Aktuális

Ki a spirituális ember?

Szeretettel mindenkinek, akitől sokat tanulok: nem csak a mestereknek és tanítóknak, hanem a rokonoknak és a barátoknak is, akiktől – hű tükreimként – még többet

Azt már a Wikipédia is tudja, hogy a spiritualitás az anyagon túlmutató világnézeti formák összefoglaló kategórianeve, amely ugyan több vallás közös alapelvét is jelenheti, de nem egyenlő a vallás gyakorlásával. “A spirituális ember vallja, hogy élete nem önmagáért való – nem öncélú – hanem egy magasabb szintű rendet, célt és értelmet szolgál. Tetteit, döntéseit ezen elv alapján igyekszik megvalósítani” – teszi hozzá a szótár kissé sután, általánosítva, ám tényszerűen. És még mennyi minden van…! Én most arról írok, ahogyan én látom a dolgokat.

Nem kézzel csinált templomokban... - kép: Matt Brandon

Nem kézzel csinált templomokban… – kép: Matt Brandon

A legtöbb ember ösztönösen különválasztja az anyagot a szellemtől, a láthatót a láthatatlantól, a jót a rossztól. Ez nem baj, sőt, bizonyos keretek között szükség is van az éles határokra a rend kedvéért: a bíróságon azért mégsem úszhatjuk meg a sittet annyival, hogy bocs, de mi már őszintén megbántuk az emberölést. Ugyanakkor minél több dologgal foglalkozol, ami az anyagon túl van (akár úgy, hogy közben az anyagot fürkészed, mint mondjuk Einstein, aki arra jutott, hogy Isten nem kockajátékos), annál inkább rájössz, hogy ezek a kategóriák nem választhatóak el teljesen egymástól. Sőt, tulajdonképpen egyáltalán nem, hiszen onnantól fogva, hogy ráébredsz, az anyagot a szellem mozgatja, semmit sem tudsz tenni, ami ne spirituális volna. És akkor lassanként felfedezed, hogy minden mindennel összefügg, és a teljesség és egység csak játékiból osztható fel az anyagban, de sohasem a valóságban.

A spiritualitás nem arról szól, hogy az egyszeri ember elmegy a templomba – mindegy, milyenbe – és elvégez bizonyos szertartásokat, rituálékat, magához vesz szentségeket, alkalmaz különféle technikákat és módszereket a gyónástól a dinamikus meditáción át a mantrák ismételgetéséig. Inkább valami olyasmi, amikor néha-néha, egy-egy percre felismered a templomot saját testedben is*, és odafigyelsz az üzeneteire, ahelyett, hogy küzdenél a dizájnja ellen, vagy szebbnek és díszesebbnek próbálnád mutatni, mint amilyen valójában. És egyre gyakrabban észreveszed ezt másoknál is, még ha a forma gátja miatt a legtöbbször nem látsz be a kerítés mögé, és az elmehang zaja mellett azt sem hallod, mi is történik bent valójában. Azon kapod magad, hogy egyre ritkábban** kiáltasz fel: “de hát ez hülye(ség)!”, hanem inkább megnézed közelebbről, mi is billentett ki az egyensúlyodból, és csendben figyelsz, amíg meg nem érted – akkor is, ha kényelmetlen, eltér a társadalom normáitól, netán fáj.

A spirituális ember nem hurrápotimista, aki a vonzás törvényére és más divatáramba kapaszkodó, félig-meddig felfedett bölcseletekre hivatkozva álmodozik – imaginál, vizualizál – naphosszat, hanem egyre élesebben látja, mi okoz gondot számára, és mi az, ami a társdalomban is problémaként jelenik meg. Segít, ha tud és kérik, de soha nem okoskodik, nem térít tűzzel-vassal, nem házal a tudásával, és nem óhajtja megváltoztatni senki ember fia véleményét. Rájöttem egy ideje, hogy aki rábeszéléssel, manipulációval, erőszakkal, fenyegetéssel és félelemkeltéssel próbál rávenni bármire is, az valószínűleg maga sem tud semmit. A spirituális ember soha, semmiképp nem ragaszkodik foggal-körömmel saját vélt vagy valós igazához sem, hiszen az anyagban semmi sem állandó, csak a változás. A magasabb rendű igazságok nem tünékenyek (az egyenlőség, mint fogalom, politikai rendszertől függetlenül nem változik), de ahogyan mi látjuk, észleljük őket, az a folyton változó, alakuló szűrőnktől függ – és ami itt igaz, az ma igaz, holnap már talán más lesz, ahogyan békében ölni bűn, háborúban hőstett, csak mert az anyagban semmi sem állandó, és a víz olyan sebesen halad, hogy nem lehet két lábbal ugyanabba a folyóba lépni.

Igen; ami igaz, az most igaz. Nem a múltban vagy a jövőben él a spirituális ember, hanem a jelenben, ahol a dolgok vannak és történnek. Tiszteli a múltat, de nem él benne. Nem, nem vesszük vissza Erdélyt a bocskoros romántól. Erdély úgy van jól, ahogy van, a székely himnusz meg szép (főleg a csillagösvény-metafora), de nem kell a vécén is azt énekelni könnyes szemmel, szünet nélkül. Ugyanígy értelmetlenné válik az is, amiről az Akela – kissé profánabb módon – énekel: “Majd, ha felvesznek a középbe; majd, ha egyetemre; majd, ha megvettem a Trabantot; majd, ha lakásom lesz…”, mert a jövő nincs itt, nem most történik, és ha nincs gyökere valaminek a múltban, amit a jelenben öntözünk, akkor virága sem lesz később, hiába képzelsz el szebbnél szebb dolgokat a tanult módszerek segítségével.

Nem, a spirituális ember nem felemelkedett mester vagy szent lesz a szőlőhegy tetején, hanem olyasvalaki, aki nagyon is ott van az anyagban, és erejéhez mérten tesz azért, hogy a dolgok jobban menjenek, és hogy saját és mások élete kevesebb fájdalommal, és több örömteli fénnyel teljen. Aki tesz azért, hogy építsen, az hibázik is, de nem esik kétsébe, megy tovább. Nem zsidózik, buzizik és cigányozik, hanem elfogadja az eltérő formákat, utakat, akkor is, ha neki nincs most dolga ezzel. Persze, tudatossá válik az akadályokra és nehézségekre, de eszébe se jut, hogy bűnbakot keressen, hogy jobban érezze magát a bőrében, mert a felmentősereget nem kívülről várja. Minden változás veled, benned kezdődik, csak a legtöbben restek vagyunk és félünk kilépni a komfortzónánkból, amíg nem elviselhetetlen a helyzet. Amint fent, úgy lent. Amint belül, úgy kint.

És még mennyi minden van…! – mondom még egyszer. Ismerek pár embert – kisembereket, nagy név nélkül – akik így élnek, és sokkal kevesebbet filozofálnak ezekről a dolgokról, mint például én… szeretnék én is ilyen lenni.


*tény, hogy ebben segíthetnek bizonyos módszerek, de mindez csupán eszközként, ne célként jelenjen meg
**én legalábbis egyre ritkábban, de még mindig épp elég gyakran

Reklámok
Eszter névjegye (852 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

11 hozzászólás Ki a spirituális ember? bejegyzéshez

  1. lilllimarleen // augusztus 12, 2013 - 16:18 // Válasz

    Ez a bejegyzés most nagyon sokat adott, mert ezeket a folyamatokat az elmúlt időszakban én is megéltem, de nem spiritualitásként, hanem öntudatként gondoltam rá, és most – a te hatásodra – megértettem, hogy a kettő egy és ugyanaz.

    • kell ahhoz egyfajta szellemi fejlettség, h a kettő ugyanaz legyen, úgyhogy szerencsés vagy @=) persze, amikor érzed a fejlődést, rájössz, mennyire az út elején tartasz.
      Eszter: az illusztrációd emlékeztet egy valós képre. barlangtemplom, gyertya, megvan? nem tudom, benned is ennyire megmaradt-e, de nekem az volt az első templomban megélt spirituális pillanatom, és egyből beugrott, amint megnyitottam a posztot. pedig elvileg reformátusként nem szabadott volna ilyet éreznem egy görögkatolikus placcon.

      • Baromira az út elején, de tény, hogy érzem!

        A kép tényleg hasonló, elsőre eszembe se jutott. Én még középoskolás koromban tanultam vallásfilozófiát Amerikában, és vittek minket mindenféle egyházak központjaiba, beszélgetni, szétnézni. Érdekes, de szinte mindet a magaménak éreztem egy kicsit. Éreztem az erős, pozitív energiákat, amik felépítették, hiába csúszott imitt-amott félre dolgok a hatalom és a pénz, no meg az emberi egó miatt. Egyikkel sem tudtam 100 százalékosan azonosulni (ha tudtam volna, se vállalom be, mert elvi kérdés volt a tartózkodás a szervezett intézményektől :)), de mind mondott valami, és nagyon hamar láttam a közös pontokat. Azóta még jobban.

        Ó, ha meg én a katolikus ill. kulturális keresztény, de materialista hátterem miatt törődnék azzal mit nem szabad … hát, öléggé meg lennék b….va! :D

  2. Csak két gondolat az írás egyik mondatához: “Inkább valami olyasmi, amikor néha-néha, egy-egy percre felismered a templomot saját testedben is”

    1. Ezer évek telnek el úgy, hogy még mindig templomokat építünk, pedig Jézus egyértelműen utalt rá, hogy a templom a testünk. Jó lenne már ezt tudatosítani mindenkinek.

    2. A nagy ébredés éppen amiatt várat magára, mert az emberek mindent odakint keresnek és elfelejtenek egy rövid időre magukba nézni. Így Jung is hiába hívta fel a figyelmet: “Aki kifelé néz álmodik, aki befelé néz, felébred.”

    • Egyetértek! :)

      • Lerágott csont, hogy a templom mint mikrokozmikus emberi építmény a makrokozmosz leképezése. Nagy belső terek, sejtelmes fények, homály, titokzatosság – és lám, a világegyetem nem pont ugyanilyen? Irdatlan távolság mögött halványan pislákoló csillagok, jéghideg csend és magasztosság, méltóságteljesen tovahömpölygő csillagrendszerek és bolygók. Mi az egész kozmosz, ha nem egy hatalmas templom? A földi templom ugyanezt az áhitatot váltja ki, csak kicsiben.

  3. Sziasztok!
    ” Nem zsidózik, buzizik és cigányozik, hanem elfogadja az eltérő formákat, utakat, akkor is, ha neki nincs most dolga ezzel.”
    Erről beugrott egy vers:

    Tiszteld Apádat!
    Tiszteld Anyádat!
    Tiszteld ki Idős!
    Tiszteld ki más, legyen zsidó, cigány vagy hibás!
    miért?
    miért tiszteljem?
    talán azért, mert meggondolatlanul világra szült?
    talán azért, mert felette az idő elrepült?
    talán azért, mert más ki ringatta bölcsejét és más a táj melyen otthon élt?
    nem.
    én nem teszem.
    egyiket sem tisztelem.
    de tisztelem azt mi benne van
    A forma nem számít, a Lényeg alaktalan.

    • Ez teljesen így van, köszi, hogy megosztottad!

      • Tisztelem, amíg ő is tisztel engem. A hétköznapi gyakorlatban viszont sajnos ez a tisztelet többnyire csak az egyik irányban megkövetelt, míg fordítva annak teljes hiányával szembesülök. És sajnos ez a status quo a sikk, amit nem lehet megbirizgálni anélkül, hogy lánglelkű, ám annál naívabb partizánpalánták le ne fasisztáznának érte.
        Másrészt ha valaki azt szeretné, hogy tiszteljék, vívja ki magának.

  4. Yoo! :)
    Érdemes úgy gondolkodni az embernek erről a kérdésről, hogy a jelenben kell megtennie. Persze, legyen víziója, perspektívája, hogy merre akar haladni, hová akar jutni, vagy akár konkrét célja is, de a jelen a legfontosabb.
    Mindenkit más vezet rá erre a felismerésre: jóga, meditáció, stb. Engem speciel a kyudo. Egy közös van bennük: anélkül nem fog menni, hogy ne lennél 110%-ig ott és ez az igazság kiterjeszthető az élet minden területére. :)

  5. “…a jövő nincs itt, nem most történik, és ha nincs gyökere valaminek a múltban, amit a jelenben öntözünk, akkor virága sem lesz később…”

    most !! olvastam… épp az imént… amit évekkel ezelőtt írtál
    tetszik… nagyon tetszik… most !! tetszik

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: