Aktuális

A fájdalomréteg alatt

“I never thought I’d go this far without a star to cross the seas… So far from shores I left behind, still far from shores I’ve yet to reach… Try to find the strength I need to calm the doubts in my beliefs… Without the will, I know my heart will break… If I have strength then I‘ve belief, if I have love, my heart still beats… Here under stars, here so far from home”

Különös, hogy mennyire ragaszkodunk a fájdalmainkhoz. Azt hinnénk, minden erőnkkel azon vagyunk, hogy megszabaduljunk tőlük, közben pedig mélyen legbelül rettegünk attól, hogy mi lesz velünk a védelmet nyújtó, identitásunk gyökerét adó külső burkolat nélkül. Mennyi fájdalom fér el egy emberben? Rengeteg, ijesztően sok – csak éppen nem vesszük észre, mert élünk, nevetünk, utazunk, szeretünk, és csak egy-egy újabb réteg felhalmozásakor észleljük a mélységesen mély takarót, amely beborít minket. Akkor viszont rögtön mélyebbnek tűnik, mint amilyen valójában.

Ölelek, és közben érzem a gátat: a szeretet áramlását blokkolja egy furcsa, meghatározhatatlan fájdalom, amit nem tudok hova tenni magamban. Az egész testem megfeszül, görcsöt érzek, és nem tud kiszabadulni mindaz, ami bennem van. A tetején, a szeretetem külső burkolatán ott van valami, ami sötéten, feketén, néha vörösen izzik – nem tudok róla, nem tudom megfejteni, nem ismerem, csak érzem, hogy ott van. Nem csinál semmit, csak csendben figyel és vár, aztán a legmélyebb perceimben előjön és lassan szétárad bennem. Néha olyan szorosan ölel, hogy én nem tudok miatta ölelni. Fáj.

Mi ez a fájdalom, és honnan jön? Az egészen biztos, hogy ő a legközelebbi barátja, testvére és szövetségese a félelemnek. De mi táplálja? A félelem volt előbb vagy a fájdalom? Azért félünk, mert fájt már nagyon-nagyon vagy azért fáj, mert tele vagyunk félelemmel? Mindkét lehetőség valósnak tűnik, tehát arra gondolok, a fájdalom és a félelem, a félelem és a fájdalom igazából tökéletes kört alkotva forr egybe. Már nem tudod, hol kezdődik az egyik, és hol ér véget a másik. Együtt fájnak.

Egy nagy, kör alakú takaró húzódik a szívemen, a mellkasomban, a csípőmön, a vaginámban és a karjaimban, amelyet minden egyes újabb réteg erősít, nehezít, míg végül olyan súlyossá válik, hogy a szervek elvesztik eredeti funkcióképességüket alatta. Így kell ennek lennie? Nem, hiszen a fájdalomból-félelemből szőtt takaró is az enyém, rajtam áll, mit teszek vele: nem fog jönni guru, lelkipásztor, gyóntatópap vagy mester, aki megment engem önmagamtól, a múltamtól. Egy-egy segítő vagy tükör persze rengeteget ad, és én is gazdagszom azáltal, ha más mellett én tölthetem be ezt a szerepet.

Itt vagyok tehát a fájdalmammal egyedül, és talán soha senki sem szerethet annyira, hogy elérjen hozzám a fénye, amíg én nem érem el magam. Annyit már tudok, hogy fájdalmainkkal és félelmeinkkel nem lehet csak a tudatos vagy kizárólag a tudatalatti kezelésével megküzdeni. A tudatos eszközök intellektualizációhoz, racionalizációhoz és projekcióhoz vezethetnek, a tudatalattit célozva pedig pontosan a fókusz és az önfegyelem kerül háttérbe, ami nélkül nincs célmegvalósítás. A tudatosságot és a tudatalattit, tudattalant egyszerre kell megszólítanunk, ha legmélyebb félelmeinkből táplálkozó fájdalmainkat és legmélyebb fájdalmainkra épülő félelmünket akarjuk megszólítani és legyőzni.

Eljutottam egy pontra a fájdalom-félelem és a félelem-fájdalom kezelésében (a módszerekről talán majd egy későbbi posztban mesélek, ám ezek mind nagyon személyre szabott megoldások), és az első korlát olyasmi volt, ami elképesztően megdöbbentett: láttam, hogy abszurd és bizarr módon ragaszkodom a fájdalmamhoz. Az évek, évtizedek során némelyik góc a testemben, lelkemben olyannyira a sajátommá – az identitásom alapjává vált -, hogy már kötődöm hozzá és ápolom magamban, de legalábbis félek elengedni. Mi lesz velem nélküle? Ki leszek akkor én?

Minden kijelentés, meggyőződés, korlátozó hiedelem magunkkal kapcsolatban biztos pontot jelent, állandóságot és a tökéletes önismeret illúzióját – persze, hogy ragaszkodunk hozzájuk, hiszen én én vagyok… én vagyok, létezem, és ehhez a tudathoz kellenek a biztos én-határok. Tudod, mi hiányzik belőled, és bár azt hiszed, tudatosan haladsz a pozitív változás irányába, közben a teljességet, a bőséget csak tőled távol, a jövőben éled meg, míg a pszichéd számára csak a jelen létezik, a jelenben pedig hiányod van, és közben fájdalommal tölt el a hiány.

Amíg tudatos és tudattalan eszközökkel az identitásba épülő lerakódott és megkövesedett fájdalomréteget nem távolítjuk el, amíg a jövőre kivetített teljesség-élményt nem hozzuk át a jelenbe, nem lehetünk igazán önmagunk. Utána viszont szabad a pálya, de vigyázz: nem lesz több kifogás…

Reklámok
Eszter névjegye (857 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

12 hozzászólás A fájdalomréteg alatt bejegyzéshez

  1. ez jó…
    mily érdekes, hogy a délelőtt folyamán épp hasonló gondolatok foglalkoztattak és vannak jelen most is…hogy egy képpé álljanak össze… Nekem akarnak segíteni megérteni, hol tértem le az útról, és hol van a felhajtó az életem autópályájára….

  2. Számomra is nagyon ismerős amiről írsz: volt idő, amikor két kézzel kapaszkodtam a fájdalmaimba, és ha történt valami rossz, akkor nagy kínomban összekucorodva szép lassan előszámlálgattam a szenvedéseimet, csalódásaimat és azon lamentáltam, hogy mennyire rossz nekem. Ahogy írod, egy időben nekem is a lényem része volt a kín, mintha egy darabkám lett volna, amihez tudattalanul is ragaszkodtam. Döbbentes volt a felismerés, és utána kapásból jött a gondolat, hogy vajon szeretnék-e az lenni, aki az őrizgetett fájdalmaimmal együtt vagyok. Jó-e nekem, ha cipelem ezeket a dolgokat? Jobb lenne nekem, ha elengedném? Jobb lett, de nehéz volt tényleg, és azóta is vigyáznom kell, hogy az újonnan összeszedett fájdalmakat ne őrizgessem tovább. Sajnso nem indig sikerül.

    A félelem s egy fura dolog. Nagyon szorongó kisgyerek és kamasz voltam, állandóan félelemben éltem – ha nem volt rá okom, akkor is találtam magamnak valamit, amitől félni kellett. Idővel rájöttem, hogy ez a tipikus jobb félni, mint megijedni politika volt: úgy éreztem, hogyha nagyon-nagyon félek valamitől, és állandóan rá koncentrálok, akkor az nem fog bekövetkezni. Ez valamiféle fordított pozitív gondolkodás volt, de működött – viszont biztosan nem volt egészséges.

    A poszttól kicsit függetlenül hozzátenném, hogy nagyon szeretem olvasni a blogodat. Elég súlyos depresszióval küzdök, és sosem voltak álmaim, céljaim vagy ambícióim, csak a túlélésre törekedtem. Mikor téged olvaslak, mindig van bennem egy szinte gyermeki rácsodálkozás, hogy jé, lehet így is? Lehetett volna/ lehetne így is hozzáállni az élethez, a munkakereséshez? Néha úgy érzem, hogy nekem már késő, és bánom, hogy akkor nem voltak ilyen blogok, mikor tizenéves voltam, de így is jól esik olvasni. A mostai posztjaid alapján úgy tűnik, most szomorú vagy és nagy fájdalom ért, ezért kitartást kívánok neked!

    • Köszönöm, hogy ezt megosztottad. Hajaj, voltak nekem is elég sötét időszakaim… főleg tinikoromban. Az a baj, hogy más dolog bármit is “tudni”, és egészen más megélni, megtapasztalni és tenni, tenni. Nálam nagyon nagy volt a szakadék elmélet és gyakorlat között, hiába “tudtam”, “éreztem” dolgokat és láttam tisztán a helyes irányt. Szerintem sosem késő változtatni dolgokon, de tény, hogy nem épp überkönnyű…
      Ami nekem nagyon sokat segített és segít, az mindig egy önmegfigyelés, önismeret, mellé pedig némi türelem és tolerancia magunkkal szemben. De persze: nem ez a legnehezebb…? :)
      Köszönöm, hogy itt vagy, olvasol, és megosztasz gondolatokat, élményeket!

  3. Ismét jó téma. És tényleg. Azon gondolkozom, nekem vajon van-e olyan fájdalmam, amihez úgy ragaszkodok, hogy már az énem részévé vált… Nem tudom a választ. Talán majd később…

  4. Eddig egy-egy problémát tőlem különálló, idegen dologként kezeltem. Nem értettem, miért lépett be az életembe, miért szenvedek miatta, miért kaptam a nyakamba terhet. Mostanában tudatosodik bennem, hogy némely fájdalmas hiány olyannyira az identitásom része, hogy észrevétlenül ragaszkodom hozzá és táplálom, hiába akarok tudatosan megszabadulni tőle. Ez a felismerés eléggé megrázó volt. El kell engedni nagyon sok dolgot, és lépésenként, lassan, türelmesen, a lehetőségekhez mérten örömmel kikövezett úton haladni a megoldás irányába. Annyi más módon próbáltam már (határozottság, görcsös akarás, ignorálás, struccpolitika stb.), hogy úgy tűnik, ez marad az egyetlen járható út….

  5. Köszi a választ! Igazság szerint nagyon sokat tapasztaltam és tettem már – az a szerecsétlen depis kislány, aki voltam, leesett állal bámult volna, ha látta volna a jövőt. Hiszen alapjában véve, ahhoz képest, hogy milyen problémáim voltak és vannak, sikeres életem van, sok küzdelem után lett diplomám, többféle munkám, amiket szeretek, boldog házasságom, hobbim, barátaim – de néha úgy érzem, hogy a félelmek és a szorongások akárhol utolérik az embert. Olyankor minden, amit elértem, egy nagy semminek látszik, és ahogy írod, ilyenkor nagyon nehéz toleránsnak lenni magammal szemben. Néha úgy tűnik, hogy bármilyen messzire jutok is, a sötétség mindig a nyomomban van, és folyamatosan húz lefele. Biztosan rajtam kívül mások is gyakran élnek át hasonlót. De nem marad más, mint folyton keresni az utat és menekülni, előre.

    A fájdalmakhoz való ragaszkodásomat egyébként én nem magam vettem észre, hanem egy ismerős hívta fel rá a figyelmemet. Megrázó volt tényleg, de attól az illetőtől, aki nálam jóval idősebb, tapasztaltabb ember volt, el tudtam fogadni. A görcsös akarás és a struccpolitika sztem hosszú távon nem igazán vezet sehová, az egyik felőröl, a másik pedig tévútra vezet, de olyan nehéz néha örömmel indulni az ismeretlenbe. Az elengedésben pedig az a nehéz, hogy amikor azt hisszük, hogy elengedtünk dolgokat és végképp megszabadultunk tőlük, egyszer csak újra visszajönnek…

  6. Éppen a minap mondtam ki, hogy miért vagyok gátolva a szeretet/szerelem érzésében. Egy több, mint tíz évre lehibernált szív csak a kínt és a fájdalmat ismeri. A mellkasomban lévő furcsa érzékszerv, amit nevezzünk léleknek, minden rándulása, mozdulása a fájdalom kivetülése. Először darabokra tép, aztán már annyi kishalál után kérgessé válik a felszíne és megtanuljuk, hogy lehet elnyomni, csillapítani, vagy ignorálni (persze teljesen lehetetlen). Amikor meg egyszer csak elkezd ismét mozgolódni, ismét gyorsan betonba öntjük…. Aztán jövünk rá , hogy a sok fájdalom hatására tesszük meg a lépéseket a vész elkerülése érdekében. Csak később eszmélünk rá, hogy a boldogság, szeret, szerelem is ugyanitt kumulálódik… Megszokásból meghalni – pedig már nem a fájdalom az ami ott van, hanem a boldogság és a szeretés és szerethetőség bizonyossága. Béklyó és tényleg k. nehéz megváltoztatni a lelki immunrendszert. *de semmi sem lehetetlen! :)

  7. Ma beszélgettem a kinez barátnőmmel. Kiderült, hogy csak van valami oka annak, hogy már több hete állandóan fáradt vagyok. Aztán valahogy ráterelődött a szó a lakásunkra, és a kinez azt ajánlotta, hogy tisztítsam meg a lakás energetikai terét. Megtettem, és ideje volt… Annyi félelmet és fájdalmat, dühöt és agressziót őriztek a falak és a berendezési tárgyak, hogy nem csoda, ha még rám is hatottak (holott az én szobámat viszonylag rendszeresen tisztítottam). A tisztítás igen hatásos volt, sokkal kellemesebb lett belépni a szüleim szobájába. Ezek után el lehet gondolkodni azon, hogy ha mi magunk nem is, de a környezetünk, a lakásunk, a szobánk, vajon mennyi fájdalmat és egyéb negatív erőket tárol?

    • Cinzia erre már én is gondoltam, albérletben lakom, és néha fura érzéseket kelt bennem a lakás. A férjem, aki még jobban érzi az ilyesmit, szintén szóvá tette már ezt. Hogy működik ez a megtisztítás?

      • Hm, nos, először is füstölő kell hozzá (lehet kapni direkt lakás vagy ház tisztítására szolgáló füstölőt is), meg fehér gyertya (jó a mécses is). Helyezd el a gyertyákat a lakás különböző pontjain, majd gyújtsd meg a füstölőt, és kezdj el vele körbe-körbe járkálni a lakásban. Hívd a szellemed és az angyalokat segítségül, és egy kis ideig, ameddig úgy érzed, szükséges, mantrázd, hogy megtisztítjátok a lakást a negatív energiáktól és a sötétségtől. Hívd ki a falakból, tárgyakból is ezeket az erőket, hadd oldódjanak fel a fényben. Mondogasd, hogy fény borít el mindent, béke jön, és szeretet. Lelki szemeiddel láthatod is, mi történik (én forgószelet képeztem a fényből, az szippantotta be a negatív erők szürke és fekete halmait, a szüleim szobájában a falak füstöltek, a bátyám szobájában és a konyhában pedig olvadtak). Ahol úgy érzed, nagyon sok a trutyi, ott ülj le, és várd meg, amíg eléggé kitisztul. A gyertyákat én végigégettem (mécsest használtam), de az egész kb egy órát vett igénybe.
        Szívesen venném ha megosztanád velem a tapasztalataidat! :)

  8. Köszönom szépen! Holnap este itthon leszek és kipróbálom!

11 visszakövetés / visszajelzés

  1. Guide, self and ego – conversation “toward the within” | Eszter's Offtopic
  2. Másokhoz mérni magunkat | Eszter's Offtopic
  3. Emlékezz az elmúlásra…is! | Eszter's Offtopic
  4. Köszönöm – a nyár soundtrackje | Eszter's Offtopic
  5. 10 dolog, amit az elmúlt 30 évben tanultam | Eszter's Offtopic
  6. Az emberiséggel egyidős kérdés: létezik-e barátság szakítás után?* | Eszter's Offtopic
  7. A vonzás törvényéről, spiccesen | Eszter's Offtopic
  8. Nem tudott telefonálni | Eszter's Offtopic
  9. Blogolás: kik olvasnak és kik nem olvasnak? « Eszter's Offtopic
  10. Düh, fájdalom, bosszú vs elengedés, megbocsátás « Eszter's Offtopic
  11. Miért ilyen rohadt nehéz az elengedés, ha igazából alig volt közünk egymáshoz?! | Eszter's Offtopic

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: