Aktuális

A Szigetről, röviden

Két év kihagyás után tértem vissza a Szigetre, de az egész ifjúsági szegmensből szerintem én voltam az egyetlen, aki egy szál napijegyre tartott igényt, a többiek mind hetes bérletet kértek. A Sziget előtti napok nem voltak épp unalmasak (egy lakásavató buli, majd a 12 órás Depeche Mode-party a Dürer kertben, jövő héten meg vár a Balaton, a Fekete Zaj, végül pedig Velence), ezért aztán igyekeztem szolidabbra venni a figurát szerdán…

kép: sziget.hu

A Margit-híd budai hídfőnél, a Bambi nevű vendéglátóegységben tartottuk az alapozókurzust, majd lazán bevonultunk a tetthelyre. Ez volt az első Sziget-évem, mióta megszűnt a készpénzforgalom a fesztiválon, így első utunk a fesztiválkártya-feltöltőhelyre vezetett (a top-up point NEM az én fordításom!). A praktikus, olajozottan működő rendszerért rögtön be is írtam a piros pontot a Sziget Szervezőirodának: szinte minden sarkon lehetett tölteni az ingyenesen, belépéskor felvehető metapay-kártyára, készpénzzel és bankkártyáról egyaránt (ugyanitt a lóvét bármikor vissza is kérhetted). A fizetés egy érintéssel, egy másodperc alatt történt, így valóban megszűnt az apróval való pepecselés és a horrorhosszú sorban állások a pultoknál.

Felmértük a terepet, smúzoltunk a szakmabeliekkel, aztán máris kezdődött a Nagyszínpadon a Hurts, akik tényleg úgy néztek ki, mint akiknek szemükbe ment a sampon, és nagyon hurts. Az egész tök olyan volt, mintha a Depeche Mode Exciter-albumát végtelenítette volna egy pecsábajáró szintipopper, tehát még akár be is jöhetett volna a zene, de valahogy nem ragadott magával a nagyszínpados melankólia. Vettünk inkább 580 Ft-os sört, de legalább egy másodperc alatt, amit – esetemben, legalábbis – egy 749 Ft-os hot dog kísért a mélybe (ezt, megmondom őszintén, enyhe túlzásnak éreztem, de kaját azért csak nem csomagol 40 fokban az ember).

2009-ben CSAK dolgozni mentem a Szigetre, de azért elcsíptem a Placebo-koncert második felét, ami meglepően kellemes volt, pedig nem vagyok nagy rajongója Molkóéknak. Megvolt bennem a jószándék, de ezúttal nem nagyon ütött be a dolog: túlzottan rutinszerű, és egy cseppet bizony izzadságszagú volt az egész, szinte láttam a projektoron, ahogy beleásítanak a produkcióba a színes szexualitású tagok (az Every Me, Every You mellett arról híresek a srácok, hogy az egyik hetero, a másik bi, a harmadik meg meleg – tök szar lehet, amikor összekeverik a szerepeket a rajongók; szegény Erasure-nál meg a Pet Shop Boysnál is mindig azt kérdezgetik a laikusok, hogy “melyik is a buzi?”). Ha már ott voltam, persze ugráltam egy kicsit a nagyobb slágerekre a hátsó sorban, aztán elmentem felfedezni azt, amire igazán kíváncsi voltam: a Civil Szigetet.

A Nagyszínpadtól nem messze állt a Biblia-sátor, ahol gyümölcsteát osztottak. Mivel megszólított egy kedves, apám korabeli önkéntes, bementem hozzájuk dumálgatni egy kicsit. Kiderült, hogy ők az adventisták, így aztán kifaggattam emberemet a neoprotenstáns vonal ezen ágnak sajátosságairól. Pár Biblia-értelmezési kérdés is felmerült, és alapvetően egy jó negyven percet diskuráltunk a különféle keresztény felekezetek szellemi hátteréről, kivételesen az ilyen alkalmakkor szinte kötelezően előkerülő bigott-katolikus-fikázástól eltekintve. Élvezetes, frissítő beszélgetés volt, és ízlett a teájuk is.

Ezután az Afrika-színpadon találtam egy jó kis bandát: nekem való trance zene volt, kis rappel, rockkal és reggae-vel, de nem elektronikus cuccokon, hanem didgeridoo-n és dorombon nyomták, beatbox betétekkel tuningolva az egészet. Mit szépítsem, kurvajó volt: rögtön beálltam ugrálni rá.  Mekkora ötlet már, elektronikus zene elektronikus hangszerek nélkül! Egyszerre van meg benne az extázisig repítő monotonitás, de közben mégis változatos, zenei és kellőképpen bizarr ahhoz, hogy nagyot üssön. A tagok minden szám végén ölelkeztek és mondogatták, hogy “bless you”, a végén pedig – minden tiltás ellenére – volt egy kis body surf is: mindebből arra következtettem, hogy amerikaiak a srácok (azok aztán tényleg mindent magukhoz szorítanak, ami mozog). Később megnéztem a programot, és kiderült, hogy a legénység zömében honfitársainkból áll, de sajnos külföldön többet játszanak, mint itthon. Sebaj, azért számomra ez volt az idei Sziget zenei csúcspontja…

Ha már ott voltam, természetesen megnéztem a Hungarikum falut is, ahol a programfüzet szerint párosító körtáncok zajlottak. Persze, nyilván így volt ez délután, de nem nehéz kitalálni, miről szól a néptánc éjfél után: tökrészeg német, holland, francia és finn turisták ugráltak egymás hegyén-hátán egy jurta közepén, és azt üvöltözték, hogy hej! Átsuhant az agyamon, hogy mennyibe került volna a csuklómon feszülő karszalag, ha én veszem meg, ezért aztán gyorsan beálltam a kivörösödött embertömeg közepére, és én is buzgón kiabáltam, hogy hej, s ezzel – azt hiszem – sikerült tisztelegnem népünk folklór kultúrája előtt. Egészen belemelegedtem, miközben körülöttünk a jurta falán a Magyar Népmesék futottak, épp azzal a résszel, amikor az Okos Lány hozott is ajándékot, meg nem is, volt is rajta ruha, meg nem is. Az utóbbi a keresztbefutó szemű svédeknek nagyon tetszett, ők is rögtön kisgatyára vetkőztek mellettem, majd olcsó pezsgővel kezdtek locsolni a korábban húsvéti népszokásokról tanultak jegyében, úgyhogy sietve magukra hagytam a “páros körtánc” résztvevőit. Tényleg, látott már valaha bárki is józan svédet fesztiválon, bárhol Európában?

A Kreatív Stencil Workshop eléggé elhagyatottan állt, ezért inkább benéztem még a Magic Mirror sátorba, de nagy pangás volt: azt hittem, buli előtt talán még belefutok valami elvont művészfilm vetítésébe, vagy legalább az arról szóló kerekasztal-beszélgetés végébe, ezekről viszont lemaradtam. Tettem még pár kört, összefutottam néhány ismerőssel, aztán csörgött a telefonom, hívtak a többiek a Szeparéba a Nagyszínpad mögé (három év alatt totál el is felejtettem, hol van – igaz, én mondjuk még a saját fürdőszobámban is simán eltévednék hosszabb távollét után). Onnantól már olyan volt az egész, mint egy sima házibuli, csak 580 volt a sör, és sokkal, sokkal, sokkal… sokkal rosszabb a zene. Látszik, hogy a Szeparé zenei kínálatát puhapöcsű menedzsereknek és blúzos-térdszoknyás HR-hipsztereknek találták ki, mert még véletlenül se tett be olyasmit egyik szelektor sem, amire berándult volna bármelyikünk térde. Igaz, az ilyesmin az 580 Ft-os sörár sem segít.

Fél három előtt valamivel végül taxit hívtunk, ami a Szigeten külön mutatvány, hiszen a bejáratot csak bizonyos, szerződéses kocsik közelíthetik meg, így aztán a a világ végére kellett kigyalogolnunk. Itt muszáj ám észen lenni, mert minden tele van a Szigetről kiszorult taxishiénákkal, de jobb ragaszkodni a jól bevált, megbízható, esetleges céges kedvezményeket elfogadó társaságokhoz. Viszonylag hamar kerültem ágyba, de azért nagyot sóhajtottam: nem, nem, nem, nem, egy hét sátrazást egyszerűen fizikailag nem bírnék ki még egyszer! Fel nem fogom, hogy éltem túl egy teljes hetet a Szigeten 2001-ben úgy, hogy a tetthelyet csupán egyszer hagytuk el Tescós bevásárlás céljából. Emlékszem, a nyolcadik napon nagyobb élmény volt fotelt, ágyat és angol vécét látni, mint bármelyik sztárbandát egy héten át… Tehát, már csak azért is megéri kimenni!

Reklámok
Eszter névjegye (885 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

4 hozzászólás A Szigetről, röviden bejegyzéshez

  1. Abban egyetértünk, hogy az emberből ennyi idős korára papírkutya lesz, én sem bírom már úgy, mint két éve, de akárcsak tavaly… azt nem is értem, hogyan ment.
    Kárkárkár, hogy nem futottunk össze, pedig Hurtson végig voltam, Plészbút már csak részben a pressből hallgattuk, és elpártoltunk aztán a Quimby végére, mígnem egyszer csak világmegváltó súlyú beszélgetés kerekedett az estéből, amit iszonyúan élveztem.
    A kajálás gáz. Én egy 600 forintos pizzaszelettel megúsztam az eddigi három estét, igaz, szerdán és csütörtökön melóból mentem és itt a Tescóból hoztunk vacsit, majd ezután mentem ki, ez eléggé takarékos dolog volt. A legdurvább azonban a HB Zitrone citromos sör 790-ért (KÉT szézalákos!!! ez a legrdágább sör!!!! a rendes alkoholosoknál is drágább), meg az, hogy forró teát nem lehetett tegnap szerezni, pedig volt vagy 10 fok.
    De azért kimentem, na :)

    • Ó, hát be kellett volna nézni az adventistákhoz, zseniális volt a forró teájuk, és jó alapja a diskurzus minden elvont világmegváltó beszélgetésnek! Na, legközelebb majd mi is! :)

  2. üdítő élmény volt ilyen “hol és mi” típusú beszámolót olvasni, mert engem szinte minden színpadnál és sátorban a következő rövid élménysorozat várt: “wtf? fú, de szar, menjünk innen”. konkrétan a kipróbálás és az lmfao kedvéért toltam oda a képem, szóval nem csalódtam, csak furcsa volt, h zenei mindenevőségem ellenére valami kishangszóróból recsegő hiama nyújtott felüdülést @XD legközelebb ingyen napijegy kell nekem is, vagy percjegy, mert így fájt a lelkem kissé a 13 rugóért, ami kajával-piával együtt lett vagy 20…

2 visszakövetés / visszajelzés

  1. Horror-árak és nemi erőszak a hot dogosnál: a nyár legkegyetlenebb ripoffjai « Eszter's Offtopic
  2. Just your typical out-of-body élmény, avagy a tértelen, tiszta tudatfeletti és a VHK-dolog « Eszter's Offtopic

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt kedveli: