Új időszámítás kezdődött a Kindle-lel életemben

Azt hiszem, megváltozott az életem. Kissé beszűkült tudattal, izgalomtól remegve vadászgatok, kellemes gyomortáji melegséggel hódítok meg újabb csúcsokat. Hirtelenjében friss szerelmes lettem, napokon át ki sem kelnék az ágyból, alig alszom valamicskét. A végkimerülés határán azzal a jóleső érzéssel szédülök álomba, hogy itt van mellettem, és még egy örökkévalóságnyi idő vár kettőnkre. 2013. február 4-én új időszámítás kezdődött, Kindle-tulajdonos lettem.

Kezdetben idegen volt: azt hittem, ragaszkodom a papírkönyv tapintásához, illatához. Elérhetetlennek is tűnt sokáig, mint David Beckham apró, hegyes mellbimbója; hatvanezreket nem ad ki érte az ember (Davidért talán, esetleg). Akkor azt mondtam, ha húsz alá megy, mégis csak adok neki egy esélyt. Nem tudtam uralkodni az ösztöneimen, csábított a világ összes könnyen, gyorsan, ingyen-olcsón megszerezhető könyve, és izgatott az új pozitúrák lehetősége, a tény, hogy többé nem kell hatalmas féltéglákat magammal cipelnem mindenhova. A nyár végén Alexandrában hagyott húszezres és a lakásfelújítás során megmozdított több száz kiló könyv végül a karjaiba taszított, feltartóztathatatlanul.

Hamar láttam, hogy már 15 ezerért is rendelhető Kindle az Amazontól, de ahhoz az kell, hogy valaki haza is hozza nekem a tengerentúlról. Nekünk csak a drágábbik jár, és akkor még ott van az ÁFA, a vám és a postaköltség. A végösszeg tehát ugyanúgy 30 körül jön ki, mintha az első Media Marktban venném meg a holmit.  Ráadásul még tokot is kell hozzá venni, ami szintén jó pár ezrest felemészt. “Várnom kell még rá” – gondoltam hát megadóan, de az univerzum közben már érlelni kezdte Rentonban az elhatározást, hogy régi e-book-olvasóját új Paperwhite-ra cserélje, a korábbit pedig eladja nekem jutányos áron. Még szép zöld bőrtokom is lett, ami az új kütyüt betakarja akció után.

Az élmény tulajdonképpen meglepően hasonló a papírverzióhoz, szinte már lapoznék, manuálisan. Mégis kényelmesebb, és erre korábban nem is gondoltam: nem nehéz tartani, forgatni a Kindle-t, ellentétben a méretesebb, súlyosabb könyvekkel, amelyek korábban azért feladták a leckét. Kellemes a tapintás, a látvány, hat óra olvasás után sem fárad el a szemem. Azt hiszem, a Firefoxba épített Send to Kindle gomb segítségével a jövőben a hosszabb cikkeket is rögtön az olvasón fogom megtekinteni; jóval praktikusabb ez a képernyős változatnál (még ha a netbook kényelmesen el is fér a mellkasomon). A kezelés könnyű, a gombok maguktól értetődőek, noha eleinte az érintőképernyőhöz szokott ujjaim ösztönösen másképp nyúltak a Kindle-höz (néhány könyvet, pl. a Hunger Games-trilógiát is, a telefonomon olvastam el). De aztán egymásra hangolódtunk, és az első néhány alkalom után teljes volt az összhang.

A legcsodálatosabb az egészben persze mégis a végtelen lehetőségek tárháza: az, hogy azonnal, a világ legtávolabbi sarkából is ott van a könyv, akár a legújabb, hazai polcokon még elérhetetlen alkotások is. Szédítő lehetőségek, néha nem is tudom, hogyan egyeztethetem majd össze a megváltozott körülményeket szűkös kis életemmel, mely még mindig csupán napi huszonnégy órából áll. Bízom benne, hogy idővel kapcsolatunk normalizálódik, s ha nem is huny ki a láng, azért képes leszek mást is csinálni, mint olvasni, olvasni, olvasni rendületlenül. Ez a kapkodó, túlzott lelkesedés az elején még normális, ugye?

Hölgyek, urak, valljatok színt: hogy álltok az e-könyv olvasókkal? Mit ajánlatok, mit töltsek még le, ami mostanában ütős olvasmányélménynek bizonyult?