Aktuális

Mátra 40, három heggyel, a “szokásos” viharral és 7 km eltévedéssel, de sikeresen

Négy és fél liter folyadék, egy pisilés 13 óra alatt. Egyenlítői hőség, záporral tarkított rövid vihar. Három hegycsúcs, és életem első 5 kilométeres futása, 34 perc alatt. A Mátra 40 teljesítménytúra mérlege.

Az Ágasvár-csúcs panorámája

Az Ágasvár-csúcs panorámája

A 6:30-as busszal indulok Pásztó felé, 50 perc a menetidő. Késik a járat, a buszt éjjel feltörték a garázsban. Lassan, kis kalandozás után találom meg a Tittel Pál Kollégiumot, majd rögtön rajtolok is. 7:55-öt mutat a telefonom, a szintidő 11 óra. Tíz alatt kéne megcsinálni, hogy elérjem az utolsó gyöngyösi buszt, be is kapcsolom a RunKeepert, hogy tudjam: a megfelelő sebességgel haladok ehhez.

Az itiner pontos, a szalagozás precíz, de nem indul velem egy időben senki, így Pásztó belvárosában kicsit eltévedek: az, amit az orvosi rendelőnek hittem, valójában csak az állatorvosi rendelő, két kilométer plusz. Sebaj, irány a szurdokpüspöki út és a Muzsla, hívogató a hegy csúcsa. Közben a nap is magasra kúszik, és elszalad mellettem öt futó, négy fiú és egy lány. Mennyivel mehetnek vajon? Az én kényelmes túrasebességem 6 km/óra, de látnom kell, hol a forduló a hegyhez, úgyhogy rájuk tapadok. Nyolccal megyek, fantasztikus, tízre gyorsultam, hihetetlen. Tízzel megyek már öt perce, már hét perce… hét percig bírtam tízzel menni, nem vagyok egy futóbajnok, na.

A Muzsla-nyereg magasan van, rögtön az elején 600 méter fölötti szint, te, ez egy függőleges sziklafal. Itt először jut eszembe, hogy őrült vagyok, le kellene henteredni az árnyékba, és aludni délután kettőig, aztán hazamenni a következő busszal. Közben egyre több túrázó halad el mellettem, főként futók, kezükben az itiner, hangosan szuszognak. Hát miből vannak ezek, vasból? Ez már a csúcs, nem, nem a csúcs, még mindig van a hegyből. Nem baj, megyünk, bár már csak hárommal megyek, a kilométer-átlagsebességem tizenhat és félre romlik. Ajaj, tizenöt alá kell vinni, mindenáron. A nyereg alatt megállok, megiszom az első fél liter teát, aztán felsétálok a csúcsig, ahol az 1. ellenőrzőpont vár. A pontőr lelkes, és kedvesen magyarázza, merre forduljak. “Eltévedni sem lehet” – teszi hozzá. Itt még valóban nem.

A piros vonalon haladok tovább Mátrakeresztes irányába, itt hűs erdő és vidám kis patakok várnak, a fél megyét átölelő panorámával. Végre érzem, hogy itt a helyem, ezekért a tájakért szeretek kirándulni. Meg persze a kilométerekért, itt újra tudok kocogni egy kicsit. Kissé sok a meredek hegygerincet övező szakasz, így nem megy sokáig a gyorsulás, de az ösvény jóféle, kényelmesen kitaposott. Persze, a hegymenet és pihenő rontott az összképen, de a tizennégy perc per kilométer átlagsebességet csakhamar elérem. Hét kilométer után kis patakon kell átkelnem, és máris itt vagyok a Zöld Sas büfénél, ami a második ellenőrzőpont, amely egyben frissítőpont is. “Muzsikál az erdő-pólós” kislány pecsétel, már kenik is közben a lekváros kenyeremet. Egyet, többet most nem bírnék enni. A második félliter teámat már megittam, itt újratöltöm a palackokat szörppel, és magamhoz veszek egy hideg alkoholmentes sört is. A szesz vizet von el a szervezettől, és arra most végképp nincs szükség, de a Soproni jólesik.

Irány Fallóskút, a régi sárga kereszt járhatatlan, így szalagozás jelöli az utat. Precíz az itiner, még a farakást is említi, itt azonban sok a meredek út, óvatosan kell haladni. A leírásban szerepel, hogy valamilyen számot is fel kell jegyezni, a buszmegállóban túratársakat látok, akik épp az ács és a vízvezeték szerelő telefonszámát körmölik – ők a rutinos mátranegyvenesek, úgyhogy feljegyzem én is, biztos, ami biztos. Ötszáz méterrel feljebb azért csak van humán ellenőrzőpont is, csokival és Cerbona szelettel kínálnak, elteszek egyet, de most nem bírok enni, pedig már dél felé jár az idő. Újabb egy liter folyadékot iszom a kútból, feltöltöm palackjaimat, és már indulok is az Ágasvár-csúcs felé…

…ami egy egybefüggő sziklafal, színtiszta 500 méter felfelé, négykézláb. Az ágasvári turistaház körül rengeteg az ember, nem csak a Mátra 25, 40 és 60 sportolói, hanem kiránduló családok is szép számmal képviseltetik magukat. A büfé nyitva, de nem húzom az időt, felkapaszkodom a csúcsra a kék háromszög mentén, az időm újra tizenhatra romlik, sietni kell. Fent kólás cukrot kapunk, majd leérve újra leküldök némi vizet, és feltöltöm a palackokat. A sorompó mögött 100 méterre a zöld vonalon folytatódik a túra, de persze benézem, a másik irányba megyek le, s így kis eltévedés után a szalagozás mentén újra az ágasvári turistaház előtt állok, sűrűn szentségelve. Bosszantó, hogy a teljesítménytúra fontos része a tájékozódás, amiben én elég gyenge vagyok, és már tudom: újabb öt kilométert veszítettem, hét extra kilométer plusznál járunk, a tervezett 17:30-as beérkezést ezzel buktam. Pedig milyen szépen haladtam! Bosszantó.

Nem érek rá ezen tanakodni, irány a Zoltán-forrás, a következő ellenőrző pont. Egy Mátra 60-as túrázó visz el a megfelelő zöld vonalas lejáróig, de ő persze jóval gyorsabban halad, mint én, így megint egyedül maradok. A Zoltán-forrásnál nem találok embert, így tovább haladok: talán pár száz méterre a forrás fölött táboroznak a pontőrök. Keringek egy kicsit, de semmi, később egy idősebb házaspárral találkozom, kérdem, merre van az EP. Kiderül, hogy a forrásnál írószer és egy jelszó várta a turistákat, de én túlmentem rajta. “Mi 29-kor értünk a forráshoz, te 25-kor lehettél ott, láttunk messziről. Azt viszont nem láttuk, hogy megálltál volna, kiabáltunk, de nem hallottad, úgyhogy mondtuk is, hogy majd a célnál igazolunk”. Kicsit elszontyolodom, hogy nem vettem észre a papírt és a tollakat (és még az ágasvári kerülő is friss élmény), de ők hamar megvigasztalnak, és elárulják a jelszót, amit nem vettem észre. Az itinerben semmi, a pecsétgyűjtőn csak annyi áll: szám. A szám egy hetes, de én nem tudtam, hogy léteznek ilyesfajta ellenőrzőpontok is.

Úton a hatodik EP (Hideg (Jójárt)-kút felé távoli dobszót hallok. Felgyorsítom a lépteimet, és tisztán kivehető: ez sámándob. Nahát. Ismerek néhány sámánt, szívatom is őket eleget az időjárással, hirtelen beugrik: a sámánbulik mindig nagyon jók, ha épp az készülődik, én feladom a túrát, és inkább velük mulatok reggelig két világ között. Egy nagyobb csoport egyensúlyoz a hegyoldalban, ahol csak egyszemélyes haladási lehetőség van, pár teljesítménytúrázó szinte leszorítja őket. Úgy alakul, hogy pont a sámándob gazdájával elegyedek szóba, hiszen nem fér el több ember az úton, egymás mögött kell haladnunk. Ez kicsit megvidámít, közben az említett házaspár is utolér, ők a 25-ös túrán vannak, nemsokára célba érnek. Előtte még segítenek eligazodni Mátrakereszteshez érve, amiért nem lehetek elég hálás.

A faluban, a buszmegálló mögött frissítőpont vár, már messziről integetnek. Itt is lehet zsíros meg lekváros kenyeret enni, némi sós rágcsálnivaló is akad, nagyon kedvesek a segítők. Én csak egy liter mentás-bodzaszörpöt küldök le, és feltöltöm az egyik palackot (a másikban még van az ágasvári vízből). A kútnál megmosakszom, és indulok tovább, a patakon át, az M betűk nyomvonalán – még további négy kilométerre van az EP. Itt lemerül a RunKeeper, nem tudom, mennyivel mehetek, de négy kilométernél jóval többnek tűnik, ami még hátravan. Közben mennydörögni kezd, és elered a zápor, egyre több esőkabátos túratárs suhan mellettem. Én alig hagyok le egy-egy embert, nem lehetek valami gyors, az esőnek viszont örülök. Már-már elviselhetetlenül párás, egyenlítői meleget old fel a kiadós zuhé. A 6. EP egy faházban van, itt találkozom azzal a két idősebb férfivel, akik nagyjából velem egy időben rajtolhattak, gyorsabban haladnak, mint én, de minden EP-nél pihennek. Én nem pihenek, a szörpből és  forrásvízből se kérek.

Az utolsó, 7. ellenőrzőpont a cél előtt a Nyikom-csúcson van. Nos, azt tudtam, hogy a Muzsla és az Ágasvár-csúcs durva, de arra nem számítottam, hogy vár még rám a végén egy harmadik, brutális kihívás is. Azt hiszem, erre mondják a rutinosabb túrázok, hogy foslépcső, és valóban: egy örökkévalóságnak tűnő ideig menetelsz felfelé, majd egyszer csak ott van egy 765 méter magas függőleges fal, amire 30 kilométer és két hegy után már nem vágyik annyira az ember. Megállnék pihenni útközben, de a frissen esett eső miatt csúszósak a sziklák, inkább egyensúlyozom és kapaszkodom felfelé. A Nyikom-csúcson tűz ég, a pontőr pecsétel. 7,8 km maradt a célig, talán lezúzom egy óra alatt, hiszen már csak 21 méteres szintemelkedést ígér az itiner. Kényelmes, egyenletes országutat képzelek magam elé, amelyet a szivárványos ég alatt, kellemes szellőben teszek meg.

Nagyon tévedek, a Nyikom-nyereg mentén ereszkedünk alá, és ha emelkedés nincs is, lejtő annál inkább. Kavicsos út, csúszós fű, meredek terep, csak oldalazva bírok haladni. Vannak nálam rutinosabb ereszkedők is, most már a 60-asokkal együtt haladunk, ők mind elrobognak mellettem. Mennyi lehet még hátra? – kérdezem egy túratárstól. A zöld háromszögtől még öt kilométer, feleli, és ez nem nagyon lelkesít: ezek szerint jó negyven perc alatt három kilométert se jöttem? Végre síkabb terepre érek, látom a távolban a túratársakat, mellettem  kerítés mögött kisbárány béget és fiatal kecske mekeg. Itt nincsenek jelzések, csak a szalagozás, de legalább az precízen, ezt újra és újra ki kell emelnem.

18:21 van, amikor az órámra pillantok, és egy másodpercre megfagy az ereimben a vér. Épp csak elhagytam a zöld háromszöget, tehát még öt kilométer van hátra a célig. Öt kilométer, és 34 percem van rá!!! Igaz, emelkedő már nincs, csak lejtő, és a meredekebb szakaszokon legalább már túl vagyok. Nincs idő mérlegelni: tiszta erőből futni kezdek. Látom, ahogy csökken a 800, 500, 300 méteres távolság az előttem haladó túratársakkal, majd sorra hagyom el őket, páran jó utat is kívánnak, és megjegyzik, hogy nagyon felgyorsultam. Jaj, a vízhólyagom, jaj, a jobb és a bal lábamon is. Jaj a térdem, de nem baj, most nagyon gyors vagyok. Öt percenként kocogásra váltok egy-egy percre, aztán folytatom sprintben, tiszta erőből. Mennyivel mehetek? Tízzel, tizeneggyel óránként megvan vajon? Meg kell lennie, mert csak akkor érek be. Ez már nálam a maximum. Ennél gyorsabban nem tudok haladni. Nagy szégyen lenne, ha nem érnék be, de végül is a részvétel a fontos…

Megörülök, mert hirtelen eltűnik a zöld háromszöget követő zöld plusz, és az itiner azt írja: az útról való letérés után már csak 700 méter van a célig. Nem tudom, merre megyek, nem ismerem Pásztót, de 700 méter ezzel a sebességgel három-négy perc alatt megvan, 48-ra beérek, biztatom magam. Aztán megpillantom a zöld keresztet, és elszontyolodom: 48 van, és még ott a 700 méter, meg ki tudja, mennyi az útból. Rohanni kell, de vajon érdemes még rohanni? Mindegy, meg kell próbálni, lesz, ami lesz. A mögöttem haladó túratárs, aki egy órája még elsuhant mellettem, majd lehagytam, épp tempósan gyalogol, és mikor hátrafordulok futás közben, navigál: most balra, most jobbra, tovább egyenesen, a hídon át, a zebra után már kint lesznek a szalagok, onnan megismerem én is. Nem tudom, mi üt belém, de valóban megismerem az utcákat, pedig nem erősségem a tájékozódás, ha életemben másodszor járok csak valahol. Ez az iskola, igen, az oldalánál balra el, majd ki az útra, és a végén a kollégium, 54-et mutat a telefonom.

“Itt a cél, ahol a rajt?” – kérdezem futtában, és mindenki bólogat, hajrázik, én meg rohanok tiszta erőből, most már legalább tizenkettővel, ez egészen biztos. A bejáratnál várja a beérkezőket a szervezőgárda, ledobom eléjük a papírt, és az órára pillantok: 18:55, tehát sikerült, csak megcsináltam a végén! A főszervező kedvesen üdvözöl, átadják az oklevelet és a kitűzőt, megosztom a tapasztalataimat (jók voltak a leírások és pontosak a jelölések, csak én vagyok elképesztően ostoba, ha tájékozódni kell), és örülök a fejemnek. Már a gulyást eszem, amikor beérkezik a mögöttem haladó túratárs is, aki pár száz méterről navigált Pásztón belül, gyorsan megköszönöm a segítséget. “Nincs mit, a te lábad volt”- válaszolja. Hihetetlen, hogy harmincnégy perc alatt lefutottam öt kilométert idegen terepen harminchat kilométer meg három hegy után – én, az antisportember, aki gimis korában a Cooper-tesztet kocogva se bírta megcsinálni!

“Előtted a küzdés, előtted a pálya, Az erőtlen csügged, az erős megállja. És tudod: az erő micsoda? Akarat, Mely előbb vagy utóbb, de borostyánt arat” – olvasható az oklevélen és az itiner hátulján, nyilván ez a túra mottója. Azt is tudom, hogy 1851-ben írta Arany János, mert az általános iskolai magyartanárom nagyon szigorúan vette az ilyesmit. És valóban, az utolsó öt kilométer tényleg csak a kitartáson múlott, semmi máson, merthogy egyébként még soha az életben nem futottam le 3 kilométernél többet, az is jobbára kocogás volt. Ezek szerint csak nem vagyok annyira puhány, mint gondoltam..!

Megeszem a süteményt, ráküldök némi narancslét, és hirtelen leesik a tantusz: közel öt liter folyadékot ittam, de csak egyetlen egyszer pisiltem az elmúlt tizenkét órában, és most sem érzem úgy, hogy kéne (szerencsére – a térdnadrágomba úgy beleizzadtam, hogy nem élmény ilyenkor a vécézés, venni kell egy klassz, izzadságelszívó futónadrágot, ha így folytatom). Úgy látszik, a füllesztő, párás hőség és az extra igénybevétel az összes csepp folyadékot hasznosította. Mindenesetre nincs idő merengeni, még fuvart kell találni hazafelé: a buszmegállóból húsz óra körül indul egy járat, amivel a mátraszentimrei átszállást követően két órán belül Gyöngyösön lehetek. Csak huszonkilenc kilométer Pásztó, de a közlekedés nem túl penge… A szervező magyarázza, hogy jutok el a buszmegállóba (ez már nem lehet akadály, mindenre képes vagyok), és elindulok, mert ez az utolsó lehetőség a hazajutásra.

Az épület előtt még megkérdezek pár autós túratársat, nem mennek-e Gyöngyös felé, de a többség pont az ellenkező irányba tart, vagy már öten vannak. Nincs idő várni, a busz biztos, még ha körülményes is, de azért még megkérdezek két srácot a parkoló végében, hátha. “De arra is megyünk, és beférsz negyediknek, csak még várunk egy srácot, aki a 60-ason van” – válaszolják. A 60-as túrának 16 óra a szintideje, de emberünk már tíz kilométeren belül van, nemsokára itt lesz, úgyhogy a fiúk bemennek lezuhanyozni, én meg leülök kint, a kocsi mellett. Annyira nincs már kilométerhiányom, hogy visszamenjek az épületbe, fürdeni majd otthon fogok, de így is jól érzem magamat. Fél tíz felé megérkezik a negyedik útitárs, sikeresen teljesítette a túrát (és még ismerjük is egymást, a szilveszteri csillagtúráról), így aztán fáradtan, de elégedetten gördülünk ki Pásztóról. Remek nap, kiválóan szervezett túra volt ez is!

Reklámok
Eszter névjegye (857 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

5 hozzászólás Mátra 40, három heggyel, a “szokásos” viharral és 7 km eltévedéssel, de sikeresen bejegyzéshez

  1. a szokásos “húbazmeg” gratuláció mellett muszáj megjegyeznem, hogy:
    – Falloszkutat olvastam, shame on me.
    – nem lennék jó csoportos túrázó, mert az első fotón a panorámába lógó csávók baromira zavarnak. a helyszínen valószínűleg rövid úton el akarnám távolítani őket a képből, pedig alapjáraton nem vagyok agresszív. (vagy mégis?)

    • Ez vicces, mert én meg tudatosan komponáltam bele őket a képbe. Először lefotóztam a tájat, de nagyon üres volt a kép, úgyhogy megvártam, amíg elkerül pár ember, és lekaptam őket, hogy legyen egy kis élet meg látszódjanak az arányok. Csak a néni karja bemozdult, és lemaradt két centi belőle, fuck her. (BTW, kizárt dolog, hogy teljesítménytúrázók: nincs az a marha, aki egy ilyen útra ekkora putyelkával indul el.)

      Falloszkút – látom magam előtt, az a baj…! Mi folyik vajon belőle???

  2. Mennyire jó már ez az állandó túrázás feeling! Az ilyenekről hol lehet értesülni – hátha leszek egyszer elég elborult, hogy elmenjek egy ilyenre :) Egyébként az északkeleti országrész valami hihetetlenül szép azzal a rakás heggyel, buszból nézve bármelyik vadonjába bevetné magát az ember, persze aztán mikor ott van, kicsit megilletődik. Amúgy túra szempontból csak a síkságon nagy a pofám, de lehet leszek annyira elvetemült, hogy ha már otthon járok, akkor szaladok egy kört a Tarcal-hegységben. Már csak a haverokat kell összerántani rá, de a kedvcsinálót megadtad! :)
    http://www.nyirseghir.hu/vadon/vilagjaro/a_delvidek_hegye_a_fruska_gora/19852

    • Halihó! Itt tudod nézni a túralistát: http://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/
      Mindent kiírnak. :)

      Nekem nagy álmom egyszer olyan túrára menni, ami 100+-os, de nincs tele durva emelkedőkkel. Csak mész, mész, de nincs igazán szintkülönbség.

      A Mátra 115 (ami igazából 125 km) is a bakancslistán van, csak arra még edzeni kell. Hegymászáskor hosszútávon 16 perc/km-re csökken az átlagsebességem, és úgy a 125 km nem jönne ki 30 óra alatt (három hegyig és 40 km-ig még tudom tartani a 14-et, de aztán nem megy még). De ha sikerül végig 14-en tartanom, megvan a szintidőn belül a cucc. (Az átlagban a pihenők is benne vannak.)
      Ezt nézd meg, nagyon fílinges!!!

      • Hú, nagyon szépen köszönöm, végignézem!
        Volt az M1-en régen egy sorozat, még gyerekkoromban, egy nyáron láttam az ismétlését, de újra fogom nézni. A “Másfélmillió lépés Magyarországon”, imádtam, mert olyan jópofa helyeket mutattak. Most meg itt rohadok a városban hétvégente, attól tartok össze kell szedni a bandát és elmenni jó pár helyre. Mondjuk ez az úti film keresztül kasul bejárja az országot és megmutatják a legjobb helyeket! :)

4 visszakövetés / visszajelzés

  1. Az én testem | Eszter's Offtopic
  2. És most valami egészen más: sport | Eszter's Offtopic
  3. 2013 legjei | Eszter's Offtopic
  4. Mátra 40 (fokban) megint | Eszter's Offtopic

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: