Aktuális

A hit, ha már

(már másfél hete gyűlik, de csak most élesítem – ez egy belső párbeszéd eredménye, intim és személyes, nem megmondós-tanácsadós)

Nem értem azokat az embereket, akik hisznek a horoszkópoknak (azoknak is, amiket a gyakornokok írnak a magazinokba), csillagjegy alapján választanak párt (“a Rák családcentrikus, a Halak mazochista, az Ikrek csalfa, a Skorpió szeszélyes“), de nem figyelik az összefüggéseket a kint és a bent, a fent és a lent között, csak élnek bele a vakvilágba gondolkozás nélkül. Min alapszik a hited, ember? Nem értem azokat sem, akik minden bibliai csodát megkérdőjelezhetetlen, pontosan dokumentált ténynek tudnak, de szerintük őrült vagy csaló mindenki, aki 2013-ban csodát él át, pedig hát a Biblia Jézusa “van”, nem volt vagy lesz – ahogy igazából minden más is. El kell dönteni, hogy melyik út a miénk, mert kétfelé nem lehet menni: elhiszed a dogmát kérdés nélkül, vagy igyekszel megérteni, mitől működhet, mi lehet mögötte – ha bármi egyáltalán?

Kommentár nélkül

Kommentár nélküli mém

Ha van istenhited – nem kötelező, hogy legyen -, légy már egy kicsit következetesebb (akkor is, ha fáj). Az, hogy kézzel csinált templomokban, netán fönt a Mennyben lakik-e az Úr, esetleg istenek vagyunk-e mind, a fenségesnek a fiai-e mindahányan, csupán helyrajzi kérdés, amikor azt mondjuk: hiszünk Istenben. A Hiszünk Istenben azt jelenti, hogy tudjuk: az univerzum mögött intelligens teremtőerő áll, amelynek precíz törvényei vannak, s amelyben – így – nem kap helyet a vakvéletlen. Megfogalmazhatjuk ezt oly módon, hogy “minden hajunk szála számon van tartva”, vagy “minden mindennel összefügg és minden mindennel kommunikál”, de a lényeg ugyanaz: a dolgok úgy vannak, ahogy épp lenniük kell, az anyagban vagy az anyagon túl. Akkor is, ha nem látunk mögéjük, és akkor is, ha pillanatnyi vágyaink egészen más irányba sodornának bennünket. És akkor is, ha az eszközként kezünkbe adott szabad akarat (akár másé is a mi életünkben) mindent megtesz, hogy a maga útját járja, vakon és siketen is. Ha e kerek és egész hit nincs ott mindennek a háttérben, akkor miről beszélünk? Akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy szkeptikusak vagyunk, nincs abban semmi rossz. Sőt, szkepticizmus nélkül nem fejlődne a világ.

A szkeptikus akkor szkeptikus – az élet bármelyik területéről is legyen szó – ha ismeri azt, aminek igazságtartalmát összefüggésekben, a tudomány jelenleg rendelkezésére álló eszközeivel vizsgálja. Az eszközei ugyan lehetnek korlátozottak (száz éve a tudomány és a technika fejlődéséhez mérten biztosan azok is voltak), de csak akkor van értelme a vizsgálódásainak, ha pontosan ismeri és érti mindazt, amit konstruktív módon megkérdőjelez vagy cáfol. Máskülönben csak egyszerű kötekedésről, lázadásról beszélhetünk, ami semmivel sem értékesebb a vak vallási dogmánál, aminek eredményeként emberek milliói éltek sötétségben és szenvedésben évezredeken át, mondván, a Mennyországban majd jó lesz.

Egyre jobban látom, hogy a matéria szintjén csak az agnoszticizmusnak lehet értelme,  amely egy bizonyos filozófiai szkepticizmust feltételez a spirituális kérdések irányában. Az agnosztikusok azt állítják, hogy nem lehetséges abszolút vagy biztos tudásunk e téren. Ugyanakkor állíthatják azt is, hogy bár a biztos tudás megszerezhető, nekik nincs ilyen a birtokukban. Ezek reális, értékelhető nézőpontok, ezzel szemben az egyszerű materializmus egy korlátozott, redukcionista világnézet, aminek már csak azért sincs értelme, mert tudományosan ma már nem bizonyítható a fő alaptétele, miszerint “csak az anyag létezik”.

Ha keresztény vagy, ismerd a Bibliát, és olvasd rendszeresen. Ne gépiesen, olvasd értőn. Legyenek kérdéseid, tedd is fel őket. Ismerj meg minél több keresztény irányzatot, neoprotenstánsként a katolikusokat, katolikusként az “eretnek” esszénusokat. Járj templomba, ha könnyebb tőle a lelked, de maradj otthon, ha nem érzed, hogy hozzád szólna a pap a szószéken. Akárhogy is, törekedj arra, hogy a hited és annak minden lenyomata a mindennapjaidban is jelen legyen, elvégre mindenkinek az a vallása, amit akkor tesz, amikor kilép a templomból.

A Bibliát egyébként akkor sem hülyeség értő módon elolvasni párszor, ha nem vagy keresztény (sem zsidó). Ha magyar, vagy bármely európai nyelven olvasod ezt a bejegyzést, akkor egészen biztos, hogy a zsidó-keresztény kultúra hatott az értékrendedre, a gondolkozásodra és a mindennapjaidra akkor is, ha egyébként semmi közöd nincs a valláshoz. Jó tisztában lenni a kulturális közös nevezőnkkel, annak minden áldásával és átkával, minősítés nélkül, tényszerűen.

Kérdezz bátran, várj a válaszokra bentről és kintről nyitott szívvel. Nem kell félni a kérdések megvitatásától sem. Nem baj, ha a körülötted lévőknek más a megélésük, megértésük. El kell fogadni, hogy számukra most ez a valóság, ahogyan számodra más: a jó, ha mindketten tanultok belőle. Lehet nagyokat és hangosakat vitatkozni vallásról és tudományról, de nem kell, nem érdemes vérre menni kisebb-nagyobb véleménykülönbségek esetén. A véleményét csak az ordítja hangosan és öklét rázva, aki maga sem teljesen biztos az igazában. Egyébként is: senkinek nem lehet feladata, hogy a másik embert “megtérítse”, “megvilágosítsa”, “megokosítsa”, akár egy vallásról, akár egy hitről, akár mindezek szkeptikus cáfolatáról van szó.

Élvezd az életet, és ne tegyél olyat mással, amit nem szeretnél, hogy veled tegyenek, és csak abban higgy, amihez a saját megéléseid és megértéseid vezettek. Abban viszont légy következetes, mert máshogy nincs értelme.

Eszter névjegye (911 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

3 hozzászólás A hit, ha már bejegyzéshez

  1. minden szavaddal egyetértek, de sajnos nem feledkezhetünk meg róla, h sokak számára éppen a megértéssel veszne el a hit elsődleges funkciója, az agyatlan “belemenekülés”. az emberek jelentős része nem a spirituális fejlődés kedvéért hisz, hanem a mindennapok ilyen-olyan kudarcát vagy kárörömét igyekszik megmagyarázni vele.

    • Meg egyszerűen a kultúra viszi bele. Hiába nem zsidó vagy keresztény valaki, Magyarországon a zsidó-keresztény kultúra hat rá. Ha indiai lenne, hindu volna, ha nepáli, akkor buddhista, ha iráni, muszlim. Nincs kedve széllel szemben pisilni, eretnekeskedni, minden összerombolni és újra felépíteni. Hiszi inkább kérdés nélkül, amit kap, mert instant és egyszerű.

1 visszakövetés / visszajelzés

  1. Kérdések és válaszok, a dobozon túlról – interjú az Eszter’s Offtopic szerzőjével | Eszter's Offtopic

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt szereti: