    • Pontosan a problémakezelés abszurd, beteg, sötét módja az, ami a legmegrázóbb ebben a történetben. És sajnos nem egyedi az eset: ismerem ezt a kilátástalan, reményvesztett, önpusztító gondolkozást testközelből. Ők azok, akik nem mennek orvoshoz, inkább meghalnak; eredmény és pénz nélkül betegre dolgozzák magukat; bármi jó történik, várják a tragédiát…

      Még az egyetemen, Academic Writing kurzuson a legelső félévben rengeteg pro és kontra esszét kellett írni. Volt egy téma: “Engedélyhez kellene kötni a gyerekvállalást” címmel. A pró verzióba nehéz volt mit írni liberális aggyal, de azt fűztem bele, hogy mentális érettség, egészséges problémakezelési képesség kellene a családalapításhoz.

      Ebben azért, lássuk be, van valami. Nem azt mondom, hogy egy nehéz élethelyzetet vagy tragédiát hurráoptimizmussal kell fogadni (az se feltétlenül egészséges), de az öngyilkosság, az alkoholizmus és a család szétesése a három lehető legsötétebb kezelése a gondoknak. Anyagi helyzettől függetlenül sajnos bárhol befigyelhet betegség, baleset, csőd stb., és azért az lenne a cél, hogy ne a fentiekkel kezelje a nép ezeket a gondokat. Nem véletlenül vagyunk világelsők öngyilkosságban, ezt a problémát tudatos mentálhigiénés neveléssel kellene kezelni, legelső lépésben.

  5. Amikor még mentek ezek a 6-10 gyerekes családok, akkor nem volt kocsi, internet,ipod, x-box, chips és kóla, bacardi, barbie baba,okostelefon és zenélő fogkefe-mostmár viszont ezek nélkül sajnos kibaszott boldogtalanok vagyunk ugye. A fogyasztói társadalom átka, hogy már nincsenek Joó Györgyök, mint Móricz Boldog emberében.

2 visszakövetés / visszajelzés

  1. Miért nem alapít családot több fiatal… amíg fiatal? | Eszter's Offtopic
  2. Családalapítás és egyebek | I-SEE-STARS

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: