A Siroki Vár Napja: így telt a szombatunk
Kegyes volt hozzánk az időjárás, szinte végig sütött a Nap, hiába jósolt esőt Aigner Szilárd. A programok közül nem sokon vettünk részt, teljesen lenyűgözött minket a zegzugos, sötét kis aluljárókkal teli vár – az egésznek elképesztő vadromantikája van, érdemes kinézni egyszer. Voltak részek, ahol csak négykézláb tudtunk közlekedni, de annál mulatságosabb volt eljutni egyik pontból a másikba. A vár egyébként éppen felújítás alatt áll, de így is hatalmas és gyönyörű volt. Végvári vitéz akarok lenni – pózoltam karddal is. Első lépésként talán nem is rossz…
Az étkeket a gyöngyösi Malomudvar étterem biztosította, de a grillkolbász (és mellesleg minden egyéb kaja) délután négy körül – mire megéheztem – sajnos elfogyott, így csirkés flekkent ettünk héjában főtt krumplival és ecetes paprikával. Rugalmas volt a pénztár, mivel nem vettünk tallért, mégis elfogadták a forintot. Az étkezés egyébként meglepően olcsó volt: 900 Ft volt a flekken-menü, 550 a grillkolbász, kávét pedig 150 Ft-ért kérhettünk. A kisnánai vár kajáldái ettől jóval drágábbak, ott 1500 Ft alatt nem nagyon lehet enni, ráadásul – Sirokkal ellentétben – magára a rendezvényre is csak belépő ellenében tehetjük be a lábunkat.
Volt este egy picit furcsa szervezési malőr, ami Blackrose’ Night nevű egri “reneszánsz rockzenekar” koncertjével csúcsosodott: bizarr módon a buli kezdetére bezárt a büfé, ezzel párhuzamosan viszont telepakolták a placcot asztalokkal (!) és székekkel. Nem értettem a koncepciót: a büfé bezárt, tehát fogyasztást nem várhattak, az asztalok fölöslegesek. A székek szintén csak a helyet foglalták, mivel óriási Marshall-ládák tették lehetetlenné a zenével fűszerezett meghitt beszélgetéseket. Emellett pedig a Blackrose’ Night kimondottan bulizenét játszik, tehát a logikus az lett volna, ha inkább helyet csinálnak a táncnak, nem pedig bútorokkal töltenek fel minden talpalatnyi helyet. Bár én pár hétig most egészen biztosan nem fogok inni, az italmérést az adott kontextusban szintén okos gondolatnak tartottam volna.
A Blackrose’ Night egyébként nagyon kellemes kis csapatnak bizonyult: nem csak Blackmore’s Night-dalokat játszottak, hanem saját szerzemények és ismert középkori nóták is felcsendültek, amiket én is ismertem – hiába, akinek ugye megvan a Corvus Corax összes, ráadásul a Voodooban szocializálódott… Mikor a hasonló bulikban gyakori vendégként szereplő tűz-zsonglőrök is megjelentek, már nem bírtam tovább, elbújtam a teherautó mögött denszelgetni egy kicsit – én voltam az egyetlen táncoló, pedig minden bizonnyal én lehettem az egyetlen színjózan ember is (na jó, kis társaságunkból senki sem ivott, de láttunk pár gyanúsan dűlöngélő lovagot és lovaginát). Nem értem, hogy lehet tüzes, ismert középkori slágerekre nem táncolni, ráadásul a Blackrose’ Night saját számai és rockosabb feldolgozásai sem szóltak rosszul (leszámítva az első két számot, amikor a gitár mindent elnyomott és a szinti ronda szőnyeget tolt az ének alá, a gond viszont a kontroll rendezésével megoldódott).
Összességében véve a Siroki Vár Napja remek volt, igyekszünk hamar újra meglátogatni a gigantikus romokat. Plusz pont az időjárásnak, amiért az eső már csak akkor kezdett zuhogni, amikor az autóban ültünk.
Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.