Aktuális

Nem tudott telefonálni

Sötét ég (kép: deviantart user rblokker)

Célia* két héttel a negyvenkettedik születésnapja után döntött úgy, hogy idegen országban kezd új életet. Hazája egyike azoknak a területeknek, amely a gazdasági világválság előtt sem dicsekedhetett magas GDP-vel, ráadásul Célia szakmáját a tönk szélére vágta a recesszió. Igaz, az egyébként kétségkívül tehetséges lány már 2005 óta az álláskeresők népes táborát gyarapítja. - Tudod, nem akarok én ítélkezni, de... aki hat évig nem talál munkát, az vagy rossz helyen keresgél vagy... nem is keresgél - mondtam Dominiknak, aki távoli rokonságukra és régi, szoros barátságukra hivatkozva arra biztatta Céliát, próbáljon szerencsét az ő választott hazájában. Egy jóval tehetősebb, nyugat-európai országról beszélünk, ahol tárt karokkal várják a dolgozni vágyó uniós tagországok tehetségeit.

Célia sokáig agyalt, amíg igent mondott a felvetésre: a kistermetű, sötét hajú, hófehér bőrű lány végül a nagynénje spórolt pénzét kérte kölcsön, hogy legyen miből lakást bérelnie a távoli, ismeretlen országban. Dominik megértette, hogy negyvenkét évesen már nem akar tömegszálláson élni vagy lakótárssal osztozkodni, ezért mindenben a segítségére volt, hogy kényelmes, tiszta és olcsó garzont találjon számára, lehetőleg pár tömbnyire saját és családja otthonától.

Lassan, óvatosan ismerte meg a várost a messziről jött lány, és hagyta, hogy Dominik intézze helyette a dolgokat. Még nem beszélte a nyelvet, és az angolja is hagyott némi kívánnivalót maga után. Hiába, feléjük nem viszik túlzásba az idegennyelv-oktatást, erről nem tehet szegény. Hamarosan kiderült, hogy másról viszont igen.

– Egy hónap telt el, és még sehová sem adta be az önéletrajzát – méltatlankodott Dominik. – Aztán nagy nehezen rávettem, hogy az általam megjelölt címekre küldje el a CV-t, mindenhol beajánlottam persze…
– Legalább jó a portfóliója? – kérdeztem, mert ekkora balf@aszságot csak igazán komoly kvalitásokkal lehet ellensúlyozni nem ismertem Célia munkáit. Szégyelltem, hogy még mindig előítéletesebb vagyok, mint szeretnék lenni.
– Á, ő az ilyesmit ellenzi. Eléggé zárkózott teremtés. Nem készít online portfóliót, még jelszavasat sem.
– De hát a kreatív iparban dolgozik, mit tud kezdeni egy idegen országban referenciaanyag és kapcsolati tőke nélkül?
– Én mondtam neki, hogy készítsen pár ütős válogatást a jobb munkáiból és járjon el szakmai rendezvényekre, de hajthatatlan…

Négy hónap telt el, és Célia mindössze három állásinterjúra jutott el – mindet Dominik szervezte. Az egyik egészen ígéretesre sikeredett, de végül mást vettek fel a helyre, Célia újra hoppon maradt. Karácsony körül már kezdett kétségbe esni, hogy hamarosan nagynénje minden pénzét eltapsolja, és még mindig nem keresett egy centet sem.

– Láttam, hogy nem nagyon fog tudni a szakmájában elhelyezkedni, ezért aztán gondoltam, megkérdezem pár ismerősömet, nem tudnak-e valamiféle részmunkaidős melót, mindegy, mit… csak hogy ne haljon éhen szegény, amíg talál valami testhezállóbb feladatkört. Oké, mondta, hátha, a semminél az is jobb, tette hozzá. Egy volt kollégám említette, hogy mosogatólányt keresnek a konyhára, egész jól fizet. Az egekig magasztaltam Céliát, és megkértem, hívja fel mielőbb a kollégámat.
– És mi történt?
– Pár nap múlva összefutottunk, kérdeztem, milyen volt a találkozó Lars-szal. Célia erre közölte, hogy nem volt állásinterjún…
– Miért, jobbra vár?
– Neeeem, elkezdett velem kiabálni, hogy hogy képzeltem én, hogy az ő lerongyolódott anyagi helyzetében külföldi számokat fog hívogatni a telefonjáról… az neki egy vagyonba kerülne, satöbbi.
(Tizenöt másodperc néma csend.)
– Na ne, várj egy picit. Azt akarod mondani, hogy fél éve él egy idegen országban, és még nem vette a fáradságot, hogy beslattyogjon egy boltba és vegyen egy helyi SIM-kártyát, ami kevesebbe kerül, mint egy szottyos menü a Mekiben??? Mégis melyik HR-es hívna fel munkaügyben egy külföldi számot??? Az egész úgy néz ki, mintha csak turistáskodna a szerencsétlen… – kezdtem elveszteni a türelmemet. Dominik ekkor már hónapok óta pesztrálta a csendes, szerény, magának való lányt, miközben munkahelyén és családja körében is helyt kellett állnia.
– Igen, ott ordított velem a nyílt utcán, hogy hogy a francban gondolhattam én, hogy ő minden pénzét telefonálgatásra költi, holott az utcájában van telefonfülke, és a kollégám mail-címét is megadtam. Na, mindegy, kezébe nyomtam a telefonomat, hogy hívja fel Larsot, hátha… de hát már késő volt, egy hét után még jó, hogy felvettek valakit. Az ilyen melókra a diákok is buknak, pláne ennyi pénzért… Utána ott pampogott nekem egy órát, hogy lássam be, neki volt igaza, nem is volt érdemes felemelni a telefont…

Teltek-múltak a hetek, és Céliának mindig volt valami kifogása, amiért nem sikerült telefonálni, nem küldte el az önéletrajzát, nem tudott referenciaanyagot mutatni és úgy egyáltalán, képtelen volt újabb hirdetéseket levadászni. Depresszió? Hat év munkanélküliség után – mert ezen a ponton már mindketten tudtuk, hogy álláskeresésről szó sincs – nem csodálkoznánk azon sem. Dominik felesége mindenesetre pszichiáter, több fronton is ajánlott segítséget Céliának, ideértve az ismerősei által tartott ingyenes terápiás foglalkozásokat és az önismereti csoportokat is.
– Nincs nekem semmi bajom, csak az, hogy nincs munkám, nincs pénzem, kölcsönből élek, és ha nem találok valamit gyorsan, a nagynéném frankhitele is veszélybe kerül – méltatlankodott Célia, aki vérig volt sértve, amikor barátai segítséget ajánlottak számára.

Január elejére eljött az az időszak, amikor az egyre sápadtabb és soványabb lány már nem panaszkodott, hanem vádaskodott:
– Dominik, azért jöttem ide, pont ebbe az országba, mert volt itt egy rokonom és egyben barátom, akinek bíztam a segítségében. Te viszont semmit nem tettél értem, még karácsonykor is egyedül hagytál, itt bámultam a négy falat. Én nem beszélem a nyelvet, nem ismerem az itteni viszonyokat, benned bíztam – így Célia. – Ha tudtam volna, hogy egyáltalán nem számíthatok rád, nem jövök ide. Bár maradtam volna otthon, akkor legalább nem költök el ennyi pénzt, ami nem is az enyém. Mi lesz a nagynénémmel??? Te persze ezt nem értheted…

Magamhoz sem tértem a döbbenettől, amikor Dominik elmesélte a történet legfrissebb epizódját.
– Nahát, ez a nő nem csak tehetetlen és inkompetens, de ráadásul még egy önző  energiavámpír is! Nem mondod, hogy még ezt is tűröd??? Egy felnőtt emberről beszélünk, nem valami kisgyerekről, akit pátyolgatni kell és akinek te vagy az apja! Erődön felül mindent megtettél, amit lehetett, többet is, mint kellett volna, de ez már túlmegy minden határon… – méltatlankodtam.
Dominik nagyokat sóhajtott, és széttárta a karjait: hiába tudta, hogy igazam van, mégis felelősnek érezte magát.

Mivel egy rendkívül jószívű, jámbor és segítőkész emberről van szó, még napokig nem hagyott nyugodni a történet. Újra és újra elmagyaráztam szegény Dominiknak, hogy nem fog tudni állást keresni és dolgozni menni senki helyett, még akkor sem, ha a saját gyerekéről volna szó, akit a legjobban szeret a világon. A szeretteink támogatására persze szükség van, a másik oldalon viszont tudni kell kérni, elfogadni és méltányolni a segítséget. Rávilágítottam, hogy Céliának komoly gondjai vannak, aminek a munkafront kilátástalansága csak egy folyománya a sok közül – mindenesetre sem ő, sem más nem tud segíteni, amíg maga Célia nem érzi úgy, hogy változtatni szeretne az életén. Néha az ember annyira eggyé válik a sebével, hogy identitása egyik alapkövét veszítené el, ha megoldódna a probléma, ami korábban minden új kihívástól megóvta. Emlékszem, pszichológiából is tanultunk arról a jelenségről, amikor a páciens tudat alatt nem akar meggyógyulni, mert fél az ismeretlentől és reszket attól, hogy elveszíti a pajzsot, ami magyarázatot adott a hiányosságaira, megvédte a csalódásoktól.

Azt hiszem, Dominik már kezdi érteni, hogy nem menthetünk meg senkit önmagától, bármennyire is szeretnénk néha… Közben pedig én is megértettem, hogy pontosan azért húzott fel Célia viselkedése, mert bizonyos esetekben életem során én is viselkedtem már Céliaként: a takaró alá bújva vártam a csodát, miközben keseregtem, hogy nem történik semmi sem, ami előre vinné az ügyemet…


*a neveket természetesen megváltoztattam
Reklámok
Eszter névjegye (882 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

4 hozzászólás Nem tudott telefonálni bejegyzéshez

  1. …és ilyen is megtörténhet…
    Abban egyetérthetünk, hogy valahol mindenkiben van egy kis Célia, a mártír létben élvező, ezer tűvel teleszurkált voodoo-baba, aki nem hajlandó kilépni a saját árnyékából, mert ez így a kényelmes / micsoda ellentét mégis – tisztában van vele: ez neki nagyon sz*r. Minden Céliának máshol van a fordulópont mikor is kezdetét veszi az igazi élete, de nem szégyen, ha az esemény kieszközölése érdekében szakavatott segítséget veszünk igénybe – mint mondottuk saját jól felfogott érdeke is ezt diktálja / aztán hogy miért nem történik meg az első lépés a fene sem tudja. Ebben az esetben is: ott volt a motivációs tényező – ugrik a nagynéni pénze, vele együtt saját becsülete…stb. A kudarctól való félelem egy dolog, a nihilista hozzáállás meg megint egy másik. De az már szelíd tébolyra vall ahogy a jóakarójára keni minden sikertelenségét – és a sztori alatt nagyon szépen kibomlik az “energiavámpír” patológiai definíciója is.
    Személyes példa, sajnos párkapcsolaton belülről: két nagy nulla találkozik, eldöntik: majd együtt változtatnak rajta. Az egyik nagyon akarja a másik kényelmes, a másik Célia. Az első nullánál jönnek először a kis sikerek, majd a nagyok, majd megoldja élete legnagyobb talányát is, pozitív egyessé válik, Célia nem mozdul. Aztán már mindkettőnek kényelmetlen. Az újdonsült egyes biztatja kedvesét, sőt segít neki, még a legnagyobb csatákat is megvívja helyette, Célia még mindig nem mozdul. Aztán egy nap Célia szembefordul és szemrehányást tesz, lebecsmérli a törekvő jótevőjét és minden sikertelenségét ráfogja. Szóval ismerős a sztori és a végére már engem szipolyozott a szerencsétlenségével és reménytelenségével, olyannyira, hogy már testi tünetei kezdtek lenni. “Akin nem lehet segíteni, azon nem is kell.”
    Van valamifajta végső befejezése a Célia történetnek? Bebukott, hazatért? Vagy esetleg talpra állt?

    • Ó, ilyen történetben nekem is volt részem, amikor nem működött az együtt fejlődés, és ez idővel hátráltató tényezővé vált. Nagyon szomorú, és nagyon nehéz ilyenkor kilépni a gödörből, de sajnos muszáj, még ha te is vagy utána a szemét. Ha akar változni és tesz is érte, az más kérdés, de ez a passzív, gyűlölettel teli, önutáló depi akkor a legveszélyesebb, ha az illető fél otthagyni a komfortzónát, amivel az egész jár…

      Célia: most épp itt tart a történet, a friss fejezet pénteken esett meg, úgyhogy én is kíváncsian várom, hogyan folytatódik a sztori. Úgy néz ki, hogy február közepére minden pénze elfogy… Én szorítok neki meg minden, de ha ennyi segítséggel sem akart eddig lépni, akkor nem tudom, mi rántaná ki a gödörből…

  2. Van vajon a történet szempontjából jelentősége az életkorának? Valamiért te is odaírtad… És igen, 42 évesen nem tűnik sem érettnek, sem felelősnek. Itthon sem boldogult, jól gondolom? Jól el lehet így élni. A siker titka, hogy találjon valakit, aki gondoskodik róla – a pénzt a szerencsétlen nagynéni adta, (és sose kapja vissza, jól sejtem?) és most van neki Dominik.

  3. Na igen, de ugyanakkor meg ahhoz, h ennyire szoros köteléket alakítson ki vkivel, mégis csak felelősebbé kell válnia… ha nem, akkor tutira vmi kontroll-freak, kisajátító, erőszakos pasit fog ki, akinek csak egy bábu kell. Elég makacs karakter, bár én nem ismerem közelről. És igen, a kor csak annyiban érdekes, h nem 18-20 éves útkereső fiatal már – persze felelősséget vállalni akkor is kell.

1 visszakövetés / visszajelzés

  1. Végre írtam a vonzás törvényéről, és ahogyan (nem) működik | Eszter's Offtopic

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt kedveli: