Aktuális

A 15 éves részeg lány is akarta a szexet?!

Tételezzük fel – csak játsszunk el a gondolattal, – hogy az Indexnek nyilatkozó névtelen informátor a, létező személy, b, tényleg látta a videót teljes terjedelmében, c, képes volt megfelelően értelmezni azt, amit látott. Nevezetesen: “A részeg lányon nem alkalmazott erőszakot senki, sőt, ő húzta közelebb magához az egyik fiút, hogy orálisan kényeztesse”. Nem valószínű egyébként, hogy így történt, mert a videót szakemberek is látták, és a rendőrség hivatalos álláspontja szerint igenis nemi erőszakról kell beszélnünk. De mégis, ha már felmerült ez az álláspont – és egy egyébként nem rosszindulatú kollégát ennek az érzéketlen, értetlen, kétségkívül civilizálatlan tolmácsolásáért el is küldtek ma az állásából – képzeljük el egy pillanatra, hogy a 15 éves lány valóban akarta a szexet. Mert sok 15 éves lány “alkarja”. Akarja-e vajon tényleg, csak azért mert esetleg igent mond rá?

kép: motleynews.net

kép: motleynews.net

Hallottunk már ilyesmiről, nem is egyszer. Sőt, körülöttünk is történt bizonyára hasonló dolog, amikor mi voltunk 15 évesek. Az osztály nagymenői közül néhányan cigiztek, ittak, berúgtak (gyakran két korsó sörtől, de ez most mindegy), aztán fiúkkal tűntek el a kisszobában. Mi, kis szürke egerek döbbenten súgdosunk az esetről a könyvtárszobában, aztán szárnyra kapnak az első pletykák: te, lehet, hogy a Mili terhes, hallottad már? És képzeld, egy 26 éves felnőtt férfival, aki itt dolgozik a kisboltban! Mi lesz így a nyelvvizsgával? Vajon a szülei tudják már?! Szörnyülködünk, távoli és fura ez az egész, de közben egy pillanatra úgy érezzük: mi nem is élünk igazán.

Mi van akkor, ha egy ilyen ártatlan kis buli – az elitiskola okos és ambiciózus, de nagymenő diákjai között – túlmegy egy bizonyos határon, és a kirakós játékból a csoportos nemi erőszak reális vádja rajzolódik ki, amelyet az elkövetők még dokumentálnak is, hogy aztán az egész baráti körrel megosszák a videót? De ne menjünk ilyen messzire, tételezzük fel, még mindig, hogy az Index informátorának van igaza, aki azt mondta: nem történt erőszak, a kislány nagyon is akarta az egészet. Akarta? Miért akarta? És akkor mi van?

Nézzük csak. Mire vágyik egy fiatal lány? Élményekre, izgalmakra, felnőtt státuszra szabadságjogokkal, mindenekelőtt pedig arra, hogy a kortárs csoport elismerje és szeresse őt, tartozzon valahová. És mivel találkozik nap mint nap, az utcán a plakátokon, a magazinok cikkeiben, a tévében, ahová csak néz? Azzal, hogy a szex minden, a vonzó nő bármit elér az életben, és aki jó – kapható, bevállalós, lelkes, szenvedélyes, rutinos, technikás – az ágyban, az megkapja mindazt, amire vágyik. Mit fog hát tenni? Szexin öltözik, de nem kell még csak ez sem: bájos és fiatal, sokak szeme megakad rajta. A ruháknál jobban igyekszik hát levetkőzni a gátlásait (mert az a nagymenőknek is van, sokszor nekik van a legtöbb), így aztán megissza, amivel megkínálják. Nem kell, hogy sok legyen, a legtöbb 15 éves lány két-három kispohár bortól is becsiccsant. Hol van még a felnőttség önismerete, mikor már pontosan tudod, mire hogyan reagál a szervezeted, és mégis elcsúszol néha??? Akárhogy is, nem dübörög benne őrült vágy, de meg akar felelni, ezért aztán igent mond a szexre (akkor is, ha nemhogy orgazmusa nincs, de még fáj is, és utána pocsékul érzi magát), mint több millió okos, szép, jómódú, remek családból származó társa. Hogy szeressék.

Szóval, van egy ilyen lány, mondjuk ilyen történetünk főszereplője is. És ott vannak a fiúk, akik reagálnak a vonzó külsőre, az intenzív flörtre. Nagykorú, de fiatal férfiak, 18 és 19 évesek, ittak ők is, elragadja őket a hév. És itt jön a kérdés: vajon korrekt dolog egy olyan lánnyal kezdeni, akiről tudják – hiszen a szűk haveri körről van szó, – hogy fiatalkorú? És még ha ez nem is tudatosodik bennük, mert a felnőttes külső felülírja a születési évszámot, akkor is: vajon szabad bármikor, bármilyen körülmények között is aktust kezdeményezni olyan nővel, aki bármilyen szer befolyása alatt áll, és nincs teljesen magánál? Mondhatjuk-e, hogy ilyen esetben megtörtént a beleegyezés, vagy teljesen mindegy, milyen verbális és nemverbális jelzésekre került sor, konszenzusról a tudatos jelenlét hiányában eleve nem beszélhetünk? És legfőképpen: bármilyenek is az előzmények és a körülmények, találhatunk-e mentséget arra, ha valaki dokumentálja az aktust, majd a (fiatalkorú, befolyásoltság alatt álló) főszereplő tudta és engedélye nélkül közszemlére teszi a videót?

Azt gondolom, a válasz az összes feltett kérdésre a határozott NEM, és aki ezek ellenére megteszi a felsoroltak bármelyikét, az súlyos bűncselekményt követ el, amelyet nem tompíthatunk azzal, hogy “de hát nem kellett volna kihívóan öltözködni/flörtölni/inni”, netán egyedül, késő este sétálni hazafelé, mint Bándy Kata tette. Nem kérem, a büntetőjogi felelősség kizárólag az elkövetőket terheli, akik több ponton is vétettek az erkölcs és a törvény ellen, és ezt súlyosan szankcionálni kell. Akkor is, ha a lány – esetleg, mert vegyük számításba ezt a lehetőséget is – “akarta” az aktust, helyesebben szólva igent mondott rá. Hát még ha erről szó sincs, mint ahogy az a jelen esetben valószínűbb!

A szörnyű bűncselekmény körülményeinek mérlegelése mellett el kell gondolkoznunk pár más természetű dolgon is: vajon milyen társadalom az, ahol nem csak a félanalfabéta bulvárolvasó tömegek állnak az elkövetők mellé, hanem sok intelligens, tehetséges írástudó is ezt az utat választja? Még csak pár hete történt, hogy egy ország fejezte ki szimpátiáját a villamosvezető felé, aki felpofozta a figyelmetlenül közlekedő terhes nőt. “Dögöljön meg az ilyen, aki veszélybe sodorja a maga és magzata életét, és még ki is rúgat egy ártatlan embert” – írta az egyik, még finomabban fogalmazó kommentelő a “Ne rúgják ki a villamosvezetőt” Facebook-oldalon. Miért, a figyelmetlenség talán elegendő ok arra, hogy testi fenyítést alkalmazzunk egy védtelen embertársunkkal szemben??? Ugyanúgy nem az, ahogyan a rövid szoknya, a flört vagy az ittas állapot sem mentesíti az erőszaktevőt a büntetőjogi felelősség alól.

Persze a lincshangulatig fokozódó erőszakpártolás gyökere mellett azon sem árt eltűnődnünk, hogy vajon mi mit tehetnénk azért, hogy a sok-sok 15 éves lány ebben az országban ne érezze úgy, hogy sokat, technikásan és boldog-boldogtalannal kell szexelnie ahhoz, hogy elfogadják, szeressék, és a társadalom teljes jogú tagjaként tekintsenek rá… Tényleg, mit is?

Advertisements
Eszter névjegye (838 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

20 hozzászólás A 15 éves részeg lány is akarta a szexet?! bejegyzéshez

  1. Nagyon-nagyon igazad van. Jómagam is számtalanszor tapasztaltam már, hogy mostanság ez lett a módi, az áldozatot hibáztatni és az elkövetőt védeni, s nemcsak bűnügyi dolgokban, hanem akár a mindennapi életben. És hirtelen Natascha Kampusch neve is eszembe jutott…

    • Meg arra is szükség van, volna, hogy csak úgy megnézzük, mi minden van a dolgok mögött, és hogy semmi sem fekete vagy fehér… igen.

  2. a sok-sok 15 éves lány sajnos nemcsak ebben az országban érzi úgy, hanem az egész (nyugati?) kultúrában. és nemcsak a 15 évesek ugyebár, viszont ezt hagyjuk is, mert iszonyú messzire vinne @=)

    mindenesetre én ezt az egészet képtelen vagyok ennyire megértő módon a szeretethiányra visszavezetni. ami itt történt, a tajgetosz-pozitivitásnak olyan foka, h simán beteszem az “aki hülye, haljon meg” kategóriába. holnap jön a poszt. kíváncsi vagyok, hányan határolódnak el tőlem @;D

    • Természetesen, de magyar nyelven a magyar nyelvű tiniket érthetjük el, a 15 év pedig metafora. :)

      Mármint kivel nem vagy “ennyire megértő”? Az elkövetővel vagy az áldozattal? Ami az utóbbit illeti, én nem szeretethiányról beszélek, hanem egy nagyon különös értékrendet felállító társadalomra, ami törvényszerű torzulásokhoz vezet.

      • értem ám, csak nehogy itt helyi sajátosságként értelmezze vki @=P

        egyikkel sem, de te az áldozattal sokkal inkább az vagy, mint én. a szeretethiány / elismeréshiány / pozitív visszajelzéshiány / társadalmi elvárás helyére egyszerűen behelyettesíteném a “külső tényező” kifejezést. és szerintem nincs az a külső tényező, ami egy egészséges értékrendű 15 éves lánynál ilyen állapotot idézne elő, h (akarata ellenére ketten) megbasszák. van törvényszerű torzulás, de ezt nem bírom annak tekinteni.

        • Ez az egész a nyugati mocsokból jön. Születésedtől fogva semmi nem számít csak a siker. Az érzelmeket ki sem alakítják. Nem véletlen hogy a nyugati társadalmakban óriási mértékű a kábítószer használat. Úgy nőnek fel emberek hogy nincs stabil érzelmi világuk, csak megfelelnek dolgoknak, ideáknak. Később meg semmi sem lesz jó, nem tudnak kötődni, szeretni, csak rajongani. Siralmas hogy rombolják a társadalmat. Lassan meg kellene már ezt az agymosást állítani. Az egész szexuális forradalom célja hogy ezt a sivárságot elnyomja, kitöltse az űrt szociopata viselkedéssel. Lehetne ezt csinálni úgy hogy már felnőtten az ember tudja mit tesz, tudja hova rakni, átélni. De szerintem harminc év alatt ez csak a stabil érzelmi élet helyettesítése és agymosás. Örökre megnyomorítják a fiatal lányok lelki világát azzal amit így beléjük nevelnek. Mikor lesz ennek a felelősségre vonása? Mikor lesz eltakarítva ez a sok mocsok?

        • No jól van kérem, de itt akkor most odáig jutottunk el, mivel a lány “eszméletlenre itta magát” (ami relatív, mert lehet, hogy két sör volt, amit korábban már gond nélkül leküldött, csak épp most nem evett előtte és ciklus elején volt), akkor tiltsuk be az alkoholt. Tiltsuk be, mert szemmel láthatón nem elég, ha csupán a 18 éven felüliekre korlátozzuk az eladását, hiszen a gyerekek hozzájutnak úgyis, és aztán lázadásból meg tapasztalat híján kicsúsznak a kezükből a dolgok és máris kész a baj.

          Tiltsuk be, mert csupán az okozta a problémát itt is, hogy “a lány eszméletlenre itta magát”. Ha nem eszméletlen részeg, a szörnyűség nem történik meg. Ha józan, nem kínálja fel magát, vagy legalább tud tiltakozni, védekezni, mikor rámásznak a fiúk. Oké. Az amerikaiak próbálták a tiltás műfaját történelmük egy szakaszában, nem jött be. Aztán ott van Kuvait, Jemen vagy Szaud-Arábia, épp a minap olvastam, hogy az utóbbi országban több alkoholizmushoz kötődő súlyos betegséget diagnosztizálnak évente, mint bárhol máshol a világban. Pedig hát mindenkinek tilos a szesz, a boltokban és a bárokban csak alkoholmentes sört kapni.

          Szóval a tiltás nem működik, ezt leszövegezhetjük. Nem lehet, hogy a szemléletet kéne megváltoztatni, és a kilengőket szankcionálni súlyosabban? Magyarán azt mondani, hogy az ESZMÉLETLENSÉG nem ok arra, hogy valaki szabad préda legyen, bármire is. És bármilyen eszméletlenség, mert nem biztos, hogy szesztől vagy drogtól van. Egyáltalán nem biztos!

          Négy éve történt, hogy este hét körül rám jött a migrén a Szigeten. Dolgoztam kint, odafigyelőset, tehát egy kortyot nem ittam. A kolléganőim támogattak ki a taxihoz, mert négy BKV-s átszállással nem jutok haza a hányós periódus előtt. Ilyenkor becsukom a szemem, mert a látászavartól nem látok csak foltokat, ők vezetettek. A taxis, aki amúgy nem hiéna volt, hanem telefonon rendelt társasági taxis, azt hitte, sakálrészeg vagyok, és nyilvánvalóan a következőképp gondolkozott: “hülye ribanc, este 7-kor olyan részeg, hogy menni se bír, mindjárt okádni fog, remélem, nem a kocsiba, jól lehúzom legalább, megérdemli”.

          Az aljas pöcs kitalálta, hogy ELTÉVEDT (érted, a taxis, a belvárosban), és keringett egy kicsit, majd közölte, hogy 8500 Ft lesz. Ott tértem magamhoz, és elkezdtem ordítani vele, amiből rájött, hogy magamnál vagyok, és végül azt mondta, hogy hát oké, az “eltévedés” végül is az ő hibája, azt levonja, majd rendezi valahogy a taxitársaság felé (a mártír!), elnézést, csak 4500 lesz. Az agyamat eldobtam, hogy a szemétje le akart húzni, csak mert rosszul voltam, és nem bírtam figyelni, ő meg erkölcsileg lerendezte magában a dolgot annyival, hogy “hülye ribanc, legközelebb majd nem issza eszméletlenre magát”.

          Most viszont felteszem a kérdést: ha mondjuk nem migrénrohamról van szó, hanem esetleg tényleg megiszom öt pohár bort, és hatodik már nem kéne, akkor tényleg megérdemelném, hogy préda legyek????????? Akkor az emberi méltóságom, az értékeim, a tiszta erkölcsöm mind nem számít, mert egyből hülye ribanc leszek, aki eszméletlenre itta magát???? Tegyük hozzá, ez még sosem történt meg, és remélem nem is fog: soha nem ittam 18 alatt, és szervezetem szerencsére mindig okosan megszabadult a fölösleges anyagtól felszívódás előtt, de ennek ellenére sem érzem úgy, hogy “eszméletlen részegen” nem az az ember lennék, aki megérdemli az alapvető tiszteletet, ugyanúgy, ahogy minden más “eszméletlen”, illetve “eszméletlen részeg” embertárs is megérdemli, attól függetlenül, hogy nem okos dolog túl sokat inni.

          Épp ide kapcsolódik ez a történet is: https://barokeszter.hu/2009/04/05/szegyellem-magam/ . Pont ide. Merthogy mi azt hittük, egy részeg hajléktalan, aki már beszélni se tud rendesen. Nem az volt. No de kérem, ha az, akkor mi van??? Akkor már nem ember, nincsenek jogai, méltósága? Az utcán van, ki tudja miért és mióta, talán csak egy válás után került oda, és hamarosan emiatt a munkáját is elvesztette, amiből gyerektartás mellett pláne nem tudott albérletet fenntartani. Igen, mondjuk lehet, hogy iszik. De ő nem azért, amiért a lázadó, nemi szerepeiket próbálgató 15 évesek, hanem azért, mert fázik, és mert szeretne talán két-három órát, amikor laza és nyugodt, esetleg vidám. És neki ez most így megy a legkönnyebben. Hogyan ítélhetnénk mi el a kényelmes, puha otthonunkból? Ráadásul, mondom, nem is részeg volt, hanem egy mozgássérült, aki beszorult, és tehetetlen volt, és mindenki átnézett rajta.

          • Nem kell betiltani. Csak példát mutatni, nevelni. Hogy azt érezze hogy szeretik, kialakuljon egy stabil egyéniség és értékrend. Akkor nem állna le ilyen gyökerekkel. Manapság csak zúdul az ember pofájába a szemét a TV-ből, a szülőkről meg nincs mit példát vennie a gyereknek. Mi lenne a példa, az hogy hogy vesezekednek, vagy hogy nem beszélnek meg semmit, csak kijelentenek? Kitermeli magát ez az értékrend, és lassan ez a szociopata világrend lesz a többségi társadalom. Nincs egy biztos pont az életükben.

            • És mi van az “ilyen gyökerekkel”? Mi van az ő szüleikkel? Rajtuk ki és mikor fogja végre tömegesen számon kérni, hogy példát mutassanak? Ezt miért nem kérdezi meg senki és soha?

  3. Engem az is érdekelne, hogy mi játszódik le azokban, akik az ilyen eseményeket videózzák, és nem tesznek semmit sem az erőszak ellen? Miért lepődnek meg/háborodnak fel, ha ők is bajba kerülnek ezután? Mit vártak, hogy majd valaki ezért meghívja őket egy sörre? Pénz? Vagy mi?

  4. Ezzel most senkit és semmit nem akarok minősíteni, a sztorit végképp nem, de ismertem olyan lánykát aki boldogan viháncolva hívott fel a 15. születésnapjáról, hogy “végre elvesztem a szüzességem”, napokig színezgetve a dolgot, majd néhány évre rá egy másik gimis társaságnak már panaszkodott, hogy ő “részegen, kiütve” erőszak áldozata lett. Persze, némi személyiségtorzulással küzködött és bármit kitalált, hogy odafigyeljenek rá. Nem tudom, ez esetben miről van szó, mindenesetre van ilyen is.

    • A sztorinak ez a része a rendőrségre tartozik. Nyilván azokat is meg kell büntetni, akik erőszakot kiáltanak, miközben semmi ilyesmiről nem volt szó, csak megbánták a félrelépést vagy extra figyelemre vágynak.

      Nemrég volt a DailyMailen egy sztori egy brit nőről, aki összeveszett a férjével, elment egy bárba, és felszedett egy fekete csávót hancúrozni. Kilenc hónap múlva született egy fekete gyerek, mire a nő szégyenében – és mert azóta újra minden oké volt a férjével – kitalálta, hogy megerőszakolták, és feljelentette a csókát. Meghurcolták a szerencsétlent kegyetlenül, és már épp leültették volna, amikor előkerült egy véletlenül nem törölt biztonsági felvétel az inkriminált bár vécéjéből, ahol a nő igen lelkesen mászik rá a faszira, majd jókedvűen hazamegy, míg a csóka marad reggelig…. Tíz év letöltendő, kapásból.

  5. Annyira egyetértek Eszter! Nem akarlak téged ismételni, de én is azt gondolom, hogy villamosvezetős sztorinál sem az volt a lényeg, hogy a nő megérdemelte-e, hogy felpofozzák vagy sem. Hanem az, hogy valakinek csak a fizikai erőszak jut eszébe válaszként. És mi lesz a következő? Lelövöm, mert beszólt, vagy mi? És itt sem az a lényeg, hogy a lány eszméletlenre itta magát, tehát magára vessen. Sajnálom, de képtelen vagyok elfogadni ezt a “aki hülye haljon meg” hozzáállást. Ráadásul tapasztalatom szerint ez csak addig működik, amíg nem mi vagyunk azok, akik hülyeséget csinálunk, például figyelmetlenül lelépünk a járdáról, vagy éppen esetleg elfogadunk egy italt valakitől, amiről nem tudjuk mit kevertek bele…

    • A villamosvezetőnél, én úgy tudom, bár nem ismerem a teljes történetet, azért telt be a pohár mert a nő bemutatott neki. Hozzá kell tenni hogy a nő ellenkező irányba nézett hogy jön-e villamos, mert Angliából jött. És úgy tudom hogy ezután, mikor a villamos éppen nem ment rajta keresztül, bemutatott a vezetőnek, amire ő pofon vágta. Hozzáteszem hogy szerintem a sztorihoz azért az angolokat is ismerni kell, van egy olyan mentalitásuk a külföldiekkel mintha ők szarták volna a világot, pedig olyan alacsony színvonalon élnek hogy azt sok magyar nem tudja elképzelni, csak Magyarországot szidni. Érdemes lenne körülnézni néha a világban, hogy tudjanak az emberek mihez viszonyítani.

      • Elég jól ismerem az angolokat és tudom, hogy tenyérbemászóan tudna viselkedni de megérdemlik ezért, hogy tényleg pofon is üsd őket? Szerintem nem.

        • Engem nem is csak a pofon döbbentett meg, hanem az a végtelen népharag, ami a figyelmetlen nőt meghurcolta. “Örüljön, hogy ennyivel megúszta a vemhes szuka”, írták mindenütt, tömegével. Nagyon erőszakos a társadalom, nem csoda, ha támogatja az erőszakot.

  6. Teljesen elitelek minden nemu eroszakot, ugyanakkor megjegyeznem, hogy a szasz varosokban nem hiaba hoztak olyan torvenyt, hogy sotetedeskor lany nem volt mit keressen az utcan(igy nem adva eselyt a szerencsetlensegnek). Amikor az eroszakot elkoveto eseteben a kozerkolcs megbotrankoztatasarol beszelunk, eszunkbe juthatna, hogy azon kozerkolcs megbotrankoztatasat (milyen kozerkolcs? van ma ilyen) egy masik kozerkolcsot megbotrankoztato teny idezhette elo. Nem vitatom el a noktol vagy barkitol a jogot, hogy ejszaka egyedul maszkalhassanak az utcan, de be kell latni, hogy veszelyes es aki veszelyesen akar elni az vallalja az esetleges kovetkezmenyeket. Ha megolnek ejszaka csaszkalva az utcan, utana mar nem banhatod meg es nem lathatod be, hogy valoban buta dolog volt kimenni, reszegen bandukolni rossz kornyekeken.
    Ugyanakkor elsosorban a szulok es a mediat szabalyozo? torvenyek a bunosek ha egy kislany olyan szituacioba kerul, hogy egy hazibulin ejszaka csoportosan megeroszakoljak. Milyen oltozkodesi mintakat lathat a tv-ben, az utcan, az osztalyban, milyen viselkedesi mintakat? Ha nagymamam feltamadna, vegigmenne Pestenn s meglatna, hogy mi lett a vilagbol, meghalna megint. Ha min iszoknyaban futkosol azzal meg nem valsz kurvava, csak arra emlekeztetsz. Az eroszakolokat is.

    • és miért is veszélyes? mert faszkalap hímneműek mászkálnak az utcán? akkor miért nem őket zárjuk be éjszakára?

      mi a közerkölcsöt megbotránkoztató abban, hogy én elmegyek és megiszok két sört a barátaimmal akárhány évesen? igen, lehet hogy elszámolom magam és ki fog ütni, vagy magam alatt vagyok és sokat iszom, de bázmeg, azok az emberek azért a barátaim, hogy segítsünk egymáson, ha hibázunk, nem azért, hogy megalázzanak és tönkretegyék az életem. én is sörözgettem tizenöt évesen a barátaimmal, volt rá példa, hogy berúgtam (bár olyan nem volt, hogy ne tudtam volna magamról, de ez eléggé mindegy), de soha senkinek nem jutott volna eszébe, hogy visszaéljen ezzel. vigyáztunk egymásra. ez a normális, emberhez méltó viselkedés ilyen helyzetben, amit ezek a fiúk képtelenek voltak prezentálni.

      igen, a szülők és a média bizonyára vastagon hibás – abban, hogy ezek a srácok azt tanulták meg tőlük, belőle, hogy a nők rendeltetése az, hogy a férfiak vágyait kielégítsék, és hogy teljesen oké a lányokat megdugni a beleegyezésük nélkül.

  7. Érzek egy kicsi ellentmondást aközött, hogy aki részegen, drogosan árt másoknak, akkor az nem felmentő, hanem súlyosbító körülménynek számít. Ha az áldozat részeg, akkor az valahogy más. Miért? Tételezzük fel, hogy az egyik részeg hagyja magát megerőszakolni, a másik részeg meg beül a kocsiba, és elgázol valakit. Csak attól függ a megítélésük, hogy egy adott pillanatban “passzívan” vagy “aktívan” reagálnak a világra bódulatban? Hogy éppen elszenvedők vagy elkövetők? Ha az erőszaktevő a részeg, akkor az súlyosbít, ha az áldozat az, akkor is a (pl.józan) erőszaktevő tettét súlyosbítja, hiszen kihasználja az áldozat állapotát, amennyiben az védekezésre képtelen. És akkor ez nekem egy kicsit, ott benn valahol, cseszteti az igazságérzetemet. Az ivás felelősség, bármennyire is felelőtlenné tesz. Megtiltani ugye nem lehet, meg az marhaság is lenne, talán az ivási kultúránkat kellene fejleszteni.

  8. Képzeljétek, Kanada külvárosában van egy úgynevezett belövőszoba nevű hely. Itt a drogosok szabályozott, tiszta körülmények között, ápolók segítségével lőhetik magukat. Az alapítók ugyanis azt vallják, hogy aki halott, az sosem fog leszokni a kábítószerről. Akik ide járnak,azoknak meg még mindig van esélyük, Náluk még soha senki nem halt meg túladagolás miatt vagy nem kapott el fertőzést.
    Én egy olyan elfogadó társadalomban szeretnék élni, ahol ilyen helyek is léteznek, ilyen emberekkel.

1 visszakövetés / visszajelzés

  1. Örüljél, hogy nem erőszakoltak meg! | Eszter's Offtopic

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: