Öthetes kisoroszlánokat simogattunk Gyöngyösön

Három év után újra ellátogattunk a gyöngyösi Szórako-zoóba, mivel a csöpp kis szőrpamacs, Zimba apuka lett december közepén (és már egyáltalán nem aprócska: 230 kiló tömény izom, az állatkert királya). A három kisoroszlán tegnapelőtt óta látogatható, és nagyon, nagyon, nagyon cukik.

A Szórako-zoo Magyarország egyetlen magánkézben lévő állatkertje: picike, de barátságos. Pechünkre valahogy mindig télen, bokáig érő hóban lépjük át a küszöbét, így néhány ketrecben jobbára csak farkakat láthatunk (a zöld páviánnal például szívesen lepacsiztam volna, de nem szereti a mínuszokat ő sem). Ettől függetlenül mindig jó érzés ide jönni. Van büfé, játszótér és kisállat-simogató.

A oroszlánkölykök egyelőre még nem vehetőek ölbe, és kezet is kell mosni simizés előtt. “Tegnapelőtt kezdtünk, még nem szokták meg a figyelmet, ezért kicsit nyűgösek” – mondta a gondozójuk, amíg sorban álltunk a szállásuk előtt. Elég nagy volt a forgalom, ezért a tulaj mindenkit arra biztat, hogy várjon pár hetet a látogatással, idő van még bőven: áprilisig lehet dögönyözni a csöppeket.

Az oroszlánlak előtt egy háromévesforma kissrác várakozott a papájával, az én sünis táskámat is megdicsérte. Volt nála egy Lion King-ábrázatú plüssoroszlán (de nem az az Oroszlánkirály, ami Tótisz A szürke 50 árnyalata-adaptációjában ment), és megosztotta velünk, hogy feltett szándéka kicserélni azt az állatkert egyik lakójára, amikor senki nem néz oda. A gondozó meghallotta, mi készül, és rögtön megjegyezte: “Szerintem észre fogom venni, sasszemem van.”  Egyem a szívét!

Amikor aztán az egyik igazi Lion King szájába tettem az ujjamat, rögtön szopni kezdte: szegénykékkel az anyjuk nem sokat törődött, szülés után le se mosdatta őket. Ötórásan kerültek a gondozókhoz, akik a tej mellett már hússal is etetik őket. Hamarosan kapok képet arról is, hogy orkót simogatok – az én képeim elég vacakok, mert nem akartam a macskafélék szemébe vakuzni:

A papa, a mama és a nagynéni: Zimba, Elza, Linua a hidegben csak üldögéltek, nem voltak túl mozgékonyak. (Valami azt súgja, hogy a három újonc közül az egyiket Leónak fogják hívni… éljen a kreatív névadási szokás, aminek köszönhetően a majom meg Maki lett.) Még mindig nem hiszem el, hogy a 2009-es helyes kis gombolyag ekkorára nőtt:

A hüllőházban viszont horrorfilm készülődött épp: a királypiton vacsorája a sarokban reszketve várta sorsa beteljesedését. Látszott rajta, hogy tudja, mi vár rá (az állatok kollektív tudattalanja?), teljesen be volt rezelve:

A mosómaciknál is épp konfliktus volt: a két állat egymásnak ment, hangos morgással kísérve. Egyikük hozzám menekült, és esdeklő tekintettel próbált segítséget kérni:

Jóval békésebb hangulatban volt a páva, “aki” előkelő fenékbillegtetéssel sétálgatott madártársai között. Trendérzékeny öltözékét és finom mozgáskultúráját szemlélve rögtön megértjük, miért hívja páwáknak az ifjúsági szleng a plázacicákat (páwa: Pólus, Árkád, Westend, Aréna, a négy nagy pláza neve).

Íme néhány helyes madárka, a legjópofábbak közül:

A puputeve, a láma és a többiek meglepően jól bírják a hideget, és nagyon barátságosak. Szerencsére nem mutatták meg, tudnak-e nagyot köpni:

Volt mindenféle állat, aminek szarva van – meglepő módon a fekete kecske volt a legbarátságosabb és legszelídebb mind közül, úgyhogy szerintem az van, hogy átállt a fényoldalra:

Neki nem volt szarva, a háttérben pihengető férjének viszont igen. Asszonypajti rögtön odajött hozzám, és kedvesen nézett, ezért aztán megörökítettem testközelből:

A Szórako-zoóban vannak házi- és erdei állatok is, a különféle nyuszikkal és az őzikével például külön kisállat-simogatóban lehet találkozni. A vadmalac természetesen még mindig a kedvencem, a házi kismalacokról meg most kiderült, hogy kedvelik a disznóhúst: egymás fülét véresre harapdálták élénk sikoltozás és fogócska közben:

Remélem, legközelebb barátságosabb időben is láthatom a Szórako-zoo kis lakóit: addig is igyekszem jó képet vágni a télhez, és szeretettel gondolok a kisoroszlánok drótos bundájára és mosolygós szemeire.