Buli, könyv, film, sport, énfotó… meg minden, ami a héten történt

Az utóbbi időben valahogy nem vitt rá a lélek, hogy kibújjak a jó meleg takaró alól, ezért aztán tizenkét-tizennégy órákat aludtam, és csendben meditálgattam a négyesre csavart konvektor mellett, ez a bejegyzés tehát az elmúlt időszak agymenéseinek hű, fecsegős tükre. Bulikról, könyvekről, filmekről a héten, és arról a minimális mozgásról, amelyben részem volt két havazás között.

Az időjárás betette a kaput, meg amúgy is introspektív időszakomat élem, így aztán buli alig volt. Négy hete belecsúsztam egy merészebb baráti borozásba, ami után a másnap nem volt egy leányálom, de aztán kihagytam a volt kollégám (és egyben padtársam) megabuliját, aki a Bónusz Brigád álommelójának büszke győztese . A héten a Viasatnak volt partyja (értsd: rengeteg ingyenpia), de erre sem jutottam el (akárcsak a Destillata pálinkaversenyre, ami idén Ausztriában zajlott). Nem csak Pesten, Gyöngyösön is punnyadás volt. A húsvét csendesen telt: pénteken szeszmentes (!) házibuli volt sok kaszinótojással és két és fél óra megszakítás nélküli tánccal, jobbára zuhogó esőben. Hétfőn egy kicsit kisütött a Nap, akkor rögtön lefutottam három kilométert lejtmenetben 0:11:10 alatt, ami egyéni rekordnak számít (reméljük, hamarosan vízszintes terepen is képes leszek erre a bravúrra – futócipőm egyébként még mindig nincs). Tegnap beleszaladtam – pár év után – a gyöngyösi éjszakába, mivel Depeche Mode-est volt a Sörbárban, és az ilyesmit nem szabad kihagyni. Nem vágytam rá különösebben, de illendőségből meg a színtér iránti tiszteletből elmentem (persze az is sokat számít, hogy Gyöngyösön azért nem olyan partyba menni, mint Pesten, két perc séta otthonról a Sörbár).

A buli egyébként elég béna volt: a DJ jól kevert volna, de valamiért a 12 perces extended maxi-verziókat preferálta, amikből tíz perc üresjárat, amire lehetetlen táncolni. Nem is tette senki, csak Dave Gahan észak-magyarországi helytartója (Árpi), és néha én, a már említett illendőségből és tiszteletből. Éjfél után megérkeztek a Tankcsapda-koncertről előpattanó kannásboros tizenhatévesek, akik a Mephisto rock kocsma decemberi bezárása óta nem igazán tudnak mit kezdeni magukkal az első hajnali buszok indulásáig a környező falvakba. Ha már Depeche Mode-party, őket inkább pörgősebb slágerekkel kellett volna megtáncoltatni, de helyette Little Fifteen extendedet kaptak. (Mondjuk, valahol jogos, úgysem fogyasztanak…) Akárhogy is, még egy lemezbemutató-buli is aktuálisabb lett volna, bár a friss album, a Delta Machine kicsit sem nyerte el a tetszésemet.

Most már azt akarom, hogy el lehessen menni bulizni úgy, hogy pár órára kiülünk fecsegni a kertbe, és valami szexi dressz lehet az ember lányán, nem csak ezek a vastag dzsekik és nagykabátok, aláöltözettel.

Az est fénypontja, komolyan mondom, az volt, amikor egy fiatal Tankcsapda-pólós gyerek megkérdezte, hogy a Berzébe járok-e, ami egy gimi, és igazán jólesett. Mindez azért, mert most tök jó a bőröm: se pattanás, se karikák, se ráncok. Keményen dolgozom rajta, hogy minden áldott nap legyűrjek másfél liter vizet a másfél liter tea mellé, ami nem könnyű, de ezek szerint megéri. Állítólag fél év után úgy meg lehet szokni, hogy már édes-cukros vacaknak fog tűnni a tea, ami azért még jóval könnyebben csúszik. Tolom a szupervitaminokat is becsülettel, és feltett szándékom, hogy két hónapon belül visszatérek a véradásba, mert tiszta szégyen, hogy a kevés vasam miatt – tizenkét év rendszeres véradás után – kizártak. A koleszterin is lehetne kevesebb, de a paleo-guru Szendi Gábor szerint a határérték a gyógyszeripari lobbi miatt csúszik egyre lejjebb, emiatt tehát nem aggódom; rendben vagyok így is.

Apropó, gyógyszeripari lobbi. Megnéztem életem első IGAZI összeesküvéses filmjét (bár jobban belegondolva, a Thrive is az). A Balázsosat. Biztosan sokan ismeritek. Amikor a Piros Pirula Projekt bebizonyítja, hogy Sebestyén Balázs maga a Sátán, a Vodafone pedig az antikrisztus legfőbb csatornája, az apokalipszis beköszönte előtt. A linket egy tök jó blogon találtam, ahol egy zseniális cikksorozat futott a New Age veszélyeiről, például arról, hogy milyen problémákhoz vezet ez az egész Te Teremted a Saját Valóságodat-világkép. Nagyon tetszett, remekül összefoglalja a lényeget a sorozat, régen olvastam már ennyire összeszedett cikket a témában. Talán csak Józsi bácsinál (akit hihetetlen, milyen ismerőseim lájkolnak, a lényeg, hogy soha ne skatulyázz). Szóval, az előzmények fényében azt hittem, a Vodafone-dolog többet fog mondani, de nem.

A legtöbb szimbólumot én is vágtam, noha nem mozgolódom otthonosan Illuminati-témában, sőt. Minimális spirituális érdeklődéssel hallasz ezekről a dolgokról (ez is egy populáris mellékvágány, mint az ősmagyar teremtésnyelv és a rovásírás, rosszabb esetben zsidózással alátámasztva): a mindent látó félszem, a piros-fekete színkombó, a piramis, a 666, a vércsepp, a harmadik szem, a fényhozó. Oké, Lucifer esernyője, az apokalipszis négy lova és a két torony új volt, bevallom. Ezzel együtt rögtön eszembe jutott, hogy számmmisztikailag a hatos a duplavének felel meg, és hát 666=www, vagyis akkor már a reklám kulcsszava, a “digitális Kánaán” is új jelentéstartalommal gazdagodik, elvégre szélessávú internetet igyekezett népszerűsíteni a promóció. A bibliai idézetek eléggé kontextusból kiragadottak voltak, és sok hasonlat is erőltetettnek bizonyult. A kevesebb több lett volna. Mindazonáltal igényesen rakta össze a Piros Pirula-csapat a videót, így nem csoda, hogy a Kreatív hetekig azon merengett, hogy talán maga a Vodafone bizarr gerilla-akciójáról van szó “nagy leleplezés” helyett. A reklámszakma, a marketing és a vizuális kommunikáció szerelmesei számára érdekes lehet persze “Az Üzenet”, amelynek még a zenéje is olyan vészjósló, hogy rögtön félkilós kő telepszik a mellkasokra.

PPP-ék egyébként teljesen komolyan gondolják, hogy az összes üzletileg sikeres brand és valamennyi bank mögött a világot irányító tizenhárom aktívan sátánista család áll (az OTP p-je a logóban egyébként direkt rövidke, hogy OTO-nak lehessen olvasni – ezen a ponton jegyezném meg, hogy a BRAVO OTTO, amelynek háttérmunkálataiban idén ötödszörre veszek részt, a német magazin tördelőszerkesztőjének kisfiáról kapta a nevét – just so you know)), akik bódító anyagokkal permeteznek minket, és a tudatalattinkat bombázzák az ilyen Sebestyén Balázs-féle üzenetekkel. A “felfedezéseikben”, akár a többi összeesküvés elméletben, van pár okos észrevétel, amivel értelmes ember kénytelen egyetérteni, de elég sok a túlzás, a paranoia és a belemagyarázás is. Az meg nem túl meglepő, hogy a világ vezető szolgáltatásai és termékei gyakran luciferánus szimbólumokkal jegyzettek: nem valószínű, hogy az esetek 99 százalékában tudatos döntés áll a háttérben, egyszerűen csak gondoljunk bele, ki az anyag istene, kinek a birodalmából épül fel az anyag, a legsűrűbb, legalacsonyabb rezgésszintű energia. A sátánizmusról szóló bejegyzésemre amúgy kimondottan büszke vagyok, két ismerős is törölt miatta. (Mondanom sem kell, hogy el sem olvasták, a téma önmagában véve kiverte a biztosítékot. Analfabéták.)

Az anyag után most beszéljünk kicsit arról, ami az anyagon túlmutat. Volt azért kellemesebb kulturális időtöltésem is a takaró alatt az elmúlt napokban (mondom kulturális!!). A napokban egy agykontroll segítségével súlyos betegségből felgyógyult ismerős kapcsán arról beszélgettünk, mi mindenre képes az elménk úgy, hogy nem is tudunk róla. Micsoda fantasztikus eszközről van szó, aminek megfelelő használatával hihetetlen dolgokra lehet képes bárki! Ugyanakkor az is tény, hogy ugyanez a csodálatos elme egy szűrő is, amelynek korlátozó anyagi természete révén el vagyunk vágva a teljesebb, komplexebb szellemi valóságtól. Pár órával azután, hogy erről merengtünk egy érdekes beszélgetés keretében, eljutott hozzám annak a Dr. Eben Alexandernek a könyve, akiről már fél éve írtam. Ő az az idegsebész, aki egy ritka bakteriális meningitisz következtében hét napot töltött kómában, miközben neocortexe, vagyis az agyműködés emberi funkciókért felelős része teljesen és bizonyíthatóan kikapcsolt. Könyvében, a kicsit kommersz című Proof of Heavenben (magyarul: A mennyország létezik) a doktor több oldalról is körbejárja a testen kívüli állapotot, amikor az agy materiális korlátai megszűnnek, és a tudat egy teljesebb, anyagon túli síkon zajlik, méghozzá a nyelvért, gondolatokért, rációért, látásért, hallásért, emlékekért és egyéb komplex funkciókért felelős agyterület működésének kizárásával.

Nem vártam sokat a könyvtől, de kellemesen csalódtam. Eben Alexander elég pontosan leírja azt, amit szavak nélkül tapasztalt, de igaz a hasonlata: mindez kicsit olyan, mintha egy csimpánz egy napra emberré válna, majd csimpánz-életébe visszatérve szeretné megosztani csimpánz-társaival, mi mindent élt át… Külön hasznos, hogy két oldalról közelít: az élmények és a körülmények megosztása mellett a mélyebb összefüggéseket is kutatja (mint minden érdeklődő, tudóselme), majd részletesen kitér állapota tudományos, orvosi vonatkozásaira is (a könyvhöz egy melléklet is tartozik, amely az ehhez kapcsolódó hipotéziseket tárgyalja és szakirodalmat citálja). Még a Balogh Béla-féle Végső valóságnál is mélyebbek azok az összefüggések, ahogy a teljesebb szellemi valóság és a tudomány felfedezései kapcsolódnak, ugyanakkor a részletes magyarázatoknak köszönhetően egy laikus is megérti a lényeges pontokat, az agyműködés és fizika szerelmesei számára pedig igazi csemegék lehetnek ezek a részek.

A Libri oldalán találtam egy találó véleményt a könyvről, amit szintén egy orvos írt: “Rendkívül érdekes könyv, főleg mert egy idegsebész írta saját élményei alapján (igazából ez volt az egyedüli oka, hogy elolvastam). Bár jómagam nem rajongok az ezoterikus irodalomért, mégis úgy vélem megérte elolvasni! Különösen tetszett, ahogy a szerző egyik énje (a szkeptikus, materialista tudós, orvos) a szerzett tudása és ismeretei alapján megpróbál választ adni egy olyan tapasztalásra, amire a tudomány segítségével eddig senkinek sem sikerült. Annak ellenére, hogy a művet egy “szakcikkek írásához szokott” személy írta, nyelvezete mégis közérthető, a használt szakkifejezéseket pedig mindig megmagyarázza.” Valóban, a könyv a felsoroltak mellé még olvasmányos is, két ülésre fogyasztható – akit érdekel, annak el tudom küldeni mailben angolul.

Sokkal természetesebb és emberibb ez a fajta természetes kíváncsisággal párosuló őszinteség, ami egy korábban szkeptikus materialista tudós fejében hasonló élmények megélésekor felébredhet, mint a Nosso Lar világa. A Nosso Lart pár hete láttam filmen, és mivel jól volt összerakva, tetszett. Kicsit a Meryl Streep-filmre emlékeztetett. Mi is a címe? Defending your Life, magyarul: Tranzit a Mindenhatóhoz. Bő tíz éve láttam, még kéne nézni azt is újra. A teljes Nosso Lar-film mindenesetre a YouTube-ról és Vimeóról is letölthető, magyar felirattal:

Mindenesetre a tetszetős vizuális kerettörténet után kíváncsi lettem a Nosso Lar-könyvre is, ami alapján a film készült. A mű egy brazil médium, Francisco Cândido “Chico” Xavier alkotása, aki állítólag egy André Luiz álnéven futó, régen elhalt orvos túlvilági élményeit gyűjti csokorba. A szerző médiumitása a források szerint azzal kezdődött, hogy 1959-ben az elhunyt doktor neki és a tőle 800 km-re élő Waldo Vieirának úgy diktálta le a művet, hogy egy fejezetet Chicónak, a másikat Waldónak mondott tollba, méghozzá anélkül, hogy az egyik tudná, mit írt a másik. Később aztán az őrangyalok összehozták a két médiumot, akik összeillesztették a fejezeteiket, és abból állt össze a könyv, amit azután ingyen terjesztettek az egész világban.

A Nosso Larral nem az a fő gond, hogy rímel “az anyag egy oktávval feljebb” és a “mindenki a maga szintjén tapasztal az első lépcsőn” hipotézisére, s ilyenformán rengeteg anyagi természetű problémáról ír a szellemvilágban, hanem inkább az, hogy az értelmes, kíváncsi, korábban jobbára ateista doktor miért nem mereng, tűnődik és keres válaszokat a létezés – de legalább saját léte!!! – komplexebb összefüggéseire. Éppen ezért a sztori leginkább egy közepesen megírt pöttyöskönyvre emlékeztet, amelynek sem spirituális, sem tudományos jelentősége nincs, fikciónak viszont egy csöppet lapos. Vannak benne persze alapigazságok az univerzum működései elveiből, így délutáni olvasmánynak elmegy, de semmi többi. Akit érdekel, ezt is szívesen elküldöm angolul, de .pdf-ben szinte bárhonnan le lehet tölteni, mivel nincsenek szerzői jogok.

A felsoroltak mellett olvastam még két másik könyvet is, és nemsokára kezdem az Átmenti üresedést J.K. Rowlingtól, ami azért vicces, mert nemrég kaptam meg a TELJES Harry Potter-szériát, de azt csak az Üresedés után fogom végigrágni. Holnap újra kisüt állítólag a Nap (szinte már örömünnepnek számítanak ezek a percek), úgyhogy megint lefutok három kilométert, ezúttal vízszintes terepen. Ha minden jól megy, szombaton pedig a véres, emberáldozatok millióit követelő az eléggé combos Hanák Kolos teljesítménytúrán veszek részt, 36 kilométeren és több hegyen keresztül. Szorítsatok.