Konszolidálódott a tóhelyzet a békaholokauszt után – képes beszámoló

A héten hallottam először az év első krecsikórusát a nagyrédei Fancsalkúti- és a Hó-tó partján. Borzalmas  békaholocaust volt idén a Mátrában és a Bükkben. A kánikulával tarkított ősz miatt a brekik nem ásták magukat elég mélyre, így a brutális februári fagyok idején a gazdag hüllőállomány 75-80 százaléka kipusztult. Kevés bánatosabb dolog van egy néma, halott tónál, s idén ebből láttunk eleget. A szeszélyes időjárás miatt a március végi békaívás a gyöngyösi kistérségben elmaradt, és csak most, az elmúlt napokban került rá sor. A túlélők koncertjével ma nagy kő esett le a szívemről, hiszen szomorú és fájdalmas lett volna békakórus nélkül zárni az áprilist. Bőséges szúnyogcsemegére számíthatnak az életben maradtak, remélem, a gazdag táplálékforrás segíti a természet rendjének visszaállását…

Most, hogy a békák végre megjelentek, a környék gólyái is előkerültek. Sikerült egy fiatal példánnyal is összefutni, amint épp peckesen sétálgatott a dús, buja mező közepén. Az első mátrai gólya egyébként ijesztően korán, a fagyos március elején érkezett, aggódtam is rendesen, hogy túléli-e a barátságtalan időjárási viszonyokat… Március elején valóban volt egy pont, amikor azt hittem, sosem jön már a tavasz. Aztán persze jött, és a héten a nyár is. Végre jó időben voltam szabadságon, szinte végig harminckét fok volt… imádom a meleget. Hőségben érzem igazán jól magamat, sosincs túl melegem.

Fancsalkúti-tó

Száraz, forró időben, 50 pluszos naptejjel és kullancsriasztóval vastagon bekenve érdemes nekivágni egy egyszerű, nem túl húzós kis kirándulásnak Gyöngyöstől Nagyrédéig, ahol két tó is található: a már említett Fancsalkúti kis tó, és a nagyobbacska Hó-tó, körülbelül egy, másfél kilométerrel arrébb. Az előbbi fő előnye, hogy rendkívül csendes, több csurdítóhely is található az oldalán, de általában csak egy-két horgásszal találkozni… gyakran pedig teljesen üres a terep. További örömforrás, hogy gyönyörűen kirajzolódnak a hegyek a távolban; napos, tiszta időben nem csak Kékest, hanem a Kozmáry-kilátót és a Sástóit is tisztán látni – mindhárom gyönyörű.

Hó-tó

Ha már ott voltunk, természetesen átsétáltunk a Hó-tóhoz is, ami állítólag onnan kapta a nevét, hogy tiszta, átlátszó vizében sokáig nem tükröződött zöld élővilág. Most mindenesetre semmiképp sem tűnt “hószerűnek” a cucc, gyönyörű kék ég és dús, zöld növényzet vetült a gazdag élővilágú tóra. A Hó-tó körül mindenütt emberek ültek, főként horgászok és kempingezők, meg persze néhány vidáman borozgató csurdító is a nyárshelyeken. Hja hát igen, a nagyrédei bor, kérem szépen…

Utóirat: hé, a Deli-tó

Ha már a két nagyrédei tó meglátogatásával  úgy 10 kilométer került a lábunkba, és van még bennünk szufla, érdemes visszafelé bekukkantani a kis kerülővel épp útba eső gyöngyösi Deli-tóhoz is, amiről már annyit írtam az elmúlt három évben, hogy ihaj. A héten is megnéztük a régió egyik legnagyobb víztárolóját, és bizony újra látnunk kellett, hogy a 64 hektáros Deli-tó is keresztülsétálhatóvá vált: nem tudom, hogy leengedték-e egy részét vagy a hosszú szárazság vezetett apadáshoz, mindenesetre kétszer is voltam kagylót gyűjteni… bizarr érzés volt száraz lábbal átbaktatni a túloldalra. Ezek a édesvízi tavikagylók mind hajléktalanná váltak:

Konklúzió: nem csak a tavasz, már a nyár is itt van, és a békák végre felébredtek, akármi is történt velük a télen!!! Hiába, a nyár a végén azért mindig eljön…