Életem (egyik) legizgalmasabb jógaóráján vagyok túl

Életem legelvontabb jógaóráján vagyok túl, mostanában tökélyre fejlesztettem a komfortzónán túli kirándulásokat. Az egész úgy kezdődött, hogy fél hétkor kitaláltam, hogy ma jógázni kellene, és röviddel ezután körlevél érkezett az új céges ingyenes sportolási lehetőségről a Gold Centerben a Budafoki úton.

Átnéztem az órarendet, és hamarosan kiderült, hogy kiváló Iyengar-jógaóra kezdődik 19:30-kor. Gyorsan csekkoltam a lábamat és a hónaljamat (rendben voltak), majd odatelefonáltam, kell-e matracot vinni (szerencsére nem, az nem volt épp nálam), és már száguldottam is a cél felé. Megemlíteném, hogy némi pikantériája azért volt a dolognak: se a Wiki, se a YouTube nem árulta el, milyen is az Iyengar-jóga, ráadásul az órarendben fel volt tüntetve, hogy ez a 2-es szint foglalkozása. Nem baj, gondoltam, azért elmegyek tesztelni a helyet: ahhoz azért eleget tudok a jógáról, hogy lássam, mennyire más minden ember anatómiai felépítése, így aztán simán előfordulhat, hogy lesz pár haladó gyakorlat, amit meg tudok csinálni. A fennmaradó időben pedig “törekszem” a gyakorlatok helyes kivitelezésére, elvégre a jógában úgyis ez a lényeg, nem más. Ez pedig mindenkinek sikerül is, a maga szintjén.

Nos, nagyon örülök, hogy elmentem, bár szinte csak páros gyakorlatok voltak, így a partneremmel szemben talán nem volt egészen korrekt, hogy ennyire bátran belevágtam a fejszémet a legnagyobb fába, hiszen a gyakorlatlanságom tőle vette el az időt. Mindent megcsináltam, de tovább tartott picit, mint a többieknek, és szükség volt a párom segítségére. A helyzet az, hogy amikor az oktató megkérdezte, hogy a lányok közül menstruál-e valaki, már sejtettem mi jön: csak fordított gyakorlatok követték egymást. Nagyon-nagyon okos voltam, amiért három után már nem ettem, nem hiába nem szokás belakmározni jógázás előtt.

Soha életemben nem láttam ennyi jógás kiegészítőt: eleve hat kis párnaszivacs kellett a popsi alá nyitáskor, aztán volt mellettünk két babzsák és két pokróc is. Relatív rövid bemelegítés után rögtön a lovak közé is csaptunk: előkerültek a hevederek, a párnák, a falról lelógó kötelek, és elég elvont dolgokat kellett csinálni velük fejjel lefelé. Mivel soha nem használtam még jógafalat és hevedereket, kicsit el is kerekedtek a szemeim a szado-mazo partit idéző holmik láttán, mire az oktató rögtön megjegyezte: “Amúgy ne ijedj meg Eszter, nem szokott ilyen nehéz lenni az óra általában…” Ezek után kénytelen voltam bátor lenni, és nagy lendülettel kinyomni a kézenállást meg határozottan felcsapni a lábamat a falra lefelé néző kutyából. Ez a gyakorlat tetszett a legjobban, ezt vagy három percig ki is tartottam, mert jó érzés volt a hátamnak és a nyakamnak is:

Ezután ki kellett nyújtani a lábat teljesen, aztán letenni a kezeket, majd a falon lépegetve lemenni hídba: nos, ezt a részt én már nem feszegettem, az már level 10 (egyébként nem sokan tudták megcsinálni a teljes hidat így falról lépegetve, de már a földön).

Ez viszont, amikor csak kiakasztva lógunk, már könnyebben ment: a képen jól látszik, hogyan kell eljutni A-ból a B-be:

Ezután ki kellett nyújtani a kezünket vállmagasságban a falhoz, én sajnos ezt nem mertem sokáig kitartani: épp csak megérintettem a falat, kicsit berezeltem, hogy szorítja a heveder a combomat, és ha mozgolódok, fejre fogok esni, hiszen nincs már ott a kezem, hogy megtartson… így aztán itt megálltam, pedig jó lett volna sokáig kitartani a pózt (a többiek tovább tartották, mert volt már tapasztalatuk ezekkel az eszközökkel, és tudták, hogy a heveder tart).

Így lógni szintén nagyon kényelmes, csak szőnyeget kellett csavarni a derék köré, hogy ne vágjon be nagyon a heveder:

Aztán volt olyan is, amikor könyék fölött összehevederezett kézzel, könyéktámaszra ereszkedtünk, a két tenyér befelé nézett, közöttük egy tégla, majd a fal mellett ki kellett vágni a lábunkat a magasba, mint gyertyánál. Nos, én még soha nem csináltam könyéktámasszal gyertyát, méghozzá úgy, hogy az ujjaimat nem a szőnyegbe mélyesztem, hanem kinyújtva, élen tartom, így mindig két hibát vétettem: a lábamat meg kellett tartani, hogy egyenes és szabályos legyen a póz, az ujjaimmal pedig elkezdtem kapaszkodni a téglába, szóval szólni kellett, hogy nyújtsam ki az ujjaimat. A párom ezt a gyakorlatot remekül meg tudta csinálni, irigyeltem. Erről beszélek, csak nálunk másképp álltak az ujjak, és ott volt a fal, ami megtartott, ha túllendültél volna:

Nos, ezek voltak azok a pózok, amiket még meg tudtam csinálni (az utóbbit akkor, ha megfogták a lábamat, hogy egy vonalban legyen a vállammal), emellett pedig volt még egy-két érdekesség, amit nem is értettem, hogy mehet bárkinek is… keveseknek is ment, na. A skorpiót például meg sem próbáltam, én még nem tartott itt.

Mivel minden gyakorlatot párban végeztünk egymást segítve, nem fáradtam el, pedig a váll- és kézizmom nem olyan erős, hogy túl sok fordított pózt tudnék megcsinálni: már három szimpla kézenállás után is érzem, hogy elfáradt a kezem. Azt hiszem, a súly optimális elosztását kell megtanulnom, és azt, hogy mindenem egyenes maradjon magamtól is, segítség nélkül (itt nem volt tükör, ami kicsit bizonytalanná tette a lefelé néző kutyáimat: szeretem csekkolni, hogy egyenes-e a hátam). A bátorsággal ezen a ponton viszont nincs nagyobb gondom: fél éve tutira nem mertem volna felcsapni a lábamat a falra úgy, hogy közben tíz centivel a föld fölött van a fejem.

Nos, összességében véve tetszett a móka, biztosan fogok még menni (december 31-ig ingyen tudunk, aztán meglátjuk). Legközelebb talán meg kéne nézni, mit csinálnak a “kezdők”, de sajnos nekem a fél nyolcas kezdés ideálisabb… így még az is lehet, hogy kénytelen leszek haladó maradni. Sebaj, ha így folytatom, jövőre már csak a megvilágosodás lesz hátra… :)