Szex és tandíj

A tizenkettedik könyv, amit a Kindle segítségével elolvastam, a Szex és tandíj volt, a titokzatos francia diáklány, Laura D. tollából (még csak le se töltöttem, már az olvasón volt). A prostitúciónak ezernyi arca van, a középosztálybeli egyetemista lány mindenesetre a bő pénz miatt választotta a számára rengeteg szenvedést hozó üzletszerű kéjelgést. Úgy élte meg az egészet, mintha diákként semmilyen más alternatívája nem lett volna, hogy valóra válthassa álmát, és diplomát szerezzen, holott úgy gondolom, neki éppenséggel volt. Persze nem mindenki szerencsés még ennyire sem…

Nincsenek előítéleteim, én is érintettem már írásaim során a prostitúció témáját. Ma olvastam Delaware állam 18 éves tiniszépségkirálynőjéről, akit novemberben koronáztak a legszebb lánnyá. Nem sokáig ülhetett a trónon: nemrég kiderült, hogy nem sokkal a 18. születésnapja után pornófilmben szerepelt, ezért kénytelen volt lemondani. Ökölbe szorult a kezem: azt a vezérigazgatót, aki a pornóra a céges gép előtt rejszolt, esetleg – jó pénzért, mert megteheti – egy-egy szereplő szexuális szolgáltatását is igénybe vette, vajon miért nem küldik el az állásából? Ő – felelős emberként – éppúgy nem mutat jó példát a társadalomnak, mint a – világbékéről makogó – szépségkirálynő, akinek a múltjában sötét foltot találtak. Amíg kereslet van, kínálat is lesz, és érdekes módon a kínálati oldalt mindig több ítélet és szankció sújtja, mint az egész iparágat éltető keresletit. Gondoltatok már arra, hogy milyen igazságtalan dolog ismeretlenül is pálcát törni az utcasarkon álló éjszakai pillangó felett, csak azért, mert ő szem előtt van, míg ki tudja hány befolyásos, elismert és rokonszenves emberrel fogunk kezet egy évben, akik – akár család, gyerekek mellett – prostikkal hetyegnek? És sokuknak – Laura D.-vel és Delaware szépségkiráynőjével ellentétben – tényleg nincs választásuk, míg a szolgáltatást igénybe vevő férfiak szabadon dönthetnek nem csak saját, de sokszor sok más ember sorsa felől is.

A másik dolog, ami (újra) elgondolkoztatott, a társadalom egészének felsőoktatás-fétise volt. A középiskola számára presztízs, hogy továbbtanulj, az egyetemek versengenek a fejkvótáért, a szüleink pedig még ahhoz a generációhoz tartoznak, akiknek életminőségét jelentősen javította a diploma. De ma már van értelme vajon boldog-boldogtalan a felsőoktatásba fektetnie, csak azért, mert erős a presszió ebbe az irányba? Laura nem orvosi, jogi, műszaki vagy közgazdasági egyetemre ment, amelyek nélkül bizonyos területeken lehetetlen elhelyezkedni, hanem egyszerű bölcsészhallgatóként tengette mindennapjait. Az olasz-spanyol szak jobbára több tucat könyv elolvasásából állt, Laura még csak a  tanárképzésben sem vett részt. Konkrét célra egyetlen egyszer tért ki: egyetem után szeretne marketinget tanulni (tanulni, tanulni, miért nem akar a mi generációnk felnőni soha?). Persze sem az olasz-spanyol nyelv és irodalomhoz kapcsolódó állások, sem a marketingtevékenység nem igényel diplomát, ráadásul a megszerzett papír sem juttat senkit egy centivel sem közelebb a fenti területekhez kötődő álomállásokhoz: itt kizárólag a kapcsolatrendszer és a gyakorlat számít. A bölcsészek ezzel szemben Franciaországban is Mekikben dolgoznak, annyi különbséggel, hogy ott MacDónak becézik a népszerű gyorsétterem-hálózatot.

Persze rendben van, Laura – értelmetlenül, de lelkesen – diplomára vágyott, nincs jogunk megkérdőjelezni álma értelmét és jogát az álomhoz. Amikor aztán a hullámok összecsaptak a feje fölött, a csendes kis egyetemi városkából Párizsba menekült, de tanulmányait nem hagyta abba. Nehéz megérteni, hogy Laura miért nem rögtön levelezőn kezdte meg a tanévet: az egyrészt olcsóbb alternatíva, másrészt mellette főállásban is lehet munkát vállalni, harmadrészt pedig így átmenetileg a szülői házban is maradhatott volna. A dolog már csak azért is érthetetlen, mert a lány nem vetette bele magát a bulikba, sőt: igazából kortárs kapcsolatai kezdettől alig voltak. Nem beszélhetünk tehát arról sem, hogy Laura az idealisztikus dizsi-buli-randitelített kampusz-életről álmodozott, ami sokak számára vonzóbb, mint maga a papír, amit a harmadik-ötödik év után a kezébe vehet az ember (számos esetben főként a vécén, de ez most tényleg mindegy).

A következő gondolatom az volt, hogy milyen elrugaszkodottak tudunk lenni mi lányok tizennyolc évesen: Laura, aki átlagos középosztálybeli család sarjaként nem volt jogosult kollégiumra vagy lakhatási támogatásra, milliomos pasijával bútorozott össze egy menő belvárosi szerelmi fészekben.  A srác megengedhette magának a luxust, de sóher volt: nem csak a lakbér és a rezsi felét, de még a saját hűtőszekrény-részéből elvett  pármai sonkát is megfizettette úgynevezett szerelmével, aki két hónap alatt tizenkét kilót fogyott, és az éhhalál szélére került (ájulás, meg amit akartok). Nem tudom, mit nehezebb elképzelni: azt, hogy egy ilyen férfiba szerelmes vagyok, vagy azt, hogy külső nyomásra olyan életszínvonalt próbálok fenntartani, amibe teljesen belebetegszem. Laura helyében az első smucig húzás után elbúcsúztam volna a felfuvalkodott hólyagtól, és inkább egy külvárosi egyszobásban húztam volna meg magam egy hasonszőrű lakótárs mellett. Laura azonban hónapokon át  elviselte a borzalmas helyzetet, és csak azután szakított a pasival, hogy áruba bocsátotta a testét. Ott valami végleg összetört benne.

Igen, Laurának volt választási lehetősége, végül azonban mégis a zord körülmények között egyetlen lehetséges alternatívának tűnő prostitúciót választotta, amit hatalmas belső törésként élt meg. Ez egyébként gyakran megesik: nehéz helyzetben úgy érezzük, nincs valódi választási lehetőségünk, holott általában – az esetek nagyon nagy részében – van. Nem volt senki, aki Laurának segíthetett volna? A szülők gyanakodtak ugyan, de nem tettek konkrét lépéseket a lányok anyagi, vagy legalább lelki segítésére. A HÖK mosta kezeit: három eurós ebédjegyet tudtak volna adni, de Laura öt euróból három-négy napon át eléldegélt. A barátok látták, hogy valami nem stimmel, de egyikükkel sem volt olyan bizalmas viszonyban hősnőnk, hogy beszámolhatott volna anyagi nehézségeiről a prostitúció okozta lelki törésről, amihez az vezetett. Valóban ennyire nem törődünk egymással, nem nyitunk családtagjaink, barátaink felé? Nem túl biztató gondolat.

Az egyszerűen, jelen időben elbeszélt történet egy diákprostitúciót elemző dolgozattal zárul. Éva Clouet ötödéves, társadalompolitika szakos szociológushallgató forrásai szerint csak Franciaországban 40 ezer diákprostituált él. A Firefox helyesírás-ellenőrzője aláhúzza a “diákprostitúció” szót, holott  a felmérések szerint épp az internet elterjedése adott táptalajt a jelenség rohamos terjedésének…

---

Szex és tandíj, Ulpius-Ház Könyvkiadó Kft., 316 oldal, 2008
2849 Ft