A lány, aki kerekesszékben mosolyog azt mondja, nincs lehetetlen
(Az alábbi cikket a Neonra írtam, de szeretném, hogy minél több emberhez eljusson*, ezért itt is megosztom. Nem csak az inspirációról van szó, – amiért önmagában véve megéri belevetnünk magunkat az olvasásba – hanem arról, hogy most akár segíthetünk is. Médiamunkás barátaim, ha tehetitek, foglalkozzatok ti is a témával, mert egy nagyon hasznos és szép kezdeményezésről van szó.)
Mosolyka, alias Hozleiter Fanny minden képén csupa mosoly
Mosolyka egy gyönyörű, csinos 23 éves lány, aki kerekesszékben él. Másfél éves volt, amikor izomsorvadást diagnosztizáltak nála, s akkor azt mondták, a 18. szülinapját sem éri meg. Szerencsére azóta már a 23. gyertyát is elfújta, és neki elhisszük, hogy lesz legalább még egyszer ennyi a tortáján. Mondanánk, hogy még háromszor vagy négyszer, de Mosolyka nem az évek számára gyúr, hanem inkább arra, hogy minden pillanatot vidáman, boldogan, szeretetben éljen meg.
Akkor is, ha néha nehéz. Míg számunkra természetes, hogy felkapcsoljuk a villanyt, megmossuk a fogunkat, felpattanunk a buszra vagy megigazítjuk a sminkünket a tükörben, Mosolykának mindehhez óriási erőre és még több türelemre van szüksége. Vannak napok, amikor az is nehezére esik, hogy felemeljen egy poharat, és ő mégis bulizik, jön-megy, táncol, és közben folyton fülig ér a szája. Gondolnátok, hogy vannak olyan napok, amikor Pesten egy-másfél órát kell várni olyan akadálymentesített buszokra, amelyekre egy kerekesszékes is fel tud szállni? El tudjátok képzelni, milyen kellemetlen lehet ez negyven fokban, a tűző napon vagy éppen fogcsikorgató hidegben? Pláne akkor, ha az embernek esetleg komoly fájdalmai vannak.
Mosolykát rengetegszer bámulják sajnálkozva az emberek, amiért kerekesszékben ül, és gyakran kell mások segítségét kérnie. Ilyenkor Mosolyka csak nevet, és magában ő sajnálja azokat az embereket, akik így tekintenek rá: rosszul fogják föl a dolgokat. Az ember boldogsága ugyanis nem külső tényezőkön múlik, hanem azokon a legbelsőbb döntéseken, amelyeket egyedül hoz meg:
“Azt, hogy az életben minden perc ajándék, nem csak idézetekből ismerem, ha nem élénken élnek bennem a pillanatok, mikor fellélegezhettem, mert újra képes voltam levegőt venni, megmozdulni. Szembesültem azzal a mondattal majdhogynem gyerekként, hogy nincs sok hátra. Ez mindent átértékelt bennem. Megtanultam élni, és élvezni minden másodpercet, amíg csak lehet. Nem szomorkodni, mert esik az eső vagy, mert túl meleg van. A tükörből visszanéző „nyomit” már képes vagyok nőnek látni, elfogadva minden egyes testi hibáját. Nincsenek kétségeim a képességeimről és nem kérdőjelezem meg, hogy képes vagyok bármire… ha igazán akarom.”
– írja Mosolyka a blogjában.
Ugye, ilyenkor azért elgondolkozol egy pillanatra? Azon, hogy mennyi jelentéktelen apróság miatt keseregsz, panaszkodsz, bosszankodsz, szorongsz nap mint nap. Észre sem veszed, mennyire béna, beteg és nyomorult a gondolkozásod: elégedetlenkedsz, pedig egészséges vagy, van hol laknod, nem dúl háború a hazádban, van mit enned és legalább egy ember akad, akihez bármikor szólhatsz, ha beszélgetni vágysz. Persze, a dolgok nem tökéletesek, de ezerszer könnyebb megváltoztatni a gondolataidat, mint a világot. Kezd el ma, mert nem tudhatod, lesz-e holnap, és mert a jövő minden csodálatos változása a pillanatban rejlik.
| Mosolyka most egy új, kreatív ötlettel állt elő: ha már folyton a székben ül, legyen valami haszna is a dolognak, így kerekesszéke támláját reklámfelületként hasznosíthatná. “Cégek, magánemberek, hirdetni vágyók, kerekesszékben élő dolgozni akarók! Írjatok nekem, én pedig gondoskodom róla, hogy ne guruljunk el egymás mellett. Begurulunk a városba, hírét visszük akár egy ínycsiklandozó gyümölcstorta és jegeskávé akciós ajánlatának. A Pesten rodeózó vigye a hírét a csajos új ruhakollekcióját hirdető tervezőnek, a X. kerületben élő a helyi fodrászat hírét vagy az országot bejáró aktív kerekesszékes az aktuális legjobb percdíjakat és telefonokat kínáló lehetőségeket. Végtelen mód és ötlet áll a rendelkezésünkre, használjuk ki! Természetesen hivatalosan működne ez a rendszer, erről gondoskodom. Mit gondoltok?” – írja. Juttassátok el az ötletet minél több helyre,Facebook-megosztással és lájkolással, mert van fantázia a dologban! |
Mosolyka, köszönjük az inspirációt, az útmutatást… és a mosolyt!
Eszter's Offtopic 
Én komolyan nem tudom megmondani, hogy ilyen emberek hogy tudnak ennyi és ennyi pozitívumot meglátni az életben? Mikor itt vagyok én százszor jobb helyzetben, mint ez a lány, és mégis rosszabb napokon az életen kesergek, és hiába gyakorlom a pozitív gondolkodást, nem megy. Minden elismerésem a lány előtt, azt hiszem, egy új bloggal nőtt a blogtáramban lévő blogok száma.
Képzeld, neonon kaptam egy csomó oltást a kicsiktől, hogy miből gondolom, hogy az ő problémáik jelentéktelenek, amikor mindenki számára a saját gondja a legnagyobb. Ilyenkor annyira világosan értem, miért jött divatba az anyanyelvi szövegértés az utóbbi években kis hazánkban: a “jelentéktelen problémákon keseregni” és a “tényleges fájdalmainkat megélni” közötti különbséget zongorázni lehetne. Örülök, hogy te megértetted a LÉNYEGET! :)
az tény, hogy mindenkinek a saját és aktuális problémája a legnagyobb (pl. sokszor egy régebbi probléma nagyobb, mint az aktuális, mégis visszasírjuk, mert hosszabb távlatból nézve kisebbnek látszik), de azért kell tudni különbséget tenni, és belegondolni a másik helyzetébe is. Amúgy nemrég én is magam alatt voltam, aztán feszültséglevezetés gyanánt írtam egy posztot, hogy nem azon kell siránkozni, ami rossz, hanem örülni a jónak. De valahogy hiába tudom ezt, mindig és mindig épp úgy szenvedek, mintha nem tudnám. De ezt a gondolkodást gyakorolni kell, na.
Az se normális, ha valaki tagadásban meg elfojtásban él, de azért más azon hisztizni, h túl meleg/hideg van vagy paraszt a villamossofőr, mint egy tényleges nehézséget feldolgozni az életünkben, és a mai ember hajlamos megfeledkezni a különbségről. Van ismerősöm, aki azon sírt és dühöngött, hogy idén nem tud tengerhez menni nyaralni… és akkor kapott egy kommentet, hogy a volt osztálytársát meg most lakoltatták ki két gyerekkel… és akkor gondolkozott el először. Szóval néha nem árt önvizsgálatot tartanunk, hogy melyik gondunk igazi, és melyiket gyártjuk mi magunknak a hozzáállásunkkal.
most hogy mondod, nekem is eszembe jutott egy sztori, ami múlt hónapban történt. siránkoztam, mert nem sikerült egy nehéz vizsgám, és este meg jön a hír, hogy az egyik ismerősömnek autóbalesete volt, melyben az apukája meg is halt (nem mellesleg a vétkes sofőr él és virul). ekkor tényleg elgondolkodtam, hogy bizony van különbség probléma és probléma közt.
…de még a sajátjaink között is! És én itt főleg erre gondoltam.
jah igen, a hozzászólásod vége felett elsiklottam.
én cserélnék vele
Jol van kil, de te troll vagy.
És? Attól még nem mondhatok igazat? A trolloknak is vannak jogaik!
Azt hiszem, minden embernek más és más a panasz-világa. Talán az életmód az egyik meghatározója, kinek mit jelent a panasz. S hol az ingerküszöb.