Aktuális

Őszi hangulatok: szabadság, szeretem

Szóval, az úgy volt, hogy egy borszagú estén Ildi azt mondta: te, van egy kirándulásmeghívásom számodra, biztosan élvezni fogod. Aztán felvázolta, hogy kétszer 25 kilométerről van szó a Börzsönyben, és a szállás vacsorával és reggelivel együtt csupán négyezer pénzbe kerül. Csak nem mondhattam nemet egy ilyen programjavaslatra.

Még szép, hogy berezeltem, tesó... hát a legközelebbi fa is húsz méterrel alattam van!

Telt-múlt az idő, aztán Ildi jól lebetegedett. Pénteken már alig állt a lábán, de egy százalék esélyt még adott annak, hogy mégis csak nekivág a túrának, mert “baromi jó társaság szokott lenni mindig”, akik közül én egyébként tudtommal senkit sem ismertem. Délutánra persze már nem voltak illúzióink, ez a hétvége Ildi számára a csendes visszavonulásról fog szólni, míg én eldönthettem, mitévő legyek. Elmenjek hát egy csapat vadidegennel ottalvós túrabulira, egyáltalán, szívesen látnának? Tanakodtam egy sort Alexával a Kopaszi-gáton, aztán felhívtam Csabit, aki a túrát szervezte. Biztatott, hogy tartsak velük, és megadta Dóri számát, aki a tizenhatodik kerület irányából közelíti meg Tolmácsot, ahol a találka fél kilenc körül van. Igazából Dóri meg sem lepődött, amikor – derült égből villámcsapásként – bemutatkoztam a telefonban…

A reggel hatos ébredéskor persze elméláztam azon, hogy vajon a természetjárók miért szeretnek télen-nyáron hajnalban kelni, és ez alól én miért jelentek kivételt, de szerencsére a fenti dilemmák ellenére is időben megközelítettem az Ikea-parkolót, és gond nélkül célba értünk. Tolmács nagyon cuki kis falu, és Csabi meg a felesége, Klári, nem kispályás vendéglátók. Hamarosan a többiek is befutottam, és kiderült, hogy sokan vannak, akik nem ismerik egymást, cserébe viszont mindenki jó arc, így máris jobban elvegyültem a csapatban, mint Bergerék a Hairben a posh násznép között a luxusesküvőn.

Itt sajnos ráébredtem, hogy a kocsikat Csabiéknál hagyjuk, és a következő kétszer 25 kilométert a hátizsákokkal tesszük meg. Gyorsan átnéztem a méretes pakkot, hogy hoztam-e bármi fölöslegeset, de sajnos nem, “súlyzós edzés lesz ez tehát”, láttam be végül egy sóhaj kíséretében, és már indultunk is. Ó, azt nem lehet elmondani, hogy milyen szép a Börzsöny…! Egy jó darabig Csabi egészen csöpp gyerekei is jöttek velünk, nagyon hősiesen állták a sarat. Volt egy pont, ahol szó szerint, tudniillik csaknem térdig érő sártengeren kellett átkelnünk. Ki is osztott előtte az előrelátó szervező két nejlonzacsit és két gumit mindenkinek, hogy elegáns papucsban lépdelhessünk át a süppedős szőnyegen. Jutalmunk egy igen gazdag szedres volt, én legalább öt marék szederrel jutalmaztam meg magamat.

Az az igazság, hogy valahányszor gyönyörű tájat látok, mindig teljesen magamon kívül szoktam lelkendezni: hé, itt muszáj piknikezni egy jót! Erre útközben cirka ötször is lehetőség nyílt, ami azt jelenti, hogy rengeteget ettünk, és bizony nem csak szedret. Fantasztikus volt ott ülni a kakukkfű-illatú napsütésben, és élvezni az őszi kikerics, a kis ezerjófű, a kökény, a csipkebogyó társaságát (a tavaly őszi botanikus túra a Kékes Turistaegyesülettel is paying off). Annyira gyönyörű, hogy koratavasztól későőszig két-három hetente változik a vadvirágok színkavalkádja az erdőkben és a mezőkön…! És az a sok szép gomba…. most már igazán sajnálom, hogy nem értek hozzájuk, mert nagyon sok szép darabot láttunk útközben. És azt mondtam, hogy találkoztunk őzzel és nyúllal is…?

b12 b11 b10 b5 b7 b6

Mire a diósjenői horgásztóhoz értünk, lassan a világmegváltásig is eljutottunk az útitársakkal. Azt hiszem, ez mindig így van, ha egy jó kis csapat összejön, és hát Ildinek igaza volt, tényleg jóféle társaság gyűlt egybe. “Na, sikerült beilleszkedni?” – kérdezte Csabi röhögve, és megkínált egy kis házi pálinkával, volt vagy hetven fokos… Diósjenő egyébként nagyon tetszik: a tó tízpontos, és állítólag tele van ponttyal, a faluban pedig láthattuk Marcus Aurelius filozófusként is ismert római császár szobrát, aki a történetírók szerint 173-ban a diósjenői tónál ütközött meg légiójával a Pannóniát fenyegető barbárokkal. Láttunk egy szocreál emlékművet és számtalan rendezett, otthonos parasztházat, amelyek hatására megint fellobbant bennem a természetközeli életmód csillapíthatatlan vágya. Elképzeltem, hogy egy tóparti kunyhóban élünk emberemmel, három szép gyerekünkkel és egy jópofa vizslával, és semmi mást nem csinálunk, csak horgászunk és gyűjtögetünk, és tyúkokat tartunk az udvarban. “De akkor hogyan rendelnél pizzát?” – jutott eszembe rögtön. “Sehogy, de nem baj, lenne egy fasza kemence is az udvaron, és ott meggyúrnánk a tésztát, és hatalmas bulikat csapnánk…” – vágtam rá magamban határozottan. A gondolataimból csak az zökkentett ki, hogy beértünk a faluközpontba, ahol egy útitárs csatlakozott hozzánk. Még szép, hogy megnéztem a helyi kocsmát közben harmadmagammal, és leküldtem egy jó hideg Ászokat kettőötvenért.

Innentől már csak felfelé mentünk, úgyhogy Csabi meg is kért minket, hogy hagyjuk lent a félelmeinket és korlátainkat. A cél egy kisebb hegyen keresztül, ahonnan a csóványosi kilátó is jól látszott (és aminek a nevére nem emlékszem) a Nagy-Hideg-hegy volt, ami a Börzsöny harmadik legmagasabb hegycsúcsa 864 méteres magasságával, míg Magyarországon az 54. magassága szerint. Itt várt bennünket a híres Nagy-hideg-hegyi turistaház, amiről először alig akartam elhinni, hogy a szállásunk lesz a maga vadromantikus pompájában (bocs, hogy folyton ájuldozom, de annyira szép volt ez az egész túra, hogy kifogytam a szavakból!). Először úgy nézett ki, ketten leszünk a  szobában Szilvivel, de aztán István is becsatlakozott, így lettünk hárman hálótársak egy éjszakára. A vacsora erdélyi tárkonyos krumplileves, csirkecomb rizzsel és 2db palacsinta volt, amit egy jókedvű pincér hozott ki a kandallóval ékesített ebédlőben a faasztalokhoz. Mellénk szegődött közben egy öreg vizsla is, aki előttünk egy órával érkezett, valószínűleg elkóborolt a gazdájától szegényke, mivel tapintható idegességgel szaladgált föl s alá. A személyzet rögtön megetette, megitatta, amitől vizsla kissé megnyugodott, és hozzánk szegődött a szolid esti borozáshoz. Mondanom sem kell, hamar ágyba kerültünk: a három óra alvás, és a hátizsák egész napos cipelése kissé megviselt engem is, fél tízkor már mindkét szobatársammal együtt húztuk a lóbőrt (to pull the horseskin, ugye).

b45

b46_

Egy jóleső, zavartalan tízórás alvás után az ebédlőben gyülekeztünk, ahol a következő reggelikből lehetett választani: rántotta, tükörtojás, sonkás vagy kolbászos meleg szendvics, bundás kenyér. Én ezek közül az előbbit és az utóbbit választottam, és megettem hozzá egy nagy zöldpaprikát is. A vizslának közben még mindig nem került meg a gazdája, pedig csapatunk egyik tagja korábban állatmenhelyen dolgozott, és próbált intézkedni ő is. Némi ejtőzés után aztán elindult Csóványos felé, ami a Börzsöny legmagasabb hegycsúcsa 938 méteres magasságával, míg Magyarországon ő a 19. legnagyobb. A Csóványos közepén egy szép nagy kilátó áll, amire ki is van írva, hogy “FELMENNI TILOS, ÉLETVESZÉLYES!”, és mivel ráadásul tériszonyom is van, rögtön éreztem, hogy ezt meg kell mászni. Páran felkúsztunk tehát a csúcsra, és megnéztük a nem kispályás, enyhén ködös panorámát, és én közben kapaszkodtam, mint akit feszítővassal sem lehet leszedni a korlátról.

Csóványos után az országos kék jelzésen ereszkedtünk egészen Nógrádig, ahol is egy szedergazdag vadregényes, világmegváltással átszőtt turistaút után a nógrádi vár tárult szemeink elé. Érdekesség, hogy Nógrád megye Nógrád váráról kapta a nevét, ami viszont a bolgár-szláv Novigrad, azaz Újvár elnevezésből származik. Története a honfoglalás előtti időkre vezethető vissza, Anonymus a vár keletkezési idejét Árpád korára teszi. A vár a 286 méter magas Vár-dombon áll, és egy olyan rét áll előtte, hogy csak bámultunk. Itt volt az a pont, amikor Csabi bejelentette, hogy a túra véget ért, mivel többen lerongyolódtak egy kicsit a váratlan terhelésnek köszönhetően. Még hat kilométer volt hátra Tolmácsig, ahol az autókat hagytuk, ezért nem értettem, hogyan jutunk haza. Már-már vártam, hogy túravezetőnk leültet minket a vár lábához, és megtanít mindenkit teleportálni, de Nógrád közepén várt minket Csabi felesége, Klári, és mindenkit bepakolt egy minibuszba, aztán Tolmácsig meg sem álltunk.

A házikóban aztán kifújtuk magunkat, túravezetőnk pedig névre szóló oklevelet osztott ki mindannyiunknak (köztük a teljes táv legfiatalabb teljesítőjének, Levinek, aki Dóri kisfia és nyolcéves), majd spagetti-vacsora várt minket a terebélyes diófa alatt, ahol még egy kicsit elbeszélgettünk-röhögcséltünk. Hat óra után indultunk vissza Pestre Dórival, rendkívül élénken és elégedetten. Pechünkre a fővárosban fél órára a Hungária körúton rekedtünk, és csak néztük az ötösével közlekedő rabomobilokat, amelyeknek elsötétített üvegei mögül agresszív arcok bámultak kifelé. A Kacsóh Pongrác úton aztán megpillantottuk az első fradista csapatokat is, úgyhogy rögtön megértettük, mi történt: a Fradi játszott az Újpesttel a Puskásban, és a lilák nem viselték méltósággal a vereséget. A Stadionoknál a csarnok előtt kétszer húsz fekete ruhás, rohamsisakos kommandós-rendőr állt sorfalat az ünneplő-ordító-hajráfradizó zöldfehéreknek, és én hálát  adtam az őrangyalomnak, hogy nem a lila felsőmet adta rám ezen a szép napon (szerencsére ott lapult a hátizsákom mélyén). Azért kemény lett volna abban hazajönni a Ferencvárosba, ahol élek…

Köszönet a csodálatos hétvégéért Csabának és Klárinak, az összes úti- és szobatársnak, és persze Dórinak, aki fuvarozott. Csaba “hivatalosan” is foglalkozik túravezetéssel, a ProtegoEuropa Egyesület munkájáról a honlapjukon ti is olvashattok!

b67
b68
b66
Még több sztori és fotó, kirándulás témakörben >>

Advertisements
Eszter névjegye (843 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

3 hozzászólás Őszi hangulatok: szabadság, szeretem bejegyzéshez

  1. Minden elismerésem! Gyönyörű helyen jártál és annyira tetszenek az úti beszámolóid, hogy ilyenkor én is kedvet kapok a kiránduláshoz. Kár, hogy én ehhez túl lusta vagyok.:) És plusz pont a to pull the horseskin-ért!

    • Ó, élőben még szebb volt, gyere el egyszer te is, ez nem teljesítménytúra, reggeltől sötétedésig mentünk, szóval sok pihenőt tartottunk! :)

  2. Hihetetlenül szép képek, és a hangulatok… jajj, de elmennék már egy kiadós kirándulásra! Mondjuk három még a fentieknél is csöppecskébb gyerekkel egyelőre esélytelen. :D

2 visszakövetés / visszajelzés

  1. Őszi hangulatok: aranyerdő, Bene-vár, barlangbuli | Eszter's Offtopic
  2. 2013 legjei | Eszter's Offtopic

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: