Aktuális

A betörők, akik nem reszkettek – hanem szétfűrészelték az ajtót

Duracellékkel söröztünk a belvárosban, amikor este 10 körül aztán megszólalt a telefon, és nagy meglepetésemre a rendőrség hívott, 70-es számról. A figura elmondta, hogy betörtek hozzánk (már megint), így nem ártana, ha azonnal odamennék. Maffiatársaimmal tehát a helyszínre siettünk, taxival: igazán praktikus dolog egyébként Budapest két legszemtelenebb riporterével rohangászni, ők aztán nem szívbajosak, ha intézkedni kell. Én kicsit azért lemerevedtem a parafaktor miatt.

A kecó előtt két huszonéves rendőr állt, a kutyasétáltatós szomszéd társaságában, akinek – mint később kiderült – a nete a harmadikról állandóan átkúszik hozzám. A betörést ő észlelte, és hívta ki a zsarukat, akik a helyszínelést már az érkezésem előtt megtartották. Nem volt nehéz kulcs nélkül bejutniuk, mivel az “ismeretlen tettes”  fél méteres lyukat vágott az ajtóba:

Ezt tette az ajtóval (és a konyhával) a hívatlan vendég

Nem vagyok egy kényszeres-mániás rendrakó, a kedves betörő viszont nagyobb kupit csinált, mint én korábban valaha. Minden fiókot és szekrényt kinyitott, a tartalmát pedig a szoba közepére hányta, ugyanezt pedig a fürdőszobában is megtette, ahol még az öblítőt is sikerült kiborítania. Valamiért azt gondolta, hogy nyilván a szemeteszacskóban tárolom a családi ékszereket és az összes spórolt pénzemet, mert a fél liter szétfolyt mozerrallalé miatt majdnem hanyatt vágódtam a fotel mellett.

Nem volt más dolgunk, minthogy felvegyük a jegyzőkönyvet az eltűnt holmikról: a régi, elromlott fényképezőgépem tokostul, a céges ZTE Blade telefon kártya nélkül, a régi céges Nokia, 27 ezer forintnyi névre szóló üdülési csekk és egy m4-lejátszó, amit egy 20-asért vettem két éve, de nem nagyon használtam soha. A két utóbbi tétel csak reggel jutott eszembe, úgyhogy amiatt még személyesen be kell mennem a kilencedik kerületi rendőrkapitányságra valamikor. A telefonban mindenesetre nem biztatott sok jóval az egyébként rendkívül segítőkész rendőr bácsi, üdülési csekkre ugyanis nem lehet körözést kiadni, hiába névre szóló.

Szerencsére férfi is tartotta velünk a frontot, csak itt érkezés után kicsit lepihent

A szerencsétlen lúzer egyébként nem nyúlt a hajvasalóhoz, a mikróhoz, a tévéhez, a videóhoz és a melegszendvicssütőhöz, pedig ezek kényelmesen kifértek volna az ajtón vágott résen. Úgy látszik, hamar rájött a barom, hogy ezek mind 5 ezer forint alatti tételek. A legviccesebb persze a konyhapadlón heverő karikafülbevaló volt: Betörő úr nyilván megörült a csilivili ékszernek a bizsusdoboz alján, az előtérbe lépve viszont meglátta, hogy egy húszforintos BRAVO GIRL-ajándékot tart a kezében, így csalódottan eldobta a holmit.

Időközben felfedeztem, hogy az Ouzo és az Absolute Vodka is érintetlenül áll a polcon, így rögtön felbontottam az utóbbit, és aktív tanácskozásba kezdtünk, hogy mit lehet kezdeni a tönkrekúrt ajtóval, amíg nem érkezik szakszerű segítség. A rendőrök tanácstalanok voltak, a szomszéd viszont kitalálta, hogy hoz fúrógépet és fűrészt, és bedeszkázza a nem épp kicsinyke rést. Közben én aktívvá tettem magam a konyhában, és csináltam mindenkinek fetasajtos-paprikáskolbászos tortillát olajbogyóval, és bögrébe töltöttem a vodkát. Igazán klassz kis partyhangulat kezdett kialakulni, Duracell rögtön dokumentálta az esetet a Facebookon: “Eszter a betörés nyomait orvosolandó deszkafűrészelés közepette tortilla szendvicseket kreál a megfáradt alkoholista Médiaisteneknek!”, amitől persze orbitális röhögőgörcs tört rám.

Az események lekövetése a Facebookon a három médiacsászárnak köszönhetően elsőosztályú volt – valami azt súgja, a saját temetésemet is közvetítem majd pár közösségi felületen

A következő meglepetés akkor ért minket, amikor a szomszédsrác felment a harmadikra a szerszámaiért, és csodálkozva fedezte fel, hogy a fölöttem lévő lakással is pont ugyanaz történt, ami az enyémmel. A rendőröket a földszintről hívtuk vissza (itt már laza pertuban voltunk mind, bár őket a szesszel a rend kedvéért nem kínáltam meg), ők azonban a tulajdonos engedélye nélkül nem kezdhették meg a helyszínelést. Fél óra szerencsétlenkedés és tortilla-készítés után előkerült a tajtrészeg közös képviselő, aki több háztömbnyire lakik tőlünk, és én korábban még soha nem láttam, pedig már több mint három éve élek az épületben. Előkerítette a tulajdonoshölgyet, aki nem ott lakik, és megitták a maradék vodkát felvették a jegyzőkönyvet.

Nem vagyok büszke rá, de ennyi szomszéddal ilyen rövid idő alatt még soha nem találkoztam, pláne nem beszélgettünk ilyen hosszan, úgyhogy az öröm az ürömben nyilván a sajátos hangulatú éjjeli összejövetel volt. Alaposan elpunnyadtunk, mire a lyuk bedeszkázásra került, így maffiatársaim az ágyaimon pihentek le, én pedig a két fotelon, klasszikus íj pózban tértem nyugovóra – kábé úgy, ahogy voltunk, a szemetesből a szoba közepére hányt ételmaradékok és német nyelvű BRAVO magazinok között. Megnyugtató volt, hogy maffiatársaim is ott horkolnak a szobában (már aki), mert azért a védelmi vonal sérült annyira, hogy egyedül kicsit paráztam volna a nemkívánt vendégek visszatérésétől… vagy éppen az új behatolóktól, akik elődeik sikerén felbuzdulva szeretnék felderíteni a terepet az éj leple alatt.

Készül a deszka éjszakára, alkot a szomszéd

Sajnos csak én és a fölöttem lakó vagyunk közvetlen szomszéd nélkül, a lakóközösség többi tagja a gangon lévő pecókban éldegél, szorosan egymás mellett. Érthető, hogy mindig minket találnak meg, a fölöttem lakóhoz a múlt hónapban is betörtek, nálam meg tavalyelőtt nyáron próbálkoztak legutóbb – vicces, mert soha nem tudnak 5 ezer Ft-nál nagyobbat kaszálni, mégis megpróbálják. Épp otthon voltunk (egy fiú, egy lány), a pöcsarc meg leszerelte a leggagyibb zárat: úgy, hogy azonkívül még négy (!) másik zár volt az ajtón (amatőr, mondták a rendőrök). Akkor sikerült elijesztenünk az illetéktelen behatolót, azóta viszont minden matatásra felébredek éjjel, és kimegyek villant gyújtani.

Az első betörési kísérlet után sokáig nem tudtam nyugodtan aludni, és gyakran még ma is álmodom azzal, hogy idegen matat a lakásban. Természetesen hosszú ideje könyörgök rácsért, amit most a jelek szerint pár napon belül meg is fogok kapni: nem csak a bejárati ajtónál, hanem a vécé- és fürdőszobaablaknál is, amelyek a gangra nyílnak. A szombatom végül azzal telt, hogy vártam Ezermester Ferit, aki Gyöngyösön a házmesterünk, régi családi barát, és mindig ő ment meg hasonló helyzetekben. Feri rendbe hozta az ajtót, és a két kivágható lap mögé belülről rácsot szögelt, így most elég masszív lett a bejáratom. Méretet vett az ajtóról és az ablakról is a rács-projekt miatt, és kíváncsian várom, mikor kerül fel végre a második védelmi vonal.

A történtek után egyelőre még csak a szemetet szedtem fel és a ruhákat pakoltam vissza a szekrénybe, de a komplett nagytakarításra még nem szántam rá magamat. Elég gyenge voltam egész nap, mivel először a melóhelyi stressz, majd később a betöréssel járó hercehurca miatt nem tudtam enni egész nap. A maffiatagoknak pedig megígértem, hogy a legközelebbi ottalvós party egészen más tematikájú lesz: betörős buli helyett mondjuk egy szolid habpartyhoz mit szóltok, gyerekek?

A betörés túlélői, hajnalban: cccccücsöríííts!

Kedd – Az mp4-lejátszót mégsem vitték el, a gyümölcsöstál mögött bújt meg. Kiderült, hogy az üdülési csekket mégis le lehet tiltani, már el is indítottam a folyamatot, jövő héten kiderül, sikerült-e vagy nekem köszönhet valami baromarc egy kellemes családi vacsorát Hajdúszoboszlón. A rácsok már készülnek, hamarosan tripla védelmi vonal öleli körül a birodalmat.

Péntek – Két résztvevő is rákérdezett, hogy van-e még a tortillás szendvicsből, ami nagyon bejött nekik. Hiába, jó szakács vagyok, na.

Következő hétfő – Sikerült letiltani az üdülési csekket, 60 nap múlva újragyártják nekem. Mégsem küldtem Hajdúszoboszlóra nyaralni egy vadidegent (nem mintha 27 rúgóból kihozhatott volna akár egy akciós hétvégét is). Örülünk.

Péntek – Ezt az Üdülést Csekk Irodát sem értem, de mindegy is. Héttőn írnak levelet, h az betöréskor ellopott csekkeket sikeresen letiltották, telefonon ezt megerősítik. Pénteken írnak még egyszer, h bocs, de mégse tudták letiltani, mert már elköltötték őket. Most ezek be voltak nyomva a hétfői levélnél??? (Mondjuk a rendőrség is megéri a pénzét, h a kódszám alapján nem tudják kinyomozni, hogy hol, mikor, ki írt alá a nevemben.)

Advertisements
Eszter névjegye (832 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

7 hozzászólás A betörők, akik nem reszkettek – hanem szétfűrészelték az ajtót bejegyzéshez

  1. Gratulálok a lélekjelenlétetekhez, a “maffia” leányai mindig hasonló karakánsággal vészelik át a krízishelyzeteket. :) http://www.indiantvtoday.com/wp-content/uploads/2011/04/sucker-punch-movie-trailerSucker-Punch-Movie.jpg
    U.i.: Of korsz, a fiai is. ;)

    • Kárpátiné Szarvas Katalin // december 1, 2011 - 12:34 // Válasz

      Tetszik az eredeti hangulatú írás,más annak ,aki át is éli ezt.Egy tanács ,ha stresszes vagy gyere úszni a gyöngyösi KÁI uszodájába.Hétfőtől péntekig teheted ezt meg potom 300 Ft-ért egy órára .Nyitva tartás 18-19.30-ig és reggel 6-7.15-ig.Én itt vagyok úszómester és igen kevés ember jár úszni,gyertek habparti ugyan nincs,de kézzel lábbal habozhattok annyit amennyi belefér.Üdv Kati

      • Húúúú, de jól hangzik, szeretnék is menni. No, majd 16. után, amikor Gyöngyösön leszek, már alig várom! Viszont szívesen mennék klasszikus úszásoktatásra is, de az összes ilyen program gyerekeknek van. Tudok picit úszni, vagyis nem süllyedek el mély vízben, de nem jó a technikám, ezért nyílt vízen – tó, tenger – nem merek próbálkozni. Plusz limitált a repertoárom úszásnemek terén is – jó lenne valami ilyesmi felnőtteknek is. :)

  2. Sajnos falun sem jobb a helyzet. Igaz, nem hoznak fűrészt, csak biciklit, hogy legyen min kitolni a cuccokat. A nyári hőségben pl. a kert végében lévő felfújható gumimedencét. Aztán, amikor rájöttek, hogy zseniális módon kilyukasztották, még precíz módon össze is hajtogatták nekünk, nehogy bármi nehézségbe ütközzünk az elpakolása közben. De kreatív a család, minket sem kell félteni, csináltunk belőle a kert hátuljába tavat, csak az a kár, hogy mire kiástuk már nem volt alkalmas az idő a kerti partikhoz, pedig van az az alkoholmennyiség, amikor már a békák sem tudnak zavarni. Ja, és a lényeg: legalább a kutyát nem bántották, ő pótolhatatlan, minden más mehet. :)

  3. jesszus, duuurva, mondjuk a bravógörlös fülbevalón benyihogtam… (már abban is az orvos válaszolos rész volt a kedvencem, nem lehet véletlen, h ezt most a kamaszpanasszal hatványozottan megkaptam o.O)

  4. Köszi mindenkinek, a faszbukos kommentelőknek is. Írtam pár sor update-et, alig várom a rácsokat. :-D

  5. Huh, hát ezeket én csak így megkésve olvastam. Én is gratulálok, hogy milyen jól kezeltétek a helyzetet! Szerencse, hogy komoly kár nem ért, bár lelkileg sokszor megterhelőbb az ilyesmi, mint anyagilag. Amikor hozzánk betörtek, anyukám hónapokig kicsit idegbeteg volt, összerezzent már akkor is, ha a háta mögül közeledve hirtelen szólt hozzá valaki.
    Remélem a rácsok meghozzák a lelki békét.

5 visszakövetés / visszajelzés

  1. Vadmalac kedvencei: házi somlói galuska (és minden más, ami történik) | Eszter's Offtopic
  2. Egy év okostelefon-használat után pár szóban a tudatos jelenlétről… « Eszter's Offtopic
  3. Egy szülinappal még tartozom: 4 évesek lettünk « Eszter's Offtopic
  4. Népnyúzások, vallásszabadság, oktatás-nevelés: hová tart a politika? « Eszter's Offtopic
  5. Örüljél, hogy nem erőszakoltak meg! | Eszter's Offtopic

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: