Aktuális

Próbáljuk meg együtt!

“Miért ne próbálnánk meg együtt? Nem szeretek magányosan aludni, olyan jó valakihez odabújni, mert jó együtt, és rossz egyedül” – ezek voltak azok a mondatok, amelyektől éveken át kivert a víz. Hát hogyan lehet felületesen, magáért a közösségi élményért, sőt: magányölő pótcselekvésként szeretni? Értem én, hogy “nemcsak a lágy, meleg öl csal, nemcsak a vágy, de odataszít a muszáj is”, de még ma sem tudnék pusztán vágyból és muszájból elköteleződni.

Állásinterjú - kép: images.slashdot.org

Állásinterjú – kép: images.slashdot.org

Ó jaj, hány ismerősöm van, akik társkeresőkön hirdetik magukat, és randit beszélnek meg mindenkivel, aki rokonszenvesnek tűnik. Állásinterjúszerű beszélgetések múltról és jövőről, és aztán lesz második, harmadik, negyedik randi (itt lép be a szex, itt illik belépnie), és igen, párkapcsolat is. Hányan vannak, akik nem Misit vagy Masát akarják, hanem egy kedves férfiút vagy egy csinos lányt – és aki illik a képbe, az pályázhat a pozícióra! Ha hasonlóak az elképzelések, nem túl eltérő az érdeklődési kör, és a két fél egyike se szélesebb, mint amilyen hosszú, hónapokon és éveken át hajtják majd álomra egymás mellett a fejüket. Mert nem jó egyedül, mert jólesik valakihez odabújni néha. Férfinak érzi magát a férfi, nőnek a nő, hiszen hiába filozofálunk, külső visszacsatolásra azért szükség van. Minek várni a texasijennifert a Playboy címlapjáról vagy a királyfit fehér lovon?

Tiniként még szenvedélyesen tagadtam volna, de ma már belátom: valahol igazuk van azoknak, akik pusztán a társaságért, az élményért és a társadalmi elváráshoz való igazodás kedvéért randizgatnak, majd horgonyoznak le egy kedves, vonzó társ mellett, akivel kellemesen el lehet lenni ágyban és asztalnál egyaránt. Sokak már attól is euforikus állapotba esnek, hogy valaki figyelmes hozzájuk, törődik velük, kényezteti őket, nincs szükség – itt még – tehát közös útra sem. Idővel aztán megismered és megszereted a másikat, az élmények összecsiszolnak, és a kezdeti rózsaszín ködnél jóval fontosabb, hogy a kitartás, a ragaszkodás, a közösségi élmény az évek során mélyebb szeretetet, szerelmet szüljön. Most már értem, hogyan kerülnek össze emberek, akik semmilyen közös nyelvet nem beszélnek. És persze, nem tanfolyamokon oktatható nyelvekről van szó…

Én nem így képzeltem el a rendet. Valahogy úgy láttam mindig is, egészen kislány koromtól fogva, hogy a vadászat unalmas egótorna (“még élned kéne, fiatal vagy, pasizgass”), a próbáljuk-meg-együtt pedig kicsit olyan, mintha egyetlen kulcscsomónak a világ minden zárját nyitnia kellene. Csodálkozunk, ha nem megy, ha beragad, ha beletörik, ha elveszik? Pedig jó kis kulcs, és a zárnak sincs baja, csak hát… nem nyithat minden kulcs minden zárat, hiába van egy ajtón több zár (létezik több ember is, aki igazi társunk lehet), és hiába tudjuk, hogy minden ajtó ugyanoda vezet (a szeretet-szerelem egységélményéhez). Mennyiszer, mennyiszer éreztem magamat pocsékul, mert valaki kedvesen közeledett hozzám, de én nem éreztem egy másodpercig sem, hogy közünk lenne egymáshoz! Volt, hogy a barátaim kinevettek: de hiszen okos, helyes, humoros, udvarias! Mire vársz, félsz valamitől? Nem tudtam még elmondani, hogy bármennyire is jó a kulcs, nem az én záramba való, és ez már messziről látszik. Szorongtam sokat emiatt.

Aztán persze előfordult, mert hát én sem vagyok hibátlan, hogy kipróbáltam, milyen igent mondani a poszt címében felvetett javaslatra. Mert nagyon vonzó volt, nem tudtam ellenállni. Háromszor, összesen háromszor történt meg, rövid időre csupán. Próbáljuk meg… Nem bánom, hogy gazdagabb lettem az élménnyel, pedig okozott fájdalmat mindhárom eset bőven, de… soha többé nem szeretném azt az üres, bizonytalan, furcsa, idegen érzést átélni, ami a mélység nélküli hobbikapcsolatok sajátja. Volt, hogy engem szerettek jobban, de én nem tudtam mit kezdeni vele, irritált, és előfordult, hogy én éreztem mélyebben, és kevésnek találtattam – a harmadik eset pedig stílszerűen arról szólt, amikor mindketten kigógyiztuk, hogy elviekben összeillünk, mégsem illett a kulcs a zárba. Nem hibáztatok senkit, bizonyára ők is azt hitték, “kialakulhat valami” (ez a másik gyűlölt szókapcsolat!), de a hétköznapok nehézsége, a különbségek és a problémák hamar megmutatták, hogy szerelem – méghozzá a pillanatnyi extázison túlmutató, mély kapcsolódás – nélkül nem megy, nem mehet. Nincs értelme.

Voltam szerelmes is, mondjuk nem sokszor jött össze. Megértem, hogy akiknek nincs türelmük a kicsit sem anyagi eredetű, bár anyagot átható és formáló, enyészeten messze túlmutató ébredésre várni, azok inkább “megpróbálják” valakivel, remélve, “kialakul valami”, és addig is élvezik az életet. Mindenesetre minden szerelemérzésem, az is, amiből kapcsolat lett és a plátóiak is, tisztánlátást hozott, nem ködöt, pláne nem rózsaszínt. Láttam őt olyannak, amilyen, álarcok és illúziók nélkül, és mégsem zavart, sőt. Pár napja olvastam Oshótól a Facebookon, kivételesen jól jött: “A szerelem mélyre hatol, egyenesen a másik lényének magváig, a másik lelkét érinti meg. Hétköznapi szerelem nem létezik. A szerelem nem lehet hétköznapi, mert akkor nem szerelem. Hétköznapinak nevezni a szerelmet annyi, mint félreérteni a szerelem egész jelenségét. A szerelem sosem hétköznapi, a szerelem mindig különleges, mindig spirituális. Ez a különbség a kedvelés és szerelem között: a kedvelés anyagi, a szerelem spirituális.” Tény, hogy nagyon erős jelenlétet, megértést, teljesség-érzést adott, ahogy kapcsolódtunk. Fontos állomások voltak ezek is, amikért hálás vagyok.

Nincs elvesztegetett idő. Mindennek volt szerepe, helye, feladata. Akkor az voltam én, azt választottam, az volt jó. Ma máshol vagyok, de a felsorolt (és meg sem említett, inkább fájdalmas, mint örömteli) élmények nélkül nem lennék az, aki vagyok. Nem tudnám talán azt sem ilyen pontosan, hogy mit akarok, merre tartok. Azt nem mondom, hogy könnyű az út: rosszabb napokon sírva, öklöt rázva irigylem a korombeli aktív katolikus csajokat, akik évtizedes házasságban élnek négy-öt gyerekkel. Van egy ronda seb, a magány, és erre rakódik rengeteg stigma, előítélet (a gyöngyössolymosi művház szórólapján “fél párnak” nevezik az egyedülállókat!), mégis örülök, hogy kimondhatom: én soha nem azért akartam társat, mert elvárják, hogy legyen egyedül rossz. Hanem azért, mert annyi, de annyi minden van, amit szeretnék megosztani mással, és amit jó volna közösen felépíteni. De nem mindenáron, félelemből, kényszerből, bizonyítási vágyból, görcsös akarásból, a pillanatnyi kielégülésért – hanem engedéssel, elfogadással, türelemmel, tisztelettel, kreativitással, könnyedséggel, humorral, szenvedéllyel, szeretettel, szerelemben.

Advertisements
Eszter névjegye (832 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

8 hozzászólás Próbáljuk meg együtt! bejegyzéshez

  1. “Mennyiszer, mennyiszer éreztem magamat pocsékul, mert valaki kedvesen közeledett hozzám, de én nem éreztem egy másodpercig sem, hogy közünk lenne egymáshoz! Volt, hogy a barátaim kinevettek: de hiszen okos, helyes, humoros, udvarias! Mire vársz, félsz valamitől? Nem tudtam még elmondani, hogy bármennyire is jó a kulcs, nem az én záramba való, és ez már messziről látszik” Bár csak ezt a részt ragadtam ki, de ismét majdnem minden egyes sorod az én gondolataimat tükrözi. Csak én még nem vagyok annyira tapasztalt, művelt (vagy érett?), hogy ezt így meg tudtam volna fogalmazni akár magamnak is.

  2. Nem mondom, hogy minden kapcsolatom csupa szenvedélyre és romantikára épült, de soha nem mondtam senkinek, hogy gyűlölök egyedül aludni és bújjunk össze csak úgy. A lányoknak elhiszem, hogy utálnak magányosan aludni és tényleg csak bújni szeretnének, de a pasiknál ez kamu. Csak egy csel, ilyenkor mindig van mögöttes szándék. Szex vagy ezzel a cuki dumával hívják fel a figyelmet romantikus énjükre. Minden pasi örömmel alszik egyedül, mert egy csomó olyan dolgot megengedhet magának, amit most nem részletezek.

    Párkapcsolataim során soha semmit sem tettem a társadalmi elvárás miatt, mégis mindig gyomorgörcsöt kaptam, amikor ismerősök a szokásos kérdésekkel jöttek. Gyerek? Házasság? Már nem lenne itt az ideje? Hiába tojtam az általános “törvényekre”, ilyenkor soha nem tudtam fesztelenül reagálni és rendre bűntudatot éreztem. Mintha ők lennének az ideális emberek, én pedig szokás szerint a perifériára szorult furcsa lény, aki nem elég, hogy nem azt hallgatja, nézi, eszi, issza, amit a többi, hanem a magánéletével sem igazodik az “ideális” pályaívhez. Körülöttem számos olyan haver, ismerős, barát van, aki félelemből házasodott. Egyszer csak a közös sörözéseink arról szóltak, hogy bazmeg, nem kellek senkinek, rám se néznek, mi a franc lesz velem, mindenki rajtam fog röhögni. Aztán összejöttek valakivel és szinte azonnal gyereket csináltak vagy elvették feleségül az illetőt. Most legálisan bújhatnak valakihez, hivatalos papír igazolja együtt alvásuk legitimitását. Soha nem tudom meg, hogy házasságuk társadalmi elvárásból, családi nyomásból vagy saját vágyból köttetett. Talán mindegy is.

    • Én is nagyon sok ilyet ismerek. Sokan – férfiúk, nők – akkor zuhannak bele ebbe a bárkivel-csak-gyorsan-házasodósdiba-gyerekesdibe, amikor munkahelyi és/vagy önértékelési gondjaik vannak. Kell egy értelmes cél, valami állandóság. Egy ismerős (srác, 35+) nemrég vált el, egyéves sincs a gyerek. Rájött, hogy ő igazából csajozni, bulizni akar, bár nagyon jól esett, hogy a felesége rajong érte, bármit megtesz érte. Az a durva, hogy nemrég tudtam meg, hogy már az esküvőjéről is le akart lépni, de az anyja és az apja visszatartotta…

  3. szívemből szóltál! extrém esetként kijelenthetem: az ovit is beleértve egy számjegyű azon hímek száma, akik akár gondolati síkon megmozgattak valamit bennem. nem vagyok büszke e tényre, de mára megtanultam elfogadni. régen kifejezetten rossz érzés volt, h más csajok képesek nyálcsorgatva fantáziálgatni egy szembejövő idegen vagy egy kétdimenziós celeb láttán. számomra elengedhetetlen a lelki kapcsolódás – amit nem lehet és nem is kell keresni, mert jön, ha jönnie kell. ezzel együtt tisztelek mindenkit, aki nyíltan vállalja a kutakodást, tehát társkeresőzik vagy ilyesmi.

    • ja, hadd szpemmeljem már ide a témában született posztomat: Majd kialakul, igaz?

    • Szerintem sem büszkeség, sem szégyen tárgya, hogy ki, kivel, hánnyal, satöbbi. Egyszerű tény. Ha jön valaki, akivel minden jó, akkor ez a legkevésbé sem fog számítani. (És ezt mondom úgy, hogy ismerek olyat is, boldog házasságban, akinek megvolt a jánosmegaváros, meg olyat is, aki 27 évesen még szűz volt.)

  4. Eszter, nagyon jó volt olvasni az írásodat, minden sorral egyetértek. Néha én is “szégyellem magam”, amiért inkább az egyedüllétet választom ahelyett, hogy majdcsak “kialakul valami”. Most is lehetett volna egy ilyen “majd kialakul valami” kapcsolat, de nem, egyszerűen nem megy, és jólesett ezt látni, hogy van más is, aki így gondolkozik.

    Egyébként pár napja, teljesen véletlenül akadtam rá az oldaladra, szeretnék gratulálni, nagyon jók az írásaid, meg a témák is! :)

  5. Én is inkább vagyok egyedül, mert nem elégszem meg “hobbi kapcsolatokkal”. Kivétel nélkül minden kapcsolatom igazi volt. Tehát az én életemben eddig 6 igazi nő volt. :) Én nem hiszek az egy igaziban,mindenkiben ott van a szeretni való csak érteni kell kihozni a másikból a jót. Szintén gyermekkorom óta gondolkodom így. Sokáig egyedül barangoltam,mert nem volt a spirituális úton olyan sok lélek. De mióta sok új nyitott lélek lett kezd elmúlni a magányom. Örülök,hogy ismerlek Eszter.

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: