Aktuális

A harmincadik születésnap

Szeretettel Szonjának, aki ma ünnepli fennállása harmincadik évfordulóját (jövő héten ünneplünk!)

fotó: deemingdreaming.com

Amikor tizennyolc-huszonkét évesek voltunk, azt hittük, hogy harmincévesen már elértünk mindent, amit lehetett, de legalábbis egy karnyújtásnyira állunk álmainktól: vezérigazgatók/elismert művészek vagyunk, szültünk/nemzettünk két gyereket, kényelmes kertes házban/exkluzív felhőkarcolóban élünk, és minden héten megmentjük az emberiséget, mint Bruce Willis. Idén mindannyian betöltjük a harmincat (na jó, én még soká, nagyon soká), és meglepetten látjuk: igazából nem sok minden változott az elmúlt tíz évben. Vagy talán mégis?

Akkor most közelebb vagyunk?

1996-ban jelent meg a dal B oldalként, de korábban íródott

"I don't think I'm any closer now than I was at fifteen. I still don't know what I really want or how I really feel. Sometimes I think I've seen too much, sometimes nothing at all. And sometimes I think I just forgot what I was looking for" - Robert Smith saját bevallása szerint harmincéves volt, amikor a fenti sorokat írta, de persze egy gruftitól mi mást is várhatna az ember? Néha mi is így érezzük magunkat, de már egyre ritkábban. Általában, jobb napokon, amikor a Nap süt, már mind jól tudjuk, hogy mit akarunk.

Harminc – egész eddigi létezésünk alatt végig azt hittük, hogy ez valami nagyon más, nagyon komoly, nagyon érett… és nagyon öreg. Gyerekként úgy képzeltük, hogy egy harmincéves ember már visszavonhatatlanul és végérvényesen felnőtt, szarkalábai és ősz hajszálai vannak/kopaszodik, a gázáremelés miatt aggódik és adóbevallást készít, saját autót vezet és korán kel, közben pedig soha többé nem nevezhető már lánynak vagy srácnak, mert ő már nő és férfi. A harmincévesek baromi érettek, komolyak és felelősségteljesek, gondoltuk később is, éveken át.

Ha valami nem ment, valamihez éretlenek voltunk vagy nem bírtuk rávenni magunkat, titokban azt suttogtuk: nem baj, majd ha harmincévesek eszünk- hányszor hallottam ezt a mondatot! Minek az egészségpénztár? Majd harminc fölött! Minek főzni? Majd harminc fölött! Minek az életbiztosítás? Majd harminc után. Letenni a cigit/füvet/piát etc.? Majd megkomolyodunk harminc után, elvégre egyszer vagyunk fiatalok! Komoly kapcsolat, házasság, huszonévesen? Majd ha betöltjük a harmincat, ez a nagy vadászatok ideje! Ahány kortárssal beszéltem, mindenkinek volt valami az agya titkos szegletében, amit tizen-huszonévesen még nem csinált, de magában szentül hitte, hogy a hármas az életkor első számjegyeként majd magával hozza a változást.

Bizonyos értelemben, azt hiszem, semmi nem változott. Ugyanúgy röhögünk egy-egy (szívószállal elfogyasztott) sör mögött, ugyanúgy kiesszük a rudit éjjeli kettőkor a hűtőből, ugyanúgy bulizunk/filozofálunk reggelig péntekenként, mint tíz évvel ezelőtt (igaz, az utóbbira ma már ritkábban van lehetőség – és talán igény is). Ugyanúgy bosszankodunk, ha pattanás nőtt a homlokunkon egy fontosabb esemény előtt (igen, még mindig megesik), és ugyanúgy elpirulunk, ha a Sparban személyit kér a pénztáros vodkavásárláskor, mint gimnazista korunkban (igaz, már ez is ritkábban esik meg, mint akkoriban – és tény, hogy nagyobb örömet is okoz).

Egyfelől tehát minden ugyanolyan, mint az érettségi utáni éjjelen volt, ugyanakkor mégis mások lettünk. Talán nőttünk: nem csak hosszában és széltében, hanem – merész gondolat – elképzelhető, hogy a személyiségünk, a tudatosságunk és a toleranciánk is fejlődött az elmúlt tizenöt évben a magasságunkkal, a kosárméretünkkel és a (szétnézek magam körül) a sörhasunkkal együtt.

Mégis más lett!

A huszonkilencedik születésnapom óta többször is eszembe jutott már, mi más ma, mint tíz éve volt. Nézzük csak:

A "sznob főzős buli" Szonjánál

Már nem iszunk Tesco gazdaságos kiszerelésű körtepálinkát. Nemrég Szonjával carbonara spagettit főztünk a konyhájában, közben a Gyulai Pálinka Manufaktúra díjnyertes erdei szedrét fogyasztottuk, kísérőként egy hatputtonyos Tokaji aszút kortyolgatva mellé. Egyszer csak egymásra néztünk és felröhögtünk: nem igaz, hogy már eljött a posh főzős partyk ideje… Valóban: már nem iszunk olcsó, vacak italokat, és azt is tudjuk – általában – hogy hol a határ. Ja, és szoktunk főzni is.

Fontosabb lett a kényelem. Voltak évek, amikor egy szál hálózsákkal végigstoppoltuk Európát, és kiszuperált gyárépületekben vagy a szabad ég alatt aludtunk, tíz euróval a zsebünkben (ej, de jó, hogy apu nem olvassa a blogomat). Nem számított a kényelmetlenség és a veszély, mert látni, tapasztalni és érezni akartunk, nem egyszer a katarzisig jutva el így. A kalandos kirándulásokról még most sem mondtam le, de már fontosabb a kényelem és a biztonság.

Jobban tudjuk, hogy mit akarunk… Húszas évek jó része azzal telt, hogy megpróbáltunk rájönni, kik vagyunk és mit akarunk, közben pedig párszor pofára is estünk. Mennyi kétség, mennyi zsákutca! Nem állítom, hogy ilyesmiben többé nem lesz részünk, de ismeritek a mondást: egyszer vagyunk fiatalok, utána más mentséget kell találnunk. :) A prioritások mindenesetre kezdenek kialakulni.

…és könnyebben megengedjük, hogy a dolgok történjenek, ahogy történniük kell. Visszatekintve életem fontos állomásaira, rengetegszer bonyolítottam túl a dolgokat, fölösleges szenvedést okozva ezzel. Ma már sokkal türelmesebb és nyugodtabb vagyok: kezd tisztázódni, miért érdemes küzdeni, és mikor kell némán hagyni, hogy a dolgok megtörténjenek.

Jobban állunk anyagilag, mint húszévesen. Jól emlékszem az élményre, amikor hónapokig gyűjtöttem a pénzt huszonkét évesen, hogy Berlinben az X-TRA-X-ban jól bevásároljak: persze egyetlen szoknyát és egy övet tudtam csak venni. Még most sem vagyok milliomos, de azért ma már azért jobban ki tudnám használni a különleges alkalmat (öt szoknya? :).

Már vannak megtakarításaink is. Az egyetemi évek és az első pár munkával töltött év arról szólt, hogy megpróbáltuk nullára kihozni a büdzsét az albérlet és a rezsi kifizetése után. Felfoghatatlannak tűnt, hogyan képesek mások pénzt félretenni: az utóbbi időben szerencsére már nem nullák zárják az egyenleget, és ebben a hónapban belefogtam a lakáskassza programba is.

Szonjával, épp megfontoltak vagyunk

Toleránsabbak lettünk. Emlékeztek még arra, amikor gimis korunkban program volt az, hogy egy sarokba húzódva másokon röhögjünk? Persze a középiskola kemény hely, és mi azzal nyugtatgattuk magunkat, hogy csak a pózer, álszent, nagyképű osztálytársak viselt dolgain vigyorgunk. De vajon róluk mondott ez többet vagy inkább rólunk? Már nem is kérdezem, volt-e jogunk más emberek választásain derülni, a lényeg: túl vagyunk ezen. Ne kívánd felebarátodnak, amit magadnak kívánsz, mert lehet, hogy más az ízlése.

Már nem mindig nekünk van igazunk. És ezt ki is tudjuk mondani. Nem mindig, de általában. Na jó, gyakrabban, mint mondjuk tizenöt évesen.

Érték lett a csend, a nyugalom. Voltak idők, amikor folyton nyüzsögni és szövegelni kellett, de ma már tudjuk értékelni a csendet is. Jó dolog néha kettesben maradni a gondolatainkkal, aztán letenni a gondolatokat, nem csinálni semmit… csak úgy lenni.

Elkezdtük észrevenni a koszt. Igen, jól olvastad. Amikor gimis koromban kollégista voltam, az egyik nevelőtanár a szobarend délutáni osztályzásakor azt mondta: tizenéves korban az ember nem látja a koszt. Észre sem veszi. Valóban nem értettük, miért nem tökéletes a szekrény teteje: szerintünk pont jó volt úgy, ahogy volt, a zoknikkal letakart kéthetes narancshéjat meg senki nem látta. Fél évig nem volt dolog vele, addig ugyanis nem szaglott.  Nos, vannak, akik huszonévesen sem veszik észre az őskáoszt és a szennyeshalom alatt rejtőzködő orosz katonát- a harminc közeledte viszont furcsamód mindannyiunk számára hoz egy különös változást: elkezdünk takarítani, mosni, Ikea-katalógusokat nézegetni és rendszeresen lomtalanítani. Bizarr.

Felelősséget vállalunk. Az ember nagyon fiatalon hajlamos az iskolára és a szülőre hárítani a felelősséget, később pedig ugyanezt a szerepet tölti be a társadalom, a kormány, az önkormányzat, az ország. Előbb-utóbb azonban eljön az idő, amikor rájövünk arra, hogy a dolgok a legnagyobb részben rajtunk múlnak, nekünk kell rájönni, mit is akarunk és hogyan jutunk el odáig, azután pedig ránk vár a feladat, hogy konkrét lépéseket tegyünk az ügyben.

Mindent egybevetve, azt mondanám, Robert Smith-nek igaza van, de nem úgy, ahogy ő hitte harmincévesen: egyrészt valóban túl sokat láttunk-hallottunk-tapasztaltunk már, nagyon sok szemét és mocskos dolgot is sajnos. Másrészt viszont láttuk már a tisztát és a szépet is, és még mindig rá tudunk csodálkozni mindkettőre. Az utóbbi talán nem a harminc gyertyától függ, hanem valamitől, ami sokkal mélyebb és teljesebb az olyan felületes külsőségeknél, mint az életkor.

Boldog születésnapot Szonja, és egészséget, szeretetet az 1981-es évjárat minden tagjának! Ez a mi évünk! :)


Kortársaink

ps.: Végezetül itt van pár celeb, akik szintén 1981-ben születtek, így nevetnek ők 2011-ben:

Britney Spears:

Paris Hilton:

Kate Middleton:

Beyonce Knowles:

Jessica Alba:

Natalie Portman:

Serena Williams:

Elijah Wood:

Sienna Miller:

Justin Timberlake:

Amy Lee (Evanescence)

Baumgartner Zsolt:

Tila Tequila:

Bódi Sylvi:

Nicole Richie:

Hayden Christensen:

Jennifer Hudson:

Anna Kournikova:

Adriana Lima:

Alicia Keys:

Ördög Nóri:

Erica Dunham, Unter Null:

Sarah Poulos, Crüxshadows:

Reklámok
Eszter névjegye (853 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

13 hozzászólás A harmincadik születésnap bejegyzéshez

  1. Nem is tudom, mit írhatnék… azon túl, hogy IMÁDLAK!!!!

  2. Boldog Szülinapot, Szonja :):)

    Am. Eszter hallod, jól kijutott nektek 81-re jófajta celebekből… sajna 86-ban csak egy csomó B-kategóriás született, a legjobb név az egész listában Robert Pattinson (jó, nyilván ő most úgy jónak számít, de ki tudja meddig :), találtam három világszintű műkorcsolyázót, ja, meg az Olsen-ikreket, de pár éve már ők is nagyon B-kategória :D

    • Felzúztam a 10-es listát 20-asra, mert kimaradt pár Oscar- meg Grammy-díjas, meg amúgy is. :) Nálunk Tila Tequila a fő pózer, de róla volt a legkönnyebb 2011-es képet találni, mert ugye minden nap fotóz magáról tízet a tükörben, és hetente profi photosessiont is tart. LOL

      Lehet, hogy hülyeség, de ha így van, akkor a kivétel erősíti a szabályt, és le a kalappal előtted: állítólag, a tanárok szerint pont 1986-ban kezdett látványosan romlani a gyerekanyag. Akkor jött az az év, amikor kimutatható százalékban több lett a hiperaktív, problémás, parás, étkezési zavaros, tanulási problémával küzdő etc. gyerek. Ezt az elméletet először 1993-ban hallottam, amikor iskolába került a 86-os évjárat, aztán később többször újra, különféle tanároktól. Érdekes. Volt, aki azt mondta, hogy tutira Csernobil miatt van.

      Patkányzon Róbert tényleg nagy név, és már 25 éves. Wow! Ő volt a szememben a “kisfiú”. :)

    • Köszi:))))

  3. Noondarkly // május 26, 2011 - 08:22 // Válasz

    Lányok, én már túlvagyok a harmincon, krisztusi koromat élem (az sem piskóta), de ez a bejegyzés rengeteg szálat megpengetett bennem. Köszönet érte. :)

    És Szonja, itt is Boldog harmincadikat. :))))

    Krisz

  4. Én MÉG nem vagyok harminc, de mint 83-mas felém is közelít a célszalag… Elgondolkodtató és kedves írást olvashattam, sok minden stimmel az én évjáratomra is! Most volt a szülinapom, úgyhogy köszönöm ezt az ajándékot, így ismeretlenül is!

  5. Én is boldog szülinapot kívánok, Szonja, habár minket elsodort az élet egymás mellőle az elmúlt 10 év folyamán… De attól még szeretettel gondolok Rád.
    Eszter, Neked meg utólag is boldog névnapot! Nagyon tetszik a bejegyzésed, habár van, amit én máshogy látok (10 éve is ugyanúgy csinálom mint most, illetve nekem van, ami fordítva történt, pl a kényelem és biztonság szempontja, nálam pont most fordult meg), de ezt majd én is megörökítem, amikor én leszek 30! :) (Még van 3 és fél hónapom!)

  6. a celeb-összeállítás übergagyi, ezekszerint más értékeket vallunk arról h ki a jó ember és ki nem… De a cikk az tetszett!

    • Vmiért spam mappába tett a rendszer, bocs, hogy csak most jelenik meg a kommented!

      Hmm, azt én sehol nem írtam, hogy minden felsorolt celeb “jó ember” (mondjuk, azt se, hogy rossz: nem ismerem őket). Annyit mondtam róluk, hogy 1981-ben születtek. :)

2 visszakövetés / visszajelzés

  1. Elégedettség | Eszter's Offtopic
  2. 10 dolog, amit az elmúlt 30 évben tanultam | Eszter's Offtopic

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: