Aktuális

Megbocsátani, magamnak

Nem akarom ma csűrni-csavarni a szót, de ma megértettem egy fontos dolgot. Rájöttem, miért tudok könnyebben megbocsátani másnak, mint magamnak.

Something to ponder about - kép: flickr user jeff robinson

Something to ponder about – kép: flickr user jeff robinson

Egy piti apróság segített rávilágítani a jelenségre, de most már látom, hogy nagyban is így működnek a dolgok. Kölcsönkaptam egy holmit: kedvességből, figyelmességből, mert épp szükségem volt rá. Nyilván szó nélkül visszavihettem volna a gazdájának bevetés után, de ő biztatott, hogy ráér a dolog, úgyse használja, így én kényelmes és önző voltam. A héten aztán jelezte, hogy hamarosan szüksége volna a cuccra, mire én mondtam, hogy természetesen szállítom mielőbb. Erre egy kísérletet tettem, az azonban nem jött össze, és a hétvége úgy köszöntött be, hogy nem juttattam el a holmit a tulajdonosához. Az illető érthető bosszúsággal jelezte, hogy hétfőn már késő lesz, másképp oldja meg a dolgot, hagyjam az egészet, most már mindegy…

Mondanom sem kell, mennyire kényelmetlenül éreztem, érzem magamat azóta is: szívességet tettek nekem, én pedig egy lusta, kényelmes és önző disznó voltam, ami miatt épp az szívott, aki önzetlenül fáradozott a kedvemért. A “pofám leszakad” kategória. Magyarázkodhatnék, hogy a tulaj is lehetett volna határozottabb (“legkésőbb szerda 6-ig szükségem van a holmira”, mondhatta volna), és az elvetélt kísérlet sem szerepelt elmémben a lehetőségek között (pedig számíthattam volna rá), de igazából akárhogy is osztunk-szorzunk, ebben a helyzetben én voltam a díszparaszt, pont.

Miután ezt – nagyjából három másodperc alatt – konstatáltam, felmerült a kérdés, hogy mit tudok kezdeni a helyzettel. Először is, bocsánatot kértem, és jeleztem, hogy mielőbb jóvá akarom tenni a mulasztást. Ezzel a másik fél azt tesz, amit tud: jelen esetben úgy vettem észre, megbocsátott. A következő lépés azonban az, hogy… búcsút intek ennek a kellemetlen érzésnek, amely súlyos teherként nehezedik a vállamra, magyarul: én is megbocsátok magamnak.

Eltelt tíz, húsz, harminc perc, beültem egy órára a fürdőkádba egy jó könyvvel, próbáltam lazítani, elvégre ez egy pitiáner ügy, nem halt meg senki. De a rossz érzés csak nem tágított. Sőt, más kényelmetlen mellékterméket is szült maga mellé: már nem csak a kedves barátom miatt volt lelkifurdalásom, hanem az is dühített, hogy magamat egy ilyen faramuci, macerás helyzetbe sodortam, a saját hülyeségem miatt. Íme, a bukott diák, ezt a leckét is huszadjára, századjára, ezredjére írom meg (tíz évvel ezelőtt rendszeresen kevertem magamat hasonló, arcpirító szituációkba), már rég tudnom kéne, mi a helyes megoldás ilyenkor, ehelyett azonban itt csetlek-botlok, mint egy szefós. Nesze neked, összeszedettség meg tudatosság, ha így folytatom, ötszáz év múlva is itt fogom szopogatni a bránert, csodálatos. Töröl, töröl.

Tényleg igaz, hogy a baj csőstül jön a hasonló hasonlót hoz, mert a harmadik “építő” gondolatom meg az volt ott a fürdőkádban üldögélve, hogy azért mégis csak az a legszebb az egészben, hogy még ez a megbocsátás nevű játék is olyan “flottul” megy, hogy holnaptól akár taníthatnám is. Nemhogy hétszer, hetvenhétszer. Igaz, mérget azért nem vennék rá, nyiffannék ki azonnal, mint a kígyó meg a teve… Mert tényleg, miért is nem tudok én megbocsátani magamnak, mikor csak egy jelentéktelen, pitiáner dologról van szó, nem szenvtelen tömegmészárlásról? Tényleg, miért is? “Miért?” – mondtam ki hangosan a kádban ülve, és lebuktam a víz alá.

És akkor egy másodperc töredéke alatt a helyére került minden. Azt hittem, eléggé ász vagyok, mert sikerült megbocsátani szépen lassan mindenkinek, beleértve a csúnya kibajszintások karmestereit is. No, nem lettem szent vagy ilyesmi, csak elengedtem a kötelet: ha indulatba is jövök olykor, már nincs mély harag bennem senki iránt, és ebben nem kevés munka van, komplex megértések és megélések közös nevezőjeként. Másnak megbocsátani azonban “könnyű” volt (nem mintha az aktus során ez feltűnt volna, persze), mert közben végig a kezemben maradt a gyeplő, és kedvemre kéjeleghettem a katarzisban is, amit a helyzet okozott: ő bántott, én azonban megbocsátottam a csóró hülyegyereknek, mert én már tudom, amit tudok. Uram, bocsáss meg neki, nem tudja, mit cselekszik, és közben én, én, én emelkedtem magam előtt elképesztő erkölcsi magaslatokba. Ezzel szemben magamnak megbocsátani másfajta meló: nincs külső tükör, amire kivetülne a harag, az egész folyamat belül játszódik le. Ezek után aztán nem lubickolhatok magam előtt a megbocsátó áldozat egósimogató szerepében sem, hiszen a bántalmazó is én vagyok, nincs kint semmi, minden bent van. Nincs menekvés, nincs lehetőség a projekcióra, és a katarzis illúziója sem vonja el a figyelmemet a problémáról. Szembe kell vele nézni, meg kell oldani. A kettő valószínűleg jelen esetben egy és ugyanaz. Meg úgy általában is, nyilván.

Ezzel aztán körbeértem. Egy pillanat volt, és ahogy a rossz érzések jöttek, el is tűntek rögtön: természetesen most sem dagad a keblem a büszkeségtől, hogy paraszt voltam, de… azért csak volt némi haszna ennek az incidensnek is, köszönöm.

(Szinte már gyomorfogatóan giccses, de leírom: az első oldal, amit a bejegyzés megírása után megnyitottan, a következő, automatikusan generált napi üzenettel várt a fejlécben: “Hagyj fel az állandó önmarcangolással! Sutba a tökéletességgel, a javulást célozd meg! Bocsásd meg saját tökéletlenségedet és automatikusan másoknak is meg fogsz bocsátani. Mások azt tükrözik vissza nekünk, amilyenek mi vagyunk. Andrew Matthews”. Vettem a lapot, kösz.)

Reklámok
Eszter névjegye (847 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

3 hozzászólás Megbocsátani, magamnak bejegyzéshez

  1. milyen könnyen meg tudjuk magyarázni egymásnak, miért KELL megbocsátani magunknak bizonyos helyzetekben… aztán elköszönés után csak ránk pirít az a kis hang, h te hülye balfasz.

  2. Én a nyáron hetekig forogtam abban a szép helyzetben, hogy nekem okozott rossz érzést, velem volt (a határaimhoz képest) túl erőszakos valaki, akire ezért vadul haragudtam. Néhány napig. Aztán elmúlt, és utána még vagy egy hónapig ugyanilyen vadul haragudtam magamra: miért hagytam, hogy valaki belém gázoljon, miért nem tudom megvédeni magam, kijelölni a határaimat, felemelni a hangom, ha valami nem jó nekem, miért kapcsolok automatikusan alárendelt-szerepbe, ha valaki önnön “hatalmasságának” tudatában, felülről közelít hozzám… Sokkal kényelmesebb lett volna rá vetíteni a haragom, hiszen ő volt a “csúnya, gonosz”, de nem ment, így kemény munkával magamnak kellett megbocsátanom. Nehéz volt, de tanulságos :)

    • Mariann Kisbenedek // június 22, 2015 - 12:13 // Válasz

      Dettó..Csak én még ajándékot is adtam ennek a szép agresszornak, de tőle soha egy elnézést,csak személytelen plüssmacit.Nálam míg mindig tart az önmagamnak való megbocsátás,mert én mindent túlelemzek, túlagyalok először,még több sebeket felszaggatva,aztán valahogy eljutok a megbocsátás szóig, mert mivel minden a múlt,azon nem tudok változtatni,belátni mindig utána tudok dolgokat,mikor elmúlnak az érzések,előjön az elveszett racionalitás,és egy pár “hogy lehettem ekkora hülye, hogy..” után megbékélés, és elfogadás

2 visszakövetés / visszajelzés

  1. Nem akar többé fekete bárány lenni? | Eszter's Offtopic
  2. Nem vagyok a gurud, oké? | Eszter's Offtopic

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: