Aktuális

Sofi Oksanen: Baby Jane – underground és földszagú depresszió a köbön

Október 10. a lelki egészség világnapja, idén az WFMH által indított megmozdulás fókuszában épp a 35 millió európait érintő depresszió áll. A napokban olvastam Sofi Oksanen Baby Jane című regényét, így ma igazán aktuális a két letargikus huszonéves leszbi-lány szomorú fikciójáról írni.

A szerző 1977-ben született

Sofi Oksanenről eddig csak annyit tudtam, hogy hasonló színes műrasztái vannak, mint nekem, csak hagyja őket lenőni  a Tisztogatás és Sztálin tehenei című regényeivel nem csak hazájában, Finnországban ért el szép sikereket, hanem nagyot kaszált nálunk is. A korai munkái közé tartozó Baby Jane igazi kortárs történet, Helsinki meleg-szcénáját a 90-es évek közepén mutatja be (még úri huncutságnak számít az internet, a szereplők kazettát és CD-t hallgatnak). A sztori a város legmenőbb, legnépszerűbb és legmagabiztosabb leszbikus nőcsábászát, Kormit mutatja be, méghozzá a bársonyos hangú, villámgyors észjárású lány csinos barátnője szögletes mondatain és borult elméjén keresztül.

Kormi az a fajta vagány karakter, aki senkitől sem fél és mindent megold, szíve hölgyeiért pedig a csillagokat is lehozza az égről. Csak lassan, fokozatosan rajzolódik a pánikzavarból táplálkozó mély depresszió képe: Kormi eleinte csak éjjel, taxival hagyja el otthonát, majd képtelenné válik arra is, hogy a szemetet levigye vagy a földszinti postaládáig eljusson. Kezdetben a pénztelenség, majd a rengeteg munka a kifogás (a párocska szextelefonnal és erotikus fehérneműk postázásával foglalkozik, a háttérből fel-felsejlik pár pikáns sztori), végül azonban lehull a lepel: Kormi arra sem képes, hogy elhúzza a sötétítőfüggönyt, és durván fel kell öntenie a garatra ahhoz, hogy barátnője – élete szerelme – szemébe tudjon nézni.

A mentális zavarokkal küzdő betegekre jellemző módon Kormi hamar függésbe kerül Bossa nevű exétől, aki mos rá és ételt hord neki, miközben ő maga képtelen arra, hogy problémájáról bárkivel is beszéljen. A körülötte lévő világ éppoly sötét, mint ő maga: a történetet papírra vető, vonzó és névtelen barátnő szintén Prozac-on él, a meleg és leszbikus haverok túlnyomó többsége komoly mentális betegségeket fojt magába az éjszakai queer-bárok piaszagú bársonyfoteleiben, és az állandó bulik és hangos szexkalandok mögött mérhetetlen üresség és rettegés húzódik. Egészen zárt, megvetett és sötét szubkultúrába zuhanunk, ahol ugyan mindenki igyekszik segíteni társait, de ugyanígy valamennyi karakter meg is tagadja önmagát, szerelmét, szexualitását.

A Baby Jane szereplői nem beszélnek egymással, kezdettől fogva elhallgatják szeretteik elől legbensőbb érzéseiket, gondolataikat. Ha depresszióról, pánikzavarról vagy bármilyen mentális problémáról van szó, az első lépés a gyógyulás felé a nehézség (f)elismerése után mindig a megnyílás és a segítségkérés – itt ez elmarad, hiába hallunk drogfüggő barátokról és halott exekről. Sem Kormi, sem szerelme nem veszi észre, milyen súlyos a helyzet, ezért végig két egymással párhuzamosan vergődő magányos hajó marad a két lány, a legsötétebb vihar közepén (az elmúlt napok másik olvasmánya épp Jorge Amado: Holt tenger című nem túl vidám regénye volt, happy birthday!). A környezet és a társadalom sem törődik a “hajótöröttekkel”: Kormi TB-támogatással kapja gyógyszereit, barátnője maga fizeti a szereket, néha azonban Kormi “embere” nem jut el a gyógyszertárig, a csinos femme-nek pedig nem marad pénze a drága pirulákra.

Nincsenek színes képek, vibráló leírások, érzékletes jellemábrázolás: Oksanen minden sallang nélkül, az egyszerű tényekre szorítkozik, hatásvadász kitörések nélkül. Ilyen maga a depresszió is: fásult, közönyös, tényszerű, tagadással és elfojtással teli. A fő szimbólum, amely körül a történet forog, Kormi nőjének, a szép femme-nek tisztító fürdője, aki napi többórás ázással igyekszik megszabadulni a forró szerelem és a megcsalt élet mocskától a szakítás után, heteró élettársa oldalán. Talán kissé felületesnek is tűnhet a melodrámamentes közlésmód, de tény, hogy a tragikus véghez vezető lépéseket ez a csendes, egyszerű hang festi meg a leghitelesebben. Sodródnak, minden esetleges, nincs biztos pont vagy távlati cél a láthatáron. Van mélyebb, mint a gyilkosság és az öngyilkosság?

Nem zseniális, mély nyomot hagyó, felzaklató regény a Baby Jane, de mindenképpen hiteles kordokumentum, ami ott hagyja a kérdést a fejekben: vajon figyelek magamra, figyelünk egymásra?

A Baby Jane borítója vonzza a tekintetet


Sofi Oksanen: Baby Jane – Scolar Kiadó, 2012
3250 Ft

Reklámok
Eszter névjegye (883 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt kedveli: