Születésnapomra

Jobban állok, mint József Attila ennyi idős korában. Nem csak azért, mert neki “havi kétszáz sose telt”, nekem meg gyakran még több is, hanem mert sok csodát élhettem meg, amelyek fényében az anyagi dolgok jelentősége eltörpül. Persze, nem úgy vagyok, ahogy azt érettségi után elképzeltem, és megoldandó feladat is van még hátra bőven (de még milyenek, basszus!), mégis egy darabka mindenségért adhatok hálát ezen a napon.

A család

Apu nemrég ünnepelte a 60, szülinapját, és teljesen jól van. Tíz hónappal az utolsó kemó után jár még kontrollra, de az orvosai szerint minden rendben van. Egri wellness-hétvégével leptem meg őt és a párját, aminek nagyon örültek.

Bónusz, hogy az ünnepi ebédjén több unokatestvéremmel is találkoztam, akik az ország különböző részein nőttek fel, és ha minden igaz, jövő héten lesz egy kis csapatépítő tréningünk, amiről itt is olvashattok majd. Izgalmas dolgok ezek: az élő, valós szereplős “családállítások” mindig szépek és fontosak.

Dah karrier

Még mindig jó hely a munkahelyem, és nem csak azért, mert az év irodájává választották és a lakóhelyemtől sincs messze. Jókat játszom, szabad vagyok, vicces a társaság, és jut időm mellette más kreatív projektekre is.

Múlt héten egyébként tanítottam is a TV2-Ringier Médiaakadémián négy órát, izgalmas volt az is. Vicces, hogy öt éve kértek fel egy másik riporteriskolában fix óraadónak, de akkor még csak pár vendégórát vállaltam, mert abszurdnak éreztem, hogy a magam kis páréves médiatapasztalatával oktassam a harmincasokat, negyveneseket, csak azért, mert jó beszélőkém van. Akkor azt mondtam: leghamarabb öt év múlva visszatérhetünk erre. Eltelt az öt év, és lám, jöttek a lehetőségek is, anélkül, hogy én elébük mentem volna…

Az elmúlt egy évben három állásajánlatot is kaptam, ami nagyon-nagyon jólesett: még mindig vannak olyan korábbi munkatársak, akik rám gondolnak, ha indul valami, amiben van fantázia. Amellett, hogy most jól érzem magamat ott, ahol vagyok, érdekes önismereti adalék, hogy… bármilyen nehéz is kimondani, én nem vágyom egy ideje kihívásokra. A nyugalmat, a biztonságot, a játékot, a szabadságot szeretem, igen: a szabadságot mindenekelőtt. Azt, ami most van, nem cserélném fel másra, csak a klassz, kiskertes családi életre két-három gyerekkel, arra viszont bármikor.

A mobilitás

Az elmúlt egy évben jártam először teljesítménytúrákon, elég masszív élményeket hoztak, melyekre nem is számítottam. A Mátra mellett kirándultam még a Budai-hegyekben, a Bükkben és a Börzsönyben, sőt, még a Zempléni-hegységhez tartozó Kopasz-hegyet is megmásztam. A túrákba szinte mindig építettem egy kis kocogást, és rájöttem, hogy egészen élvezetes dolog is tud lenni a futás, noha iskolai tanulmányaim 12 éve során én voltam az, aki akkor se mozdult volna meg, ha kergetik. Jógázni is szoktam, de a természetszeretetem az esetek nagy részében a szabad ég alá kényszerít…

Januárban megnéztem Gyulát, áprilisban Leányfalut, júniusban Krétán jártunk, ami elképesztően gyönyörű! Aztán július meghatározó élménye Bükkszentkereszt volt (…),  augusztusban Tiszavasváriban jártam (<3), szeptember végén pedig a Börzsönyt néztük meg közelebbről (:)).

Dah path

Régen folyton szorongtam, hogy ki mit szól ahhoz, amit gondolok, csinálok, hiszek. Az elmúlt években tudatosan feszegettem a komfortzónámat azzal, hogy sok mindent kimondtam és leírtam, amit korábban nem mertem volna. Jó példa erre ez a blog is: ha folyton azzal törődnék, hogy ki olvas az ismerősök közül és miképpen ítélkezik a távolból, már rég nem írnék soha egy sort sem. Nem lehet, és nem is kell mindenkinek megfelelni, ráadásul azok, akik a leghangosabban ítélkeznek, MINDIG, törvényszerűen azok, akik a legelégedetlenebbek magukkal és az életükkel. Ezzel pedig nekem nincs dolgom, én a saját korlátozó ítéleteimtől igyekszem inkább megszabadulni, ami elsősorban engem szabadít majd fel. Ez az elmúlt időszak egyik legfontosabb felismerése.

Persze, még mindig nem írok nyíltan bizonyos dolgokról, de ennek már nem a címkézéstől való félelem az oka: inkább az, hogy bármennyire is extrovertált, szangvinikus alkat vagyok, a legszemélyesebb ügyeim intimitására nekem is szükségem van. Ahhoz, hogy mindig pontosan értsem, mi történik velem mélyen legbelül, a külső megosztás ékesszólása helyett mindenek előtt befelé kell figyelnem, méghozzá csendben, szavak nélkül – és ebbe sem a ventilálás, sem az egyébként színes, konstruktív vitafórum nem fér bele. És itt el is érkeztünk egy újabb, meglepő jelenséghez: az elmúlt években már nem vágytam annyit utazni, jönni-menni a nagyvilágban, mint régen. Érdekes, hogy nyolc-tíz éve még tíz euróval a zsebemben is nekivágtam a világnak (és habzsoltam az élményeket), míg ma már szívesebben töltöm az időt otthon, meghitt társaságban vagy a természetben – esetleg a három sajátos kombinációjában.

Bebizonyosodott az is, hogy a spirituális út, amit majd’ két éve választottam, épp az, amin most lennem kell. Hogy hol leszek két év – vagy akár két hét – múlva, azt nem tudom, de nem is kell tudnom. Most jó ott, ahol vagyok. Alkalmam nyílt nagyszerű emberekkel megismerkedni, akiktől sokat tanulok, átéltem ezt-azt, ami új kapukat nyitott az életemben, és jól, igazán jól szórakozom, sokat nevetek… szóval, I’m in situ. Mindenkinek azt javaslom, hogy nézzetek szét magatokban, és ha láttok másokat is, akik hasonló tartományokon belül értelmezik az életet, akkor bátran tanuljatok egymástól. Mindenkitől lehet, nem is keveset, de az igazi mester nem kívül van…

Az egészség

Nagy fegyvertételek után vagyok, és már jól, egyszer talán írok egy könyvet a pikánsabb összefüggésekről. :) Egyébként most lenne is egy témám, amiből színes kis regényt lehetne összegyúrni, de ma már inkább azokat tiszteljük, akik NEM adnak ki könyvet, úgyhogy egyelőre pihentetem a sztorit. (Ha olyan marha jó, akkor tíz éven belül magától is kikívánkozik, amikor már több eszközöm lesz talán a megírására is.)

A közelmúlt legnagyobb híre e fronton, hogy 15 esztendeje ez az első év, amelyet parlagfű-allergia – és bármilyen gyógyszer vagy injekció – nélkül élhettem meg. Na jó, néhány tüsszentés azért felbukott belőlem, de mi ez a korábbi évek könnyezős, szájpadlásviszketős, belsőfülégős, prüszkölős, fulladós négykeresztes allergia-kelléktárhoz képest?!

Szóval, mindent egybevetve, az elmúlt 365 nap elég jól telt. Vannak feladatok, célok jövőre is, nem mind könnyű, de meglesz hozzájuk az erő és a kitartás… köszönök mindenkinek mindent! <3