Aktuális

Halloween-mindenszentek-halottak napja: egyik sem az én ünnepem

November az enyészet hava, ehhez kétség nem fér. A hónap végéig az élénksárga, téglavörös és rozsdabarna falevelek a földre hullanak, a virágok megfagynak, az vadállatok többsége téli álomra vonul, a napsütéses órákból hideg éjszakák lesznek – modern társadalmunk pedig egy órát ellop a napból. Érthető hát, hogy ez az időszak kedvez leginkább az olyasfajta ünnepeknek, mint a halloween, a mindenszentek és a halottak napja, amelyek mára már – őrült káoszban – szinte teljesen egybefolytak, és amelyekkel én egyre kevésbé tudok mit kezdeni…

A jack-o’-lantern a kelta hitvilág szerint főként az elementálok, azaz a természetszellemek számára világít, de persze számos városi legenda született később ijesztőbb vonalon is – kép: lite96.com

A halloween-ünnep őse – amit természetesen a kezdetek kezdetén nem halloweennek hívtak – eredetileg az aratás végéhez és a kelta újévhez kötődik, mely november elsején indul, és samhainnak, azaz (gael nyelveken) nyárvégnek is nevezik. Az ezt megelőző éjszaka tehát a lezárásé, az elmúlásé, elengedésé: a kelták megköszönik Napistenük gazdag ajándékait, a következő időszak ugyanis a sötét, hideg, nyirkos télé. A vég analógiájával egybecseng, hogy hitük szerint ilyenkor lép át a holtak szelleme is a túlvilágra, ezért a különféle szertartásokra – állati áldozatokra, tűzugrásokra – van szükség ahhoz, hogy ez a váltás mindenki számára kényelmes és biztonságos legyen. A kelta hagyomány szerint annál is inkább ajánlatos jóban lenni a fénnyel és a sötétséggel, a születéssel és a halállal egyaránt, mert ezen az éjszakán – ahol a két minőség egybeér – az élők és a holtak szellemei könnyen egybefonódhatnak, összekeveredhetnek.

Erre a “pogány” – tehát nem keresztény – hitre telepedett később a mindenszentek ünnepe (All Saints’ Day, All Hallow’s Day), hiszen a keresztény hittérítők azt a feladatot kapták, hogy lehetőség szerint a keresztény szokásokat a pogány ünnepekhez igazítsák azok betiltása helyett (jól tudták, hogy az emberek nehezen adják fel hitüket és szokásaikat, hacsak nem új köntösről van szó csupán, amihez elég tessék-lássék módon idomulniuk). Noha a mindenszentek ünnepe november elsejére esik, az angolszász kultúrában az előestek kapják mindig a fő hangsúlyt (lásd Christmas Eve, december 24.), így az All Hallow’s Eve is október harmincegyedikén kerül megülésre. Mit is ünneplünk ilyenkor? Azokra a keresztény szentekre emlékezünk III. Gergely pápa 741-es rendelete értelmében, akiknek nincs külön emléknapjuk. Úgy is mondhatjuk, hogy a mindenszentek napja az üdvözültek ünnepe.

A halottak napja már inkább katolikus ünnep, egy nappal mindenszentek után tartandó. Sokan összekeverik a kettőt, pedig míg mindenszentekkor az üdvözültekre emlékezünk, a halottak napja valamennyi bűnös lélekkel számol, nem csak a szentekkel. Mozgatórúgója a purgatóriumba vetett hitt, ahová a katolikusok elképzelése szerint azok jutnak, akik nem elég gonoszak a pokol örök kárhozatához, de még a mennyország üdvösségéhez sem tiszták kellő mértékben – ezért aztán sok-sok ima – és egyéb áldozatok – segítségével az élők mintegy megválthatják purgatóriumban vergődő szeretteik lelkük üdvét (mindig más, mindig más kell a megvilágosodáshoz, gyerekek?). A halottak napját először 998-ban ünnepelték meg a katolikusok Szent Odiló clunyi bencés apát kezdeményezésére, aki úgy vélte, a “szenvedő egyháznak”, tehát a tisztítótűz lelkeinek is szükségük van a hívők emlékezetére.

Mi történik azonban napjainkban? A kelta samhain-ünnep az angolszász területeken, ahol a mindenszentek előestéje is ünneppé vált a kereszténység térhódítását követően, az All Hallow’s Eve kifejezés után megkapta a halloween nevet, és egy újfajta mutáns jött létre a két eltérő hitvilág sötét foltjainak frigyéből. Ez a halloween nem a nyárvégről, a napbúcsúról, a fényistenről, de nem is az üdvözültekről, a szentekről szól: a főszerep inkább a démonoké, a gonosz szellemeké, a földön ragadt, megszálló holt lelkeké, a boszorkányoké, az ördögé, a sötét angyaloké, akik befolyásolják és félelemben tartják az élőket. Mivel társadalmunkban a halál tabunak számít, a felsorolt entitások pedig a folklór részeit képezik csupán, a kelta-keresztény mutánsból, a halloweenből egy vidám, mókás, kedves és piaszagú buli lett, amelynek keretében az emberek egy napon át nevetnek mindazon, amitől félni szoktak (a halál azért a többség számára az alvilág figurái nélkül is para tárgya), s közben – jelmezeik és kiegészítőik kapcsán – azonosulnak is a kétes szimbólumokkal.

A kereszténység terjedésével és a későbbi globalizációval a samhain-mindenszentek előestéje mix, tehát a halloween ünnep az angolszász területeken túlra, többek között Magyarországra is eljutott, 2000 óta pedig az egy nappal később tartandó mindenszentek napja hazánkban is hivatalos ünnepnapnak számít (tévesen persze, halottak napjának nevezzük, ami azonban egy nappal később, november másodikán tartandó). Mindebből jól látszik, hogy óriási a zűrzavar, így végül ezekből az októberzáró-novembernyitó napokból egyetlen biztos dolog maradt meg csupán: természetesen a halál, mi más. Bár a magyar népszokások nem elsősorban a kereszténységhez kötődnek, a kelta pogány rítusokhoz pedig még kevesebb közünk van, az enyészet hava attribútum rímel az elmúlásra, ezért nem kéne túlzottan meglepődnünk, hogy a főszerep itt – a káosz közepén – a halálé.

Persze az sem mindegy, hogyan. A keresztények – különösen a katolikusok – előszeretettel démonizálják a modern halloween-jelenséget, és állítják: a halál az ördög sötét teremtése, a keresztény ember végső ellensége, amit kizárólag Jézus Krisztus segítségével győzhetünk le, ezért a halállal – és teremtőjével, az ördöggel – cimborálni rút árulás, amiért cserébe a pokol kénköves lángjai várnak ránk. Idén a lengyel katolikus egyház közleményt is adott ki, amelyben – kissé érthetetlen módon – a halloweent egyenesen a mágiához és a – mágiától független – pogánysághoz köti, holott egyiknek sincs kapcsolódása a sötétség-kultuszhoz, amit a kelta samhain-nyárvég-ünnep helyett inkább a hit nélküli, tudatlan modern ember kapcsolt az elüzletiesedett keverék-ünnephez. Magyarul: sem a kelták, sem a mágusok, sem a pogányok nem imádnak démonokat és nem cimborálnak az ördöggel, továbbá szent napjaik egyikét sem nevezték soha halloweennek, az ünnep elüzletiesedésével járó túlzott anyagiasság azonban minden kétséget kizáróan a sötétség-kultusznak kedvezett. Ilyen értelemben van helye a keresztény aggályoknak, hiszen a sötétséghez kapcsolódó jó pénzért a nyakunkba sózott szimbólumvilág akkor is hat ránk, ha azt nem ismerjük…

Persze az sem sokkal jobb, ahogyan a keresztény hitvilág viszonyul a mindenszentek előestéjéhez angolszász területeken, majd magához a mindenszentek ünnepéhez és a halottak napjához. A pokol-purgatórium-mennyország “hamburger-univerzumának” megmosolyogtató egyszerűsége távol áll a teljes szellemi világ sokrétűségétől, ami bizony számos gátat jelent a megértések és megélések híján hitre támaszkodó egyszeri ember számára. Más, kézzel foghatóbb gondok is vannak persze: noha a keresztény szentek között tagadhatatlanul akadnak hatalmas, csodálatos, fényküldött entitások, jó részüket azért az egyházi hatalom – és nem maga a Teremtő – tette szentté. Jót derültem azon az elmúlt napokban, hogy Jimmy Saville is közel állt a szentté avatáshoz jótékonysági munkája kapcsán, mikor kiderült, hogy gyerekeket molesztált, nőket erőszakolt meg és hullákat is gyalázott “önzetlen” önkéntes akciói során…. És akkor még nem beszéltünk azokról a pápákról és egyházi főméltóságokról, akik életük során jóval több bort ittak, mint amennyi vizet prédikáltak… Felmerül hát a kérdés: akarunk mi ismeretlen szenteket, csak úgy, név nélkül dicsőíteni? Az igazán értékes fényküldöttek, akiknek feje körül a glória nem csupán giccses illusztráció, hanem valódi, hatalmas aura ábrázolása, ezt a fajta figyelmet egyébként sem igényelik.

Temetőbe tizenhárom éves korom óta – anyám halála után – nem járok, mert hitem ellen való kimenni egy hideg kőhöz és pár csonthoz, mintha valóban a föld alatt hevernének szeretteink (Jehova tanúi szerint, ami az egyik legbizarrabb keresztény csoportosulás, ott is vannak: mély álomban várják a feltámadást). Számomra sem az üzleties világi, sem a bigott vallási kerettörténet nem jelent semmit: tudom, hogy a fizikai test mulandó, változékony burok, miután levetetted, nincs több közöd hozzá, a szellem azonban örök és elpusztíthatatlan. Számtalanszor leírtam már, hogy nem szerepel a terveim között a tudatlan és képmutató temetési szertartás, bőven elég, ha a hozzám közelállók a hamvaimat majd a kedvenc tavamba szórják (ami azóta kiszáradt, de remélhetőleg találok új helyet, mire aktuálissá válik a dolog). A keresztény-materialista családomban persze különcnek számítok az elhatárolódásommal, ezért egy évben egyszer engedek a nyomásnak, és a közösségi élmény kedvéért ellátogatunk együtt a temetőkbe, ahol a sok-sok rokon átmeneti földi burkát hat láb mélyre ásták jó pénzért dolgos kezek. Nem számít ez túlzott önerőszaknak, hiszen ilyenkor gyönyörű a sok gyertya, és számos ismerőssel is találkozhatunk: tavaly például a dédnagyapám testvérének dédunokáival futottunk össze “véletlenül” (aki idáig eljutott, és megmondja, milyen rokonom ő nekem, kap egy csokit, trick or treat!), ami csodálatos ajándék volt annak fényében, hogy épp a családfán dolgoztam azokban a napokban nagy erőkkel.

Ezek pedig szép élmények, csakúgy, ahogyan a jelmezes-töklámpásos buliknak is van egy hangulata, ami okozhat kellemes perceket – a krizantémkoszorúk, a halottak napi misék azonban éppúgy távolságtartásra késztetnek, ahogyan ördögnek vagy hullának sem öltöznék soha egy halloween-buli keretén belül. Talán nem jó, hogy még – ha ilyen távolságból is, de – meggyőződéseim ellenére jelen van ezeknek a dolgoknak a szimbolikája az életemben, de nem akarok erőltetni semmilyen változást: megy minden a maga útján, ahogy kell. Valami azonban azt súgja, hogy a halloween-mindenszentek-halottak napja hármasból egyik sem az én ünnepem, ezért előbb-utóbb minden hozzájuk kapcsolódó körítést el fogok engedni észrevétlenül, könnyedén. Így legyen…

Advertisements
Eszter névjegye (831 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

9 hozzászólás Halloween-mindenszentek-halottak napja: egyik sem az én ünnepem bejegyzéshez

  1. …én semmilyen nyomásra nem látogatok a temetőbe…még temetésre sem megyek….a mi családunkban nem divat a temetés..mi a széllel szeretünk szállni :D
    Én csak annyit mondanék, hogy vannak eltávozott “lelkek” akikre akkor is emlékezünk, ha nincs “napja” és eszembe sem jut emlékezni azokra, akik semmilyen pozitív rezgést nem okoztak nekem életemben, csak azért, mert rajtuk ragadt a rokon jelző….

    Az első kutyám 92-ben távozott….napi szinten van jelen az emléke…míg szegény öreganyámé csak ilyenkor..ha szó esik arról, hogy Anyámék mennek temetőt járni és fel kell szerelni a kocsijukra a téli gumit…. (bunkó vagy Bugsy)

  2. Ha úgy okoskodunk, hogy a szülő testvérének (nagybátyám/nagynéném) gyereke: unokatestvér, a nagyszülő testvérének (na ez kim?) unokája: másodunokatestvér, akkor a dédszülő testvérének dédunokája: harmadunokatestvér. És így tovább.

    Hogy a témánál maradjunk: szeretem a Halloweent. Egyszer Amerikában, túlkoros „gyerekként” voltam trick or treat-en (de csak az egyik iskolai tanárunkhoz csengettünk be, ahol vártak minket) és lehet, hogy emiatt. Ahogy a ház, ami egy tó partján, az erdő szélén állt, ki volt világítva, a csípős hidegben az avar illata, aztán a jó meleg nappali, ahol tökpitét eszegettünk…vaníliafagyival. :)
    Amúgy meg…minden évszaknak megvan a maga ünnepe – a régi, „pogány” hagyomány alapján. És mindegyik „mágikus” – Szt. Iván (szerelmi bűbájok, tűzugrás) Karácsony (Luca-szék?) Húsvét (locsolkodás nálunk, tojásvadászat, tojástörés máshol) És emiatt a Halloween-nek, Halottak napjának is van létjogosultsága.
    Nem utolsósorban tetszenek az őrült jelmezek és maszkok, amiket az angolszász világban „kötelező” partikon viselnek az emberek…

    • Erre én is gondoltam, de a “másodunokatestvér” kifejezést már használom az unokatestvéreim unokatestvéreire. (Értsd: az anyám testvérének a gyerekei az én unokatesóim, az ő apjuk testvéreinek gyerekei meg ugyanígy az ő unokatesóik… de ők nekem kik? Szerintem másodunokatesók, hiszen unokatesós X unokatesó = unokatesó a másodikon.)

      Fontos, hogy minden évszaknak megvannak a maguk ünnepei, de ma már két gond van ezzel: a durva elüzletiesedés, és a tény, hogy az emberek azt sem tudják, mit ünnepelnek, tehát elég könnyű ártó energiákat vinni bizonyos dolgokba. A modern halloweenezés lehet helye egy jó kis játéknak, de van egy szint, ahol már valóban az ördögimádat, a sötétségkultusz kellékeire emlékeztet az egész.

      Persze az vicces, ahogy egyes keresztény felekezetek démonizálják a jelenséget, az egész valóban túlzás. Az egyik kató oldalon pl. minden évben leírják, hogy a kelták embergyerekeket áldoztak, és a töklámpást az elé a ház elé tették mindig, ahol kiirtandó gyerek lakott, aztán persze Luciferhez imádkozott a tömeg. Városi legenda, yeah.

      Aztán erre egy másik keresztény csoport tagja beírta, hogy ők bizony tagadják mindezt, és a gyüliben konkrétan megünneplik a halloweent, méghozzá nem is akárhogy: “visszafelé fordítják a sátán eszközét”, és jelmezbálba ágyazott evangelizációt tartanak mit sem sejtő gyerekeknek, akik a gyülis gyerekeik világi ismerősei. Hát ezen azért kissé kibuktam: az én gyerekemet aztán ne vigyék titokban agyat mosni sehová se, helllllló! Nincs aljasabb dolog ennél: én bárhová szívesen elmegyek szétnézni, de tudjam hova megyek, mert hiába nincsenek elvárásaim, nem mindegy azért, minek nyitom meg magam. Csokival szektásítani védtelen, mit sem sejtő gyerekeket szimplán etikátlan és gázos… asszem, erre mondják, hogy a pokolba vezető út is jóindulattal van kikövezve….

  3. Régebben minden álmom lett volna egy übercool halloween-buli, de aztán annyira elidegenített tőle az üzletiesség, hogy már nagyon nem szeretném, tök sincs itthon. Inkább Normafán szedtem egy zacskó gesztenyét és egy kisebb tálcán körberaktam vele egy díszmécsest asztaldísznek és ezzel most így le van tudva. Néhány karácsonyi apróságot majd beszerzek a lakásba a hangulat miatt, de itt az albérletben valszeg fa sem lesz, mert mindketten hazautazunk és többnyire külön is töltjük a karácsonyt a saját családunkkal.

    A temető témától egyenesen irtózom ráadásul. Augusztus elején halt meg a nagymamám (2/4 az állás, még mindig van egy nagyim és egy papám, de születéskor is 3/4-el indultam, mert apai nagypapám még ’67-ben meghalt), a temetésen nem tudtam ott lenni (mondjuk nem is nagyon akartam, mert idegesít a képmutató részvétnyilvánítgatás, amiről tudom, hogy véletlen se igazi egy percig se. Mondjuk azt előnynek érzem, hogy felnőtt fejjel ért először közelről a halál, mert már nem keresek ócska miérteket: 72 éves volt, kb 40 éve betegeskedett, szedett vagy 20 féle gyógyszert… Elfogadtam és kész. De mivel a család egy része vallásos (apám is rákezdett pár éve, 50 felett úgy érzi, kötelessége), így mikor 23-ára otthon voltam, kicitáltak a temetőbe, de nagyon durva volt, végig azt éreztem, hogy várnak tőlem valamit, amit én nem tudok megadni nekik…valami béna sírra borulós bömbizést, vagy nem is tudom. Fura, de mintha csalódást okoztam volna azzal, h normálisan, a helyén kezeltem, h meghalt, kész, el van temetve és egy darab fa jelzi, hogy ott van.

    Alapvetően egyébként nem baj, hogy van egy nap a halottaknak is, mert már lassan a mucsajröcsögei asszonykórusnak is van, de az üzleti túllihegésétől hülyét kapok. De attól meg pláne, h a tescoban a halloween és karácsony összefolyik. Jövőre talán már olyat is látunk, hogy töklámpással díszítik a műfenyőt…

    • Óóóóó, én tucatnyi übercool halloween bulin voltam, gótoknál ez alap, tényleg nagyon dizájnos az egész (általában műrasztás gót bulának öltöztem, höhö). Sőt, Amerikában is halloweenbuliztam, az is király volt. A sima jelmezezés tök jó, de ahogy a fenti kommentben is kifejtettem, a dolog ott válik gázzá, ahol konkrét ördögimádatra és sötétségkultuszra kezd emlékeztetni az egész. Tizeniksz halloween buli során szerencsére csak pár olyan arccal találkoztam, akik konkrétan ebben utaztak, de tény, hogy az ördög-sátán-démon-megszálló szellem-etc. szimbólumvilág a tudatlanokra sincs annyira jó hatással, lássuk be. Hét éve horrorszínházi előadást tartottunk halloweenkor, amit ma már ezért sem csinálnék.

      Maga a kommercializálás annyira nem érdekel. Annyi a hátránya a jelenségnek – nem csak a halloween kapcsán – hogy boldog-boldogtalan ünnepel olyasmit, amiről fingja sincs, mi is, és ez nem túl előremutató, lássuk be. Az viszont nem érint mélyen, hogy van, aki egy vödör pénzt dobál ki az ablakon, és ebből más valaki meggazdagszik mocskosul. Egészségükre. :)

      Szerintem abszurd, hogy a családtagok, rokonok, ismerősök elvárják a másiktól, hogy úgy gyászoljon, ahogy ők. Oké, egy idős, beteg ember távozása nyilván megkönnyebbülés az illető számára is (még ha a hozzá legközelebb állók szenvednek is a hiány miatt), de nyilván fájdalmasabb a folyamat fiatalok váratlan tragédiáinál. Csodálkozva látom, hogy ilyenkor mennyien ki tudnak bukni azon, hogy “Pista nem is sírt még”, “Mancihoz nem lehet szólni”, “Géza csak hidegen intézkedik, mint aki érzéketlen”, “sófikák nem jönnek ki a temetőbe se” stb. Helló, ezt mindenki máshogy éli meg, és ezt tiszteletben kell tartani, elvárások nélkül. Olvastam is a minap erről egy jó cikket, pont idevág:
      http://mymagicaljourney.com/death_and_grieving/

  4. Szia Eszter, na, én is jó régen nem írtam neked :) Pont tegnap érintettem ezeket a témákat egy posztban, mondjuk jóval kevésbé részletesen. Bár a legtöbb dologról máshogy gondolkozunk (nekem pl. pont apa halála óta jelent igazán valamit kimenni a temetőbe), azért abszolút megértem a szempontjaidat, és jó volt olvasni a posztot. Akármennyire is nem vicces, azért ezen felnevettem –> “így végül ezekből az októberzáró-novembernyitó napokból egyetlen biztos dolog maradt meg csupán: természetesen a halál, mi más”
    Ami pedig a rokoni kapcsolatokat illeti, Judittal értek egyet, szerintem is harmadunokatestvér. :)

    • Jééééééé, egy Zsófi!! Welcome back! Láttam, hogy írtál pár új posztot, tök jó.
      Érdekes, hogy a temetőbejárás főként friss halottaknál jelent valamit az embereknek. Pont erről beszélgettünk múltkor egy ismerőssel, akinek a testvére halt meg: előtte nem járt ki soha, a fentiekhez hasonló megfontolásból, de utána három évig kötődött a helyhez, ahol a bátyja teste el lett helyezve. A temetőjárásban én a közösségi élményben látok még értéket: az, hogy együtt kisétálunk, ott vagyunk, emlékezünk, felidézünk, beszélgetünk. De aztán a vége ugyanaz a dolognak: a szeretteink nem egyenlőek a testtel, ami ott van, mélyen a föld alatt…

      Jó, de ha harmadunokatestvér, akkor az unokatesóm unokatesójának az unokatesója micsoda? :) Akkor arra kell új nevet találnom. :)

      • Nekem annyiban szerencsém van, hogy egy bő tíz perces sétával már ott is vagyok apa sírjánál. Így egy kicsit olyan érzés, hogy hát itt van közel, csak kiugrom hozzá. Meg az is van, amit írtál, együtt kisétálni és emlékezni… Sok minden. Ettől függetlenül persze sokkal több ő, mint az ami ott van.
        Szerintem az unokatesóm unokatesójára nincs szavunk, az már nem is vérrokon, az ő unokatestvére pedig végképp nagyon távoli. Talán egy olyan kultúrában ahol jellemzőek a nagyon kiterjedt családi kötelékek, lenne erre is szó:) Pl. tök érdekes, hogy Indiában az első unokatestvért még simán testvérnek hívják.

4 visszakövetés / visszajelzés

  1. Alvásrekord és kókuszgolyó, ahogyan Vaddi szereti « Eszter's Offtopic
  2. Ki mit mond a Valentin-napról? « Eszter's Offtopic
  3. Számomra a karácsony, őszintén | Eszter's Offtopic
  4. A 7 legelcsépeltebb téma, amiről minden héten tucatnyi írás születik | Eszter's Offtopic

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: