Kérdések és válaszok, ha egyedül ünnepelsz

A karácsonnyal, a szilveszterrel és úgy általában véve a nagy családi ünnepekkel az a gond, hogy szinte mindig előbukkan néhány kéretlen tanácsosztó, aki segítő szándékkal szívében az orrod alá dörgöli mindannak hiányát, ami szenvedést okoz. Tovább nehezíti a dolgot, ha a a famíliában mindenkinek van társa, akivel félre vonul, és így jobbára egyedül kell nézned az üres lakás ablakából a karácsonyi fényeket, a szomszéd bejgliillatának és boldog gyerekkacajának árnyékában. Még jó, hogy válaszok azért vannak a jóindulattal kikövezett pokolösvény mentén feltett kérdésekre… és az egyéb okosságokra.

Olyan szomorúan nézel. Nem értem, mi a baj, hiszen te olyan jól vagy elvagy egyedül. Bármit el tudsz intézni, és kimondottan szeretsz magadban írogatni, olvasgatni, meditálni, kirándulni, sütögetni. Akkor meg mi a gond?

Semmi. Az egyedüllét és a magány közötti különbséget zongorázni lehetne, bele se fogjunk. A lényeg röviden annyi, hogy jobb esetben nem azért vágysz társra, családra, miegyébre, mert egyedül nem érzed teljesnek magadat, hanem mert szeretnéd megosztani mindenedet valakivel, valakikkel.

Jaj, tudod, ez annyira nehéz, úgy sajnállak, borzalmas világban élünk. A fiatalok kénytelenek külföldre költözni, hogy megélhessenek, itthon alig marad valaki. Jobbára azok, akik havi nyolcvanból tengődnek és a szüleikkel élnek harmincöt évesen is, és semmilyen felelősséget nem hajlandóak vállalni.

Tény, hogy kevesen maradtunk, és ezért nincs már (túl sok) társaság, akikkel össze lehetne járni, és az is biztos, hogy számos ismerősöm napi megélhetési gondokkal küzd. Igen, ismerek több olyan embert is, aki a harmadik ikszen túl is az ötödik diploma megszerzésére gyúr pénzkeresés/karrierépítés helyett, hetente négyszer bulizik hajnalig kétes helyeken, és szülői segítség nélkül egy számlát sem tud befizetni. Viszont képzeld, a figyelmemet szívem szerint nem erre a rétegre helyezném, mert azért csak úgy hiszem, hogy a világ jó tükre önmagunknak, és ez most nem jó fókuszpont számomra. Sajnálni meg tudod, kit sajnáljál, jóvann?

Az a baj veletek, mai fiatalokkal, hogy nem vagytok képesek semmilyen felelősséget vállalni, semmilyen áldozatot hozni, nem ismeritek a kompromisszumot. Önzőek vagytok, így örökre egyedül fogtok maradni.

Ha arra célzol, hogy mi veled ellentétben nem mentünk férjhez egy erőszakos alkoholistához húszévesen, aki negyvenéves korára a sírba itta magát, akkor teljesen igazad van.

Hát igen, mindig kicsit elvont és magadnak való voltál. Én mondtam már akkor is, hogy ismerkedj, flörtölj, pasizz, élvezd az életet. Nézd meg, a többiek, akik habzsolták élvezeteket, már mind megállapodtak.

Hát, azért asszem, nem fogom a megbánás könnyeit mutatni, csak mert nem feküdtem le jánossalmegavárossal akkor, amikor még fogalmam sem volt, hogy mit is keresek.

Tudjátok, lehet, hogy van, aki (értsd: te) kétszer annyit keres, mint én valaha is fogok, de én már rájöttem, hogy a kis Klotild az életem értelme, csak itt adhatok és kaphatok igazi szeretetet, nem a világ legjobb munkahelyén. És ez a szeretet bizony többet ér minden pénznél.

És a kisnyúl szőrös állat, és farka van. Évek óta próbálom megérteni, mi visz valakit arra a sarkos, korlátolt elgondolásra, miszerint a pénzkeresést bolygónk minden lakója önként és tudatosan választja a családi örömök HELYETT. Egyszerűen nem tudom elképzelni, miből gondolja az egyszeri hátébé, hogy aki egyedülállóként nem minimálbérből él, sőt: esetleg vezető beosztásban tevékenykedik, az egytől egyig mind direkte családellenes, esetleg ötven körül készül svájci árvát örökbe fogadni hobbiból. Miért nem lehet megérteni, hogy az isteni időszámítás nem mindenki számára ugyanazt az utat jelölte ki, és míg ő huszonöt évesen két gyerekkel élvezte az életet, más erről ugyanakkor még csak álmodozott (néha sírva), és a megvalósításig öt, tíz, tizenöt évvel később jutott el?! Nem vagyunk egyformák, nem egyforma az utunk. A pénznek és a pozícióhoz ehhez az ég adta világon semmi köze nincs. (Nem mondom, persze, mindenkinek jobb, ha van.)

Nem kell elkeseredni, legalább te felnőtt emberként megalapozod a családvállalás anyagi hátterét is, nem csak élsz bele a vakvilágba.

Mindenkinek más az útja, és én ezt elfogadom. De ez nem jelenti azt, hogy néha – gyarló emberként – nem irigylem azokat, akik diákkori szerelmükkel élnek boldogan tizenöt éve öt gyerekükkel egy ötven négyzetméteres albérletben…

Jó, de te mindig is ezt akartad, nem? Te választottad ezt a felállást.

Mielőtt valaki azt hinné, hogy ez egy rossz időben, rossz helyen elsütött, de megkérdőjelezhetetlen igazságtartalmú ultraspirituális kijelentés, a teljes kontextus ismeretében lefordítom, mire gondolt a kedves kéretlen tanácsosztó: “az, hogy eddig nem jött össze, a te hibád, most már bírd ki így, alapjáraton vagy selejt”.

A tisztánlátás végett: a tény, hogy kislány korom óta mérhetetlenül dühít az, ahogyan „a társadalom” egyenutakat jelöl ki egyéniségek számára, nem jelenti azt, hogy a család intézményét vetném meg. A társadalmi elvárásokat ítélem el, és ez nagy különbség. Erre a különállásomra büszke vagyok.

Nem kell aggódni, hogy kifutsz az időből, hiszen a huszonegy-két évesen házasodók most válnak. Most kell elkapni valakit, aki már bizonyította, hogy komoly elköteleződésre képes.

Juj, akkor rohanjunk, hátha. Mellesleg nem értem, hogyan lehet cél milliók számára, hogy “legyen valakijük”… mindegy, ki az illető. És ha így áll a helyzet, miért csodálkoznak, ha nem működik a dolog, vagy összeomlik a kártyavár, amint “jobb” jön?! Sok türelmetlen ember, akik nem bírnak két percet magukban tölteni önmagukkal.

ps.: Én nem a tej vagyok, vazze, ami lejár, hanem egy ember, helló.

Az összes giccses netes bölcsesség: “Az fog majd Téged igazán szeretni, aki már a legelején nem csak a külsődet nézi, hanem a gesztusaidat, a mosolyodat, aki egy kis csodaként kezel, és mindig izgalommal vár, aki tudni akarja a legbelső érzéseidet, azokat szeretné átérezni és mindezekhez hozzátenni a saját érzéseit. Akit a lelked is érdekel…. Aki elfogadja a rigolyáidat is, ezeket aranyosságnak veszi… Sose állj sorba valakinél, miközben másnál első is lehetnél! Az élet túl rövid ahhoz, hogy olyan emberekkel töltsük, akik kiszívják belőlünk a boldogságot. Ha valaki azt akarja, hogy jelen legyél az életében bármely módon is, az helyet csinál neked benne. Nem kell megküzdened a helyért. Sohase erőltesd rá magad olyasvalakire, aki nem ismeri fel az értékeidet. Az ember arra éhes, hogy úgy szeressék, ahogyan van…”

Első gondolat: téged nagy kezdőbetűvel, rémes.
Második gondolat: Nem hiszem el, hogy ezt férfi osztotta meg. És heteró.
Harmadik gondolat: Ja, egyszer már szívesen kipróbálnám én is, hogy ez milyen lehet. Csak úgy miheztartás végett.

És összességében véve? Szerintem nem para, ha sírunk néha, csak lehetőleg ne vidám baráti társaságban vagy facebook-nyilvánosan tegyük, az szánalomvölgy és okádás. A második körben finoman és kedvesen küldjük el a megfelelő helyre a fenti bölcs tanácsosztókat, akik nagyszerű életükkel is nap mint nap bizonyítják okosságaik relevanciáját. Végezetül pedig fizessünk be egy egyszemélyes, all inclusive luxusútra önmagunkba, hogy legközelebb mást is meghívhassunk erre a csodás vidékre, és még jól is érezze magát az illető a terepen. Jobban, mint máshol, velünk együtt.