Szamócának nem kell diploma
“Tizenhét éves múltam, kozmetikusnak tanulok, de érdekelnek a humán tárgyak is. Matekból gyenge vagyok, az angoltanárunk gáz. Szerinted milyen egyetemre vagy főiskolára volna érdemes mennem? Nem tudom eldönteni. Az átlagom 3,5 körül van, olyan suli kellene, ahol azért nem kell halálra tanulnom magamat” – kérdezi fiatal olvasónk, Szamóca a tanácsadó rovatban. Háromig számolok magamban, aztán végül mégsem szedem le a fejét, inkább megírom neki mindazt, amit naponta legalább ötször tudatnom kell a jövő generációjával: édes lányom, felejtsd el korunk beteges diplomakultuszát, örülj annak, hogy szakma van a kezedben (ha van türelmed pár év ingyenmunkához, huszonöt éves korodra akár még meg is élhetsz belőle, teszem hozzá magamban, de ezt inkább nem kötöm az orrára). Hass, alkoss, gyarapíts, aztán ha pár év után kikristályosodik benned, hogy mit és miért szeretnél tanulni, ugorj neki a felvételinek. Ha meg nem így történik, akkor pedig diploma nélkül lettél boldog, sikeres kozmetikus, suszter vagy fodrász, váljék egészségedre.
kép: Facebook / Fideszfigyelő
A legtöbb levél Szamócáéhoz hasonló kérdéseket boncolgat: hogyan lehetne olyan felsőoktatási intézményt találni, ahol nem kell sokat tanulni, ám a diploma a befektetések legjobbika, tehát könnyen és gyorsan megtérül a nagybetűs életben, legfőképpen országhatárainkon túl, persze. A diákok zöme borzasztóan aggódik, hogy szüleik kinyuvasztják, ha sehová sem veszik fel őket, ezért aztán a minimum féltucat ilyen-olyan iskolát felvonultató jelentkezési lap végére – a biztonság kedvéért – besuvasztják még a mucsajpusztai tanítóképző művelődésszervező szakát, ahová bárkit felvesznek érettségi bizonyítvány ellenében. Közben meg – és ez már saját tapasztalat, első kézből – egy átlagos bölcsészkar tanárképző tanegységeit tíz esetből kilencszer olyan lelkes ifjú hallgatók vésik az indexbe, akik már az első órán pontosan tudják, hogy soha, semmilyen körülmények között nem óhajtanak majd a későbbiekben tanítani. A tanácsadó rovatba befutó levelek másik nagy hányadát azok képezik, akik a külföldi továbbtanulás is munkavállalás részleteiről kérdeznek. Végeztünk az ügyben egy kisebb, nem reprezentatív felmérést is: a 14 és 18 év közötti olvasóink 74 százaléka idegen földön szeretne állást találni, a legnépszerűbb uticélok között Anglia, Ausztria, Németország, Hollandia és Finnország szerepel. A szomorú igazsághoz persze az is hozzátartozik, amit a magyarországi érvényesülésre voksoló kisebbség még nem tud: nagy részük hiába keres majd, nem fog találni kiegyensúlyozott megélhetést biztosító állást Magyarországon, ezért aztán kénytelenek lesznek ők is a fent említett országok felé kacsintgatni. Mint ahogy tette azt az elmúlt három hónapban öt közeli barátom is. Nem hibáztathatjuk őket: ketten munka nélkül, a többiek pedig nyolcvan és százötven közötti fizetésből éldegéltek, egyik napról a másikra, már évek óta.
Érdekes figyelni a felvételi trendeket: a továbbtanulási kedv válság teljes első éve óta folyamatosan növekszik, hiszen a fiatalok úgy érzik, ha munkát úgysem kaphatnak, legalább töltsék hasznosan az időt: képezzék magukat, hátha ezzel elhelyezkedési esélyeik is jobbak lesznek. Akik tehát még nem menekültek Angliába, Ausztriába, Németországba, Hollandiába vagy Finnországba, az elmúlt években a felsőoktatási intézmények padjait koptatták. Hirtelen őrületesen sok lett az ügyvéd, és még több a kommunikátor… aztán persze mind meglepődnek, hogy kitűnő bizonyítvánnyal, két nyelvvizsgával és némi szakmai gyakorlattal is csak fizetség nélkül vagy ötven-hatvanezer forintokért látják őket szívesen a munkahelyeken. Ó jaj, ki ne ismerne pályakezdőt, akit gyakornokként izzasztottak egy éven át, majd fizetés és szerződés nélkül az utcára dobták, és ki ne futott volna még olyan cégekbe, ahol kétes körülmények között kellett svarcolni a NAV első látogatását követő csúfos csődeljárásig? Nem túl fényes a helyzet, és bizony tény, hogy az évente piacra lépő több százezer frissdiplomás csak ront a képen, nem javít: két millióan tartunk el hetet, akik nyugdíjasok, diákok, munkanélküliek és feketemunkások. Utóbbiak persze Győzikét szidják milliós adócsalása miatt, miközben ők is borítékban teszik zsebre a minimálbér és a tényleges fizetésük közti különbözet, és nem vesznek BKV-bérletet, mert “ezeknek semmi se jár”.
Ilyen helyzetben persze nehéz azt mondani, hogy nincs igazság abban, amit a kormány akar. Persze ez az “igazság”, ami odaát van, nem olyan természetű, ahogyan azt Hoffmann Rózsa elképzeli. A felsőoktatást, aminek a világon mindenhol ára van (igen, a jóléti államok még nálunk is több adót fizetnek az ingyenes oktatásukért), már húsz évvel ezelőtt sem lett volna szabad boldog-boldogtalan elé odadobni, csak hogy papír legyen a kezében. Már a 90-es évek elején szigorú keretlétszámot kellett volna felállítani, és a bőkezűen osztogatott ösztöndíjak és szociális támogatások helyett kiemelni azokat, akik valóban szorgalmasak, tehetségesek, ám nehéz körülmények között nőttek fel. Senki sem pusztult volna bele, ha – az említett kiemeltek kivételével – havonta egy ötöst vagy tízest be kellett volna dobni az oskola kasszájába tanulmányaink finanszírozása érdekében. Esetleg az történt volna, hogy a sok elől-hátul kiszolgált, élősdi mamakedvence megtapasztalta volna, milyen érzés diákmunkázni heti tíz-húsz órában, a bevétel harmada pedig nem sörre és bulijegyre ment volna el, hanem a jövője építésére. Talán, esetleg ez az aprócska szcenárióbeli különbség csökkentette volna azok számát, akik a felnőtt élet elnapolása miatt halasztották későbbre a pénzkeresés felelősségét, és csupán azért iratkoztak be a tizenötödik szemeszterre két tanegységgel leckekönyvükben, hogy 54 ezer forint helyett 5400 forintért vehessenek 80 kilométeres VOLÁN-bérletet a napi egyórás Gyöngyös-Budapest-ingázáshoz. Lehetséges, hogy egy reális, egységes havidíj megkímélte volna az adófizetők kiürült pénztárcáját, segített volna megőrizni a diploma rangját, és így a sok egymást követő analfabéta kormány nem kényszerült volna az oktatásügyet érintő súlyos megszorításokra sem. Persze csak talán, nem állíthatom ugyanis, hogy ez feltétlenül így történt volna.
Az viszont biztos, hogy amit Hoffmann és bűntársai most terveznek, kétségbeesett kísérlet csupán a tűzoltásra, ami a házban ragadtakat egyik pillanatról a másikra megfullasztja. Egy orvosi diploma 40 millió forint (nyugdíjig havi 40 ezret vonnának érte a fizetésből), míg egy bölcsész-papír már másfél-két miciből megszerezhető (ez alig egy havi tízest emésztene fel a későbbiekben, szintén nyugdíjig persze). Éles váltás ez: eddig ingyen volt az ebéd, barátom, de kiürült a lábas, most tehát hajolj előre meztelenül, ha enni akarsz. A kormány csodálkozik, hogy diákok ezrei vonultak az utcákra, és tombol a közfelháborodás: mégis mit hittek, ki szereti, ha hirtelen rágyújtják a házát? Ahogyan ingyenélő harmincéves, harmaddiplomás csecsemőkre sincs szükségünk, úgy gazdag hülyegyerekekből se akarjunk orvost, ügyvédet vagy bölcsészt csinálni. A tervezett rendszer csak arra volna elég, hogy további jogtalan előnyökhöz juttassa azokat, akik már így is kivételezett helyzetben voltak. Igen, kössék szigorúbb feltételekhez a felsőoktatást, persze ne csupán anyagi, hanem szellemi értelemben is: véget kell vetni annak a rendszernek, amelynek keretében a félanalfabéta is harmincöt éves koráig tanul az adófizetők pénzéből, majd hamburgerezőt nyit a Balatonnál. Szamócának, és sok százezer társának, köszönjük, nem kell (még, itt és most) diploma, pláne nem “bármilyen, csak legyen”. A többieknek viszont, akik már valóban tudják, mit akarnak, és hajlandóak áldozatokat is vállalni céljaikért sült galamb-várás helyett, igenis meg kell adni minden lehetőséget, hogy diplomások lehessenek. Méghozzá az adósok börtönének reális esélye nélkül… már csak azért is, mert az ott lakók nem igazán tesznek hozzá semmit a közös kassza alján gyűlő aprópénzhez, amit nem emelt még el valamelyik kormány vagy ellenzék plagizált diplomamunkákból élő politikusgárdája.
Eszter's Offtopic 
A megoldási javaslattal egyetértek (végre megint valaki megfogalmazta helyettem gyönyörűen kompakt formában a csapongó gondolatokat erről a dologról és ez egy egyben tényleg jól is néz ki, az én fejemben ez úgy nézett ki eddig, mint egy félkész puzzle), inkább egy személyes dologgal egészíteném ki, amiről már sokszor sok részletben írtam, de egybe soha nem fejtettem ki:
Hogyan lehet törekvő, szolgalmas diákká válni az egyetem szemében úgy, hogy nem veszítjük el önmagunkat és nem válunk pápaszemes megsavanyodott vénasszonnyá 23 éves korunkra? Ugyanis a legtöbb kar – de elsősorban a bölcsész – egyetlen alternatívát ad: olvass, olvass, olvass. És ezzel egész addig nincs is baj, míg te ezt az olvasást élvezed, hasznosnak tartod és jól érzed magad közben. De amikor érzed, hogy valójában haszontalan, mert az ország egyik legnagyobb múltú bölcsészképzésével büszkélkedő egyetemén a fél lábbal már a sírból oktató öregek jobbat nem tudnak kitalálni, minthogy felolvassák 30 éve sárguló papírra írt jegyzeteiket, feladnak egy rakás ezeréves felesleges újságcikket olvasásra, amiből 1 db van az egész könyvtárban, igazából nem értem mit várnak. Nincs problémám az önálló anyagfeldolgozással, de létező anyag híján nehéz azt feldolgozni. Persze ösztöndíj azoknak jár, akik félév elején elmennek szakkollégiumi plusznyalira (aztán összeollóznak valami dolgozatot gondolkodás nélkül a szakirodalomból) és így hozzájutnak a tanártól azokhoz az anyagokhoz, amik a jó jegyhez bizony szükségesek a vizsgán.
Én vágytam volna arra, hogy gondolkodjunk, mérlegeljünk , értékeljünk, véleményeket fogalmazzunk meg, vitázzunk – de nem: a magyar szak úgy működik, h olvass, magolj, ne gondolkodj.
A kommunikáció dettó. Kijöttem egy híres egyetem kommunikáció szakáról úgy, hogy alapfogalmakra úgy nézek, mint borjú az új kapura – pedig én komolyan gondoltam ezt, nem csak bármilyen diplomát akartam. De én bármennyire igyekeztem komolyan venni, se a szak nem vette kellően komolyan magát – online újságírás = filozófia óra, írott sajtó=Ady tárcák felolvasása, társtöri óra, irodalom óra, szociológia-elmélet stb, de semmi olyan tudáshoz nem jutottunk, amivel akár gyakornokként megálltuk volna a helyünket, nem beszélve arról, hogy a tantervben rögzített gyakorlati lehetőséget nem kaptuk meg, a 40 fős csoportból így mindenki gyakorlat nélkül hagyta el az egyetemet, mert ahol biztosítottak legalább kávéfőzési lehetőséget, azt is megkapták a fősulisok. Így egyéni módon se lehetett találni, mert egész egyszerűen nem volt és kész.
Szóval a konklúzióm, hogy ha komoly és használható tudást kapok az egyetemen, istenemre egy kevés tandíjat se bántam volna, vagy megdolgozom a mentességet biztosító néhány ösztöndíjas hely egyikéért. A diplomafanatizmust pedig én sem értem, nem kötelező diplomásnak lenni, főleg nem ilyen bármilyen diplomákat szerezni nincs értelme. Ennek értelmében azt hiszem minimális tandíjat szabnék (mondjuk 50-60/félév), DE: sokkal komolyabb felvételi eljárást, gyakorlati készségek vizsgálatát vezetném be (magyarul ha valaki meg sem mer szólalni nyilvánosan vagy nincs véleménye, ne menjen már kommunikáció szakra, vagy aki nem képes nyitottan, innovatívan gondolkozni, ne akarjon marketinges lenni) és folyamatosan alkotni kellene a saját területükön a hallgatóknak. Egy ilyen rendszerben kevés, de tehetséges hallgató jutna diplomához, ami jó.
(Ja, de ez az országnak nem jó, mert a diák ne legyen már okosabb, mint a politikus és ne vegye már észre, hogy minden lehetséges módon megpróbálják átbaszni :P)
Személyes tapasztalatom az (22 leszek, egy szakmám van), hogy bár én Magyarországon akarok élni, dolgozni, családot alapítani, sőt tanulni is (érettségi és egyetem) nem tudok egyről a kettőre jutni. Nem vesznek fel sehova olyan kifogásokkal, hogy nincs 5 (!!!) éves munkatapasztalatom vagy épp merek gondolkodni és önálló lenni, ezért már nem is kellek. Esélyt bizonyításra sehol nem adnak. Munka nélkül viszont honnan legyen pénzem magasabb képzésre, ugyanis amilyen munkakörben szeretnék elhelyezkedni ahhoz papír kell?! Nem félek tanulni, viszont olyan képzést várok el ennyi pénzért, hogy igenis ne egy normát verjenek belém és a kreatív oldalamat ne nyomják el. A legtöbb ismerősöm viszont erre panaszkodik. Fizet (milliós összegeket) és cserébe monoton, sztenderd oktatást kap és elvárják, hogy ne önmaga legyen. Megjegyzem művészet és filozófiáról beszélek, ahol szerintem pont ez a legfontosabb… Nem értem miért mondják, hogy a Magyar oktatási nagyon színvonalas? Ráadásul a diákok kikerülnek a való világba és nem tudnak sem munkát kapni (mondván túlképzett), sem pedig alkalmazni a tanultakat a gyakorlatban, mert vagy elévült vagy butaság az egész. (Nagyrészt.) Azt akarják maradjanak Magyarországon az emberek, de 80-90. 000 Ft-ból még sok helyen az albérletet sem lehet állni, nem hogy még a napi szükségleteinket… Akkor még is mit akarnak? Kimentem külföldre többször is dolgozni, érdekes módon ott nem volt gond azzal, hogy merek önálló lenni és végzem a munkámat. Az itthoni oktatás és munkarendszer egyszerűen: Borzalmas! Az olyanokat, mint amilyen én vagyok, akik szívesebben élnének a saját országukban, ellehetetlenített kényszerhelyzet következtében kimegy külföldre dolgozni és tanulni. Mostanság sokat hallom, hogy szakközép után kiköltöznek és ott végzik az érettségit , sőt az egyetemet is már! Akkor még is meddig tudják az új oktatási törvényekkel az országban tartani a fiatalokat?
“édes lányom, nyugodtan jelentkezz bárhova, a legtöbb helyre úgyis felvesznek minimális pontszámmal, ha fizetsz. aztán el is végzed, ha nem pont 3, de 10 év alatt biztos, hát ráérsz, nem?”
Szerintem a Német rendszer az egészen jó. Nem tetszik persze a 4 osztályos általános, de az hogy a középiskola 3 féle lehet de tényleg rendesen meg van csinálva és ha szakmunkát akar az ember csinálni akkor bizony ott gyakorlat van legalább a fele időben és kikerül a gyerek az életbe 10 osztály után, és mehet gyakornoki helyet keresni vagy segédnek vagy amit akar. Ott valahogy még az sem ciki ha nincs az embernek érettségije, mert ahhoz hogy én favágó legyek nem kell tudnom a magyar történelmet, de még nyelveket sem. Szerintem ebben az országban az a legnagyobb baj hogy ha valaki nem érettségizett az le van nézve. Ha nincs diplomája akkor meg buta biztos. Ez szerintem a legnagyobb faszság a világon. Minek pl egy cukrásznak diploma? Vagy érettségi akár? Az kell neki hogy csodálatos tortákat és süteményeket tudjon készíteni és hogy reggel amikor felkel mosolyogni tudjon a napfelkeltén. Az emberek fejébe kellene beleverni hogy nem a papír a lényeg hanem a tapasztalat a hasznosítható tudás és az hogy bármi is a munkád ne csak a napi robot legyen hanem szeretni tudd. Persze, minden szülő szeretné ha az ő gyereke IQbajnok lenne és minden sportban világelső, emellett kiváló énekes, zenész és festő is, de ha a realitás talaján maradunk, én azt szeretném ha az én gyerekeimnek lehetőségei lennének. Tehessék meg azt hogy kipróbálják magukat különböző területeken és tehessék meg azt hogy azzal foglalkoznak ami tényleg a szerelem számukra. Ahhoz pedig egyáltalán nem biztos hogy szükség van diplomára.
Ha most kellene döntenem arról, hogy mi leszek – mondjuk lennék 14 – akkor azt mondanám, hogy keresek egy jó cukrászsulit és a világ leggyönyörűbb tortáit fogom sütni. És nem csak a kreativitásom kell hozzá, mert a Tortakirály óta tudom, hogy ehhez kell egy komoly fizikai és statikai tudás is, sőt, még némi kémia is. És végül önálló üzletet nyitnék, amint összejön a rávaló – olyanmód működnék, mint a Cserpes, hogy nem enged be multikat, hanem elhajtja őket a picsába, nem csak az árképzési és mocskos üzletkötési módszereik miatt, hanem mert a Cserpes szemlélete, minősége és kulturális jelentősége teljesen összeférhetetlen a multikkal (és nagyon remélem ki is tart emellett az öreg és nem csábítja el egy szép tőkeinjekció, mert a Cserpesben pont az a jó, hogy nem biztos, hogy beférsz, mert kicsi, de minőségi és szerintem sokkal kultabb dolog tejivóba járni, mint a mekibe). Szóval ma már leginkább rétegszakmát választanék, amiből jót lehet csinálni és nincs minden sarkon. Cukros süteményeket mindenki tud csinálni, de remek lehetőségek vannak a lisztfejlesztésre (csak nem Norbi módon 600 féle módosító készítménnyel) és az édesítésre is, úgy, hogy ez leginkább emeli a minőséget, mintsem csökkentse.
DE: én mondhatni már jól elbasztam, vagyok 26 éves és 10 éves korom óta masszívan bölcsésznek készültem, ‘oszt nesze semmi fogd meg jól. De azért még reménykedem, hogy hirtelen kiderül valamilyen rejtett csodálatos képességem XD
Nekem amúgy van kedves és ügyes cukrász ismerősöm. Hollandiában dolgozik egy Mekiben. Élni is kell valamiből…
Igazából bármi az ember szakmája/végzettsége, ha nem tudja kitalálni magát, akkor úgyis a mekiben végzi :S
Nálam a probléma egyik gyökere az is, h nincs gerincem becsapni embereket, hazugságot írni nekik vagy hasonló – tehát ebből kifolyólag a magyar bulvárlapok 95%-a nálam bukta, de azok a női oldalak is, akik századjára írják ugyanazt, nem baj, h 20 másik ilyen profilú oldalon ugyanezt a témát kivesézték már csomószor.
Cukrászügyben azt gondoltam, hogy minimum a Sugarshop konkurenciát teremteném meg (szerintem amúgy ők gagyik, csak jó a marketingjük).
Miert is nem allsz neki, hogy ezt megcsinald?
Fiatal vagy, egy cukraszkepzes rovid ido alatt elvegezheto (es kifizetheto), es onnantol mar azt csinalsz, amit akarsz (kicsiben kezded, boltot nyitsz, akarmi).
Valóban a fejekben kellene rendet tenni! Sajnos pontosan a legfontosabb veszett el, egy diploma értéke.
Az oktatási intézményekre is ráférne egy “reform”. Mert értem én, hogy európai (sőt világ-) színvonalú az oktatás, csak azt nem veszik észre, hogy ez főként a műszaki, mérnöki karokon igaz. Én konkrétan a 2. évben akkor hagytam ott a kommunikáció szakot, amikor a tanárom egy beadandó dolgozatomat már a címe miatt visszadobott, mondván olyan nem létezik, hogy “Rockerek és punkok – egy szubkultúra felemelkedése”! A Médiapszichológia tantárgyat pedig két szemeszteren keresztül tanultuk úgy, hogy a YouTube-ot, mint csatornát még csak megemlíteni sem lehetett!
Másfelől pedig a szülők fejében is nagy a baj. Ismerősi körömben volt egy srác, aki érettségi után kijelentette, ő nem akar egyetemre menni. Autószerelő akar lenni, mert ez érdekli, ezt szeretné. Na de olyan nincs, hogy az én fiam ne legyen diplomás! Amikor szegény srác kibukott már az első év után (pontosabban költségtérítéses formában folytathatta volna csak), pont a szülő volt a legjobban felháborodva.
Emellett persze vannak olyan fiatalok is, akik – ahogyan Vaddi is írja – inkább ülnek egy számukra érdektelen előadáson három évig, csak nehogy dolgozni kelljen árufeltöltőként, mert ha az osztálytársak meglátnak az gáz!?!?
Ha viszont megkapom diplomámat, de nem kapok állást, akkor már jogosan lehet “sírni”, én mindent megtettem, igazából áldozat vagyok!
Rendes szakmunkást meg nehezen fedezel fel! Egy munkájára igényes, megbízható, és valóban szakértő festőt, egy autó-, vagy vízvezeték-szerelőt nagy nehézséggel találsz csak, és mivel kicsi a konkurencia, meg is kell fizetni.
Szóval, ahogyan írtam a fejekben kellene rendet tenni, mert ahogy látom, ma nagyobb sikk munkanélküli, de diplomás bölcsésznek, mint csak érettségi+szakmunkás bizonyítvánnyal, de dolgozó asztalosnak lenni!
Jó, de még mindig kérdés az, hogy mi lesz azokkal, akik tényleg és valóban egy bizonyos dolgot szeretnének csinálni? Mint fentebb írtam, kész lettem volna keményen megdolgozni egy jó ösztöndíjért, de nem hogy az nem volt (mármint hogy ne kelljen egyéb forrásokat kuncsorogni a tanuláshoz), koliból anno bevágtak valami putriba, ahol kiderült, h érzékeny vagyok a poratkára és egész félévben fulladozva köhögtem, az orvos meg nem tudta, h mitől, így kénytelen voltam albérletbe menni, ami nem volt olcsó. De ez csak az egyik fele. Én rendszeresen mentem a tanárokhoz, h gyakorlati lehetőség, plusz dolgok, plusz tárgyak, értelmes dolgok (mi is folyton a camera obscurát rágtuk, meg ilyen hülyeségeket, így pl. médiatechnológiára egész félévben be se mentem, majd elmentem dogát írni – 3 értelmetlen könyv volt megadva anyagnak – aztán megírtam a 12 kérdéses dolgozatot 4 oldalban kifejtve csupa mai dologgal megspékelve. A tanár nem tudott vele mit kezdeni, ezért mert nem jártam be, csak 4-est kaptam, mert amúgy minden kérdésre értelmes válaszokat adtam :D). Lényeg, hogy mikor értelmes gyakorlati dolgokra vágytam, a tanárok és a tanszékvezető csak a karjukat tárogatták, h velük senki szóba sem áll, mert mindent a fősulinak adnak.
Kérdem én: hogy lehet egy szakot a lehető legteljesebb megalapozás nélkül elindítani, úgy, hogy a tanár nem tudja, mit fog tanítani és miről szól az egész. Habermaas szövegeket én is ki tudok másolni és aztán lediktálni. Sőt, Császi könyveket is. Hoppá. De én nem hagyhattam ott, mert a szüleim nem engedték (ha elkezdted, fejezd is be!), és valójában 2 lehetőségem volt felsőoktatásra a kitűnő humán gimnázium kitűnő érettségije után két nyelvvizsgával: vagy a nyíregyi főiskola, vagy a debreceni egyetem. Pestre nem engedtek, mondván nem tudják megfizetni…
Ja és a szakmabeliekkel is komoly baj volt. Talán két olyan tanárt tudok mondani, aki igyekezett valami tisztességes alaptudást adni. Barta Éva volt M1 híradós és KeS, azaz Kerekes Sándor a volt Kölcsey Tv-től. De a Debrecen tv vezetője Médiamarketing címen a digitális sugárzásról beszélt, meg hogy a munkatársai hogy megszívták a Providenttel. Nyilván idetartozik. A fősuli újságírás tanára pedig Ady tárcákat olvastatott.
Egyszer lehúztam nyilvános helyen a fenti médiatechnológiás faszi tantárgyát. Ő meg odajött hozzám a folyosón egy év múlva, h látta az írásom. Elkezdett égni a pofám, h hát izé. Aztán mondta, h nézzem meg a tanmenetet, belevette néhány ötletem. De ez így nem feltétlen jó, ha a nyúl viszi a vadászpuskát. Vagy mégis?
Igazából konkrét kormányprogram épülhetne, ha tudnék válaszolni a kérdésedre. Jelenleg úgy vélem, csak az az út lenne járható, ha a diploma érték lenne ismét. Ezzel párhuzamosan megerősíteném a szakképzést. De, hogy mi legyen az elmúlt két év, és a következő egy-két év friss diplomásaival azt nem tudom. Sajnos a mi generációnk úgy látom pont mindig a f**z rossz oldalán áll. Kezdve a 2005-ös kétszer írunk érettségitől, a 2008/09-es munkanélküli válságtól máig. A legfontosabb szerintem, hogy a most felvételizőket már ne érjék ezek a bajok. A képzési problémákra talán megoldás lehetne, ha a sok HÖK felülvizsgálva a tematikákat, és meghallgatva a tanárok, illetve a diákok beszámolóit, javaslatokat tenne a tanrendek módosítására. A sokk friss diplomásnak (bár ez főleg a reál diplomásokat érinthetné) pedig lehet megengedné, hogy egyéni vállalkozóként próbáljon szerencsét, járulék fizetés nélkül. Talán így könnyebb lenne…
Na én pont 2005-ben érettségiztem… Igaz a matekot végül elfogadtam az év végit, mert a matekhoz sajnos nagyon hülye vagyok, 10 felett számológéppel adok össze, vállalom, ez a humán beállítottság átka :) De egyébként lehetséges, h 5-ös lett volna az érettségim mert pont megüti a 80%-ot, ugyanis tanulni azért tanultam eme szerencsétlen hiányom ellenére is :)
A szakképzés erősítésének formáján is változtatni kellene, mert (én szatmárból származom) mifelénk iparisnak lenni nagyon ciki, az megy oda, akit máshova nem vettek fel és ha még komolyan is gondolja a szakma tanulását, a c-típusú osztálytársak őket is hamarosan lehúzzák a süllyesztőbe. Ezért különválasztanám a szakmai képzést is úgy, hogy lenne egy magasabb szint, ahol a szakmai gyakorlati képzés 40-50%-al több és – mivel nem mindenki akar érettségizni – ettől függetlenül tennék mellé egy olyan típusú elméleti képzést, ami a számukra megfelelő (szóval pl. olyan matekot, ami kifejezetten nekik passzol és ezt magas szinten, meg ilyen típusú fizikai és kémiai oktatást, mert szerintem ez zéró most, azért, mert tudják, h a víz H2O, még lehet, hogy a 2-es tanuló megpróbál vizet önteni a kénsavba….)
Szerintem komoly probléma az, hogy az oktatásban sok az egyenítés. Mert egy humán szakembernek nem kell tudni 4 ismeretlenes egyenletet megoldani, a közgázos-mérnök-agrárosnak nem kell tudni verseket felmondani stb. Szépen típusra lehetne ezeket szabni, de ezt nem hiszem, hogy képesek lennének valaha is bevállalni….
Az a baj, hogy mostanában kezd nagyon visszanyalni a fagyi. Az utóbbi 20 évben minden kormány azt magyarázta a fiataloknak, hogy diplomát kell szerezned mert csak úgy lehetsz komoly ember. Ezzel egyidejűleg viszont sikerült a szakképzést teljesen lebutítani és szétverni.
Az egész dolog azonban sokkal régebben kezdődött. Már anno, amikor én gimibe kerültem (1990) is úgy volt, hogy az okosok mennek gimibe, a nem annyira okosok meg szakközépbe és a reménytelenek meg szakmunkásképzőbe. Ez természetesen már akkor is egy igen rossz gondolkodás volt, de ez volt a közvélekedés. Az azóta eltelt 22 évben még inkább teret nyert ez a hülye gondolkodás.
Azt mindenki tudja, hogy a felsőoktatást rendbe kellene tenni és szerintem az is könnyen belátható, hogy az ingyenesség nem tartható. Több dolog kellene most egy működő modellhez.
A döntéshozóknak el kellene gondolkodniuk egy olyan ösztöndíjrendszeren, amiből a., vagy ki tudná fizetni a hallgató a tandíjat, vagy pedig b., jó eredményei miatt mentesülne a tandíjfizetés alól.
Ilyen törekvést nem látok mostanában sehol. Azon is el kellene gondolkoznia szépen mindenkinek, hogy egy -egy félév olyan 120k-tól indul és az átlag fizetés meg olyan 144k bruttó (ha jól emlékszem). Azért azt célszerű volna lematekoznia a nagy okosoknak, hogy akkor most ezt hogyan is lehet kigazdálkodni? Vagy miért jó az, hogy az emberek nagy része egy hatalmas mínusszal kezdi az életét?
Másik dolog. Próbálnak mindenkit itthon tartani. Szép dolog ez, csak ugye ha nem nagyon kapok olyan munkát itthon amiből meg lehet normálisan élni, akkor miért ne menjek el máshová, amikor ezt most már (szerencsére) szabadon megtehetem? Milyen lehetőségeket nyújt az ország?
Nem azért mennek el általában az emberek mert annyira nem szeretnek itt lenni, hanem azért mert nem tudnak megélni. És egy külföldi élt a maga nehézségeivel is vonzóbbnak látszik mint az itthoni örökös fillérezés.
Vissza az oktatáshoz!
Szóval igazából átgondolt program nincs. Egy kicsit átgondolt sincs és ez a nagy baj. Csak számokat látnak és annyit tudnak, hogy bemondják, hogy innen ki kell szedni ennyi vagy annyi milliárdot és akkor kábé megússzuk ezt az évet is.
Ki kellene dolgozni egy olyan tervet amiben a piaci szereplők szerződnek az egyetemekkel és a főiskolákkal, és kutatásokért, ezért-azért biztosítanának az egyetemek számára korszerű eszközöket. Magát a tanítást is át kellene gondolni/szervezni. Olyan szakok és tantárgyak kellenek és olyan tudás amivel el tud helyezkedni az emberke. Ehhez megint pénz kell mert nagyon kevesen tanítanak csak szerelemből az igazi nagy koponyák közül.
Át kéne szervezni magukat az intézményeket is. Kellene egy lista, hogy melyik egyeteme(ek) nyújtanak olyan szolgáltatást és adnak olyan diplomát, amivel el is tud helyezkedni a diák és azt is vastagon tudatni kellene mindenkivel, hogy melyek azok az intézmények ahol kapsz ugyan diplomát, de nagyjából ki is törölheted vele.
A fejekben is rendet kéne rakni. Ma az egész ország papírfüggő. Mindenről papír kell. El kéne érni, hogy a képességek és a készségek legyenek a legfontosabbak. Azt is el kéne magyarázni mindenkinek, hogy nem feltétlen kötelező rögtön egyetemre menni. Vannak egyéb utak is. Persze ehhez fel kellene futtatni a szakképzést és az egyéb képzési formákat is. Erről sincs szó. Sőt! Inkább tovább butítják a rendszert.
Az általános és a középiskolás tananyagot is át kellene szervezni. Jó lenne ha több teret kapna a gyakorlati képzés! per pillanat az átszervezés nálunk csak annyit jelent, hogy kidobnak pár nevet a listáról (mert éppen nem tetszenek az adott kormánynak) és helyettük betesznek pár másikat (akik meg nagyon tetszenek az adott kormánynak) és azt mondják, hogy akkor most nagyot reformáltunk. Közben meg az egész rendszer maradt ugyanolyan szar mint előtte.
Jó lenne, ha olyan erő jelenne meg a politikai térképen, ami meg akarja oldani a problémákat, igazi változásokat szeretne és gyakorlati programmal is rendelkezik. Persze ilyen nem élhet meg itt mert a legfontosabb dolog az, hogy akkor most mennyit emelünk a nyugdíjakon!
Hosszú lett és talán nem túl rendezett. Csak azt szerettem volna ezzel az egésszel mondani, hogy gyökeres változtatásokra volna szükség, de az eddigi kormányok nem mertek soha, semmihez sem érdemben hozzányúlni. Szóval ez is majd alakul egy picit és kb ugyanez marad csak majd többet kell adminisztrálni.