Aktuális

Gyurta Dani… és “mi”

Nem tudom, ki hogy van az olimpiával: én nem tartozom azok közé, akik erre a bő két hétre hirtelen szakértővé avanzsálnak, és habzó szájjal ordítják a tutit a karosszékből (“lődd már be, te szerencsétlen!”, “megmondtam, hogy csak az ötödik lesz, öreg már”, satöbbi). Vállalom, hogy nem értek a sporthoz, ugyanakkor örömmel kísérem figyelemmel az elképesztő mentális és fizikai teljesítményeket, és azt az emberfeletti elszántságot és alázatot, amivel az olimpiai sportolók néhány percre teszik fel négy év kőkemény munkáját. Nem szégyellem, hogy szinte mindig könnybe lábad a szemem, amikor egy sportolónk a dobogó csúcsán áll, nyakában az éremmel, és tiszta tekintettel hallgatja a mindannyiunkat összekötő Himnuszt, ami akkor és ott őérte szól – és egy egészen kicsikét így mi részesei lehetünk annak a sok-sok mély érzésnek, ami ilyenkor a győztes lelkében kavarog.

Valóra vált egy álom

Két órával a verseny után, de átéltem ezt az élményt Gyurta Dani 200 mellen szerzett  aranya kapcsán is, ami egyúttal világcsúcsot is jelentett. Bár felvételt néztem, szorítottam neki végig a két perc hét másodperc alatt, és átéltem a győztes örömét, amikor a medencében megélte, hogy valóra vált az álma. Laikus vagyok, 200 métert a legjobb esetben is 15-20 perc alatt úsznék le, de ezekért a pillanatokért  nézem az olimpiát: persze a magyar sportolók és a vonzó fiúk látványa okozza számomra a legnagyobb örömet a dobogón, de meghatódtam akkor is, amikor a 15 éves litván kislány, Ruta Meilutyte ért a célba elsőnek 100 méter mellen. Gyönyörű volt, ahogy meglepetten az arcához kapta a kezét, amikor meglátta az eredményeket jelző táblán, hogy övé az aranyérem. Arra az évtizedre gondoltam, amit a bajnok a medencében töltött: a kitartására, az erejére, az elszántságára, a fegyelmére… azokra a legszebb emberi értékekre, amelyek ezeken a megmérettetéseken elnyerik méltó jutalmukat.

Megdöbbentem és elborzadtam azon, hogy reggelre Gyurta Dani olimpiai aranyából és világcsúcsából megosztást hozó téma, politikai kérdés lett. A Népszabadság azt írta, ha Daninak “még 10 métert kell úsznia, az angol fiú nyer” – hű tükre ez az “ettől féltünk, hogy nem lesz meg, de nem kell félni, meglett” szemléletű kommentárnak, még szerencse, hogy nem a kommunikátor-kollégák attitűdjén múlt a siker. Mások azon akadtak ki, hogy Czene Attila államtitkár úr élőben mert szurkolni sporttársának a stúdióból. Magyari Péter aztán az Indexen jól megaszondta: “ne felejtsük el, hogy sok szorgalmas ember van még ebben az országban, akik esetleg ugyanígy tudnának örülni annak, ha velük is foglalkoznának a közvéleményben“, amit aztán a “másik oldal” (mert az mindig van, bármiről is legyen szó) úgy reagált le, hogy “a balliberális médiatrollok” azért cöccögnek, mert Gyurta Dani hangsúlyozta, hogy “15 millió magyart vitt végig azon a kétszáz méteren”, és állítólag – aztán ki tudja – Fankadeli zenéjével készült lelkileg a megmérettetésre. Értitek, nem azért fanyalognak pár százan, mert a szerencsétlenek olyan cinikusak és fáradtak, hogy örömükben óvodában sírtak utoljára (más öröme miatt pedig még soha), hanem… hát kérem, politikai oka van ennek is. Nos, mindenképpen szomorú a homlokráncolók hozzáállása, de ha tényleg a bal- és jobb oldalhoz fűződő viszony motiválja egy bizonyos réteg álláspontját, akkor aztán duplán az… Ember, a honfitársaddal épp az ilyen alkalmakkor, a Himnuszunk alatt vagy igazán egy, nem pedig azon a bizonyos másik négyévente ismétlődő versenyen, amin eddig még mindig veszített az ország!

“No, hát ilyenek vagyunk mi, magyarok, a megosztottságot keressük akkor is, amikor az egység a lényeg!” – sóhajtanak a képernyők előtt most bizonyára sokan. Úgyhogy mondok inkább valami meglepőt: képzeljétek, nem csak mi, magyarok vagyunk ilyenek. Bármennyire is nehéz elhinni, a gazdagabb és magasabb fogyasztói bizalomindexekkel bíró országok lakóinak testében is olyasfajta lélek és szellem lakozik, amilyen a miénk: nem csak nálunk “divat” a megosztottságot keresni a tökéletes egységélményekben akkor, amikor épp nem érezzük teljesnek magunkat. Nézzük csak meg a tegnap esti 200 mellet közelebbről! Dani mögött, épp csak pár tizedmásodperccel lecsúszva, valóban ott úszott “egy angol fiú”. A rendkívül rokonszenves, vöröskés hajú Michael Jamieson ezüstérmet nyert, őszinte örömmel nevetett és nyújtott kezet Gyurtának, majd bújt bele a szurkolók által szállított nemzeti zászlóba. A közönség euforikus állapotban ünnepelt.

Örült az ezüstnek is, hálás volt a közönségnek és tisztelettel beszélt az ellenfélről

Nos, másnap a brit médiában ez a Jamieson-fiú is két oldalról kapta a savat: az ő “bűne” annyi, hogy skótnak született. Az angolok azt mondták, hogy az olimpián nincs helye az angol-skót ellentétnek, Nagy-Britanniáért küzdenek a sportolók, pont. Mások azt nehezményezték, hogy a kihulló versenyzők “skótok”, “írek” vagy “walesiek”, a dobogósok és a pontszerzők azonban mindig “angolok”, hiába él a családjuk generációk óta – mint Jamieson-ék – Glasgowban. Az extrémebb arcok egészen odáig merészkedtek a szardobálásban, hogy az őszinte mosolyú, sportszerű úszózsenit egész konkrétan “hazaárulónak” minősítették, mert az öröm perceiben a nyakába vette a szurkolóktól kapott angol zászlót: “biztos lesz ezért még verés is a kocsma előtt, ha hazatér” – köszörülték a nyelvüket. Jamiesonban pedig több egység volt azon az estén, mint az egész EGYESÜLT Királyságban: egységben volt a skót gyökereivel, a “nagy-brit” identitásával, az angol közönségével, de leginkább önmagával. Főként azért, mert aki az olimpián dobogóra áll, az már azért legyőzte párszor az utóbbit, s ez ad egyfajta keretet minden egyéb megélésnek, higgyétek el.

Nem kérdeztem, de biztosak lehetünk abban, hogy a mi Gyurta Daninkban sem az a gondolat keringett a Himnusz alatt, hogy vajon egy maroknyi frusztrált szerencsétlen, balról vagy jobbról támadva, miként csűri-csavarja majd egyes kijelentései fényében a TELJESÍTMÉNYÉT. Ezért aztán mindenkit arra biztatok, hogy… gyerekek, ne már ilyen ostoba, önző jobbos-balos, angol-skót kötekedéssel igyekezzen már meghosszabítani a farkát senki se; örüljünk inkább a csodának, amit ezek az emberek átéltek és megmutattak nekünk a teljesítményükkel és sportszerűségükkel – tehát mindazzal, amiről az olimpia valójában szól.

“Ember, a honfitársaddal épp az ilyen alkalmakkor, a Himnuszunk alatt vagy igazán egy, nem pedig azon a bizonyos másik négyévente ismétlődő versenyen, amin eddig még mindig veszített az ország!”

Reklámok
Eszter névjegye (847 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

8 hozzászólás Gyurta Dani… és “mi” bejegyzéshez

  1. úgy tűnik….minden megfertőződött már…:(

  2. Miért nem lehet EGYSZERŰEN ÖRÜLNI? Ez egy olyan teljesítmény, amire nem fújjogni kellene, hanem végre emelt fővel azt mondani, hogy “Igen, ez a MI gyerekünk, a MI sportolónk, és megcsinálta!!!” Szánalmasak azok akik ide kevernek mindenféle nézetet, politikát, belevetítenek ideológiákat… Inkább szurkolnának.

  3. Ezt nagyon jól megírtad Eszter. Köszönöm! Ettől a folyamatos erőszakos megosztósditól néha többet kell innom, mint szoktam, mert ez olyan szomorú…

  4. Nagyon tetszett a bejegyzés, de azt csendben megjegyzem: akár jobbról, akár balról, akár opportunizmusból, akár frusztrációból, én örülök annak, hogy hülyeséget is lehet mondani. Az nem azt jelenti, hogy kell is, de: lehet. Nagy dolog ez.

  5. Kovács Flóra // augusztus 3, 2012 - 19:26 // Válasz

    Nem tudom, én nem vettem észre, hogy jobbról bárki fikázta volna… Hm? Írj már egy példát, légyszi’!

    • Nem Gyurta fikázásáról beszélek, hanem arról a tényről, hogy egy ilyen örömre okot adó eset kapcsán egyrészről vannak a fitymálók, másrészről meg azok, akik mindezt politikai hovatartozáshoz kötik, és azért fikáznak.

  6. Ciki, vagy nem, én szeretem a Tom Cruise filmeket. És nem foglalkozom vele, hogy Tom mit csinál a magánéletében.
    Gyurta úszását végigdrukkoltam, és nagyon örültem az aranyának. És nem foglalkozom vele, hogy más mit mond róla.

3 visszakövetés / visszajelzés

  1. Ötévesek lettünk | Eszter's Offtopic
  2. Erőss Zsoltról | Eszter's Offtopic
  3. Szepesi Niki, a szexmániás | Eszter's Offtopic

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: