Aktuális

7 okos felismerés, ami egyáltalán nem kényelmes

Ha kicsit aláásunk a mélyben, találunk ezt-azt, ami nélkül talán jobb volt élni. Vagy legalábbis azt hittük, hogy jobb.

kép: travelization.net

kép: travelization.net

Az, hogy óriási tudásra tettél szert az élet bármely területén, az ég adta világon semmit sem jelent. Az számít, hogy mit tudsz felhasználni mindebből a gyakorlatban, éles helyzetben.

Számtalanszor megesik, hogy felmerül bennem egy kérdés, aztán máris ott a válasz szorosan a kérdőjel nyomában, és fogalmam sincs, honnan jött – aztán bebizonyosodik, hogy igazam volt. Máskor hosszasan érlelgetek magamban egy problémát, aztán egyszer csak ott van a megoldókulcs a kezemben, és nem igazán értem, miért kellett ennyi ideig várnom rá, hiszen olyan, mintha mindig is ott lett volna. Bennem.

Mégis, nagyon jól tudom, hogy ez önmagában véve kevés, hiszen egyrészt minél többet tudok, annál jobban látom, mennyi tanulnivaló van még, másrészt pedig még a rendelkezésemre álló – és a hardveremre tölthető – anyagnak is csupán a 10 százalékát használom, és sokszor azt is hibásan. Bármiről is legyen szó, csak egyfajta tudás van: az, amit álmodból felkelve, bármilyen faramuci helyzetben képes vagy azonnal, hatékonyan alkalmazni.

Amíg nem merek a tenger közepére merészkedni a hajótól ötven-száz méterre, nem mondhatom, hogy tudok úszni. Tanultam valamit, amivel esetenként – például az árokszállási strandon – egész jól ellavírozgatok, de ez még nem az az igazi tudás, amelyre építeni lehet. Az igazi tudás hétköznapi, gyakorlati, biztos és hatékony. Az elmélkedés, az okoskodás, még ha értékes felismeréseket is hoz, nem az. Az legfeljebb a kapu lehet a megvalósításhoz, jó esetben.

Hiába van egy jó ötleted, ha nem mered megvalósítani, megette a fene az egészet.  

Kétféle ember van: a kudarckerülő és a sikerorientált. Az előbbi soha nem vállal kockázatot, inkább bele sem fog álma megvalósításába, mert mi van, ha nem sikerül. Az utóbbi ezzel szemben bátran néz szembe a kihívásokkal, és a pofonok sem gátolják meg abban, hogy elérje célját. Te melyik akarsz lenni? Nos, ahhoz, hogy történjenek a dolgok, amelyekre vágysz, olykor muszáj kilépni a komfortzónádból, vagyis olyasmit tenni, ami nehezedre esik, eltér a korábbi szokásaidtól vagy éppen környezeted értetlenségével, rosszallásával találkozik.

Még gimis voltam, amikor egy önismereti tanfolyamon vettem részt, ahol játékos feladatokat kaptunk, amelyek során különféle csapatok versenyeztek egymással. Mindig volt egy győztes csoport és egy vagy több “tanulócsapat” – nem vesztesek, hiszen ők épp tanultak valamit, amit eddig nem tudtak, s szereztek egy értékes tapasztalatot, ami hasznukra válik a későbbiekben. Azóta gyakran eszembe jut ez a megközelítés, és igyekszem úgy élni, hogy mindig győztes vagy tanuló legyek, soha ne vesztes. Amúgy is: ha a tudósok néhány kudarc tanulási fázis után feladják a próbálkozást, lenne ma vajon számítógép, tablet, Kindle vagy telefon, amin ezt az írást épp olvasod?!

Bármennyire is tökéletesen végzed a dolgod, egészen biztosan szoktál hibázni. Emiatt ne bánkódj. Aki nem hibázik, az nem csinál semmit.

Amikor angolt meg németet tanítottam, a kezdőknél – különösen a felnőtteknél, és leginkább a komoly üzletembereknél – gyakran tapasztaltam a félelmet, hogy megszólaljanak, vagyis magukra öltsék a “linguistic toddler”, a nyelvi totyogós szerepét, aki még képtelen teljes, hibátlan mondatokban kifejezni magát. Épp ezért, ha hibát hallottam, tanárként mindig örültem: a delikvens végre elkezdett “gagyogni”, és már jár az agya, rakja össze a nyelv építőkockáit, ami az első, kihagyhatatlan lépés a hatékony kommunikáció útján.

Ha manapság a szerkesztőségbe új gyakornok érkezik, általában az én feladatom, hogy segítsek neki elindulni. Az első hetekben gyakran megesik, hogy mellényúl a kis újonc, s ilyenkor határozottnak kell lennem. De mindig elmondom, hogy csak az nem hibázik, aki nem dolgozik, olyan emberre pedig nincs szükségünk. Szóval, lazíts, minden rendben!

Én nem próbáltam még a szülő-szerepet, de rengeteg apát és anyát ismerek, akik állandóan szoronganak, hogy megfelelően nevelik-e a kicsinyeiket. Olyat is, aki gyakran megkérdezi, akár a gyerektől is: “kisfiam/kislányom, szerinted apa/anya ezt most jól tette?”, és a bölcsisről ilyenkor kiderül, miért mondjuk a bölcsőre, hogy bölcs ő. Mert már tudja: az a szülő, amelyik szeretettel, elfogadással fordul a csemetéje felé, az olykor hibázik, mulaszt, de ettől még a poronty a dackorszak ellenére is azt fogja visszaadni, amit addig kapott. A szeretetet és az elfogadást.

Ha túl túlzottan is maximalista vagy és a tökéletességre vágysz, törvényszerűen kizárod magadat a flow-élményből, s a zseniális megoldásokból, amelyek eközben bontakoznak csak ki. Fontos, hogy néha csak csináld, ami jön belőled, elvárások és görcsök nélkül, aztán majd meglátod, mi lesz a dologból…

Ismerek olyan tehetséges zenészeket, akik azért nem alkotnak, mert még a legihletettebb munkáik kapcsán is rendre úgy érzik: sablonos, klisés ötletek jönnek belőlük, amelyeket már ezerszer megcsináltak mások, ráadásul sokkal jobban. Pedig minden kreatív ember pontosan tudja: gyakran az önfeledt, kötetlen játékból bontakozik ki az a fajta flow-élmény, ami a csatornát nyit az eredeti ötleteknek, s azok egyedi megvalósításának. Ha nem játszunk kicsit a gyújtóssal meg a fával, nem jön a szikra se a tűzhöz…

Két hete ilyenkor épp egy kőműves ismerősöm beszélt arról, hogy noha vannak bizonyos fix szakmai alapok, igazából még a házépítésben is rengeteg tere marad a kreatív energiáknak. Másképpen csinálja meg azt az oszlopot ő, és másképpen egy kollégája. És egyikük sem fogja az oszlopot kétszer teljesen ugyanúgy megcsinálni. Én ezt teljesen megértem: a napi életmód-cikkeimhez számos forrásom van, mégis egészen másfajta anyag lesz a végeredmény, mint amilyen az inspirációforrás volt. Mert én én vagyok, ő pedig ő, és hétévente testünk minden molekulája átalakul és cserélődik. Csináld csak, amit súgnak az ösztöneid, aztán majd később eldöntöd, az asztalfióknak alkottál-e. (Az se baj, ha igen, néha épp arra a terápiára van szükség, amit csak a kíváncsi szemektől rejtett egyéni út adhat meg.)

Nincs olyan döntés, ami mögött ne bujkálna némi kockázat. Mérlegelni muszáj, de Captain Obvious megsúgja: ha nem költünk a lottószelvényre, nincs esélyünk a nyeremény se.

Különbségek persze vannak: nyilván lazább dolog egy ismeretlen turistaszigeten autókázni éjjel, mint műlábbal megmászni a Kancsendzöngát. Életem egyik legnehezebb döntése volt, amikor tizenhat évesen választanom kellett: a féléves vagy az egyéves tengerentúli ösztöndíjat fogadom-e el. Nagyon nehéz döntés volt, és emlékszem a pontos folyamatra, amely mentén végül megszületett: az egyik percben ezt, a másikban azt éreztem helyesnek, mint amikor az optikai csalódásokat illusztráló képeket nézzük, s a szögtől függően vázának vagy emberi arcnak látjuk ugyanazt a grafikát. Aztán az egyéves projektet választottam, és nagyon sokat sírtam, mégis jó döntés volt. A legjobb, amit akkor hozhattam. Ha megint tizenhat lennék, újra így döntenék. (Ma már valószínűleg nem, mert nem vágyom Amerikába.)

Ha már a hegyekről van szó, én például nagyon boldog vagyok, amiért májusban nem hagytam, hogy a vihar tönkretegye a teljesítménytúrámat, és ez egy olyan élmény, ami teljesebbé, magabiztosabbá és erősebbé tett. Ahhoz persze, hogy a döntésemet felelősségteljesnek nevezhessük, szükség volt arra, hogy mérlegeljem a veszélyeket is, és épp ez a kihívás: bátornak lenni, de nem vakmerőnek. Mérlegelj mindig, de ne tartson vissza a tudat, hogy a dolgok másképp is alakulhatnak, mint ahogy tervezted. Ha ezt elfogadod, sokkal többet nyerhetsz, mintha a régi, jól ismert ösvényen maradnál.

Legtöbbször akkor hárítjuk a legjobban a változást, amikor arra a legnagyobb szükségünk van. Meg kell vizsgálni, mi lehet ennek a hátterében.

Az ember leggyakoribb reakciója a változásra az “igen, de”. Ami igazából azt jelenti: “nem”. Vagy még pontosabban: “nem, mert még nem elég rossz a helyzet ahhoz, hogy tűrhetetlenné váljon, és én félek kilépni a komfortzónából”. Ilyenkor két racionálisan értelmezhető lehetőség van: elfogadjuk a helyzetet, amelyben vagyunk, vagy erőt veszünk magunkon, és lépünk egyet a másik irányba. Persze van egy irracionális lehetőség is, amellyel mégis csak sokan élünk újra és újra: panaszkodunk, hogy tarthatatlan a helyzet, aztán mégis maradunk a fenekünkön, mert úgy egyszerűen kényelmesebb.

Éveken át várhatod, hogy minden a helyére kerüljön ahhoz, hogy meglépj egy számodra fontos dolgot, de semmi sem lesz keddről szerdára tökéletes, sőt: tökéletes soha nem lesz. Ha tényleg lépned kell, lépj mielőbb. Ha viszont nem szorít a cipő, akkor fogadd el – egyelőre – a helyzetet, és ne panaszkodj folyton. Nem azért, mert mindenkit untatsz, hanem mert magadat is csak fölöslegesen erősíted a kilátástalanságban.

Nem feltétlenül baj, ha össze vagy zavarodva. Lehet, hogy csak arról van szó, hogy változol, fejlődsz, gyarapodik a tudásod, nő a teremtőerőd. Szánj időt magadra. Vagy ha (azt hiszed) nem tudsz, vagy nem annyit, amennyit kéne, legalább fogadd el és szeresd magadat (egy kicsit jobban)!

Amikor az ember rászánja magát, hogy új fejezetet nyit az életében, sokszor teljesen össze van zavarodva. Én legalábbis gyakran éreztem már így magamat… Utólag jöttem rá, hogy ez egyáltalán nem baj: mindig ez az első jele annak, hogy valami elkezdődött, erjedésnek indult a cefre a fejekben, hogy mámorító borrá váljon, majd a szükségszerű józanság költözzön a helyébe.

Egyáltalán nem könnyű kilépni olyan kapcsolatrendszerekből, amelyek többé nem építenek, hanem inkább rombolnak. Otthagyni a munkahelyet, beadni a válókeresetet, búcsút inteni egy-egy régi barátnak… És ugyanígy baromi nehéz a kulturális beidegződések, társadalmi elvárások, korlátozó hiedelmek és tömegcikkek sötét masszájából kiválni, és – másokkal együtt, de – önállóan létezni.

Ilyenkor mindig van egy pont, amikor az ember megriad magányában, és felkiált: minden mindegy, csak biztonságban legyek, tartozhassak valahova, ne kelljen a sötétben tapogatózni…! És akkor jön a bizonytalanság: valóban ezt akartam, ezt a (lét)bizonytalanságot, különállást, tapogatózást? És sokszor itt visszafordulunk, riadtan kapaszkodunk, és minden marad a régiben. Mert elfelejtjük, hogy nincs fejlődés változás nélkül, és ez nem mindig kényelmes, sőt: igazából eléggé fájdalmas tud lenni. De másképp nem érdemes élni.

Reklámok
Eszter névjegye (857 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

7 hozzászólás 7 okos felismerés, ami egyáltalán nem kényelmes bejegyzéshez

  1. ezt a véletlent, épp ma dumáltuk a “linguistic toddler” jelenséget a némettanárommal. abból a nyelvből még konkrétan magam alá szarok, és úgy kell kipucolni alólam a kakit. na, de soon (izé, bald) úgy szólalok meg, h csak úgy aprítom majd a csoportos mássalhangzókat!
    az ismeretlen turistaszigeten történő autókázáshoz pedig 2 dolog kell: jó sofőr és gps @;D ja, meg pénz a plusz biztosításhoz…

    • Kein Problem, das ich noch ganz natürlich. Beszélni kell, sokat és bátran, hibákkal is. Aztán majd jön a szobatisztaság. :)

      Van sok ember, aki még azt sem merné, meri, mert túl van a komfortzónáján. Ez nem baj, de én örülök, hogy mi nem félelemből élünk. :)

  2. Ipor Sircer // július 17, 2013 - 12:12 // Válasz

    Ez a 10 pont valójában 1 pont: Aki mer, az nyer.
    A többi rizsa csak bölcsészes értelmetlen helykitöltő terjengés.

  3. Jó bejegyzés. Nekem most nagyon aktuális volt. Köszönöm.

  4. Szóval aszondod, hogy fortes fortuna adiuvat?

    Igen, szerintem is, mindenképpen.

    Ha meg a posztból kiemeld a csak félkövérrel szedettet és egy kicsit lebutítod, máris eladhatod valami ezo-motivációs-életiskolája-oravecznóra 2.0 cikknek! :-)

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: