Aktuális

Ahol tényleg a lét a tét – a Hunger Games premier előtti vetítésén jártam

A távoli jövőben, Észak-Amerika romjain Panem országának tizenkét körzete húzódik, a tizenharmadikat elpusztította a kormány a véres lázadás záróakkordjaként. A felkelésre emlékezvén a Kapitólium minden évben kiválaszt egy-egy tizenkét és tizennyolc év közötti fiút és lányt valamennyi körzetből, akiknek részt kell venniük az Éhezők viadalán. Itt nem a lakás-kocsi-milliók a tét, hanem az lét: tévé által élőben közvetített küzdelem végén csak egyetlen “kiválasztott” maradhat életben, így amikor Katniss Everdeen kishúga helyett jelentkezik a “játékba”, jól tudja, hogy valószínűleg halálos ítéletét írta alá – erről a harcról szól Suzanne Collins regénye és az abból készült film, amelynek premier előtti vetítésén ma vehettem részt.

A folytatást .pdf-ben olvasom

Olthatatlan szenvedéllyel rajongok a disztópiáért: hátborzongató az a világ, amelyben nem egyszerűen az emberiséget akarja kontroll alá vonni és elpusztítani a hatalom, hanem valami sokkal komplexebbet: az emberséget. Ahol nem elég, hogy nem lehetnek önálló lépéseid, de még a gondolataid sem a tieid: nem elég mondanod, hogy kettő meg kettő öt, hanem el is kell hinned azt – és ez fontosabb, mint maga az élet vagy a halál. 1984, Szép új világ, Ne engedj el, Éden, Equilibrium, Lopott idő… ezekért mind élek-halok (bár, lássuk be, a halállal nem jó viccelődni egy ilyen kontextusban).

Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a valóságshow-k embert, emberséget és embertelenséget bemutató, egyszerre mélyen manipulált és brutálisa őszinte világa is vonz, mindjárt megértjük, miért vagyok Hunger Games-fan. Persze két dolog is volt, ami miatt Suzanne Collins regényétől kezdetben idegenkedtem: először is, a “két-tucat-tini-egy-arénában-és-csak-egy-maradhat-életben”-koncepció túlzottan ismerősnek tűnt a népszerű Battle Royale című olvasmányélményemnek köszönhetően, noha a szerző köti az ebet a karóhoz, hogy soha nem hallott még Takami Kósun 1999-es regényéről, és a filmet sem látta (az utóbbit egyébként én sem, de a könyv nagy hatást gyakorolt rám). A másik gondom a Hunger Games-szel az volt, hogy minden kiadás borítóján a Twilight-trilógia szülőanyja, Stephenie Meyer ajánlgatta a művet… ami azért a vámpírmese szerzőjének munkássága ismeretében nem túl bizalomgerjesztő ajánlólevél.

Collins szerencsére sokkal jobb dramaturgiai érzékkel rendelkezik, mint Meyer: tévéjátékos múltja miatt pontosan tudja, hogyan zárhat úgy minden egyes fejezetet, hogy ne tudd letenni a könyvet. A Hunger Games  dinamikus olvasmány, a 300 oldalt azonnal, egy ülésre el akarod – és tudod – olvasni. Segítségedre van ebben az egyszerű, hétköznapi nyelvezet, fölösleges szócséplés vagy technikai bravúrok nélkül: a főszereplő, Katniss Everdeen egyes szám első személyben beszéli el a történetet, és a szerző egy másodpercet sem szánt arra, hogy egyéni nyelvhasználattal vagy gondolatmenettel ruházza fel a karaktert, ami a szépirodalomhoz szokott szemek szemek számára furcsa lehet. Nincs játék a szavakkal vagy tudatáram-technika, az egyszerű közlésformáért cserébe viszont elképesztően jól felépített, pörgős, letehetetlen sztorit kapunk, amelyben hús-vér figurák küzdenek az életükért. A disztópia szürreális, bizarr, bicskanyitogató: ahhoz, hogy egy ilyen mű igazán jó legyen, elengedhetetlen, hogy minden más – a karakterek, a környezet, a helyzetek – abszolút realisztikus legyen, és a Hunger Games nem okoz csalódást e téren.

Izgalom…

Kissé aggódtam, mit tesz ehhez hozzá – vagy vesz el – a filmváltozat, ami március 23-án kerül a mozikba. A premier előtti vetítésre épp időben érkeztem, de örömmel láttam, hogy a jegyemhez kukorica- és üdítőkupon is jár, így végigálltam még a sort az Aréna pláza méretes imaxjének etetőpultjánál. “Sebaj, az ajánlók úgysem érdekelnek” – gondoltam, de 20:11-kor még semmiről sem maradtam le, mivel az ajtónál a táskákat átkutatták, a telefonokat elkobozták (ne feledjük, három nappal az amerikai premier előtt vagyunk). Előttem ment be az utolsó biztonságis, így velem már nem foglalkoztak (nyilván túl becsületes a képem), de a film alatt többször átvizsgálták a termet éjjellátókkal.

Szerencsénk van: a Jennifer Lawrence, Josh Hutcherson, Woody Harrelson és Liam Hemsworth főszereplésével készült film ugyan kevésbé részletes, mint a könyv, de abszolút élvezhető, lebilincselő, jó alakításokkal – a 120 perc alatt egyetlen egyszer sem jutott eszembe a Battle Royale. A legnagyobb különbség a regényhez képest az, hogy itt nem Katniss szemszögéből látjuk a dolgokat, így olyan eseményekről is képet kapunk, amik a könyvben nem szerepelnek, mivel a narrátor nem tud róluk (például a játékszervezők reakciója a merész alma-találatra, a lázadás a tizenegyedik kerületben Rue halála után, Gale reakciója a Katniss-Peeta románcra, a tévéműsort irányító személyzet háttérmunkája). Néhány fontos részlet ugyanakkor kimarad, és maga a viadal meglepően rövid időintervallum alatt csúcsosodik ki: a könyvben jóval nagyobb hangsúlyt kap az egyes szereplők bemutatása, valamint a reakciók és érzések, amik a két főszereplőhöz kötődnek.

Mivel ifjúsági regényről van szó, a kegyetlen téma ellenére a filmváltozat nézhető kicsik számára is: a hangsúly nem a brutális kivégzéseken, hanem a pörgős eseményeken és az érzelmi szálon van. Néha már túlzásnak érezzük a kapitóliumiak színes-szagos világát, de a főszereplők annyira életszagúan mutatják be az elidegenedést, a kiszolgáltatottságot és a büszkeséget, hogy nem érezzük eszköztelennek Jennifer Lawrence vagy Josh Hutcherson játékát: igen, a könyvbéli karakterek így beszélnek, mozognak. Örülhetünk, mert a románc is hiteles: végig jól látható, hogy Katniss a kameráknak játszik, hogy a nézők szimpátiáját elnyerje, akárcsak a legtöbb valóságshow-hős teszi azt a mesés nyeremény érdekében. Így a rendező megkímél bennünket azoktól a hosszú és cselekménytelen “vágyakozva-nézzük-egymást-a-mezőn” üresjáratoktól, amelyek a másik menő tini-trilógiát, a Twilight-trilógia három filmjét nézhetetlenné teszik. Fura lenne, ha egy totális disztópia happy enddel zárulna, ezért a hazugsággal teli romantikus szál és a végső bonyodalom tökéletes alapot ad a sorozat folytatásához, még realisztikusabb mederben, mint vártuk volna…

Katniss, alias Jennifer Lawrence bajnoktól tanult íjazni a film kedvéért

Advertisements
Eszter névjegye (838 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

11 hozzászólás Ahol tényleg a lét a tét – a Hunger Games premier előtti vetítésén jártam bejegyzéshez

  1. Tücsi Soulleader // március 21, 2012 - 06:49 // Válasz

    …témától eltérően azon gondolkodom miért ezt a sablont választottad a blogodnak…igaz ez olyan újságírós :D

  2. hmmm… ezek szerint érdemes. A könyveket nem olvastam, de érdekelt, viszont nekem is elsőre a Battle Royale ugrott be amikor erről hallottam. Ha tényleg nem olyan akkor kiváncsibb lettem. :)

    • Én élveztem, de imádom a műfajt. A kollégák közül voltak, akik mély mondanivalót és erkölcsi tanulságot vártak a film végén, holott ez nem a műfaj lényege. Egy ilyen mű akkor jó, ha a végén ott a kérdés a fejünkben: “akkor most ki is nyert?” és “legyőzhető az ember?”, méghozzá egyértelmű válasz nélkül. Gondolkozni jó.

      Volt, aki azzal jött, hogy a vékonyka szerelmi vonal rossz cliffhanger a produkció végére: szerintem az csak töltelék, a fenti kérdések – a hatalom és az ember, a matéria és a lélek ellentéte – az igazi felhívás a folytatásra.

  3. Helló!
    Te nyertél jegyet, hogy a premier előtt nézhetted meg? Én már nagyon kiváncsi vagyok a filmre. Akkor ezek szerint nem volt csalódás a film sem számodra, remélem nekem is tetszeni fog, bár a könyvet überelni nem fogja, nem várok csodákat, de azért legyen élvezhető. Amúgy jó cikk lett, sok szerencsét a továbbiakban az íráshoz!
    Eszter

    • Köszi! Ez amolyan sajtóvetítés volt, de assze, voltak nyereményjegyesek is. A könyv tényleg részletesebb, de már alig várom a folytatást! :)

  4. Megnéztük – total epic like. Nem olvastam, csak akartam, de a film hamarabb célba ért. Elképesztő érzések kavarogtak bennem alatta. Rég váltott ki belőlem ilyen hangulatingadozásokat egy film, egy sztori. Hatalmas! Nincs rá szó, mennyire bejön.

    • Fúúú, én most teljesen benne vagyok, a második könyv vége felé járok (pdf-ben, úgyhogy az oldalszám más, mint nyomtatásban). A második rész még durvább, mint az első, ott már teljesen kész vagyok. Sokkal több a rejtett összefüggés és komplexitás, mint a Battle Royale-ban, tényleg. Fan lettem, na.

  5. Most olvastam ki a trilógiát (a filmeket még nem láttam). Nekem is nagyon tetszett, teljesen a hatása alá kerültem, pedig már bőven kinőttem a tinikorból.

    Számomra az 1984-hez mérhető reveláció volt a Hunger Games társadalomkritikája. Genderszempontól is ötöst adtam a trilógiának: a főszereplő karaktere úgy autonóm és esendő is egyszerre, hogy közben mind a különleges hópiheséget (na jó, az azért benne van), mind a klasszikus hercegnősködést elkerüli (ez utóbbit viszont nagy ívben). A szerelem sincs a középpontban, de azért fontos szerepe van: nagykamasz vívódás, bizonytalanság, minimális nyállal, maximális hitelességgel.

    Ha most lennék kamasz, Katniss Everdeen lenne a példaképem, főleg, hogy annak idején csak Dobó István jutott. Fontos volt számomra az autonómia, a bátorság, a tettrekészség, ugyanakkor a két Lottin kívül női protagonistának híre-hamva sem volt a rendelkezésemre álló irodalomban, ami azért elég szánalmas és szomorú.

    • Ugyanezt érzem. Egy disztópia akkor jó, ha realista tud maradni a karakterábrázolásban. Az 1984 is ezért jó. Tetszik, hogy a jók se tökéletesek, mindig van vívódás, és a történtek után nincs tökéletes hepiend, vannak viszont traumák. Igen.

6 visszakövetés / visszajelzés

  1. Első futásom – és még mindig túl előítéletes vagyok, damn it « Eszter's Offtopic
  2. Egy szülinappal még tartozom: 4 évesek lettünk « Eszter's Offtopic
  3. Új időszámítás kezdődött a Kindle-lel életemben « Eszter's Offtopic
  4. A szcientológia titkos világa, mint disztópia Jenna Miscavige botránykönyvének tükrében | Eszter's Offtopic
  5. 25 jel, hogy tinibulvárban nyomulsz | Eszter's Offtopic
  6. Annyira lehetett tudni, hogy azzal lesz vége, hogy Peeta visszatér és be van kattanva… | Eszter's Offtopic

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: