10 dolog, amit a szerelemről tanultam

Nem akartam még egy elcsépelt, szerelemmel kapcsolatos bejegyzést írni, pláne nem “bölcsességekkel” gazdagon  fűszerezettet – naponta több millió ilyen írás születik, más és más címek alatt (bár olyan sok variáció igazából erre sincs). Végül aztán mégis csak elkezdtem begépelni a gondolataimat, mert sok mindent csak akkor értek meg, amikor írok.

A szavak kevesek ahhoz, hogy kifejezzük a teljes valóságot. Az emberek közötti érzéseknek, kapcsolatoknak sokkal több dimenziója létezik, mint amire szavunk van.

“More than kin, less than kind”, mondta Hamlet nevelőapjára, arra utalva, hogy rokonnál ugyan több, mégsem kedves a számára. Használunk szavakat, mint amilyen a “rokon”, “barát”, “szerelem”, “társ”, “testvér”, “haver”,”szerető”, “flört”, “partner”, “egyestés kaland”, “ismerős”… de vajon létezik-e két teljesen egyforma emberi kapcsolat, akár egyetlen ember szemszögéből is? Van olyan, amikor nem tudod megfogalmazni, mit jelent számodra a másik ember: nem rokonod, nem barátod, nem szerelmed, mégis fontossá vált életed egy bizonyos szakaszában. Előfordulhat az is, hogy érezted a barátság és a  szerelem bizonyos válfajait, mégis egy harmadik, nehezen definiálható érzés az erősebb: volt valami furcsa és fontos, ami megváltoztatta az életedet, aztán tovább léptél. Máskor egy ébresztőre van szükség, egy tükörre, megint más esetben egy címke nélküli szövetségesre… de az emberek többsége fél attól, amit nem lehet skatulyába tenni, ezért a szeretet különböző arcai sokszor elnyomásra kerülnek. Jó lenne címke nélkül szeretni, de társadalomban élünk, ahol fogalmakat kell találnunk emberi kapcsolataink definiálására, amelyeket megfelelő érintkezési formákkal társítunk.

Szavakkal soha nem fejezhetjük ki a legfontosabb érzéseket.

Mindez sebezhetővé tesz bennünket, végül mégis felszabadít, mert a megélés teljessége az összes emberi nyelven túlmutat. Minél jobban szeretsz, annál képtelenebb leszel a megfogalmazására – aki ódákat ír, talán csak a szerelembe szerelmes.

Aki titokzatos, sejtet és nem mond ki mindent, abba könnyebb beleszeretni, hiszen nagyobb tér marad a képzelet számára. A többieknek nehezebb dolguk van.

Éppen ezért te is arra fogsz vágyni, hogy introvertáltabb legyél, titokzatosabbnak tűnjél. A végén persze rájössz, hogy kár a gőzért: aki szeret, az úgy fog szeretni, ahogy vagy. Máshogy nincs értelme. Ettől függetlenül persze fontos, hogy megtanuld, kinek, mikor, milyen formában adhatod át magadat: nem minden esetben a te ajándékodra van szükség. Ne szomorkodj: ha szeretnéd – és nem görcsösön akarod – találsz olyan embert, aki jobban fog örülni a kis csomagodnak, mint a saját életének.

Senki kedvéért ne változz meg.

Persze mindig azt mondod, hogy önmagad maradsz, de a végén mégis kötsz néhány furcsa kompromisszumot az összecsiszolódás reményében. Nem, nem, nem – nem kell, hogy bármelyikőtök is feladja identitásának alapköveit. Soha ne hazudj magadnak vagy másnak, mert hosszútávon olyan emberrel építhetsz csak közösen, akivel egymás átformálása nélkül érzitek jól magatokat együtt.

Ne akarj kapcsolatot csak a kapcsolatért.

Lehet, hogy jó lenne valaki, aki lecseréli a nyári gumit vagy akit nem kell meghívni egy italra dugás előtt, de ez nem lesz elég alap az ún. komoly kapcsolathoz. (Sőt, egyáltalán nem is szükségeltetik hozzá párkapcsolat.) Ha nem tudod, kit vagy mit akarsz, akkor csajozgass/pasizgass kötöttségek nélkül vagy ismerd meg önmagad a zuhanyrózsa alatt. Minden jobb, mint beleugrani az első ember karjaiba, aki jobban néz ki egy kecskebékánál és értelmesebb egy amőbánál, továbbá mutat némi nemi hajlandóságot közös ülésekre és közösülésekre (bocs a szóviccért, maradjunk komolyak). A párkapcsolat építés, de ha még azt sem tudod, mit akarsz építeni, könnyen rombolhatsz…

Soha menj bele semmilyen párkapcsolatba szerelem nélkül.

A szerelem olyan, mint az érettségi: önmagában kevés az üdvösséghez, nélküle viszont elég nehéz egyről a kettőre jutni. Lehetséges, hogy a szerelem előbb-utóbb elhalványul vagy átalakul,  ugyanakkor az elején nagyon hasznos segítség ahhoz, hogy közös értékrend, hasonló célok és kölcsönös vonzalom esetén túléljük a nehézségeket. Ha nincs szerelem, lehetetlen olyan ember oldalán megvívni bármilyen csatát is, akit alig ismerünk. Csaták pedig mindig is lesznek, mert az élet nem tökéletes. Ettől még élvezhetjük mindazt, ami megadatott. Sőt, kell is. Különben nincs értelme az egésznek.

Őseink és vallásos embertársaink nem véletlenül építettek komoly rituálét a párválasztás közé.

Nem állítom, hogy tisztasággyűrűre van szükség, de néha irigylem azt a tökéletes letisztultságot és rendet, amivel a hívők közelítenek az emberi unió felé. Persze tudom, vallásos berkekben sok az előre elrendezett házasság és az össze nem illő ember, és sokszor az idillinek tűnő felszín alatt óriási hazugságok bújnak meg, de ettől még a többség megfontoltabb és türelmesebb a modern civilizáció vadászgató, a szabadságot a szabadossággal összetévesztő, hódításaival kérkedő ösztönlényeinél. Ezt néha irigylem – de azért továbbra sem térek be semmilyen karámba.

Az elmélet és a gyakorlat két különböző dolog – elsősorban ezért van testünk.

Nagyon okosan és bölcsen tudsz szerelmi tanácsokat adni minden haverodnak, barátnődnek, exednek. Sajnos ettől még könnyen meglehet, hogy hasonló helyzetben személyes érintettség esetén ugyanazokat az ostobaságokat követed el, amiket ők, továbbá ugyanúgy szenvedsz, mint ők.

Emlékszem, egyszer egy nehéz helyzet romjain néztem az eget, és arra gondoltam: ugyan már, annyira triviális dolog volna átélni most azt, amit előttem emberek milliárdjai éltek már át a világtörténelem során. “Én most megint minek? Nem, nem megyek most ebbe bele”, gondoltam, és lapoztam. Aztán persze bele kellett mennem ahhoz, hogy el tudjam engedni. Félelmetes tükör volt.

A tudatosság (elméleti és gyakorlati szinten) nem pótolja a megtapasztalást.

Attól, hogy tudod, mi miért történt és elfogadod, hogy minden úgy történt, ahogy történnie kellett, még ugyanúgy fogsz szenvedni, mint azok, akik vakon sodródnak az árral. Ez a lényege a fizikai szintű létezésnek. De nem baj: el fog múlni. Előbb-utóbb mindig elmúlik a fájdalom, és egy jóízű mosollyal fogsz emlékezni a múltra.

Mindig csak annyira bántanak, amennyire hagyod, hogy bántsanak.

Minden egyes emberi kapcsolat tükör. Legtöbbször nem egy másik ember bánt minket, hanem mi magunkat. Azzal, hogy hagyjuk vagy azzal, hogy tovább fejlesztjük, képezzük, vonszoljuk és felduzzasztjuk a fájdalmat.

Unokabátyám bő tíz éve azt mondta, a szerelemben mindig az a vesztes, aki jobban szereti a másikat. Igen, kevés dolog van, ami a bizalmi szerződés egyoldalú felrúgásánál jobban fájna – ugyanakkor a tény, hogy “vesztes” vagy, azt mutatja, hogy képes vagy a szeretetre és az elfogadásra, ami óriási dolog. Olyan képesség, amivel csak nyerhetsz.

Összességében véve mit mondhatnék? Éld át ezt a meghatározhatatlan, felfoghatatlan emberi kapcsolódást, örömmel, felelősséggel, türelemmel, megengedéssel és nyitottsággal. Lépj ki a filozófus, a költő vagy a mártír szerepéből, és nevess magadon: a botlásaidon, túlzásaidon, függőségeiden, hibáidon, naivitásodon. Sokkal több több vagy annál, mint amit látsz onnan, ahol épp vagy.