A siketvakok világa, hangok és képek nélkül

Mindenkinek van egy harca, ami nehéz, magányos és fájdalmas, hiába tudjuk végig, hogy a megoldás nagyobb részben függ tőlünk, mint bárki vagy bármi mástól. A csata során többször feltesszük a kérdést: miért kell ezen keresztül mennünk? Miért ennyire nehéz? Miért fáj ilyen nagyon? Nem kaphatnánk esetleg egy kis könnyítést? Aztán jön a tehetetlen düh. A könnyek. A félelem. Mindez valószínűtlen körtáncot jár a reménnyel, a fénnyel, a bizonyossággal, hogy mindig van fény az alagút végén. De mi van azokkal, akik ezt a fényt csak magukban találhatják meg? Az Index az elmúlt napokban sorozatot közölt a siketvak fiatalok és nevelőik mindennapjairól. Ez egy többszörös fogyatékosság, ami magában foglalja a látás- és a hallássérülést, mégsem tekinthető egyszerűen a siketség és a vakság kombinációjának, ezért rendszerint külön fogyatékossági típusként kezelik: vannak, akik így születnek, mások különböző betegségek miatt veszítik el látásukat, hallásukat. A videó szerint Magyarországon 7000 siketvak él. Szeptember óta minden hónapban küldök egy számlaszámra 5 ezer forintot: mindig máshova, olyan helyekre, ahol nagy szükség van rá. Ebben a hónapban a csekély kis hozzájárulást a Siketvakok Országos Egyesülete kapta, akik mindent megtesznek azért, hogy a magyar siketvakok teljesebb életet élhessenek.

Albert, Gyula, Tamás, Gábor, János és Viki története számomra megrázó volt. “Nem tudjuk, mit gondolnak”, mondja a gondozó, hiszen a két érzék elvesztése miatti információhiány következtében a sérült gyerekek pszeudodebillé is válhatnak, vagyis kevésbé tűnnek intelligensnek, mint amilyenek valójában. Az ép emberek elképzelni sem tudják, milyen lehet születéstől fogva, egyidejűleg hallás és látás nélkül élni, örök sötétségben és csendben, másokra utalva. Hiába ép az elme, ha nincs útja és módja a gondolatok rendszerbe szedésének és kifejezésének, hiszen a nyelv többségük számára nem létezik. Tehetetlenség, düh, magány – ugye így egészen más értelmet nyer az a néhány szó, amit az első bekezdésben soroltam fel?

Persze a siketvakok között is akadnak zsenik, például az amerikai siketvak író, aktivista, előadó, Helen Keller. Helen 19 hónapos volt, amikor egy betegség megfosztotta őt a látás és a hallás élményétől. A kislánynak szerencsétlenségében szerencséje volt, mivel jómódban élő családja szeretettel gondozta, idővel pedig képzett nevelő is került mellé. Helen, aki korábban nem tanult még meg beszélni, különleges képességeivel meglepő gyorsasággal zárkózott fel ép társaihoz, majd szárnyalta őket túl intelligenciában, tudásban: megtanult írni, olvasni, beszélni, méghozzá olyan szinten, hogy később többen kétségbe is vonták siketségét. Hiába, a vizsgálatok később igazolták, hogy Helen valóban nem hall.

Helen az első siketvak fiatal volt, aki – 1904-ben, nő létére – főiskolai diplomát szerzett. Ekkor már megírta önéletrajzát is, amiben részletesen elmesélte azt is, hogyan lépett ki nevelője segítségével a sötét, néma, hangok nélküli elszigeteltségből, és értette meg a körülötte lévő világot, majd idővel az absztrakt fogalmakat is. Elolvastam a rendhagyó biográfiát, de még mindig képtelen vagyok felfogni, hogyan lehet emberi elme annyira intelligens, hogy hangok és képek nélkül absztrakt gondolkozásra legyen képes, és ezeket a belső víziókat betűk és szavak (!) formájában is meg tudja osztani a világgal.

Helen Keller összesen 12 könyvet és számos cikket írt, és előadóként bejárta a világot, hogy adományokat gyűjtsön a siketvakok és más fogyatékkal élők számára, felhívja a figyelmet a nők elnyomottságára, az emberek közötti egyenlőség fontosságára. Pacifista suffragette, Wilson-ellenes, radikális szocialista volt, egyetértett a születésszabályozással, non-profit szervezetével a vakság megelőzéséért küzdött, de az American Civil Liberties Union (ACLU) megalapításában is részt vett. Szintén világhírűvé vált nevelőjével, a szintén látéssérült Anne Sullivannel több mint 39 országban jártak, emellett az aktivista-szónok-szerző amolyan celeb volt, többek között például Alexander Graham Bell, Charlie Chaplin, Mark Twain barátságát élvezte.

Ahogy az élettörténetét olvastam, elszégyelltem magam: Helen Keller 88 évet élt, 1880 és 1968 között. Ha ő ilyen nehézségeket, akadályokat, gátakat, korlátokat leküzdött, akkor én miért ne volnék képes örökre leomlasztani problémáim falait? “Csak türelem és szeretet kell hozzá… azonban az a baj, hogy az embernek saját maga felé van néha a legkevesebb türelme és szeretete” – mondta nemrég gyerekkori jó barátnőm, miután megtettem az elő lépéseket a megoldás felé. Helennek és sok millió siketvak társának nem volt más választása, a hangok és képek nélküli világban kénytelen az ember a türelemre és a szeretetre alapozni. Nincs más út.

---

Kapcsolódó cikkek:

• Kéz nélkül, láb nélkül, aggodalmak nélkül – miért is keseregsz?
• Bözsinek, nagymamámnak – avagy hol az út a néma rabszolgáktól és szomorú szingliktől távol?
• A szerethetőségről
• Feminizmus és antifeminizmus – elmondom, miben hiszek