Aktuális

A fejenállás márpedig jó dolog

Érdekes dolog ez a jógamóka, amit immár egy éve űzök (lehetne persze gyakrabban is, finoman fogalmazva). Egyfelől még mindig kétballábas kis kezdő vagyok, másfelől azonban meglepő fejlődésen mentem keresztül az elmúlt (több mint) 365 napban.

A forrás ismeretlen, de a kép zseniális

Szégyen és gyalázat, de vannak bizonyos alapdolgok, amiket az ember jobb esetben már élete harmadik jógaóráján tud, én pedig bizonytalan lábakkal remegem végig. Nem vagyok például túl penge, ha a legmainstreamebb ászanáról, a lefelé néző kutyáról van szó, pláne ha az öt-hat percekig kitartott, Iyengar-precíz vállfajáról beszélünk. A helyzet az, hogy hiába szép, szabályos és egyenes a hátam, ha a lábamat nem tudom tökéletesen kinyújtani, miközben a sarkamat a padlóra helyezem… fél perc után pedig már érzem, hogy megviseli gyenge izomzatomat az intenzív kézmunka. Szomorú dolog ez, mert mi baba helyett/mellett a kutyust pihenőpózként használjuk, mielőtt mondjuk Harcos 3-ba vágjuk magunkat (aminek a neve úgy hangzik, mint egy ZS-kategóriás akciófilm, a főszereben Jean-Claude van Damme-mal), tehát igen csak ciki, ha az embert az ominózus fordított V jobban megviseli, mint az előtte lévő íj vagy az utána következő Harcos 2 (Jackie Chan, magyar hangja Kassai Károly).

Másfelől persze szépen fejlődöm, néha magam is elcsodálkozom a lazaságomon és a magabiztosságomon. Egy évvel ezelőtt például még csak nem is vettem volna a bátorságot, hogy megkíséreljem a fejenállást: ha jól emlékszem, a csúcsteljesítményem egy fal mellett kivitelezett, reszketeg, félperces kézenállás volt. Nos, örömmel jelenthetem, hogy napjainkra már nem csak a kézenállás nem jelent gondot, hanem sikerült maszterelnem az ászanák királyát, a fejenállást is. Azt mondják, ez az a pozitúra, ami a legtöbb jótékony hatást fejti ki egyszerre: a szív megpihen, élénkül a vérkeringés, a hát alsó része mentesül az állandó terhelés alól. Fordított testhelyzetben légzésünk automatikusan mélyebb lesz, s így több oxigén-dús, friss vér kerül az agyba. Azt mondják, a sirsászana remek ellenszere a makacs székrekedésnek is, és ha rendszeresen végezzük, a hajunk sem őszül, a fejbőr élénk stimulációja miatt.

Az egyik leghasznosabb ászanához fűződő viszonyom érdekesen alakult: kezdetben meg sem MERTEM volna próbálni, aztán fal mellett nekilendültem néha, de csak segítséggel jött össze a dolog, és még úgy sem voltam képes pár másodpercnél tovább tartani. Aztán egyre magabiztosabban és egyre hosszabb ideig ment, végül pedig már fal nélkül is könnyedén nekiláttam a dolognak. Most már nem jelent gondot az sem, ha négy-öt percig tartani kell, bár tény, hogy a könyököm kissé elfárad a végére. Van, aki elszédül a fejenállástól, vagy megfájdul a kobakja, de én ilyen mellékhatást szerencsére még sosem tapasztaltam. Épp ellenkezőleg, rögtön frissebbnek és élénkebbnek érzem magamat, és kimondottan jó hangulatom lesz – már csak azért is, mert néha vicces dolog azt figyelni, ki hogy jön ki a pózból a maga egyszerű módján a kezdők közül. Haha.

A mai órát Dávid tartotta, aminek annyira megörültem, hogy maradtam még egy körre harmadmagammal: az esti órákban az a jó, hogy nem huszan meg huszonöten vagyunk, hanem csak négyen, öten, hatan, mikor hogy. Dávid ma azt mondta, hogy én abban különbözöm a nagy átlagtól, hogy – így fogalmazott – “elég laza struktúrám van”, ezért “a legtöbb dolog könnyen megy“. Míg a többieket folyton arra kell biztatni, hogy lazuljanak bele a pózba, engem inkább munkára kell sarkallni a feszesebb és precízebb eredmény érdekében: húzzam fel a térdem, vájjam a földbe a lábujjaimat, tartsam ki hosszabb ideig a nyújtást, satöbbi. Jobban belegondolva ez az élet minden területén jellemző rám: sok mindent tudok, nagy elméleti ember vagyok a nyitottságnak és információéhségnek köszönhetően (abszolút laza vagyok), de egyes dolgok konkrét, hús-vér megtapasztalása és megvalósítása még várat magára, elvégre az egyszerre jelent kockázatot és energiabefektetést több fronton is.

Persze, rugalmasság ide vagy oda, azért még nem vagyok tizedannyira sem profi, hogy álmomból felkelve fel tudjak venni bármilyen alakzatot, számomra rendkívül fontos tehát az “előjáték”. Szeretem, ha szépen, lépésről lépésre épülnek egymásra a gyakorlatok, és mindig csak egy picivel többet kell letenni az asztalra, mint öt perccel korábban – ebben Dávid nagyon jó. Ha jó a bevezetés, a fő fogások általában már megyegetnek a magam szintjén – a magam szintjén, haha! Épp a minap írtam a világ legidősebb jógaoktatójáról, aki egy 93 éves hölgy: lazán megcsinálja a leghaladóbb pózokat is, mégis kezdőként gondol magára. Úgy véli, még mindig tanul valami újat, minden áldott nap… Így aztán valami azt súgja, még hosszú út áll előttem, amíg haladónak nevezhetem magamat. Ezt viszont egy cseppet sem sajnálom…elvégre a kihívások ellenére jó dolog ez a jógamóka.

Reklámok
Eszter névjegye (852 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

1 visszakövetés / visszajelzés

  1. Elvesztettem az ashtanga-szüzességemet is « Eszter's Offtopic

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: