Aktuális

Dead Can Dance koncert Budapesten: szálltunk, pedig ülni kellett

Nem koncert volt, mégis hibátlan, élő zene szólalt meg a Sportaréna színpadán október 17.-én, mikor is a Dead Can Dance 16 év után újra Budapestre látogatott. Inkább színházi előadásban volt részünk, mégis hiányzott a produkcióból minden színházi kellék, teatralitás. Lisa Gerrard és Brendan Perry tud valamit, ami elvarázsolja a hallgatóságot, mégis nehéz megmondani, mi is ez.

Az Aréna jó háromnegyedig megtelt, vegyes közönséggel: vájtfülű hatvanas zenekedvelők, Lisa Gerrard filmzenéinek rajongói, későharmincas ökohippi világzene-fanok színes rongyokban, meg persze a gótok, posztpunkok és az underground szakralitáshoz köthető figurák, akik a Lionel Richie-reklámokon álmélkodva várták a produkció nyitányát a piros bársonyszékekben. Pontban fél kilenckor aztán felgyulladtak a fények, és Brendan Perry elkezdte az idén augusztusban kiadott Anastasis nyitó dalát, a We Are Te Children of The Sun-t, amit szintén egy új dal, az Anabasis követett. A közönség az ezt követő Rakimnál éledt fel, a legnagyobb sikert pedig a Sanvean és a koncert vége felé felcsendülő The Host of Seraphim hozta. Nem beszélhetünk klasszikus értelemben vett slágerparádéról: a számomra oly kedves The Serpent’s Egg, Aion és Into The Labyrinth legismertebb darabjai helyett inkább a világzenéé ésc az új album dalaié volt most a főszerep. Nem vettem észre, de Molnár Lujó (VHK, Cantara) hívta fel a figyelmemet az utóbulin, hogy a Now We Are Free című Gladiátor-betétdalt követően Lisa Gerrard kicsit bezárult, és halvány mosollyal hajtotta le a fejét: “igen, slágert énekeltem”, suhant át a tekintetén. Pedig nem volt mi miatt szégyenkeznie, sőt.

Hamar megértettem, hogy a hatalmas tér, az óriási közönség és a szigorú biztonsági előírások épp a flow-élmény kiteljesedésének gátjai: “mindenkinek ülőjegyet adtunk el, az elől táncoló tizenöt-húsz embert is mindjárt figyelmeztetik a kollégáim” – mondta a kopasz biztonsági őr, aki leültetett bennünket, amikor már nem bírtuk tovább a mozdulatlanságba dermedt varázslatot. Bőven volt hely minden szinten, ezért bizarr volt nézni a káposztafejekként ülő embertömeget. Természetesen semmilyen veszélyt vagy kényelmetlenséget nem okozott volna, ha az élénkebb tíz százalék kedvére felállhat, mozoghat, amikor csak ezt diktálja számára a zene. Nem tetszettek továbbá a gagyi karácsonyi égők táncára emlékeztető színpadi fények sem: ha a produkció mögötti kreatív csapat úgy érezte, hetven-nyolcvan méterről nem ad elég vizuális ingert a zenészek körvonalainak látványa, nyugodtan gondoskodhattak volna egy kreatív vetítésről az ostobán villódzó fények helyett. Dead Can Dance and Baraka go well together, szerintem minden rajongó legalább hússzor látta már a filmet. Meg a Toward the Withint is, persze…

Lisa Gerrard, Brendan Perry és vendégzenészeik igazi profik, nincsenek véletlen mozdulataik, mondataik vagy hangjaik a színpadon – és ez a legjobb és egyben legrosszabb dolog, amit a szerdai fellépésről elmondhatunk. A legjobb, mert nincs helye hibának, hamisságnak, üresjáratnak, torzulásnak, malőrnek, a minőség az első másodperctől az utolsóig garantált. A legrosszabb, mert ugyanígy a spontaneitás, a halandóság, a hús-vér koncertélmény is hiányzik néha a csodagyárból, amelynek nézőként a részesei vagyunk bő két órára. Nehéz megmondani, hogy mindennek ellenére vagy épp ezért, de a különleges orgánumú, egzotikus hangszereket és iMacet egyaránt használó művészek így is rabul ejtik a közönséget, mert tudnak valamit, amit… képtelenség lenne meghatározni. Épp ezért nem volt hiányérzetünk, amikor az előadás végén Lisa csak annyit mondott a tapsorkánban: “I love you”, és dívás mosollyal felemelte a virágcsokrot, amit az egyik szerencsés, közel ülő rajongó dobott fel a színpadra neki.

A lehetőségért óriási köszönet Szonjának! <3

Reklámok
Eszter névjegye (853 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

1 hozzászólás Dead Can Dance koncert Budapesten: szálltunk, pedig ülni kellett bejegyzéshez

  1. Számomra is meghatározó élmény volt ez az este – és tán, mert épp azon a héten előtte Shakespear’s Sonnets koncerten jártam, utána pedig jött a hétvégi tehetségkutató adag, rádöbbentem, mennyire alacsony szintekre torzult már az emberi hanghoz való hozzáállásunk, azzal kapcsolatos elvárásaink.

    A Dead Can Dance koncerten igazi, átható ének hangokat hallhattunk, az emberi orgánum minden kifejezőerejével, úgy formálva a dallamokat, mintha csak egy hangszeren játszottak volna. Hol találkozhatunk másutt ezzel?

    Szomorú, hogy így van, de érdemes lenne tenni érte, hogy minél több mindenkihez eljuthassanak a hasonló produkciók, mert hangzáskultúránk kereteit tágítanák kicsit, ami ráférne az átlag emberekre.
    Kár, hogy vájtfülűvé csak a legelszántabbak válhatnak.

    Örültem, hogy itt nálad is rátaláltam erre.

1 visszakövetés / visszajelzés

  1. Nem a heretuning miatt volt jó az ABBA The Show | Eszter's Offtopic

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: