Aktuális

A férfi az úr a háznál?

Van, ahol működik a patriarchális modell, de az a férfi számára is munka

Azt hiszem, nem árt elolvasnod a legfontosabb bejegyzést sem, amit a női egyenjogúságról írtam:Bözsinek, nagymamámnak – avagy hol az út a néma rabszolgáktól és szomorú szingliktől távol?

Újra divatba jött?

Századunk egyik legvitatottabb témája a családon belüli szerepek kérdésköre: míg a patriarchális társadalmakban az elmúlt pár évszázadban a nők reprodukciós képességüknek kiszolgáltatva éltek és írni-olvasni sem tanulhattak meg, ma már számos alternatíva áll bárki rendelkezésére. Több bejegyzésem is született már a témakörben, ezért most inkább az elméletek alkalmazását nézzük meg: azt, hogy miként működik a régi patriarchális modell a legkisebb és legszorosabb társadalmi egységben, a családban. Igen, a működik szót használtam: most azok az esetek érdekelnek, ahol a modell sikeres, nem csupán az eltűrt, szenvedéseket hozó egyetlen formai keret.

Azért érdekelnek, mert ez a felállás is egy alternatíva. Persze nem az egyetlen, és nem is mindenki számára óhajtandó.

Érthető, ha a 21. század felvilágosult, művelt és érzékeny embere elborzad, ha a házimunkát egyedül, ereje fölött végző, intellektuális és teljesítményalapú önmegvalósítástól megfosztott, néma rabszolgasorba taszított emberi lénnyel találkozik. Kuriózumként, mutogatnivaló érdekességként tűnnek fel a nyilvánosság előtt azok a mélyen vallásos családok és természeti népek, ahol a férfi az úr a háznál, míg az – ennek ellenére – boldog asszonypajtás amolyan oldalbordaként foglal helyett az úr balján, és csak engedéllyel hagyja el a konyhát. Klasszikus bulvárpélda a jelenségre a hagyományőrző cigány háttérből érkező Bódi Guszti-Margó házaspár, akik örömmel és lelkesen nyilatkoznak úton-útfélen arról, hogy náluk az utolsó szó mindig a férjé, és Margó fő feladata az, hogy Guszti szükségleteit üdén és frissen kiszolgálja. A különböző egyistenhitek vallásos gyülekezeteiknek többségénél hasonló a minta: a férfi a családfő, a nő a család összetartó ereje, a konyhai tűzhely őrzője.

Sokak számára meglepő, hogy ez a felállás egy igen széles réteg számára nem csupán működőképes, de egyben óhajtandó, üdvözölt állapot is. Mi az oka annak, hogy rengeteg értelmes, több diplomás vallásos nő szívesen működik elsősorban háziasszonyként, az oldalborda szerepében, és miért örül Bódi Margó annak, hogy Guszti sörét viheti a tévé elé, amikor keresett már élete során annyi pénzt, hogy bármikor különköltözhetne? A nagy számban előforduló hasonló esetek fényében kénytelenek vagyunk elgondolkozni a jelenségen, és belátni, hogy tömegével vannak a nagyvilágban, akik számára a hagyományos patriarchális leosztás teljes egészében működőképes, sőt – ne tessék elborzadni – ideális.

Mi lehet ennek az oka? Vajon mi az, ami a 21. században a  Kinder-Kirche-Küche felállást olyasmivé teszi, amit emberek – nők – önként és örömmel választanak? (Nyilván nem mindenki, de most nem azokról a milliókról beszélünk, akiknek társadalmi helyzetéből és neveltetéséből kifolyólag nincs is más alternatívája – ez nyilván egy külön bejegyzés témája lehetne, és talán lesz is.) Meggyőződésem, hogy nem választhatunk más módot akkor, ha nem ismerjük a többi, akár tőlünk legtávolabb álló lehetőséget is, ezért érdemes megtalálni az okokat.

A fix szerepek az identitás biztonságos alapjait adják

Az életünk során hozzánk rendelt különféle szerepek – kisgyerek, diák,egyetemi hallgató, apa, anya, nagyi, mérnök, kereskedő, orvos, nyugdíjas, satöbbi – adnak egyfajta keretet az életünknek, ami az identitás biztos alapjaihoz nagy mértékben hozzájárul. Minél világosabb az elvárás-rendszer, annál kevesebb a stressz: jól tudjuk, mennyire frusztráló az, amikor egy főnök vagy ügyfél nem magyarázza el, mit vár tőlünk, és a sötétben tapogatózva kell kitalálnunk, mivel is lenne elégedett. Ha azonban világosan és érthetően elmondja, sőt megmutatja, mit akar, akkor már csak a türelmünkön és a szakértelmünkön múlik, hogy megfelelünk-e az elvárásoknak. Tiszta sor: a bizonyos rendszer írott és íratlan szabályai alapján definiált nemi szerepek a változandók viharában fix útmutatásul szolgálnak és ledönthetetlen alapként járulnak hozzá identitásunk tervrajzához. A GPS meg mindig jól jön, ha idegen terepen járunk, nem?

Mindkét félnek vannak kötelességei: hiába “úr”, a férfi is szolgál…

Emellett az is fontos összetevője a sikernek, hogy a hagyományos patriarchális leosztás a közhiedelemmel ellentétben bizony nem arról szól, hogy apu sörrel a kezében döglik a tévé előtt állandóan, míg mutter éjt nappallá téve mos, főz, vasal, takarít rá, mint egy háztartási robot vagy olcsó rabszolga (illetve ezek elmulasztása esetén szó nélkül péppé vereti magát). Igen, több millió háztartás van a világon, ahol ez a felállás, csak az a bökkenő, hogy ezek nem a működőképes patriarchális famíliák. Ők azok, akik egy torz, sarkított értelmezését vették át és örökítették tovább a tradicionális családképnek, ami – lássuk be – az emberi gyengeségből fakad. Ők azok, akik elbuktak és boldogtalanok, de mi most azokkal foglalkozunk, akik nem csak önként választották, hanem élvezik és értékelik is helyzetüket. Nos, őket leginkább az különbözteti meg a szenvedőktől, hogy tudják, gyakorolják és elvárják azt, hogy mindkét félnek vannak kötelességei és jogai:

  • a férfi kötelessége, hogy biztosítsa az egész család anyagi jólétét – ez már önmagában véve is egy olyan magas szintű, kőkemény munkát megkövetelő felelősség, ami bizony kizárja azt, hogy a papa a játékteremben szórja az ezreseket, míg mama otthon vasalja az ingeket öt ordító kölök mellett. Lássuk be, hogy erre ma már nagyon kevesen képesek, de a jómódúak és vezető beosztásban tevékenykedők számára is jár bizonyos lemondásokkal: például azzal, hogy a menő sportkocsi helyett a biztonságos családi autót választják… Nem véletlen, hogy bizonyos körökben a férfi nem nősülhet, amíg bizonyos egzisztenciát meg nem teremtett.
  • a pasasnak rengeteg fontos kérdésben kell teljes felelősséget vállalnia – van, amikor ez “tök jó”, más esetekben viszonyt kemény feladat… hány olyan embert ismerünk, aki mindig tudja, mi a helyes, és vállalja tettének következményeit? Mindehhez szükség van egyfajta érettségre, némi lemondásra és alázatra.
  • a férfi kötelessége, hogy érzelmi biztonságot adjon feleségének –  a kapcsolaton dolgozni kell, és ez mindkét fél feladata a patriarchális kontextusban is. Bár itt az asszonypajtás a családi szálak összetartója, a pasasnak a feladata, hogy a családtagok – HR-esen fogalmazva – “motiváltak” legyenek: a gyerekek jól tanuljanak és megfelelően viselkedjenek, a nő pedig úgy érezze, értékes munkát tesz le az asztalra.
  • a férfinek szexuálisan is kell elégítenie partnerét – érdekes adalék, hogy a többnejűséget támogató hiperpatriarchális közösségekben – például mormon fundamentalisták, muszlimok – a fiatal férfiakat a csoport vallási vezetője tájékoztatja arról, hogy kizárólag annyi nőt vehetnek feleségül, amennyit el tudnak látni anyagilag és ki tudnak elégíteni szexuálisan. A muszlimoknál például elfogadott válóok egy nő részéről, ha szexuális elhanyagoltság miatt dönt a frigy vége mellett (no, nem a táliboknál, de az már nyilván hatalmi-politikai, nem vallási kérdés). Nem, ez nem csak elmélet, találkoztam már konkrét esettel is.

A tapasztalat az, hogy a patriarchális családmodell akkor és csak akkor vezet a benne élők elégedettségéhez és öröméhez, ha a fenti kritériumok maradéktalanul teljesülnek: márpedig ez munkával jár, méghozzá többel, mint amennyibe a meccsnézés közben egy láda sör elfogyasztása kerül. A felállás résztvevői akkor boldogtalanok, ha a szerepek nem tiszták vagy éppen teljesen torzak, és a jogok és kötelességek aránya előnytelenül eltolódik a “ház ura” kényének, kedvének és szeszélyének függvényében.

A résztvevők értik és örömmel üdvözlik a női és férfi energiákat, erőt

Épp a feminizmussal és antifeminizmussal kapcsolatos cikkemben fejtettem ki, hogy az (óhajtandó, egészséges) egyenlőségen alapuló elméletek fő hibája gyakran épp az, hogy a nőket és a férfiakat homogén masszának veszi, és megfeledkezik arról, hogy igenis vannak bizonyos női erőhöz köthető energiaminőségek, míg más jelenségek, tulajdonságok a férfiassághoz kapcsolódnak szervesen. A kétféle minőség azonban nem jobb vagy rosszabb, szebb vagy csúnyább, hanem egymást kiegészítő ellenpólus, ami minden egyes emberben – és családban – együtt működik igazán. Minden embernek van női és férfi oldala, és minden nagycsaládban megjelennek valahogy ezek az energiák: miért ne ünnepelnénk hát ezeket? A hagyományos patriarchális családszemlélet pozitív példaként előttünk álló hívei ismerik a különbözőségeket, és pózok meg küzdelem helyett abszolút értékként kezelik azokat.

Nagyon fontos számukra a nagycsalád (főként a nagyszülők) szerepe

Az élet bármelyik területét felhozhatnám, de a csecsemőgondozás talán a legevidensebb példa a nagycsalád fontosságára. A történelem során az újszülött és a kisgyerek ellátása soha nem egyszemélyes feladat volt: a generációk együtt, legalábbis egymáshoz közel éltek, és segítették egymást. Teljesen természetes és érthető, ha egy friss anyuka a bébi születését követő időszakban eljut az őrületig, ha nem áll rendelkezésére komoly, kézzel fogható segítség – ma azonban, amikor az elvándorlás és az urbanizáció miatt már távolabb élünk szüleinktől és testvéreinktől, mint valaha, nagyon sokan maradnak teljesen egyedül, ha apuci 10-12 órákat tölt a családtól távol, munkával. A hagyományőrző patriarchális családokban rendszerint nagyon fontos szerepet kap a rokonság segítsége, és komoly munkamegosztással – és lelki támogatással – segítik a bizonytalan és elhavazott, ezernyi hormonváltozáson keresztül menő, friss anyát. Bódi Margóéknál például elképzelhetetlen lenne, hogy ne a büszke nagymamák, dédmamák (a fiatalon szülés előnye :)), sógornők, tesók és unokatesók főzzenek, mossanak és takarítsanak heteken át az ifianya portáján, míg közben a baby bluest is igyekszenek gyógyítani…

Mindezek fényében belátom, hogy a felállásnak számos vitathatatlan előnye van, amit érdemes mérlegelni, de mindenképpen el kell fogadni – azokkal együtt, akik önszántukból, saját szabad döntésük mentén ezt az utat választják. Ettől függetlenül én személy szerint nem kötök minden szerepet nemhez: bizonyos dolgok egyszerűen egyéni lelki alkattól, adottságoktól és a konkrét, aktuális szituációtól függenek. Igen, vannak olyan pasasok, akik egyszerűen jobb szakácsok, mint a nők, más csajok ügyesebben és magabiztosabban vezetnek (és parkolnak, haha), mint hímnemű partnereik, és igen, simán előfordulhat, hogy praktikusabb, ha az apuka marad otthon gondozni a közös utódot, amíg anyuci a tejbepapira való árát teszi le az asztalra (a magam részéről nem gyúrnék erre, de sok eset van, ahol ez a legideálisabb döntés). Én úgy gondolom, hogy a családon belül minden közös felelősség, legyen szó az anyagiakról vagy a háztartás ügyes-bajos dolgairól, amin két felnőtt, közös célok mentén, a számukra leginkább megfelelő, testhezálló munkamegosztásban dolgozik.

Mi a tanulság? Talán az, hogy nem árt megismerni és elfogadni a különféle alternatívákat, bármiről is legyen szó – és bármennyire is nehéz olykor előítéletmentesen gondolkozni. És legfőképpen: nem kell mindenben egyetértenünk másokkal ahhoz, hogy értékeljük az ő saját, egyéni útjukat… és tanuljunk tőlük.

Reklámok
Eszter névjegye (885 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

21 hozzászólás A férfi az úr a háznál? bejegyzéshez

  1. Tücsi Soulleader // március 31, 2012 - 07:09 // Válasz

    ..a “mi” házunkban én vagyok a Főnök, de okosan…. Apa észre sem veszi :D :) :D, azt hiszi Ő a főnök… A férfi a fej…de a nő a nyak :D

  2. “A muszlimoknál például elfogadott válóok egy nő részéről, ha szexuális elhanyagoltság miatt dönt a frigy vége mellett” – hűű, ezen leszakadt a pofám egy pillanatra, szinte hihetetlen, teljesen meg voltam felőle győződve, hogy elnyomásban élnek a nők abban a társadalmi rétegben és a “kecskéért nőt” deal után kiskuss van szerencsétleneknek…. Ez azért megdöbbentett.
    Na, de a bejegyzés summájául: A női és férfi szerepek tényleg megkeveredtek az emancipáció során, ami egyrészről nagyon jó, viszont azt is meg kell nézni, hogy a házasságok nagy része válással végződik, és talán pont ennek is van egy fajta szerepe benne – mármint senki nem tudja mi is a dolga és össze-vissza kapkodnak, ahelyett, hogy összeraknák amijük van és képességeik szerint evezgetnének az élet tengerén…. – a modern korok előnyeinek is van árnyoldalai és a régi modell, habár nem jelentett felhőtlen boldogságot a felek számára, mégis kijelölte az ősi archeotípusokat, amelyekbe tulajdonképpen mi is megpróbáljuk saját magunkat belepasszírozni, még ha néha kicsit szűkösek is ezek a szerepek. / Az eltolódás hozza létre a furcsa keverékeket, mondjuk Pesten sok ilyen virágszál pasit látni, akik majd elsírják magukat ha koszos lesz a cipőjük, ugyanakkor nőben meg nem ritka a szinte már öltönyben hangosan ugató hordák tömkellege… Van egy egészséges alap: a pasi legyen hangos, markáns, határozott (de a nyilvánosan böfögés és szellentés kora leáldozott), a nőci legyen igényes, szép, de nem buta, hanem intelligens és tudjon a mellén kívül mással is beszélni, mondjuk a szájával :) Egy kicsit kipolírozódott típusok ezek, megtartva az eredeti magot magukban, a yin-t és yang-ot. Csak felénk ez még annyira fiatal látásmód, lásd tulajdon szüleinket, hogy nem tudunk egyértelműen belehelyezkedni és újra fel kell találni a spanyol viaszt.

  3. Elolvastam, és az utolsó három mondatnál értettem meg, miért írtad és kiknek szól valójában a cikk. A negyedik bekezdésednél még arra gondoltam, hogy egyáltalán miért kell okokat, válaszokat keresni erre a témára? Egyik ember ilyen, a másik olyan, mind tudjuk, hogy az emberi gondolkodás annyira szerteágazó, hogy felesleges bármi ilyen nemű kérdést kutatni; tolerálni és elfogadni kell a másikat,az ő életfelfogását, igényeit. És a végén, az az utolsó 3 mondat a kulcs, abszolút egyet értek.

    Azonban én úgy vettem észre, jó nagy része a társadalomnak úgy látja, hogy a klasszikus leosztású családmodellben a nő szerepe kiszolgáló, elnyomott, megalázott, háttérbe szorított. Torz kép él bennük, mert csak innen-onnan összeszedett/hallott érvekből gazdálkodnak. Ugyanakkor, ahogy Te is leírtad, ha bizonyos feltételek teljesülnek, egy klasszikus családmodell abszolút élhető és élvezhető.
    Gondolom nem lep meg, ha azt mondom, én is ennek vagyok a híve, részben mert ilyenben nőttem fel, másrészt az élethez viszonyított gondolkodásmódom ezt tartja ideálisnak és “törvényszerűnek”. A nő, amíg fiatal és szabad, tehet, amit akar, utána legyen barátnő, pár, feleség, anya, stb.
    Ideális esetben a férfi teremtse meg az élethez szükséges feltételeket – eltekintve nyilván egy olyan szituációtól, amiben esetleg a gazdasági helyzet nem engedi ezt meg -, az asszony segítse a család fenntartását. Nem arról van itt szó, hogy megállás nélkül kell mosni, takarítani és főzni, gyereket nevelni, és ha ezt nem képes nő véghez vinni, akkor a férfinek joga van pofán verni, hanem ezeket a dolgokat “szükséges-elégséges” módon teljesítse a nő egy családban (ergo tegyen meg minden tőle telhetőt és jogosan elvártat), a férfi a maga feladatát és elméletileg ennek elégnek kell lennie egy harmonikus, jól működő kapcsolathoz, családhoz (szintén nem beszélve most esetleg érzelmi, anyagi háttérről). Én úgy gondolom, hogy az a nő, aki elégedett a párkapcsolatával, az előbb-utóbb szeretné ugyanezeket a dolgokat elérni, maximum az odavezető út és megvalósítási mód eltérő. De a cél/végeredmény ugyanaz.

  4. Néha úgy érzem tökjó lenne ha otthon lennék és azzal foglalkoznék egész nap hogy főzökmosoktakarítok ruhákat varrok, ilyesmi. Persze ha ezt csinálnám akkor egyrészt nem keresnénk eleget az életszinvonalunk fenntartásához, másrészt halálra unnám magam egy idő után szerintem. De néha olyan jó lenne…

    • Garami Gergő // április 3, 2012 - 14:27 // Válasz

      Majd egyszer ezt is kipróbáljuk.
      Hmm, mondjuk tényleg jó lenne patyolat tiszta lakásba frissen főtt vacsira hazaérni.
      Persze, hogy így érjek haza először el kéne mennem valahova. :D

  5. Én is vallásos vagyok, nekem is több diplomám van és otthon vagyok, mert ezt választottam.

    A munkám érdekes volt, sokak számára “álommeló ” . Változatos, kötetlen, érdekes és jó pénz. De nekem is csak 24 órából áll a nap. Végiggondoltam, hogy mi a fontos nekem. A férjem, a gyerekem, az egészséges táplálkozás, az általam kívánt rendszint a lakásban, a kert élvezése. A férjem dolgozik naponta 10-12 órát, élvezi, szereti. Ez után még mire maradna otthon ideje ? Az életünkkel kapcsolatos gyakorlati teendőket úgyis ő szervezi.( mesterek ha kellenek , kocsival kapcsolatos dolgok , adó ügyek, stb )

    Ha én is dolgozom, egyszerűen kell valakit beszervezni a háztartásba. Kapcsolódjon valaki az életünkbe, aki a mindennapjaink része, s a végén a gyerekünknek több köze lesz hozzá, mint hozzánk, egyszerűen azért mert ő van ott, amikor hazajön az iskolából ?

    Azt is tapasztaltam, hogy a férjemnek ugyan úgy szüksége van arra, hogy elmondja mi történt vele, mint a kislányomnak, aki képes naponta majd egy órát beszélni az iskoláról ! ( A legtöbb ismerősöm panaszkodik, hogy a gyereke semmit nem mesél. na, persze, egy gyereknek csak itt és most van , nem fog csak úgy elkezdeni mesélni, mikor mi szeretnénk )

    Lehet, hogy nyálasnak tartjátok, de boldog vagyok, hogy mertem ” csak háziasszony ” lenni, mert ehhez igen is kell bátorság, amikor mindenhonnan az árad, hogy egy mai nő nem szabad, hogy megelégedjen csak a családjával.

    Szerintem igen is választani kell. Ha nem akar valaki az állandó ezt sem tudom jól megcsinálni, meg azt sem, de azért valahogy majd megleszünk érzéssel élni, akkor nincs más út, valakinek a családra kell fókuszálni, nem a külvilágra. Ha a házaspár tagjai igazi társai egymásnak, fel sem merül, hogy ki az úr , ez az egész egy közös alkotás. Szerintem ez a lényeg . Tudják, értik-e, hogy ők ketten többek, mint külön-külön ?

    • @Párnás: Tetszik, hogy merted válalni a háziasszonyságot. A legtöbb nő elhiszi, hogy egy fenékkel több lovat is meg tud ülni, de a legtöbb nőnek ez nem sikerül. Akkor az megint kudarcélmény, jön a depresszió, megyünk a pszichiáterhez, szedjük az SSRI-t.

  6. Asszem ezzel a véleménnyel, nem leszek túl népszerű, de azért lássunk némi alternatívát is. Lássunk két linket:
    * http://www.ojc.de/buecher/nemek-egyenloeseg-gender-mainstreaming.html Gender Mainstreaming – a nemek összezavarása
    * http://www.magyarkurir.hu/fajlok/hirek/25881/A_nemek_forradalma.pdf A nemek forradalma

    http://fonix.blog.hu/2008/09/07/julius_evola_feminizmus_es_heroikus_tradicio

    És egy idézet:
    „Uniszex” társadalom – avagy „ha felnő, majd eldönti”

    Szakállas vicc (szó szerint), de aktuális. A liberális a parkban tolja a babakocsit. Oda megy hozzá egy ember, megcsodálja a gyermeket, majd megkérdezi: „de aranyos, kisfiú vagy kislány?” Erre a kérdezett felháborodva kifakad: „mit tudom én, majd ha felnő eldönti!”. Kicsit olyan ez, mint a „főnök vicce”. Addig röhögünk rajta, amíg rá nem jövünk, hogy az a napi feladat (esetünkben a szomorú valóság). A politikai korrektség szellemi alapjaira épülő liberalizmus a férfi és női családi/társadalmi szerepeket csereszabatosnak tekinti, a két nemet pedig nem csak egyenlő jogúnak, de gyakorlatilag egyformának is. A mindenki számára szembetűnő különbségeket a kultúra, a vallás és a szocializáció/neveltetés számlájára írják. Nincsenek már „férfi szerepek”, „férfias szakmák”, sem „női szerepek”, nincs már apa vagy anya, csak „szülő 1″ és „szülő 2″, – s aki ezt kétségbe vonja, az bizony „szexista”.

    Tekintetbe véve, hogy ma egy családot egy szülő (az apa) jövedelméből igencsak nehéz fenntartani, vagyis a jelen rendszer nem csak ideológiai, de gazdasági eszközökkel is szinte kikényszeríti a nők munkába állását, a feminizmus azon követelésével, miszerint ugyan azon munkáért a nőnek ugyan olyan bér jár, mint egy férfinak, nem lehet vitatkozni. Ahogy azzal sem, hogy ha egy munkakörre egy nő egyébként fizikailag, szellemileg alkalmas, akkor női mivoltára hivatkozva ez a munkakör nem tagadható meg tőle. De Sz, már a harmincas években figyelmezettet: „Bűnt követ el az a rendszer, amelyik a nőt szent hivatásától elvonja, mint munkást kihasználja és anyagi feltételek után rohanó “férfinőt” teremt belőle.” A kulturális marxizmus lelkes támogatását élvező, s már a politikai korrektség szerves részévé vált feminizmus azonban éppen ezt teszi. A cél a hagyományos család szétverése – mindez az „egyenjogúság”, a „nők felszabadítása” jelszavai mögé rejtve, tekintve, hogy a család felszámolásának szándékát (ami egy érezhetően negatív dolog) kevés nővel lehetne a maga csupasz valójában megetetni, ezért pozitív, az emberek által általában szimpatikusnak gondolt fogalmakba (egyenlőség, szabadság, boldogulás, önmegvalósítás) csomagolják. A feminizmus a nőket a hiúságukon, büszkeségükön keresztül próbálja a kulturális marxizmus céljaira motiválni. „Te is képes vagy rá”, „valósítsd meg önmagad”, „tudod te ezt még jobban is, mint egy férfi” és hasonlók. Így azon nők, akiket a gazdasági szükségszerűség esetleg nem kényszerít munkába, állást vállalnak azért, hogy megmutassák a világnak, hogy vannak olyan jók, mint a férfiak. Megjegyezzük, némely területen még jobbak is, de ez egy másik fejezet témája. Így a rendszer által mesterségesen keltett lelki (önmegvalósítás, bizonyítási vágy) illetve anyagi (a puszta létfenntartástól a presztízs-fogyasztásig széles a skála) szükségletek képesek rákényszeríteni a nőt arra, ami ellen egész valója a leghevesebben tiltakozik. E tiltakozás letörését szolgálja a tudatipar, az iskolától az egyetemig, majd a média és a kultúra. Ennek köszönhetően a hagyományos anyaszerep mára „ciki” lett, a családjáért élő nő „elnyomott rabszolga”. A szórakoztatóipar ma a nőket keménynek, rámenősnek ábrázolja és szinte kivétel nélkül szinglinek, aki a munkájában, kedvteléseiben (szórakozás, fogyasztás) teljesedik ki. „Ma a nyugati nők milliói osztoznak a feministák házassággal és anyasággal szemben tanúsított ellenséges beállítottságában. Milliók tették magukévá a mozgalom célkitűzéseit, és nem áll szándékukban férjhez menni, pláne gyermeket szülni. Marcuse Élvezeti Elvével való azonosulásuk, a szexuális forradalomban vállalt elkötelezettségük azt jelenti, hogy a házasság a sor végére került. És – amint válási és születési statisztikáink mutatják – még a megkötött házasságok is kevésbé tartósak és termékenyek.” (Buchanan)

    A nők a gazdasági kényszer, illetve a pszichológiai kondicionálás előtt meghajolva, bárki által elvégezhető munkák felvállalásával bizonyítják értéküket a világnak, miközben a senki más által el nem végezhető és a társadalom számára nélkülözhetetlen hivatásukat második helyre szorítják, esetleg teljesen feláldozzák a karrier, illetve a megélhetés oltárán. Tanár, orvos, ügyvéd, közgazdász vagy „manager”, esetleg gyári munkás bárki lehet, édesanya viszont nem. Olyan nők persze mindig voltak, leginkább a középkorban, akik a hivatásukért lemondtak a családról, hogy teljes lényükkel átadhassák magukat annak, amit csinálnak. Őket hívják apácának. De őket nem az „önmegvalósítás”, a pénzszerzés vagy az érvényesülés motiválta, és csupán egy dolgot „akartak megmutatni”, a világnak: Krisztus szeretetét.”

    Most pedig IDÉZEK (!!!) magamtól, amit egy másik blogon írtam egy harcias kis feminista nőfelszabadító “forradalmárnak”:

    “A „nukleáris család” (ez a kifejezés így nagyon hülyén hangzik angolból tükörfordítva) nem gazdasági kényszerűség miatt vesztette le a dominanciáját. Ha korábban a jelenleginél jóval primitívebb gazdasági termelőeszközök mellett biztosítható volt egy a jelenleginél jóval nagyobb méretű „nukleáris” család ellátása, akkor a mai gazdasági viszonyok miatt főleg megoldható lenne. Például ha legalább nagyjából átváltható lenne a mai életszínvonal középkori megfelelőjére, akkor azt kéne mondanunk, hogy egy jómódú középosztálybeli polgár a nyugati világban ma jobban él, mint a középkorban egy király.
    Az igények persze változtak, de ezek javarészt olyan igények, amelyek nem természetszerű szükségletek, sem az emberi értékeszményének megfelelő kulturális vívmányok gyarapításával nem jár.
    Így valójában egy mesterségesen, propaganda által keltett, valójában az emberi mivoltból egyáltalán nem következett igények feleltethetőek meg annak a „gazdasági kényszernek”, amiről te beszéltél. Afféle harcos kultúrmarxistaként gondolom nem ismeretlen jelenség az, hogy pl. a reklámok mesterséges keresletet generálnak.

    Ezen túl a nők tömeges családellenessé nevelése lehet maximum ok, nem valamiféle természetszerű szükségszerűség, mint ahogy a marxi „osztályharc” vagy a feminista „nemiharc”, mint antagonisztikus ellentét.

    Hogyha már voltál nekiállni ilyen triumfalista módon ítéleteket hozni, hogy „márpedig ez lesz” akkor én is fűzök ehhez néhány megjegyzést. Az idősebbek emlékezhetnek arra, hogy „a rothadó imperializmusnak sincs már sok éve hátra”, éppen így hangzik azon jóslatod is, hogy itt már elkerülhetetlen a liberalizmus-feminizmus „hamarosan” „kétség kívül” bekövetkező „végső győzelme”. Tudjuk, Huntington, meg a történelem vége, stb.

    Valójában éppen a természeti realitások fogják lerombolni ezt a rendszert. E rendszer csak a propaganda, a szellemi méreg folyamatos adagolásával tartható fenn. Amint kihúznák az emberek tömegével a dugót a falhoz, egész véletlenül az általad megugatott értékrendszerhez térnének vissza tömegesen. Ha pár ilyen álértelmiségi társadalombomlasztó „forradalmárt” félreállítanának, a könyveiket méltó helyére, a lángok közé vetnének, a társadalom spontán módon térne vissza az ősi és örök értékekhez. Te persze ezt nevezheted „ósdinak” és „elavultnak”, én ezen csak mosolygok. A te logikáddal például a Pitagorasz-tétel is „elavult” meg „reakcionárius”, hiszen már több, mint két és fél ezer éves. Ezt a korral érvelést, amely bizonyos nézeteket, szokásokat, irányzatokat pusztán azért jobbnak tart másoknál, mert azok újabbak, kronolátriának is nevezik…”

    Valójában a törvényszerűségek mindig bizonyos irányba mutatnak, és ez alapján nyugodtan kijelenthető, hogy a jelenlegi nyugati megbomlott társadalomkép nem fog tudni örökké tartani, mert önmagától fullad ki. Szellemi értelemben, már most is lendületből megy, nem képes újratermelni önmagát.
    Így aztán vagy maga ébred tudatára autodestruktív voltának, és rázza le magáról szellemi métellyel szennyezőit, mint ló a hátáról a legyeket, vagy megteszik azt olyan közösségek, csoportok, akiket nem fertőzték meg olyan tömegesen e hamis ideológiák. Ez kézzelfogható lesz például az iszlám esetén. Az aposztata keresztény európainak nem lesz gyermeke, mert a férfiaiból egy cselekvésképtelen feminim nyámnyila alakot, a nőiből meg egy „önmegvalósítani” igyekvő andogrünt faragtak.
    Valójában nem a nagyobb pénisz legendájáért vonzódik sok fehér nő a színesbőrű (fekete vagy arab) férfi férfiakért, hanem azért a kulturális előnyért amit te nyilván gonosz hímsoviniszta ármánynak neveznél, én meg simán annak, hogy a nők valójában férfias férfira vágynak. Aki erős, határozott, akiről kinézik hogy képes megvédeni őket. Milyen érdekes, hogy már évtizede mérgezik az ideológiát hazug álpapjai az ifjúságunkat, mégsem sikerült a nőkből – néhány infernális kivételt leszámítva – egy genderista-feminista amazont faragni, hiszen továbbra is – mit ad Isten – nekik a férfias férfi kell. Mert a színesbőrű férfiak olyan kultúrából származnak, ahol még a nemi szerepeket nem verték szét, ahol a férfi férfi, aki cselekvőképes, mer kezdeményezni, nem egy 60 kilós sörösüvegvállú, kétes nemi identitású képződmény. Persze vannak még az államalkotó nemzetek fiai között is férfias férfiak, őket szokták elvbarátaid csipőből lenácizni, ld. reductio ad Hitlerum.

    Okfejtésemet „évszázadok patriarchális elnyomását megőrizni vágyóként” jellemezted, valójában ebben semmi nincs, csak címkézés. Innentől fogva körkörös érvelés az egész: amiről beszélek az nem jó, MERT az hímsoviniszta/patriarcáhális, amiről már kész is a prekoncepció: rossz. Innentől fogva az olvasó meg van kímélve az önálló gondolkodástól, hogy meg kelljen fogalmazni, hogy adott esetben mely nézőpontokat nem vettem (kellően) figyelembe, hanem el lett intézve azzal, hogy rámondtál néhány ilyen teljesen üres fogalmat, amely nem több mint ideológiai bunkósbot, üres politikai jelszó. Például az ilyen szavak, hogy „férfierőszak” nem tudom mivel jobb annál a vitatott kifejezésnél, hogy pl. „cigánybűnözés”.

    No meg már látom is, hogy a fejedben máris kirajzolódott az agresszív „elnyomó” férfi képe, ahogy Lolka és Bolka elképzeli mondjuk Szaúd-Arábiát. Csakhogy noha a keresztény tanítás szerint a család feje a férj, ez azonban nem jelenthet zsarnokoskodást, hanem józan irányítást, mely szeretettel és tisztelettel párosul. A feleség engedelmessége csak addig terjed, ameddig a férj fősége az isteni parancsokat tiszteletben tartja. Az „asszonyverő”, hatalmaskodó, feleségét megalázó férj képe nem a kereszténységből következik, hiszen az az előbbiek fényében a kereszténység fényében is tilos. Ha a múltban voltak is ilyen eltévelyedések azok nem a keresztény tanításból, hanem az emberi gyarlóságból, illetve a természeti szükségszerűségből adódóan létező alacsonyabb intelligenciával rendelkező társadalom osztályok alacsonyabb civilizáltsági fokából következtek. A keresztény tanításból nem következik az, hogy a nőnek el kellene viselnie minden megaláztatást vagy bántalmazást, sőt amennyiben a férj irányítói szerepének ellátására nem alkalmas, akkor neki kell átvennie, és gyakorolnia a család vezetését. Ezt bármilyen keresztény könyvben ellenőrizheted, ahol a családról van szó.

    A Biblia jó pár ilyen dolgot tartalmaz:

    „Asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, ahogy illik az Úrban. Férfiak, szeressétek feleségeteket, s ne bánjatok durván velük. Gyermekek, fogadjatok szót szüleiteknek mindenben, mert ez kedves az Úr szemében. Apák, ne keserítsétek gyermekeiteket, nehogy kedvüket veszítsék.” (Kol 3:18-21)

    „ti férjek, megértően éljetek együtt az asszonyokkal mint a gyengébb nemmel; adjátok meg nekik a tiszteletet, mint az élet kegyelmében örököstársatoknak, hogy az imádságnak ne legyen bennetek akadálya.” (1Pt 3:7)

    No lám, tehát a kereszténység nem is nőgyűlölő vallás, amely állítólag csak a férfiak jogait hangsúlyozza, és a nőt valami alantas lénynek tekinti. Márpedig elvbarátaid így szeretnék beállítani, továbbá, hogy ő nélkülük az asszonyok rabigában, a gonosz hímsoviniszta ármány rabságában sínylődnének. Nem: a kereszténység méltóság tekintetében egyenlőnek tekinti a férfit és a nőt, azonban vallja, hogy a nemek fiziológiai különbségei és a lelki karakterbeli különbségek az örök isteni rendből következnek, csakúgy mint az ebből fakadó eltérő szerepek.

    Természetesen vannak kivételek, hiszen ha becsületesen végigtekintesz a kereszténység történetén láthatod, hogy igen is voltak olyan nők, akik nagytekintélyű teológusuk, misztikusok, egyházi írók lettek. És őket a „gonosz Egyház” nem visszaparancsolta a fakanál mellé, hanem sokakat szentté is avattak, hoppá.

    Sőt, noha keresztény vagyok, és így természetesen nem vagyok az iszlámnak, mint vallásnak pártolója, de mégis az igazságszeretet kötelez arra, hogy felhívjak figyelmedet, hogy az iszlám világban tapasztalható szélsőségek sem következnek automatikusan az iszlámból. Ezért ha alapos vitázó vagy, kérlek, olvasd el ezeket is:
    * http://www.iszlam.net/main.php?article=nohelyzet A nők helyzete a nyugati civilizációban
    * http://www.iszlam.net/main.php?article=swomen A nő helyzete az Iszlámban

    „Jó lenne, ha nem akarnád nők helyett, általánosságban kijelenteni, hogy mi a jó nekik” – Hehe, hehe. Jó kis mellébeszélés ez. Ezt én is visszalőhetem: a könyvet, amit belinkeltél éppenséggel ha jól láttam két férfi írta. Sőt a legtöbb ilyen liberális doktriner férfi: őket mért nem károgod le, hogy mért akarják megmondani, hogy mi a jó a nőknek?
    Mellesleg meg nem kell ahhoz nőnek lenni, hogy tudni lehessen, hogy létezik női lelki karakter, és abból következnek bizonyos dolgok. Ahhoz sem kell halnak lennem, hogy tudjam, hogy nem jó a halnak, ha kiveszem a vízből. Én például soha nem láttam feministát azért öklöt rázni, hogy nincs elég női kommandós, darukezelő mittomén. Vagy, hogy a sportversenyeken a követelmények nők számára eltér a férfiakétől. Hát egyenlőség van, nem?

    „Jó lenne, ha nem tartanád kötelességnek a gyerekszülést.” – Márpedig annak tartom, de ez persze pontosításra szorul. A gyermeknemzés illetve a megtermékenyülés nem minden egyes ember természetjogi kötelessége, ellenben az emberek többségéé az. A kereszténység is vallja, hogy vannak olyan kivételes emberek, akik az egész élethivatásukból következik a magányos életmód. És itt most nem csak a papi cölibátusra gondolok, hanem ilyen a világi életben is előfordul, mikor olyan államférfiak, mint pl. Deák Ferenc soha nem nősült meg, hiszen egész életet a politikának szentelte. És számtalan ilyen példa létezik. Természetesen nem akarnám gyermeknemzésre / gyermekszülésre kényszeríteni azokat a kivételes tehetséggel bíró személyeket, akiknek az élethivatásuk nem a családos életvitelre szolgál. Ellenben a társadalom 98-99%-ának igenis kötelessége, hiszen a család az ember természetes közege. Akik ma nem nemzenek / szülnek gyermeket, azok nem azért teszik ezt, mert élethivatásukat valami magasztos célnak szentelő kivételes géniuszok, hanem mert egy hazug, emberellenes propaganda és hamis embereszmény eltávolította őket az ember természetes élethivatásától. Persze mindennek társadalmi szinten meg lesz a böjtje. Akár így, akár úgy.

    Természetesen a könyvben nem a múlandó társadalmi konstrukciókat nevezik a „pap bácsikák” isteni örök igazságnak, hanem amik valóban azok. Természetesen nem tekintették a keresztények soha isteni örök igazságnak pl. a feudalizmust, ellenben azokat a tényeket, amikhez még hívőnek sem kell lenni, azokat viszont igen. Ezek a természetjogi igazságok, és ennek belátáshoz tényleg nem kell hívőnek lenni, csak a természetes ész fényénél belátni. Azt viszont elmulasztottad bebizonyítani, hogy a tradícionális, vagy ahogy te nevezted „nukleáris” család modellje pusztán egy múlandó társadalmi konstrukció volna: ezt prekoncepciózus módon feltételezted. De a tételed a történelem csapja agyon: ez a modell nem megdőlt bizonyos spontán módon eszkalálódó folyamatok által, hanem kívülről-felülről jövő mesterséges beavatkozással megdöntötték bizonyos társadalmmérnökösdésdit játszó álértelmiségi ideológusok. De hát a tapasztalat éppen azt mutatja, hogy ez se sikerült nagyon, még a fiatalok is később, ha megkomolyodnak, többé-kevésbé szüleik családfelfogásához térnek vissza (persze az alapok sok helyen nyilván hiányoznak). Az erőltett mozgolódás csak ezen ideológusok kétségbeesett frusztáltságáról tanúskodik, és most a meg nem értett próféta szerepében siránkoznak a nép mucsaiságán.”

    “Én nem azokat a dolgokat neveztem öröknek, amelyről a történelem bebizonyította, hogy változott volna. Legjobb tudomásom szerint alapvetően az összes gerinces állatra igaz, hogy a hímnemű egyedek a dominánsabb a csoportokon belül. Az a gerincteleneknél (ld. fekete özvegy, hangyakirálynő) szokott előfordulni, hogy a nőnemű egyedek a dominánsak. Sok sikert ennek megváltoztatásához.
    A természet olyan, mint a bumeráng: egy időre eldobhatod, aztán visszaszáll, és pofánvág, szóval jobb tiszteletben tartani a szabályait.

    A szövegem nem csak csökönyösen ismétel egy állítást, hanem a gyakorlati életből vett példákat szemlélteti azt. Olyan példákkal, amelyekkel egy nemhívő személy is beláthatja ezeket. Ezért is hangsúlyoztam, hogy ezek nem vallásfelekezet függvénye, nem függ bizonyos szent szöveg, vagy valamely egyházi intézmény tekintélyétől az igazsága.

    Az, hogy egy bizonyos véleményt mennyire lehet komolyan venni, az sokszor messziről látszik róla. Például a kék-zöld foltos ember látványa valóban terrorról árulkodik, azonban ha egy szűk értelmiségi réteg, meg némely láthatóan frusztrációk tucatjaival küzdő nők kárognak mesterséges álproblémákról, azt igen is nem kell komolyan venni. Illetve annyiban igen, hogy a színvonalának megfelelő választ adunk rá. Láthatod, én sem „egy kiadás baszást” javasoltam neked, hanem tisztességgel válaszoltam neked, méghozzá részletesen. Ezt te mégsem becsülted annyira, hogy minimum figyelembe vedd.

    A nők elnyomását sem a kereszténység, sem én nem helyeslem. Máskérdés, hogy amit mi „elnyomás” alatt értünk, az egy egészen szűkebb kategória, mint amit te értesz ezen szó alatt. Te az „elnyomás” szó alá besorolsz egy sor olyan mindent, amelyet a józan emberek többsége nem tekint annak, főleg, hogy már több milliárd ember élte le az életet ilyen keretek között, igen gyakran sokkal boldogobban, mint amit a nagy feminista emancipátor „hölgyek” életvitele mutatott.
    Természetesen pár ember nem tudja megváltoztatni a családformát, nyilván már évszázados árokásás áll mögötte. Arról van szó, hogy egy bizonyos ideológia képviselői monopolizálják az értelmiségi közbeszédet, és „tudományosként” tüntetik fel saját világnézetüket. A XX. században ez az értelmiségi réteg szövetségesre lelt a globálkapitalizmus és a fogyasztói társadalom képében. E kettő együtt már elég tudatformáló erővel rendelkezik ahhoz, hogy a társadalom jelentős részét kiforgassa a tengelyéből.

    Az ember nem csak azért él rendszerint „nukleáris” családban, mert csak így lehet anyagilag kivitelezni a gyermeknevelést. Ez is hazug marxista nézet, hogy az emberi kapcsolatokat, és a társadalmi viszonyokat csupán gazdasági tényezők determinálják. Az ember lényénél fogva társas és érzelmes lény. Nem csak azért él az ember családban, mert csak így nem tud nem éhen halni, hanem mert igényli, hogy hozzá közel álló emberekkel ossza meg az életét. Attól még, hogy – ahogy fogalmaztál – „sikeresen” fel tud nevelni egy egyedülálló szülő is gyermeket, attól még ez nem egészséges, sem a szülő, sem a gyermek számára.

    A férfielnyomás helyett a mai valóság éppen az, hogy egy mai gyermek férfit igazából csak a televízióban meg az utcán lát. Egyedülálló anyuka neveli, az iskolában a tanárok ma már csak nőkből állnak. (Érdekes módon utóbbi alapján nem károg a bandád, hogy miért nincs elég férfi a tanári vagy a bírói karban.) A televízióban látott férfiminta meg inkább árt, mint használ. Ilyen viszonyok mellett macsó-társadalomról beszélni minimum röhej: a férfiak egyre feminizálódnak, nem egyszer hallani a rádióban olyan bemutatkozást, hogy „én egy harminc éves fiú vagyok”.

    A mai állapot nem fog sokáig tartani, mert valójában ebben az erőszakkal „felszabadított” állapotban az emberek boldogtalanabbak, és nem is találják a helyüket. Nekem ne mondja senki, hogy egy 35 éves „szingli” (jaj de szeretem ezeket a neologizmusokat) nőnek ez a típusú élet, amire mindig vágyott. Inkább ebbe került, aztán utólag jön a te bandád, és megideologizálja neki. De ez már utólagos magyarázkodás, gombhoz kabát.”

    “…számtalan pszichológiai kutatás meg azt is kimutatta, hogy a nők a domináns férfiakhoz vonzódnak, na erre mit varrsz gombot? Ja, hogy az a gonosz hímsoviniszta ármány belenevelődése? Akkor mért van az, hogy ez a modell bukkant fel a teljesen különböző területeken kialakuló emberi civilizációk mindegyikében?

    Amit én előadtam, azt nem csak „egy egyház” vall magának, hanem a kereszténységnek jóformán mindegyik irányzata, felekezete. Katolikus, ortodox, protestáns, amit csak el tudsz képzelni. Judaizmus, iszlám, dettó. A keleti vallásokban sem jelent az egyenlő méltóság egyformaságot, egyetlen filozófiai irányzatot sem tudok a feminizmus előttről az emberiség ismert történelmében, amely ilyen masszívan nekiment volna a történelmileg spontán kialakult emberi együttélési modellnek. Épp ezért hangsúlyoztam, hogy ez nem hitkérdés, mert a természetjogi igazságok a tiszta ésszel beláthatóak.

    A családon belüli erőszak csakugyan létezik ma is, de az, hogy ez általános jelenség legyen ordas hazugság. Persze gondolom itt te is más értelemben használod a kifejezéseket, és nem csak a klasszikus „asszonyverést” érted ez alatt, hanem minden olyan formációt, ahol a férj a domináns szereplő a családban. Ez a te felfogásod szerint „erőszak”, meg „agresszió”, akkor is ha semmiféle fizikai bántalmazást nem is foglal magában. Meg itt szerintem a legfőbb gond az, hogy az agresszió meglétéből is nemi kérdést kreáltok, noha a dolog nem a nemi szerepekből adódik, hiszen az ilyenek rendszerint társadalmilag lecsúszott, hátrányos helyzetű családokban szoktak előfordulni. Magyarul ha a családon belüli erőszak ellen harcolsz, akkor nem a nemi szerepek ellen kéne verni a tamtamot, hanem az underclass rétegek civilizálásáért, az alkoholizmus ellen, stb.

    Az én Egyházam foglalkozott a nők kérdésével, kiemelte a méltóságukat, és elítélte az ellenek folyt erőszakot. Ha gondolod olvasd el:
    * http://uj.katolikus.hu/nyomtat-konyvtar.php?h=91 II. János Pál pápa a nő méltóságáról és hivatásáról
    * http://uj.katolikus.hu/nyomtat-konyvtar.php?h=77 II. János Pál pápa levele a nőknek

    Mivel erősen kétlem, hogy belemélyednél a linkjeimbe, ezért külön kiemelek néhány részt:

    „A nőnek óvakodnia kell attól, nehogy — a férfi “uralma” alóli fölszabadulás nevében — sajátos “nőies tulajdonságai” rovására férfias vonásokra tegyen szert. Félő, hogy az asszony ily módon akarja “tökéletesíteni önmagát”, s ugyanakkor eltorzítja és elveszíti azt, ami az ő alapvető gazdagsága. Gazdagsága ugyanis igen nagy.”

    „A női természet sajátosságai nem csekélyebbek a férfi adottságainál, csupán mások. Az asszony — miként a férfi is — mint személy önmegvalósítását, hivatását és méltóságát csak adottságai alapján keresheti, a női természet gazdagsága alapján, melyet a teremtése napján az istenképiség és az Istenhez való hasonlóság sajátos kifejezéseként kapott örökségül. Csak ezen a módon küzdheti le a bűn örökségét, melyet a Szentírás így fejez ki: “Férjed után vágyakozol, ő pedig uralkodni fog rajtad.” Ennek a rossz örökségnek a leküzdése minden egyes ember, asszony és férfi kötelessége nemzedékről nemzedékre. Mert valahányszor a férfi olyan bűnt enged meg magának, amivel az asszony személyi méltóságát és hivatását sérti, saját személyi méltósága és hivatása ellen cselekszik.”

    Egyébként ha valódi egyenlőséget akarsz, akkor vedd tekintetbe, hogy van ilyen is: http://en.wikipedia.org/wiki/Masculism nézd csak meg az általuk leírt panaszokat :) Ld. még http://en.wikipedia.org/wiki/Men%27s_rights

  7. Eszter, egy olvasód a nőkértre is kitette ezt a cikket, gondolom, mert szeretné, hogy véleményezzem. Íme:
    a legfőbb bajom a cikkel, hogy összemosódni látszik benne két NAGYON különböző családmodell:

    a) apuka = kenyérkereső (CSAK ő dolgozik házon kívül), anyuka = a háztartásért felelős fél, a komplementaritásra vonatkozó megjegyzéseid e modellre vonatkozóan teljesen helytállók.
    Sosem állítottam, és a feministák nagy része nem is állítja, hogy nem léteznek erre vágyó nők, akiket ez az életorma kielégít – azt viszont állítom, hogy kevesebbet elégítene ki, mint ahány ezt hiszi magáról. Az a baj, hogy magyar életszínvonalon ezt nincs lehetőség kipróbálni, így egyfajta rózsaszín ideállá, álomképpé emelkedett. Amire rátesz még egy lapáttal, hogy a magyar munkavállaló kizsákmányolt, stresszelt, lekezelt, nincs nálunk valami nagy kultúrája a főnök-beosztott viszonynak (sem), így valóságos mennyországnak tűnhet az alulfizetett, túlhajszolt nőnek a housewife szerep. Az amerikai nők a háború utáni konzervatív időszakban tömegesen kipróbálhatták – és tömegesen depresszióba estek (lásd Betty Friedan – Feminine Mystique)
    Becslésem szerint a nőknek max. 5 százalékát elégítené ez ki hosszútávon – a nőkért.hu nem nekik szól :)

    b) apuka és anyuka IS dolgozik, utána pedig “apu sörrel a kezében döglik a tévé előtt állandóan, míg mutter éjt nappallá téve mos, főz, vasal, takarít rá, mint egy háztartási robot vagy olcsó rabszolga” – na ez az, amit a feminizmus ellenez, és ez a hazai viszonylatban az agyondicsért-agyonromantizált “hagyományos családmodell”. Akinek ez kell, váljék egészségére, de ahogy látom magam körül, pár éven belül ezt a legkonzervatívabb nő is megelégeli, mert ez egy igazságtalan szereposztás, és ha eleinte élvezte is, hosszútávon, ha már a érj részéről nincs még köszönet se, de van 2-3 gyerek, ő pedig nem 20 éves, energiával sem bírja. Rengeteg válás történik emiatt, de részben a nők is hibásak, akik ezt megengedik és rabszolgát csinálnak saját magukból. Ugyanakkor kihasználni egy olyan embert, aki szerény, konfliktuskerülő, kevés önbizalommal rendelkező típus, még elítélendőbb.

    Nagyon nem mindegy, hogy a pozitívumokat melyik modellhez akarod hozzárendelni. Ami engem illet, én az a) mellett sem akarnék érvelni, de a b) mellett még potenciális érveket sem tudok elképzelni az önzésen és a hímsovinizmuson kívül.

    • Rita, nem ez a kérdés, nem erről szól a cikk. Arról szól, hogy akik az adott modellt – kenyérkereső versus háziasszony – választják, azok miért ezt teszik, ill. mik az előnyei ennek egy egészséges kontextusban. Természetesen szegény és szürke lenne a világ, ha mindenkinek – nemtől függetlenül – ez a modell jönne be, és kimondottan gáz volna, ha nem létezne más opció, illetve a lehetőségek széles skálája.

  8. Szerintem ez tipikus társadalmi változás – alkalmazkodás kérdése az új körülményekhez. Nyilván ”szerencsés” az a család, amelyiket nem érint és a megszokott párezer éves patriarchális modellben megtalálja a maga boldogságát.
    De lehet szerencsésebb lenne kialakítani az új rendszerben az új, ideális ”modell szerepeket”.

    Egyszerűen azért mert a középkor-újkor követelményei egészen mások voltak, mint manapság. Igen lehet emlegetni, hogy a patriarchális társadalmak szaporodnak. Tény, és ez valós ”fenyegetés” vagy áldás is, nézőpont kérdése. De a nyugati liberális társadalmak meg jóval fejlettebbek. Pont azért mert ott a nő is munkaképes, sőt tudósok művészek kerülnek ki közülük. Jelentős a szellemi munkájuk.
    Igazából a kelet csak azért jött fel technologiai szinten, mert a nyugattól kaptak egy csomó technologiát-tudást. Amit, valljuk be őszintén méltatlanul kapták. Hiszen abban nők munkája is benne volt, amit ők maguk megtagadtak volna.

    + Tegyük hozzá, hogy a modellben szereplő családok alapján érdekesen ”definiálja” a cikk a ”patriarchális” családmodellt.
    Ha van 1.000.000 család, amiből 990.000 szélsőséges, és az apa túlhatalma révén a nő reprodukciós háztartási robotgép lesz, akkor a maradék (erősen túlbecsült) 10.000 ideális igencsak kisebbségben van, azaz, gyakorlatilag a patriarchális családmodellt a többség fogja meghatározni. Az a 990.000. Pont azért mert ők alkotják a többségi társadalmat, nem pedig Bangóék.

  9. Garaba Mária // október 27, 2012 - 18:40 // Válasz

    “a kereszténység méltóság tekintetében egyenlőnek tekinti a férfit és a nőt, azonban vallja, hogy a nemek fiziológiai különbségei és a lelki karakterbeli különbségek az örök isteni rendből következnek, csakúgy mint az ebből fakadó eltérő szerepek.”

    Igen, ez az elmélet. A valóság az viszont valami egészen más, sajnos. A Zélet a mindennapokban (gyakorló katolikus vagyok) nem így fest sajnos. Az Egyházban sem tekintik egyenrangúnak a nőt és nem arra célzok, hogy nem lehetnek nők papok.

  10. Arra jutottam, hogy semmi kedvem belemenni a részletekbe, mert óhatatlanul súrlódásokhoz vezetne, amik így karácsony táján kellenek a fenének. A nézeteid tulajdonképpen jóhiszeműek, jószándékúak és a maguk módján megalapozottak (ezt írhattam volna bármelyik “feministás” cikkedhez), de van pár alapvető probléma velük, amik miatt hiba csúszott a számításba. Kevés az információd. Néhány alapvetésed hibás, de ha erről kezdek beszélni úgysem jutunk sehová, mert hirtelen én leszek a külsős pöcs aki bejön okoskodni a belső körbe :)
    Azért távirati stílusban:
    1. A régi nemi szerepeknek semmi köze valamiféle férfiak által erőltetett nőellensséghez. Az, hogy régen a nők nem tanultak, nem dolgoztak a házon kívül, stb. nem azért volt, mert a férfiak elnyomták őket, hanem mert az volt az egyetlen megoldás a túlélésre. (Egyébként a férfiak 99%-a sem tanult, és nem önmegvalósított, hanem túrta a földet.)
    2. A feminizmus alapvetően illúziók ellen küzd. A történeteid alapján már édesanyádnak sem kellett a merev hagyományos szerepekkel bíbelődnie. Ő szüfrazsett volt? Te az vagy? Akkor ki mondta neked, hogy ez a változás a feminizmus miatt van? Ha holnap Ertsey Katalin lemond a parlamentben, akkor az aktuális pasid hirtelen be akar majd zárni a konyhába? A femcsik azt mondják, ők voltak Dávid aki legyőzte a patriarcha Góliátot, de ennek köze sincs a valósághoz.
    3. Ez az egész feminista-antifeminista harc teljesen másról szól, mint azt a többség hiszi. Hogy a valóságról tudj nyilatkozni, a törvényeket kell megismerni, a propaganda sz*rt sem ér. Könnyű nagy szavakkal dobálózni, hogy “egyenjogúság” meg “emancipáció”, de amíg pl. az USA-ban 50.000 munkanélküli apa ül börtönben, mert nem volt miből fizetni a gyerektartást, addig a szép hazugságok és a csúnya valóság között kilométeres szakadék lesz.
    Olvasd el mondjuk csak ezt az egy cikket, és ellenőrizheted a linkeket, hogy betűről betűre igaz: http://www.ferfihang.hu/2012/11/27/feministak-lazadasa/
    Vagy ne olvasd el, végülis a kék pirulának is megvannak a maga előnyei :)

  11. Héló-héló, én itten nem a feminizmus tökéletességéről zengek ódákat, hanem rámutatok arra a TÖRTÉNELMI TÉNYre, hogy a nőegyed évezredes elnyomásnak “örvendhetett” a patriarchális társadalmakban.Nem állítom, hogy erre a problémára megoldást kínál a sok transzparenses mérges nő, akik a Kossuth térre vonulnak, de volt pár túlkapás, ami elkerülhetetlen volt, akár az Észak és Dél háborúja, ami nélkül még ma is rabszolga volna inden fekete. Most lássuk be, kissé mókás volna, ha a a rabszolgaságot elintéznéd annyival, hogy a túlélésért küzdött mindenki a földeken akkoriban korszerű mezőgazdasági gépek híján, és több ezer rabszolgatartó földesúr halt meg kolerában vagy torokgyíkban amúgy is. Vagy mondhatjuk azt a holokausztra vagy a kamodzsai népirtásra, hogy bocs, nehéz idők voltak, meghalt sok más áldozat is, mindez nem is létezett tehát, de legalábbis legitim dolog?

    A faji, vallási, nemi diszkrimináció létező jelenség volt a történelem során, ez nem szubjektív VÉLEMÉNY, hanem TÉNY. Egészen más kérdés az, hogy a lakosság milyen eszközökkel küzdött ezek ellen, milyen motivációkkal, milyen eredményekkel. Látom, írtál a dühös, transzparensekkel szaladgáló feministákról, akik felvonulnak és férfigyűlölnek hivatalból – ezt én sem tartom járható útnak, sehová sem vezet, mintha önkielégítés útján akarna szaporodni egy faj. Óriási barom, aki azt hiszi, hogy az ellentét férfi és nő között van, és az egyiknek felül kell kerekednie. Én abban látok megoldási lehetőséget, hogy az emberek – férfiak, nők – tudatosan szembenéznek a múlt terheivel, és konstruktív megoldásokat keresnek arra, hogy léphetnének előre közösen, együtt, egymást tisztelve. Utópia? Az egyénnel kezdődik, ha az én környezetemben megvalósul, már elégedett vagyok.

    Nyugi, nem fogok sírva fakadni vagy transzparensekkel Kossuth térre vonulni (dühösen :)), ha valaki másképp gondolkozik, de azért a TÉNYEKET érdemes ismerni. És igen, az sem normális, ha egy apa adósok börtönébe kerül a gyerektartási díj elmaradása miatt, de az sem, ha fel sem vállalja a gyerekét vagy épp elhagyja, és minimálbérre bejelentve egy uzsonnányit fizet utána, miközben ő jól él. És yeah, az sem normális, ha egy nő pusztán azért kerül a parlamentbe, hogy meglegyen a 50-50 ivararány, de az sem az, hogy pl. kb. 1920-ig egy nő sem volt választható, de nem is választhatott, és ez a világ egyes területein még mindig így van, és hát a vallási életben pl. a mai napig nem osztottak kártyákat tűzhöz közel a nőknek.Nem, nem azért nem fasza ez a felállás, mert hajrá nők, rohadt férfiak, hanem azért, mert egyszerűen minden társadalom kiegyensúlyozottabb, ha tagjai szabadon gyakorolhatják jogaikat, és vannak bizonyos felelősségeik is.

    Ellenzem a pozitív diszkriminációt, mert mindenki méressen meg képességei és munkája, ne nemi, faji etc. jellege alapján, ellenzek sok primitív módszert, amivel egyes ún. feministák éltek a történelem során, de a tények tények maradnak, egy civilizált társadalomban pedig nincs helye a történelem tagadásának és egyes problémák eltusolásának.

    • Azt hiszem nem ment át a lényeg.
      Nem volt semmiféle “elnyomás”, mert az elnyomás tudatosságot feltételez. Vagyis aki azt mondja, hogy “nőelnyomás volt”, az ezzel azt állítja, hogy a férfiak direkt és tudatosan közösségileg rosszat akartak a nőknek évezredeken keresztül, bolygószerte. Ez abszurd.
      A nő nem azért volt otthon, mert valami gonosz patriarcha odaláncolta, hanem mert a puszta túléléshez szükség volt arra, hogy a képességeit ott kamatoztassa. A történelemfelfogásod _alapjaiban_, a tudtodon kívül van a feminista dogmával szennyezve, erre akartam utalni korábban.
      A rabszolgaságról onnan tudjuk, hogy valóban kellemetlen volt a rabszolgáknak, hogy ingyen dolgoztatták őket. A nők helyzete ezzel egyszerűen összemérhetetlen, ugyanis a férfi-nő viszonylatban pont fordítva működtek a dolgok: a férfi dolgozott a nőre. Vagy képzeljem el a jelentet, hogy a rabszolgatartó féltérden kéri meg a rabszolgát, hogy élete végéig a tenyerén hordozhassa?
      Olvass Lucrezia Marinellát, hitelesebb forrás a történelemről, mint a mai dogmacincérek :\

      Az egyik legnagyobb hiba a történelem kapcsán, ha azt hisszük, hogy annak idején a dolgoknak nem volt oka, csak az emberek hülyék voltak és barbárok. Az egész feminista történelemkép 100%-ban erre a tévedésre épül: szerintük annakidején minden férfi gonosz volt, és cirka 12000 évvel ezelőtt egy éjjelen mindannyian kilopakodtak világszerte a hitvesük mellől éjszaka, összeültek, és jól megbeszélték, hogy onnantól a nőknek rossz lesz. És ennek megvalósítására azt a módszert választották, hogy elvégeztek minden nehéz, veszélyes és ocsmány melót, a gyerekkoruktól kezdve a haláluk napjáig gürcöltek a családra, miközben a nők otthon ültek a biztonságban és nyugalomban, a gyerekeket nevelve és főzve az ebédet. Nem sántít ez az egész valahol?
      Amit mondok az talán abszurdnak hangzik, de a megértése fényévekkel közelebb visz a valósághoz, mint amiben eddig hittél.

      Nem létezett “nőelnyomás”, és most sem létezik. A feministák hazudnak. Ennyi.

      Csakhát ezt kimondani eretnekség, “a múlt tagadása”, lol. A férfi genetikai programozásának egyik legalapvetőbb része a nő szolgálata, és ez egy ~2%-os (kvázi beteg) kisebbségtől eltekintve az őstörténet kezdeteitől napjainkig folyamatosan, töretlenül él minden férfiban. Valami fantasztikusan nagy botorság azt képzelni, hogy a férfiak egyáltalán képesek lennének a nők ellen szövetkezni.
      Tudod mikor hinnék a történelmi nőelnyomásban? Ha a nők dolgoztak volna a kénbányában, ha a nők vágták volna a fát a téli erdőn, ha a nők verték volna a kovácsüllőt halláskárosodásig, és mindezenközben a férfiak a függőágyban szürcsölik a koktélt. Ha ilyesmi valaha is létezett volna, akkor én ágálnék ellene a leghangosabban. Ehhez képest mi a feministák érve? “A nők nem tanulhattak.” Mikor??? Mit?! A “jóléti” felsőoktatás, amibe feministáink belelnőttek gyakorlatilag az utóbbi 50 év terméke. Azelőtt a tanulás mást jelentett, mint manapság. Az 1700-as években nem létezett büfészak, vagy “women’s studies”, ahol lehetett volna bulizni egy pár évig. Ezek nagyon messzire vezető témák.


      Bocs, hogy zargatlak a hülyeségekkel, azt hiszem nincs sok értelme ennek a vitának. Most vagy kíváncsiak vagyunk a tényekre és nyílt elmével kutakodunk (spiritualitás?), vagy pedig hiszünk valamiben és minden más vélemény elfogadhatatlan. Értem én, hogy nagymamádnak rossz volt, de ez nem azt jelenti, hogy a nők “osztályelnyomás” alatt senyvedtek a gonosz férfiak igájában, hanem azt, hogy nagymamádnak rossz volt. Vannak általánosítások, amik téves generalizációra vezetnek.

      Ha nem lépünk előre, kiszállok a vitából, nem foglak vég nélkül nyaggatni. Talán visszatérhetünk rá pár év múlva.

  12. Most olvastam a cikkedet, a genderelmelet kapcsan keresgettem, jo iras, amit osszeraktal:) http://nokert.hu/index.php/gender-studies/szakterueletek/419-tisztazzuk-mi-a-gender-elmelet R

  13. Egy nagyon lényeges különbségre nem mutattatok rá a női/férfi feladatokban,a hagyományos családi munkamegosztásban: melyik ad gazdasági önállóságot. És itt van a “kutya” elásva. Ugyanis 1. létezik válás, 2. ha a magam lábára állva nem tudok megélni , akkor teljesen ki vagyok szolgáltatva a párom “jóindulatának” . 3. Meg is halhat a párom. Ha csak gyereket nevelek, valami minimális nyugdíjat ha kapok – azaz hosszútávon megpecsételődik az anyagi helyzetem ( kivétel akinek vagyona van).
    A másik: kvóták kérdése munkahelyen. Aki ezt ellenzi, az abból a feltételezésből indul ki, hogy egy adott munkakörre csak egyetlen alkalmas jelölt van. Ez szinte soha nincs így. Nincs tökéletes jelölt sem, mindegyiknek megvan a maga erőssége/gyengesége. A lányom most kezdett el egy multinál dolgozni, szeretne vezető beosztásba kerülni , amit egyébként, mint célt támogat a munkáltató, sőt tanácsadók segítik abban,hogy ehhez mit kell tennie. Számára is nagyon meglepő tapasztalata volt a meetingekről: lényegesen nagyobb “kapcsolati” tőkével szállnak ringbe a férfi kollégái, ugyanis a főnökök is férfiak , ráadásul fiatalok: neki lényegesen nehezebb a “lazább”, közvetlenebb informális kapcsolat kialakítása , egyszerűen amiatt, hogy nő. Középkorú vezető esetében ez már nem annyira nehéz, ott már nem merül fel az “agy hátsó részében”, hogy lehet, mint férfi is akar tőlem valamit ez a szingli csaj, meg jó beszédtéma lehet a gyerek, a család…
    A politikában. A világ legtermészetesebb dolga, hogy a kisebbségeknek: cigány, nemzetiségiek..stb – joga van az önálló képviseletre, hiszen a “másságuk” miatt más (is) lehet az érdekük, céljuk, prioritásaik, ugyanakkor a nők többsége is elhiszi, hogy egy férfi tökéletesen tudja képviselni a nők érdekeit is: ez egyszerűen naivság, kényelmesség. A nőknek más élethelyzeteik, más problémáik, más prioritásaik vannak. Nem azért kell női képviselő, mert mi jobban csinálnánk, nem, azért, mert mi mások vagyunk, lényegesen másabbak, mint egy magyar vagy egy német anyanyelvű férfi. Annak , hogy mennyire nem érdekli őket a mi élethelyzeteink, minden nap szembeköszön : mikor minden nyilvános program szünetét, csoportos utak “kávézási megállóit” a wc előtti sorban állással kell töltenünk. Ennél alapvetőbb szükségletünk nincsen, mégsem hajlandó a férfiak uralta törvényhozás változtatni az építésügyi előirásokon és figyelembe venni azt a biológiailag determinált tényt, hogy egy nőnek ugyan azon szükséglet elvégzése kb 1,5 szer annyi időbe kerül…

  14. “naivság, kényelmesség”
    Nem, szerintem legalább annyira szocializáció. A férfi “dolga” megvédeni a “gyenge” nőt, képviselni az érdekeit (ld. lovagiasság).

2 visszakövetés / visszajelzés

  1. A férfigyűlölettől a személyes frusztrációkon át a családellenességig: az 5 leggyakoribb tévhit, amivel feministaként találkozol – Eszter's Offtopic
  2. A leggyakoribb tévhitek “a gender-őrületről”, amelyek téged is korlátoznak – Eszter's Offtopic

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt kedveli: