Aktuális

A fiúk

(Figyelem, a bejegyzés NEM a férfiakról szól, hanem egy bizonyos típusról, “a fiúkról az Infoparkból*”, tágabb értelemben véve a macsókról. Sokan vannak, nagyon sokan, de kérem, akinek nem inge, ne vegye magára…! Miért pont Infopark? Nincs jelentősége. Dolgoztam ott pár évig, sok az irodaépület.)

A fiúk az Infoparkba járnak, a legnagyobb irodaépületek közé: naponta nyolc órát ülünk mellettük, folyton egy szál pólóban támaszkodnak a billentyűzet fölé, és szeretik télen-nyáron tizennyolc fok körül tartani az épületet. A nap nagy részében játszanak, néha dolgoznak egy kicsit, de csak ímmel-ámmal, sosem esik jól a munka nekik. A fennmaradó időben obszcén poénokat ordítanak, amit minden esetben obligát röhögés kísér.

Ellenségesen és értetlenül és irigyen nézem őket, vajon miféle butaságon nevetnek folyton? Szerintük a nőknek három alfaja létezik: az, akit szopatnának egész nap és bármikor, akárhányszor, extrém módon is megcsinálnának, aztán az, aki egy ürítésre jó csupán, végül pedig a szerencsétlen, akitől lerohad a nemi szervük, mert bojlertestűek, szőrös pinájúak vagy okostojások, esetleg ezek tetszőleges kombinációja. A legtöbb nő természetesen a második kategóriába tartozik, hiszen egy patronra szinte mindenki jó. A fiúk mindig erről beszélnek; a liftben gúnyosan, alattomosan néznek rám és elszaladnak.

Mert valamit tudnak, amit én nem tudok. Különben buták és tehetetlenek; blogot nem írnak, színházba nem járnak, felvonulásokon nem vesznek részt. A jóga sem érdekli őket, sem a body art. Kedvenc szokásuk, hogy a baba-mamaportálok fórumjaiból szemezgetnek, és cinikus, elváltoztatott hangon olvassák fel a friss anyukáik gondjait, például: “A párom nagyon türelmes, mióta Manócska megszületett és felszakadt a gát, az orállal is megelégszik, meg nem panaszkodik akkor sem, ha este ájultan kidőlök a fáradtságtól. Remélem, a hatodik hét után vissza tudunk térni a heti két szexre, mert nagyon hiányzik már neki a közelségem…” Hangos, disznószerű röhögés, valamelyik ekkor közbeszól: “Ja, biztos gecire türelmes, ötezerért akciósan ürít a fóti elágazónál, de higgyed csak, hogy majd pont rád vár.” Valami kétértelmű ostobaságot felel aztán a többi, egy szón megint röhögni kezdenek.

De vajon mi lehet az – mert van valami velük. Valami van, amit mindenki tud, csak én nem, ami miatt úgy élnek a fiúk, mint valami kiváltságosok, és ezt ők tudják.

Még egészen kicsike gyerekként a hetvenes-nyolcvanas években, a fiúk az Infoparkból beleszülettek a hagyományos, patriarchális zsidó-keresztény kultúrába. Lehetett ugyan ateista a család, évszázadokon keresztül ez a kultúrkör volt a mérvadó, így az maradt a vörös 40 év alatt is. A férfi a fej, az úr, a parancsoló, az alfa és az omega. Gyerekként azt hallották, hogy a fiús csibészség óhajtandó, a hűtlenség hőstett, csajozni érdem, az erőszakos flört férfias gyakorlat, pénzért venni a szexet – ha alkalmilag is – gavallér dolog. Látták apjukat a pamlagon heverni meccsnézés közben sörrel a kezükben, míg sovány és megtört édesanyjuk a konyhában robotolt a tízórás gyári műszak után. Ő megteheti, neki szabad. Hát nem látják, hogy ő tudja ezt, és kinevet bennünket, és kényelmesen elterpeszkedik?

Miért? Miért? Mi lehet ez?

A fiúkat nem bántja senki, ők jók voltak mindig is úgy, ahogy voltak, ők nem fogytak negyvenkilósra sem a címlaplányok irreális trendje felé ágaskodva, hogy szeressék, kívánják őket. Hiába lassabbak az iskolában és tanulnak nehezebben, családalapítás után mindig magasabb a fizetésük, és a gyerekkel meg a házimunkával sem kell annyit foglalkozniuk. Mégis, mire a fiúk az Infoparkból felcseperedtek, a régi világnak lassan befellegzett. Eljött a teljes kulturális materializmus kora, a régi jó patriarchális rendszer alapköveinél is fontosabbá váltak az érzéki örömök és a lóvé, amely mindehhez való jogodat meghatározza. A kapitalizmusban minden az anyag, azonosítod is vele magadat rendesen: amit megeszel és kiszarsz, az a tiéd, az vagy te, minden a név és a forma. Az alapkövek lassan megremegtek, de még túl mélyen vannak a földbe ágyazva ahhoz, hogy kavicsokként gördüljenek tova. A női-férfi “szerepek” változnak, ha lassan is.

– Az ám – a változás! Nem tudnak vele mit kezdeni. Hat rájuk az érzéki szépség, a luxus, a “fullos nők”, de ennél messzebbre nem szeretnének látni. Miért?  Mert a szüleik házassága rémes volt (vagy bántalmazósan rémes, vagy tespedősen rémes), a hatvanas években születettek percenként válnak el, új minta pedig még nincs. Egyébként is, a hatalomról és az ezzel járó kiváltságokról ki mondana le szívesen? Hát a fiúk nem királyok?

Miért? Miért? Miért?

Miért mindenütt, mindég, ez a kivételezés, ez az extravurst, ez az elnézés – miért, miért? De hát miért? Mit nyújtanak ők, mit tesznek, miért kell tisztelni őket? Hiszen műveletlenek, ostobák, lusták és dologtalanok. Mulatságban nőnek fel, megnősülnek – attól kezdve a nejük dolgozik helyettük. Persze, ma már a fiúkat az Infoparkból az érzéki örömök gyakorlásában megakadályozza a materialista-kapitalista kontextus alaptétele: az erősebb kutya baszik. Ők már azt látják, hogy a menő kiscsajok sztárműsorvezetők és sztárfocisták farkán pörögnek, aztán összejönnek Kedves Ferenccel, aki egy plötty maffiózó, de minden modellt és szépségkirálynőt megfektet, megszerez, megtart, birtokol. Akár Hajdú Petya, Andy Vajna meg társai. Szabadjegyet váltottak az életre azzal, hogy megszülettek – míg nekünk véres verejtékkel kell kiverekedni minden percünket, újra és újra bebizonyítani, hogy jogunk van az élethez. Ők is ilyenek szeretnének lenni.

De hát miért, miért, miért?

Ezeknek a fiúknak egyes az első szám a bérpapírukon, és az összeg csak hatjegyű. A patriarchális keresztény-zsidó kultúrából kilépve pedig a materialista-kapitalizmus gyenge kutyáinak érzik magukat… Így aztán  kompenzálnak, gyúrnak, a külsőségeket építik anyagi határaikon belül, és maguk alá gyűrnének mindent, hogy legalább a szemétdomb kiskirályai lehessenek. Fullos nőkről álmodnak, akik járnak nekik, közben meg szeretnének azért egy normális csajt maguk mellé… de vajon ki áll le a nagypofájú macsóval? A koktélvadász kislibák, akik egy kockacukorért kikísérik a vécére. “A nők kurvák”, mondják, és csalódnak. Nem néznek tovább, nem elemeznek, kompenzálnak inkább. Hiszen ez az egész egy buta vicc, egy gyerekes játék – hiszen ennél csak érdekesebb a Torricelli-féle űr, vagy egy Leclanché-elem?

Miért? Miért?

Érzem, hogy ezek a fiúk nem rossz emberek, egyszerűen csak egy különös kor szendergő gyermekei, akik még nem tudják, mi a megoldás a számos problémára, amelyet őseik évszázadokon át a szőnyeg alá söpörtek. Egy napon talán felébrednek, rájönnek, hogyan lehet együtt, egymásért élni, saját szükségleteiket nem mások – anyagi vagy verbális – kárára kielégíteni. Ezen a napon el fogják felejteni a címkézést, az ítélkezést, az elvárásokat, az előjogokat és a kompenzálás pótcselekvésének keserű aktusát, és végre emlékezni fognak az igazi, sallang- és szocializációmentes, szeretettel teli önmagukra.


Igen, a sorelejek és sorvégek innen, de szerintem sokkal optimistábban, mint Karinthy.

Advertisements
Eszter névjegye (843 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

29 hozzászólás A fiúk bejegyzéshez

  1. A típus fájdalmasan ismerős és még kikerülni se lehet őket, mert nem viseli el az egojuk, hogy valakit nem érdekel a véleményük, mert az olyan “szinten” van, hogy energia-pocsékolás törődni vele, provokálnak, beszólnak…
    “*miért pont Infopark? Nincs jelentősége. Dolgoztam ott pár évig, sok az irodaépület.” Értem, hogy miért írod, nem kötözködésképpen, csak érdekesség: a legnormálisabb, legfelvilágosultabb férfi ismerőseim, barátaim nagy része pont ott dolgozik. Vagy szerencsém van, vagy kicsit változott ott a légkör.

  2. szerintem az említett fiúcskák (messze még nekik a férfilét, akárhány évesek legyenek is) talán csak a kortárs csoportban veszik föl ezt az idióta szerepet. sőt, azt is el tudom képzelni, h kizárólag egyikük-másikuk érzi magát jól benne. vagy egyikük sem. talán naiv vagyok, de számomra felfoghatatlan, h tényleg így viselkedjenek a nőkkel szemtől szemben.

    sürgősen hozzátenném: amelyik nővel valóban lehet így viselkedni, annak mindegy is. illetve, ha már az egynemű légkör káros hatásainál tartunk, érdemes bekukkantani, mi megy egy kizárólag fehérnép alkotta környezetben. brrr. inkább hallgatnám a patronokat, mintsem h beüljek a picsulós szarkavarás kellős közepére!

    • Tempty, ha szólni mersz, hogy értelmes emberhez méltóan viselkedjenek már, akkor te vagy az érzékeny picsa, aki megint hisztizik és nincs humor érzéke. (“De hát csak viccelünk.”, “Nem is rólad van szó, hanem más nőkről…”, “Jaj, már viccelni se lehet!”) Nagyon könnyű ám azt mondani, hogy amelyik nővel így tudnak viselkedni az megérdemli. Nem olyan könnyű ám kiállni 0-24 magadért ilyen közfelfogás és csordaszellem ellenében is. Pont ez a baj, hogy ők megtehetik, hogy így bánjanak másokkal és még némán tűri is, sokszor meg asszisztál hozzá a környezet (nők és férfiak egyaránt).
      Nem akarok én lesüllyedni a szintjükre, de azért nézzük már meg, hogy melyik nemnek mennyit enged meg a közfelfogás…
      Abban igazad van, hogy ezek a kis srácok -kortól függetlenül- nagyon messze vannak a férfiléttól, de nem is fog megváltozni a dolog… Én is azt látom, hogy ezek a fiúk az Eszter által írt “felnőtté” válnak.

      • Szólni nem nagyon lehet, ha ilyesmit hallasz, poénnak veszed te is, úgy egyszerűbb. Az érdekes az, hogy általában ezek a fiúk nem rossz emberek, “csak” ez a túlélési technikájuk, mivel körülöttük minden a pénzről és az általa megszerezhető érzéki örömökről szól, az emberek látszólag az alapján mérettetnek meg.

      • affene, akkor valóban naiv vagyok, megkövetlek. szerencsére még nem kerültem olyan helyzetbe, amikor non-stop ki kellett volna állnom a női nemért. magamért igen, de tök más kontextusban. a humorom pedig néha feketébb és szexistább a pasikénál, úgyhogy a legdurvább, amit kaptam, a “biztos menstruál” megjegyzés lehetett még középiskolában. szóval tagadhatatlanul mázlista vagyok, és éles helyzetben gőzöm sincs, mire mennék az említett hímtípussal. de egy posztra nálam is jók lennének (ez az én “patronom”).

    • Nem igaz, hogy csak maguk között, mert a munkahelyen fültanúja az ilyesminek nő is, vagy olyan fiú, aki ezt nem akarja hallgatni. Ismerem az ilyen röhögéseket, ezt a kíméletlenséget, én is fültanúja voltam, nem kérdeztek, akarom-e hallani: három bátyám van, s bár az évekkel szerelmeken és katolikus esküvőkön át szelídül a dolog, addig nagyon sokszor érzik magukat jogosultnak, rengetegszer aláznak meg lányokat és terhelik túl az anyjukat, aki mégis őket isteníti és egyre csak a lányát szidja, aki közben csendesen egyetemre jár, egy évben ha egy jóleső szerelmes hetet átél, nem használ ki senkit, és leginkább sóvárog, meg az utána nyáladzókat próbálja valahogy kezelni.

      Akármilyen szarkeverés, akármilyen idegesítő, ami nők között megy, ennyire nem megalázó és romboló, nem tetszik, ahogy ezt írod. A “nő vagyok, de nem olyan ám, mint a többi” olcsó póz, és nem valami szolidáris.

      • pontosítok: eddigi tapasztalataim szerint a férfiak jobb munkatársak, iskolatársak és haverok a nőknél. viszonylag újdonság az életemben a megbízható, lelki épülést adó csajbarátság, de mindenképpen ennek adnám az előzőnél magasabb emberi kapcsolati szintet, amit csak a harmonikus párkapcsolat múlhat felül – hiszen ott már a szellemi közösséget testi vonzalom is kiegészíti.

        nő vagyok, és igen, azt vallom: ami egy szükségszerűen vagy időleges érdek alapján verbuválódott női közegben megy, többnyire romboló. mégpedig mélyebb szinten rombol, mint a fiúk itt jelzett magatartása, hiszen az a csoporton kívüliek ellen irányul, mi viszont egymást fikázzuk szét a másik háta mögött.

        (a hozzászólásod első részét fenntartás nélkül elhiszem, elfogadom.)

        • Nem tudom, milyen lenne egy ilyen csoporttal, mint írtam, nem volt még ilyenben részem. Lehet, szólnék, hogy halkabban, nem vagyok erre kíváncsi. Ill. most beugrott, hogy egyszer volt olyan, hogy két kollégám bunkó stílusban közelített, szerintük vicces volt, szerintem nem. Mondtam nekik, hogy akkor ez volt az első, s egyben utolsó, többet nem nem is fordult elő. A Tempty által említett gonoszkodó, ill. gonosz női közeghez volt már szerencsém, s annyira romboló volt, hogy fel is mondtam. Nekik is szóltam, hogy elutasítom a stílust, meg beszéljük meg, mi a bajuk, de semmi nem változott. Nagyon lélekromboló volt a viselkedésük. Lehet, a téma kapcsán nem kell összefüggést keresni a két csoport, viselkedés között, de ha már szóba került, azt mondom: inkább egy egymással nőkről fent leírt módon beszélgető férficsürhe, mint egy szemétkedő női csapat. Bár az igazi az lenne, ha egyik sem fordulna elő.

        • A nők egy részének valóban van egy ilyen “bitching” jellegű magatartása, ami a fikázásról és a kicsinyes versengésről szól, ráadásul sok nő tapasztalataim szerint érzelmi alapokra helyez számos döntést a munkában is. Ez pl. számomra teljesen idegen: szerencsére azért az egyik legkorrektebb közös munkám olyan nővel volt évekkel ezelőtt, akivel egy kávét nem ittunk meg soha együtt, tehát vannak kivételek. De sokan valóban szimpátia alapján döntenek üzleti helyzetben is, pedig nem mindig az a bölcs… oké, van olyan is, hogy igen.

          Node: a nők bitchingje egymás ellen irányul, nem a másik nem ellen. A fentiekben ismertetett magatartás azonban a férfihatalomra gyúr, minden nő elnyomása által. Abban egyetértünk, hogy egyik sem óhajtandó. :D

          • De hiszen a nők pont a férfiaknak való tetszésért marakodnak, férfiszempontok szerint irigykednek, méricskélik és fúrják egymást, az a legszebb, aki kell a férfiaknak! És erre válasz egymás tisztelete, az elfogadása annak, hogy a női test sem köztulajdon, nincs joga mindenkinek mustrálgatni, megrendszabályozni, meghatározni, kigúnyolni, normákat szabni. Erre válasz a sisterhood.

            Azt mondja LifeTilt, és ez gyanús párhuzam: “Az elhízott nők igazi társadalmi próbatétele nem is a férfiak irányából érkezik, mert ha egy srácnak nem jön be egy csaj simán átnéz rajta de úgy, mintha nem is létezne. Nem kezdik el méregetni, nemi súgnak össze a háta mögött, nem alázzák meg társaságba összeállva, nem becsmérlik a ruháját és nem röhögnek rajta úgy, ahogyan csak a nők tudnak egy másik nőn akit rondábbnak éreznek maguknál. Egy elhízott nőt igazából a többi nő végez ki, azzal a bizonyos velejéig hatoló mindent kielemző pillantásaikkal.

            Úgyhogy értem én, hogy minden férfi egy bunkó paraszt, de ha ez így van, akkor a nők egymás közötti viselkedési formáit mégis hogyan kellene jellemeznem, és hova lehetne őket elhelyezni azon a bizonyos féregségi ranglétrán?”

            • “Egy nő lehet bármennyire is ronda vagy elhízott, mindig lesznek olyan férfiak akik leakarják majd fektetni őket mert dögevők mindig is voltak és lesznek is.” Neeeeeeeeeeee! :((((

            • “minden férfi egy bunkó paraszt,” Világos beszéd. Azaz van itt egy kis probléma. Az az egy.. Az Itt most határozott számnév, vagy határozatlan névelő? Talán számnév,. Nézzünk egy példát ” Minden férfi két bunkó paraszt ” , nem, ilyet nem mondana senki. Esetleg talán egy magyartanár. De egyszer biztosan megbánná Vagy többször..Lehet viszont határozatlan névelő , Tehát egy homonima. Így azért emberibb Biztos azért homo. Akkor viszont azt jelenti, hogy létezik valahol, valami, van valahol valaki Hát akkor talán mégse mindenki. Lehet,hogy van egy aki nem. Mondjuk csak bunkó. Vagy csak paraszt. Ez azért biztató. Remény és lehetőség. Nem hal ki az emberiség. Egyel több a semminél .Aki keres-talán.

  3. Sajnos az a helyzet, hogy minden szót el tudok hinni amit írtál, bár nekem szerencsére nem volt dolgom ilyen csoporttal. Én az info parkban dolgozom (I épület), és nálunk mindenki nagyon normális ilyen téren. Van nálunk pár női programozó, egyenrangú tagként több csapatban is, és az irodában dolgozó összes nőt tisztelettel kezeli mindenki. Nem voltam még fültanúja olyan beszélgetésnek ahol arról volt szó, hogy egyikkel-másikkal mit csinálnának, és hasonlók.
    De szerintem ez a fehér holló, a kivétel. Nem csak “felnőtt”-ekre vonatkozik ez a fajta viselkedés, gyerekkorban, tizenpár évesen ugyanez van fiúk között (talán ezért is voltam már akkor is “kocka”, nem is szerettem összejárni ilyen társaságokkal. Két barátom van a gyerekkoromból akikért a tűzbe is mennék, és ők is olyan normális gondolkodásúak, mint én). Mivel a gyerekkori haveri banda előbb-utóbb úgyis szétszakad (máshová mennek tovább tanulni, dolgozni, stb.), ugyanezt a csordát megkeresik, megalkotják maguknak a mindennapi életben. Az ilyen pasi legtöbbet a munkahelyén van együtt másokkal, más férfiakkal, így ott megalkotja vagy hozzácsapódik egy már létező ilyen társasághoz, és alkalmazkodik a szokásokhoz, mondja a disznó vicceket, bunkózik, hogy be tudjon illeszkedni. Talán amúgy normálisabb lenne, talán pont jónak érzi, hogy így viselkedhet (“végre, jó fejek” vagy hasonló).
    Szomorú dolog, hogy létezik ilyen, én elég szerencsésnek érzem magam a munkahelyemmel ilyen szempontból. Engem férfiként is eléggé zavarna, ha azt kéne hallgatnom, hogy ezt meg azt a nőt így meg úgy megcsinálná, stb ahogy fogalmaztál, mert nem szeretem ha használati tárgynak van beállítva egy ember (akár nő, akár férfi), másrészt meg egyszerűen amúgy sem érdekel kivel mit akar, az meg főleg nem, hogy hogyan.
    Szerintem viszont a bejegyzés végén túl optimista vagy. Valaki, aki az egész életét így éli le (gyerekkortól fogva, aztán mondjuk egy főiskola sajnos a legtöbbnek a pia-buli-dugás háromszögről szól, aztán munkahelyen is), az nem fog megváltozni pár évtized múlva hirtelen. Ha még keresne is olyan nőt magának akivel együtt tudna élni, szeretni, stb, egyrészt már öreg lesz és a 20-25 évesekre fogja még mindig folyatni a nyálát (nyilván esélytelenül), másrészt nem fog kelleni egy épeszű nőnek sem (komolyan, Téged se érdekelne egy ilyen szellemi hulladék, nem?). Sosem fognak megváltozni, öreg korukra azok a tipikus grumpy öregemberek lesznek, akiknek mindig lefelé áll a szájuk, füttyögnek a fiatal nők után és mindenkivel bunkók akit csak látnak, és még az élő fába is belekötnek.
    Azt írod nem rossz emberek, csak …. Szerintem van köztük rossz ember, legalábbis nagyon rossz felfogású, a maradék 1-2 meg aki a beilleszkedés kedvéért feladja a személyiségét és beáll a csordába, egyszerűen csak gyenge, és az ilyen sem fog megváltozni soha, mert ahhoz azt kell mondani, hogy nem érdekel a közösség, fuck this shit, én nem ilyen vagyok.

    • Van köztük rossz ember is, de a többség “csak” tudatlan. Igazából egy részüknek van csak esélye megváltozni, a többiből valóban füttyügős öregember lesz, aki hatvanévesen is megfogja a villamoson “véletlenül” a tinilány fenekét, aztán mocskos szavakkal mesél erről a sör mellett a haveroknak, akik ugyanígy röhögnek. De azért akartam egy optimistább véget, mint amit a szöveget részben ihlető Karinthy szánt “a lányoknak”, ahonnan a kezdő és záró sorokat kölcsönöztem. Tény, hogy ő “a lányokat” egy kalap alá veszi mind, de akkoriban igaza volt: csak az úrikisasszonyok járhattak lányiskolába a négy elemi után, annak meg az volt a lényege, hogy dolgos háziasszonyokat neveljen belőlük.

      Mindenesetre nagyon köszönöm a kommentet!

  4. A középiskolában is ez megy. És sokan pont megrekednek ezen a szinten (A fiúk; a támogatók;azok, akik csak tétlenül nézik; és vannak olyanok, nagyon-nagyon kevesek, akik odamondják a véleményüket és változtatni próbálnak), és tovább folytatják főiskolán.

    • A középiskolában még inkább ez megy, igen! Mert ott még erősebb a kortárs nyomás, még jobban ki kell emelkedni, meg kell felelni, satöbbi, és még kevesebb az illemtani korlát. Igen, az iskolában – vagy még azelőtt – kezdődik.

      • Lehet, hogy erről inkább írok egy emailt, mert ez ide nagyon hosszú lenne, bemutatnám az én volt osztályomat :) Ahol ugyanez látszik, meg még sok más. Azt hiszem, hogy a 9 fiúból, aki 12. osztály végére maradt az osztályban, csak 2-3 fogja elveszíteni ezt a csordába verődési hajlamot – vagy csak túl optimista vagyok.

  5. Jó kis írás, én is kivagyok az ilyen férfi (férfi?) társaimtól. De az “infoparkos” megnevezés kicsit bántó nekem, mert én is ott dolgozom, és a legtöbb kollégám nem ilyen. Melyik cég ez? Jól tippelek, ha azt gondolom, hogy egy multi? A másik hozzászóló is ezt írja, és ő is az I épületben van, abban pedig a kisebb cégek vannak. :-) Azt azért hozzátenném, hogy ismerek olyan hölgyeket is, akik “megcsinálnak” és kész.

    • Igazad van, fél óra alatt írtam és rögtön publikáltam, így csak kerestem egy helyet, amivel elkülöníthetem a csoportot a teljes férfipopulációtól (nem akartam őket csak fiúknak nevezni, mert az úgy erős sarkítás, hiszen nem minden “fiú” ilyen). Az Infopark jutott eszembe, mert ott rengeteg az iroda (meg az építkezés is, ami szintén kedvez az alfajnak, füttyögetés, cöccöggés mellé, ugye). De lehet, érdemes lett volna kitalálnom egy fiktív utcanevet, amilyen biztosan nincs Budapesten, a félreértések elkerülése végett.

  6. Ez nekem is furcsa. Nagy cégnél dolgozom, fiús szakmában, kemény világ, kemények a munkában, patriarchális a cég kevés női vezetővel, de ilyen “sunáznám” stílus nincs. Pedig nincs kódex, amiben leírnák, hogyan kell viselkedni, lehet, egymás között nyomnak ilyen szöveget, de velünk, előttünk soha. Nincs megjegyzés arra, hogy de csinos vagy ma, nem kérdeznek magánéletről, nem beszélnek arról, kit, hogyan, mikor, mennyire… Ha valaki ilyet mondana, akkor nagy csend lenne körülötte, olyan, amiben rosszul érezné magát, s meredten állna a levegőben a gondolata. Szerintem a főnök (aki férfi) is szólnak, hogy ennek itt helye nincs, nem kocsma. Soha sem mondták, hogy ilyet nem lehet, de ők nálunk dolgoznak, s nem szólnak be. Egymással néha keményebb szavak is elhangzanak a munkával kapcsolatban, de velünk, nőkkel próbálnak finomabbak lenni, mondjuk ki: nem “bazdmegelnek”. Ez engem, s a többieket sem azért zavarna, mert szende lányok lennénk, hanem azért mert ennek munkahelyen helye nincs. Nem ezért járunk oda. Nem vagyunk erre kíváncsiak. S ez benne van a levegőben. Másrészt véleményem, hogy ilyenre annak van ideje, aki nem dolgozik. Nemcsak stílus kérdése, hanem arról is szól, hogy le vannak-e kötve az energiái. Munkában, s munkán kívül.

  7. A “velünk nőkkel tisztelettel beszélnek” nekem valahogy nem tetszik, van benne valami üvöltő hamisság, hogy egymás között miért nem? Mi ez a póz, mi ez a szerep, mit kell hergelni magukban ennyire? Bennünk van-e ilyen? Én nem éltem át soha, igaz, józan, kedves, inkább negyvenes tanárnők között dolgoztam főleg.

    • Nem, nem hamis. Arra gondoltam, hogy vannak olyan egységek, ahol csak férfiak vannak, s ők néha úgy szólnak egymásnak, hogy bammeg, Jóska, nem hívtad fel xy-t? Nekik ez belefér, mindkét félnek, aki részt vesz ebben, s nem tiszteletlenség ez, hanem ők így kommunikálnak egymással. Az Eszter által leírt esetek nálunk nem léteznek. Kb. 3000 kamionsofőr dolgozik nálunk, nekünk “kezicsókolom”, egymással meg van egy szlengjük, amiben nincs semmi különös szerintem. Megjegyzem, közülük soha senki nem szólt még be, nem bámulnak, köszönnek, udvariasak.

      • Ennek egy része egy kommunikációs fegyver, maszk, egy másik része tényleges sovinizmus. Szerencsére a kettő nem mindig találkozik, de gyakran igen.

        Azt jó hallani, hogy nem mindenhol képviselteti magát a típus, de azért nálatok más a helyzet, hiiszen más helyen, más pozícióban, némi távolsággal dolgoznak ezek az urak, ráadásul bizonyos értelemben függnek tőletek, ami ad egy hivatalosabb keretet az egésznek.

  8. Szerintem túlbonyolítod. Láttál egy olyan csoportot, amely ilyenre képződött, mert nagyjából egyforma szocializáltságú tagokból áll, a csoportösszetartást pedig a fentírt viselkedés táplálja. Nekem az jön le, hogy ez kb. középiskolás tempó, ebben a korban muszáj eldicsekedni azzal, mennyit szopattál, még ha egyáltalán nem is, mert különben eb vagy. Ezért is mondhatják, hogy csak viccelnek, mert csakugyan viccelnek (nem mondom azt, hogy ez nem macsótempó, mert az, csak nekem kissé szánalmasnak tűnik).

    Az más kérdés, hogy másokat ezzel folyamatosan megsértenek. Szerintem lehet velük erről beszélni, de csak egyenesen, “értem én, fiúk, hogy csak vicceltek, de higgyétek, el, ez nekem rosszul esik, gondoljatok bele, milyen lenne, ha én ordítva, állandóan a kispöcsű programozókon élcelődnék. Megkérlek benneteket, hagjyátok ezt abba, vagy legalább halkan. És ha ezt tovább csináljátok, szólok a főnökötöknek.” Aztán tényleg szólni kell a főnöknek, feltéve persze, hogy az jobban van szocializálva. És persze ezzel elvállalni azt, hogy rosszarc leszel, mert bemószeroltad őket (most elkövettem az alaphibát, tanácsot osztok ahelyett, hogy csak részvevően elolvastam volna).
    Ha másfelől közelítem, én erre a viselkedésre az “önzés” szót használnám, mármint a “nekem legyen jó, minden másba beleszarok” értelemben. Ez személyes véleményem szerint az egyén szempontjából egy teljesen érthető álláspont, ki nem szeretné, ha kizárólag olyasmivel tölthetné a napjait, amit szeret. Ha a pincér hozza a vacsorát pénzért, vagy anyuka magától, az egyre megy, nem kell a vacsorával foglalkozni és kész.
    A társadalom szempontjából viszont már kevésbé tolerálható az ilyen viselkedés, hát sajnos ilyenkor a társadalomnak kell rászorítania a valamilyen norma szerinti viselkedésre az egyént, most azzal nem foglalkoznék, hogy a társadalom ezt hogyan csinálja, vagy kellene, hogy csinálja.

    És persze a legnagyobb alaphiba, hogy anélkül írok róluk, hogy valaha is hallottam volna a társaságot, vagy jobban megismertem volna őket, mert az előítéletek csak a megismeréssel omlanak le, valami ilyesmit írtál tán a muszlimokkal kapcsolatban, de most nem tudtam elővadászni, az is lehet, hogy rosszul emlékszem.

    • Nekem nem tetszik ez, hogy megint az egyetlen , de legalábbis kisebbségben lévő nő kap feladatot, vesz magára konfliktust, váljék rossz fejjé, humortalanná, mert amazok megalázóan beszélnek a nőkről, minden emberi normát átléptek, olyasmit csinálnak, amit boldogabb országokban törvény tilt (szexuális zaklatásnak számít). Á, nincs remény, a jóindulatúak sem értik, akik sose mondanának ilyeneket, mindenki kikéri magának, meg nem is akkora probléma.

      • Az egész valahol mélyebben, már a szocializációnál kezdődik. Hogy a szülő ne engedje, hogy a kisfiú már tízévesen “szopatásról” hencegjen, amelynek aktív szereplői a “ribancok”, és ez a stílus ne menő legyen, hanem ciki.

        Nos, érdekes, de voltak ketten is az ismerősi körömből, akik magukra ismertek, és “bevallották bűneiket”. :D Egy érdekes dologra jöttem rá ennek kapcsán: ők vulgárisan bár, de a pozitívumokat emelik ki a külsőségek és a szexuális funkcionalitás szintjén, ami persze nem üdvözlendő, de még mindig emberibb, mint amikor a megalázás és a földbedöngölés a cél, és a nő a beszéd tárgyaként használati cikké alacsonyul. Az előbbi is gáz, de az utóbbi az igazán veszélyes fajta.

  9. Szerintem akinek nem tetszik, akit zavar, sajnos annak kell szólnia. Mert ha nem szól, akkor a fiúk nem fogják tudni, hogy ez őt zavarja. Igen, sajnos ettől az illető rossz arc lesz, de szerintem még mindig jobb, mintha -tegyük fel, abban a boldogabb országban élünk- elvitetné őket rendőrrel. Ugyanolyan rossz arc lesz, mint az a romkocsma melletti lakó, aki sérelmezi, hogy a kapualj tele van pisálva. Ha a szólás nem elég, az gáz.
    Ha a fiúkat zavarná valami benned és szólnának neked miatta, akkor ők lennének a rossz arcok, mert ők kezdték a konfliktust.

    A szülőnek nagy szerepe van a szocializációban, de hatása szerintem véges. Amint a gyerek vegyes közösségbe kerül, először káromkodni fog (nota bene, otthon nem, csak ott), aztán pedig – hát, amerre viszi a csapat. Ha nincs ott senki, aki helyére tegye a dolgokat, akkor ez a verbális pöcshosszúság-verseny is kialakulhat. Egyébként nem tartom valószínűnek, hogy a fentírt fiúk mindegyike olyan családban nőtt fel, ahol apa rabszolgaként dolgoztatta anyát.

  10. never again // június 19, 2013 - 20:04 // Válasz

    Sziasztok! “csakazolvassá”-ról kattintottam ide, és nő vagyok.
    Az én munkahelyem is ilyen infoparkos, túlnyomórész fiúkkal. Nálunk ugyan mennek a finom kis megjegyzések, hogy persze mert így a nők meg úgy a nők, de ezt mi kellő talpraesettséggel viszonozni szoktuk, hogy így a fiúk meg úgy. Napi 1-2 könnyed megjegyzésnél nem is megyünk, mehetnénk tovább. Kőkeményen benne van a vállalat szabályzatában, hogy bármi nemű utalás, célzás, ráutalás “harrasment”-nek, bántalmazásnak van elkönyvelve, és kivizsgálást von maga után. Szóval soha egy szóval sem mondják ha csinos vagyok vagy épp zsíros a hajam, lehet észre sem veszik (lehet én a láthatatlan kategória vagyok, bár a – szerintem – bombanő kolléganő sem kap semmilyen hasonlót, ahogy láttam).
    Amiért azonban mégis írok, az az, hogy annak ellenére, hogy rendetlenek, hogy néha poénkodunk a férfi-nő különbségeken, százszor inkább dolgozom ilyen helyen, mint női irodában.
    Az a szintű alakoskodás, egymás alá tevés, utálkozás, ami ott ment (és nem egy ilyen helyen voltam), hát förmedvény. Hogy csak akkor vagy ember, ha olyan de olyan pasid van, hogy kígyó módjára bemártalak a főnöknél, hogy komplexusokat vezetek le rajtad, hogy belemászok a magánéletedbe… Ez mind mind egy női iroda sajátja. Félelmetesen alattomosak egymás közt a nők, főleg ha fenyegetve érzik a pozíciójukat.
    Mondom mindezt úgy, hogy vannak nő-barátaim, ők az üdítő ellenpélda.
    Tehát inkább hallgatnám a posztban elhangzott tüneteket, mint mennék vissza egy olyan helyre, ahol kéretlen táplálkozási és életmód-vezetési tanácsok várnak, mindez egy jó nagy adag rosszindulattal nyakon öntve. Mint ahol csupán abból hogy miben jelensz meg, abból hogy mit eszel (és hozod-e az ebéded és mennyi napig eszel ugyanazt és mit is eszel nap mint nap) egészen addig hogy milyen zenét hallgatsz, azonnal minősítve vagy. He nem teregetsz ki mindent gyanús vagy, ha elmondasz bármit, a kiforgatják ellened fordítják.
    Egyszer lehet azt is ki lehetne elemezni, ez miért alakul ilyen tipikussá. Engem ez jobban zavar, mint a férfiak “poénkodásai”.

  11. Ezek a “fiúk” 5.000 évvel ezelőttig egyszerűen meghaltak, mert nem tudtak vadászni, vagy mert nem voltak képesek elsajátítani a neolit kultúrát. Nemhogy a társadalom, de ők sem tudnak túllépni azon, hogy élnek. Néha azt gondolom, hogy 18-20 évesen az összes férfit be kellene terelni egy óriási labirintusba, és az első 20% aki kiér annak lehet gyereke, a többit pedig kössék le(90%-ban nem visszafordítható.) Jóval tisztább lenne a helyzet…

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: