Az útról

Azt mondja a barátnőm a legutóbbi élménybeszámolóm kapcsán: “A tíz szobatárs miatt nekem olyan volt a dolog, mint egy amúgy zseniális recept, ami a következőképpen kezdődik: “végy egy kiló szart”. de ízlések és pofonok, neked szép élmény volt, szóval még sok ilyet!” Érdekes dolog ez, nem tudtam nem tovább gondolni.

Vagyok ugye én, a merengő, meditáló, csendesen olvasgató-írogató sziget, aki igazából akkor érzi magát a legkényelmesebben, amikor meghitt kettes szövetségben lehet valakivel, aki barát vagy társ, és adott a közös hullámhossz. De persze mértéktelenül ez sem megy, jó néha visszavonulni az egyedüllétbe egy kis időre legalább. Néha egészen sok időre. Az introspektív természetem miatt igazából két-három társas eseményt sem szívesen teszek egy hétre, mert  úgy kevés idő marad, amikor csak úgy vagyok –  nem tükröződöm senkiben, csak létezem. Ehhez képest nyilván durva, szinte már harsány kontraszt, hogy egy eklektikus, idegenül hömpölygő tömeg közepén is jól tudom érezni magamat, és ez a képességem hétnapos sátras fesztiválokra, stoppolós kanapészörfökre, bizarr társasutazásokra vagy földalatti hippikommunákba is eljuttatott. Na jó, az utóbbiba még csak egyszer, de akkor is. Hogy jön ez így össze?

Van valami, ami észrevétlenül elvezetett addig a pontig, aminél már nem az a fő szempont, hogy tizedmagammal vagy épp teljesen egyedül vagyok-e, hanem az, hogy megélek valamit, amiben nagyon is ott vagyok, jól érzem magamat. És nem a körülmények miatt, amelyek mindig csak mellékesek lehetnek, nem is azok ellenére, hanem tőlük függetlenül egyszerűen csak azért, mert bennem történt valami, ami ezt lehetővé tette. Ami engem, a szigetet felszabadított, és úgy kapcsolt egy-egy pillanatra másokhoz, hogy közben ahhoz is erőt adott, hogy egyedül is nyugodtan mászkáljak éjszaka egy erdőben, a viharban. Most azt próbálom megfejteni, hogy mi ez a valami. Vagy legalább azt, hogy mi vitt el hozzá.

Európa nagy részét bebarangoltam, Amerikában, sőt Afrikában is jártam pár helyen, és elmondhatom: a felnőttkor három-négycsillagos, garnélában gazdag turistáskodásain túl volt két fontos megélés, amire megtanított a bohó kamasz- és diáklét csórósággal párosuló élményéhsége. Ha felnőttként kezdek utazgatni, ezek valószínűleg kimaradnak az életemből, mert az egzisztenciális biztonságban élő, szilárd világnézetű ember már kevésbé rugalmas, így azonban elmondhatom: felbecsülhetetlen értékű tapasztalatot hozott a low budget-utazás és a flow-nyaralás. Mert ma este, út közben, ahogy a hegyről jöttem le egymagamban (megszaladtam a Sárhegyet és a Kékest, mert miért ne), hirtelen ötlettől vezérelve így neveztem el ezeket a tapasztalatokat.

A low budget-utazás nem különösebben összetett dolog: az a lényege, hogy otthonodtól távol élsz át egy élményt 0 és 1000 forint közötti összegből. Ez magában foglalja az utazást, a szállást, a bulit és az étkezést is. Ebbe a kategóriába tartozott például a velencei esemény is. De ilyen volt az a 2003-as prágai buli is, amit egy hotel halljában tartottak, és mi a buszos bliccelés után a szállodaigazgató asszony kontójára mulattunk reggelig, mert olyan vidáman táncoltunk gót kiscsajokként a nyugdíjas német jürgenek és heikék között, hogy nem akarták, hogy a távozásunkkal esetleg véget érjen az ő fogyasztásuk is. Vagy ilyen volt az is, amikor egy igazolványok nélkül utazgató Crüxshadows-fannal utaztunk Lengyelországig 2005-ben, ahol aztán hálózsákban aludtunk egy kempingben a szabad ég alatt, és mikor esett az eső, Emke barátnőmékkel húztuk meg magunkat négyen egy kétszemélyes sátorban, supta viraszanában (fura, de sokan vannak, akik meg sem tudják csinálni ezt a pózt, én meg órákig elvagyok benne). Vagy később, amikor karácsony második napján stoppoltunk Berlinig, és akkor és ott az a megérkezés a megérkezések megérkezése volt, egy olyan jelen-pillanat, ami örökre bevésődött. Meg ilyen volt a 2006-os Wave Gotik Treffen is Lipcsében, ahol öt euróból éltem öt napon át, de szuvenír gyanánt még vettem egy csokor élénkpink műhajat, mert arra nagy szüksége van ám az embernek egy sátorban, a zuhogó esőben, a leheletet mutató fagyos májusban, ahol mindenki az összes ruhájában aludt. Ígérem, össze fogok állítani egy bejegyzést egyszer azokból az élményekből, amelyek megváltoztatták a világomat, és felszabadítottak.

Aztán ott van a flow-utazás is, amit már jóval nehezebb definiálni. Nehéz, mert nem akarom, hogy bárki azt higgye, hogy a felelőtlen, tudatos tervezés nélküli, bódult zuhanásról van szó, mert nem. Sőt, mindenkit intenék attól, hogy megfelelő tájékozódás és óvintézkedések sora nélkül furcsa kalandokba vágjon, mert nem erről szól a flow-nyaralás. Akkor miről? Arról, amikor olyasfajta összetett szellemi kielégülést hoz az út, hogy igazából teljesen mellékessé sikkad minden materiális körülmény, ami az utat övezi. Nem számít, hogy nem aludtál. Nincs jelentősége, hogy nem ettél. Nem is érzed, hogy húsz kilós pakk van a hátadon. Fel sem tűnik, hogy hóvihar van, vagy párás negyvenfokos kánikula nehezedik a tájra. Nem számít, hogy tízen vagyunk egy szobában, ahogy az a híres ljubljanai nyári egyetem heteiben sem számított, mert ott egy egész más tudatállapot kapcsolt be anélkül, hogy bármilyen anyagot magunkhoz vettünk volna. Természetesen egyfajta háttérzajként érzékeled a problémákat, és robotpilóta-üzemmódban reagálsz is rájuk (próbálsz pihenni, keresel kajalehetőséget, leteszed a csomagokat, felöltözöl a hidegben, vedeled a vized a hőségben, satöbbi), de az, amit átélsz – egy szerelem, egy zenei élmény, egy társasági kapcsolódás, egy spirituális felfedezés, bármi – igazából teljesen jelentéktelenné teszi a nehézségeket, amelyek eddig elvezettek. Nem áldozatot hozol, hanem egy flow-élmény részeként ráébredsz arra, hogy több vagy, mint a korlátaid, és megint csak a szabadság tiszta esszenciáját éled át az abszolút jelenben.

Van, hogy a low budget és a flow találkozik, de ahogy egyre idősebb leszek, egyre inkább kiszorulnak az életemből a vadromantikus – a pénz nélküli teszkógazdaságos és a szer nélküli tudatmódosulásos – megoldások. Az ember kényelmesebb, óvatosabb lesz, és – mivel épp eleget gürcöl a betevőért – nem vágyik már másra, minthogy a tenger hullámaiba feküdjön, és garnélát zabáljon kilószámra. Félreértés ne essék, az ilyesfajta materiális hedonizmus is fontos, felbecsülhetetlen értékű táplálék lehet ám a léleknek (amely épp úgy el tud vinni a szabad, tiszta jelenig, mint bármi más), de ez egy egészen más típusú élményköteg, még másabb, mint a vörösboros tintahal és a háztartási keksz. A nyugodt, tiszta, kiegyensúlyozott, elemtöltő akkumulátor. Nem jobb vagy rosszabb út, utazás, kirándulás, barangolás a célig, csak más, még ha a cél ugyanaz is. Akkor is ugyanaz, nyilván, amikor otthon maradunk, egyáltalán nem utazunk, és mégis: egyszer csak jön egy megélés, megértés, ami fontos, és messzire repít. És én végtelenül hálás vagyok a pazar forgatókönyvért, amiért ezekben nekem mind részem lehetett.