Aktuális

Köcsög volt a Müller Péter

“Akik igazán ismernek tudják, hogy legbensőbb dolgaimról ritkán beszélek, de most ki kell írnom a döbbenetemet. Történt, hogy napi feladataim sorába bekerült Müller Péter előadásának fotózása is. Örültem, mert Szepes Mária, Popper Péter, Ranschburg Jenő és néhány hasonlóan zseniális ember mellett őt tartottam az egyik legnagyobb kortárs tanítónak, akinek minden könyve, előadása, cikke, mondata gondolkodásra késztetett eddig. Aztán amikor beléptem a zsúfolásig megtelt előadóterembe a MESTER azzal fogadott, hogy: mit akarsz? Elmondtam, hogy szeretnék egy képet készíteni, mire közölte, hogy annak itt és most nincs helye. Bocsánatot kértem, hogy megzavartam az előadást és elindultam kifelé. Az előadás címe egyetlen szó volt csak: Szeretet” – írta ma este egy nagy napilap fotósa a Facebookon.

Itt épp hagyta magát fotózni :) - kép: edesviz.hu

Itt épp hagyta magát fotózni :) – kép: edesviz.hu

Nos, Müller Péter soha nem tartozott a kedvenceim közé, de kétségkívül elismerem, hogy a munkássága sok-sok embert vitt előre a maga útján, és megadom számára az alapvetőt tiszteletet, amelyet minden embernek igyekszem megadni. Ezzel együtt úgy gondolom, két fontos dolog is van, amit a médiamunkás-kolléga – és a csalódottan méltatlankodó, döbbent kommentelői – reakciója miatt érdemes kicsit egy közelebbről megnézni, és egyáltalán nem Müller Péter védelmében (majd védi ő magát, ha szükségének érzi, én másért vagyok most a gép előtt):

Meg kell tanulnunk nemet mondani… ami a “legnemesebb” döntések egyike

Az egyik az, hogy a többségünk – köztük én is, de már a fejlődés útjára léptem – képtelenek vagyunk nemet mondani. Az angol azt mondja, az ilyen ember “natural people-pleaser”, vagyis rendkívül fontos számára, hogy a környezet elvárásának megfelelően viselkedjen akkor is, ha ebből neki származik kellemetlensége, kára.

A szocializáció során azt tanuljuk, hogy igent kell mondanunk: ha felebaráti szeretetből ezt nem tesszük meg, akkor tegyük mert azért, hogy a lehetőségek széles tárháza nyíljon meg előttünk. Senki nem szereti a “nem” szócskát hallani, az elutasítás negatív érzéseket szül, ezért legyünk udvariasak, előzékenyek, kedvesek és simulékonyak akkor is, ha éppen nincs kedvünk, időnk, kapacitásunk…

Döbbenetes váltás ehhez képest, hogy a tudatos emberek életmódtanácsai között rendre szerepel a felszólítás: tanulj meg nemet mondani! És ami még ennél is fontosabb: mondj nemet gyakran! Ugye, milyen döbbenetes? És itt egy kis játék a szavakkal: ki a nemes? Aki gyakran mond nemet. Angolban ugyanez a szóalkotás módja: nem=no, nemes=noble. A sok nem nemessé tesz, a nemes sokszor mond nemet. Persze ez csak egy kis játék, de azért elgondolkodtató, ugye?

Müller Péternek valamiért nem feküdt az, hogy akkor és ott fotózzák. Nem tudjuk, miért nem, ezer oka lehet: talán azért, mert alapjáraton utálja, ha fotózzák. Talán azért, mert nem akarta az előadás közvetlen, intim élményét vakuvillogással és pózokkal megzavarni. Talán azért, mert elege van a hype-ból, és szeretné csak a dolgát végezni. Esetleg azért, mert a kiadója megtiltotta az esemény dokumentálását, mert ők kívánják az anyagot később értékesíteni. De az is lehet, hogy azért, mert éppen fáradt és/vagy kedvtelen volt, és tudta, hogy vacakul fog kinézni a képeken. Ez talán mindegy is, hiszen nem vagyunk kötelesek mindenkinek beszámolni a döntéseinket mozgató mély, belső motivációkról.

Becsülöm azért, hogy nemet tudott mondani. Pláne egy olyan helyzetben, amikor mindenki természetesnek veszi az igent: előadóként és szerzőként abból él, amit a színpadon csinál, tehát ennek a reklámja egy helyi újság részéről megtiszteltetés kell, hogy legyen. Most mondhatnánk, hogy nem esett volna le a kezéről az aranygyűrű, ha hagyja, hogy a munkáját végző fotós kattintson egy párat, de nem ez a lényeg: adott volt egy szituáció, amely őt valamiért éppen zavarta, és ő nemet tudott mondani annak ellenére, hogy az igent vette volna természetesnek a közönség. (A “Mit akarsz?” kérdés talán udvariatlan volt, de semmivel sem udvariatlanabb, mint a fotózás megkezdése előzetes engedélykérés nélkül. Én nem vagyok profi fotós, de először mindig kérdezek, mielőtt kattintok.)

Tudnunk kell: “a mester” nem egy tökéletes, tévedhetetlen autoritás, hanem egy ember, aki néhány dologban esetleg – jó esetben – pár lépéssel előttünk jár, és ha figyelünk rá, sokat tanulhatunk tőle.

Gyakori hiba az ún. mesterek – én még soha, senkit nem hívtam így egyébként – magunk fölé emelése. A mester, ha a szeretetről tart előadást, olyan ember kell, hogy legyen, akinek minden megnyilvánulása szeretetteljes. Ő a tökéletes, hibátlan fény az éjszakában, aki megmondja a frankót, ami az Abszolút Igazság. Amit mond, az szentírás, hiszen ő nem tévedhet. Aztán ha esetleg észrevesszük, hogy belerúg a földön heverő sörös dobozba, és káromkodik egyet, azonnal összedől a nimbusz: jé, a király meztelen, a mester emberből van…! Nem, hát az nem lehet, hogy ő, aki az Abszolút Igazság birtokában van…

Pedig hát de, lehet bizony. Néha büdös a lehelete, olykor rondán beszél az édesanyjával, a dugóban dühösen szentségel, meccsnézés közben átsuhan az agyán, hogy törné ki a lábát az ellenfél kapusa, és esetleg – borzalmas gondolat – kilopja az utolsó kókuszgolyót a hűtőből az éj leple alatt. Az anyagban nincs olyan lény, aki soha nem hibázik, még Jézus is szétvert egy templomot és megátkozott egy fügefát, ami talán nem az egyet nem értés legmesteribb, legméltóbb kifejezése, bármiről is legyen szó. Hogy a francban várnánk tehát egy Müller Pétertől – vagy Szepes Máriától, Popper Pétertől, Ranschburg Jenőtől és az összes “hasonlóan zseniális embertől” -, hogy a nap 24 órájában tökéletesen viselkedjenek, és az a tökéletes épp az legyen, ami számunkra is kényelmes és kellemes?

Én hiszek abban, hogy mindenkitől tanulhatunk, bizonyos értelemben minden és mindenki a mesterünk – miközben a legfontosabb és legnagyobb mesterünk mi magunk vagyunk. A legtöbbet sokszor azoktól tanuljuk, akik a legostobábban viselkednek: nemrég például végignéztem két meglett, egyébként kedves ember dühödt harcát, és közben kristálytisztán láttam, hogy nem a pitiáner apróság a haragjuk igazi oka, hanem a tény, hogy egymás tükrei ők valójában. Mindkettejüknek két baja volt: a makacsság és a kicsinyesség, és egymásban tökéletesen meglelték azt, ami a saját legnagyobb hibájuk. Ilyenkor tiltakozunk és ágálunk a legjobban a másik, jobbára idegen ember ellen… Komolyan: nézd meg, ki mindenki ellenszenves, akit alig ismersz, és meglepő tükröt látsz majd magad előtt az esetek nagy részében.

Azok a mesterek, akiket a közvélemény mesternek hív, egytől egyig esendő emberek. Előttünk járnak ugyan néhány dologban pár lépéssel, de ez nem jelenti azt, hogy hibátlanok, és nincs tanulnivalójuk: ha így volna, nem lennének itt. Számomra alap, hogy akit valamiben mesteremül fogadok, az hiteles legyen. Nem kell, hogy a tévedhetetlen, tökéletes mindentudót játssza, bőven elég, ha önmagát adja, és felvállalja mindazt, ami számára problémát jelent. Hiszen így látjuk, ahogy fejlődik, és abból tanulhatjuk a legtöbbet. Igen, egy Csernus Imre – aki szintén nem a szívem csücske, de tisztelem – beszéljen továbbra is arról, hogyan bukdácsolt az injekciós tűktől a technokolos zacskókig drogfüggő korában, egy Paulo Coelho mondja ki – ahogy az Alefben tette -, hogy bizony voltak szakaszok a magasztos írói munkásságának elmúlt pár évében, amikor kurvára kiégett, és csak arccal a gázsi felé csörtetett szépen. Én csak becsülöm őket ezért.

Merjen a mesterrrrr (ó!) törékeny ember lenni, vállalja fel bátran a hibáit, hiányosságait a fejlődés alázatos szándékával, és legyen példa abban, hogy nemet mond, amikor erőszakot követne el magán egy igennel. Mi pedig, tanulni vágyó kicsik, lessük el tőlük azt, amit meg kell tanulnunk (nem többet, nem kevesebbet), de közben egy pillanatig ne felejtsük el, hogy ők is csak gyarló emberek, miközben a legnagyobb – és egyben leggyarlóbb – mester bizony nem kint, hanem bent van…

Reklámok
Eszter névjegye (861 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

27 hozzászólás Köcsög volt a Müller Péter bejegyzéshez

  1. “esetleg – borzalmas gondolat – kilopja az utolsó kókuszgolyót a hűtőből az éj leple alatt” neee! :D

  2. Tücsi Soulleader // október 8, 2013 - 23:41 // Válasz

    nekem ez a “mester” szó nem igazán jön be….főleg nem nála……igazából senkinél…
    vagyis valakiknél, akik a “szakmájukban” valami tökéletes, valami egyedi megalkotására képesek..

    • Nehéz dolog ez a mesterezés, mert ha elmész pl. az iparművészeti egyetemre, hogy megtanuld a frankót a mittomén, textilezésről, akkor lesz egy mestered, aki talán egy kiégett vén fasz, aki szívat, mert te fiatal és tehetséges(ebb) vagy (hallottam ilyen sztorikat), de… mégis csak ő a mestered, aki így vagy úgy, de bevezet a szakma alapjaiba. És persze, ha látod, hogy egy kiégett vén fasz a mester, nehéz azt mondani alázatosan, hogy hé, taníts kérlek… és még nehezebb azt mondani, hogy tanulni akarok, mástól, bárkitől, aki ezt és ezt jobban tudja nálam. Szóval, igen, sokféle kontextusban léteznek mesterek, de én sem használtam még soha senkire közvetlen utalás vagy megszólítás (brrr, megszólítás) formájában. Illetve de, ironikusan.

      • Szia Eszter!

        Az egyik, ‘iparos’ barátnőm épp így mesélt erről a témáról, amikor szóba került a mester- kérdés.
        Most Londonban él, és egy albán ürgénél tanul cipőfelsőrész -készítést, műhelyben, a fickó zseniális őrült, alkoholista, rasszista és háborúpárti, de kézzel készít cipőalkatrészt sztároknak, hatalmas szakmai tudása van, és teljes alázattal adja át a tudását- a barátnőm most épp őt tartja a mesterének.

  3. Asszertív volt, kicsit nyersen, de asszertív. Az egyértelmű, paraszt “nem” és a “nézze ez most nem az az epizód, mikor Ön engem fotózhat” habár értelme ugyanaz a kettőnek, mégis a tálalás nem mindegy (tudjuk ezt Nigella Lawson óta).
    Ha már mester: mester és Mester között lássuk be van különbség. Kisbetűs mesterei minden embernek vannak (szerintem). Pl. szakmailag előtted jár x évvel, ahogy rutinban is – ezek a vén rókák – akik igen, néha megfingatás útján tanítják az újakat. A lényeg, hogy életük egy adott pontján (szakmájukban, beszédstílusukban…stb.) emelkedhetnek mesterévé valakinek – ám ennek előfeltétele, hogy tudjon is és akarjon is tanítani, elismerje a jót ám mindig a fejlődésre sarkalljon. A nagybetűs Mester: ehhez kétségtelenül minimum egy kereszthalál dukál és sok-sok idő, mely eldönti, hogy az adott személy követendő példa-e: bár ez is csupán életének tevékeny részét veszi alapul, azt ami miatt lehet ilyen címen szólítani és nem alle zusammen.
    *igen, az botlás, ha valaki a szeretettel kapcsolatos előadásán tesz ilyet, de több is veszett Mohácsnál, ettől még sokaknak jelentenek Müller könyvei olyan többletet, mely bizonyosan engedi őket átsiklani efelett is. Szerintem sem kifejezetten hiteltelenség, csak félrecsúszott kommunikációs hiba.

    • Hát, én, ahogy írtam is, nem feltétlenül érzem ezt botlásnak. Egy határozott, tényszerű nemnek érzem, amit a többségünk képtelen kimondani a külső elvárásoknak való megfelelés önként vállalt terhe miatt. Az, hogy lehet-e kedvesebben, udvariasabban “tálalni” ezt, az vitatható, de a lényegen nem változtat. (Egy húszezres akkor is húszezret ér, ha belefújjuk az orrunkat és leköpjük, és nem, én akkor sem fogom kidobni. :))

      Az, hogy a nagybetűs mesterséghez, már ha érdemes differenciálnunk, “minimum egy kereszthalál dukál”, lentebb Adricával fejtegetjük: a kisebb-nagyobb mesterek level 100-ra emelése, míg mi a legjobb esetben is csak level 10-ig juthatunk, egyfajta felelősségkerülés, amely az egyénnek kényelmes, a társadalomnak pedig jövedelmező…

  4. Az a baj a mesterrel, hogy hozzá képest te már csak tanonc lehetsz. És az a baj az Úrral, hogy hozzá képest csak szolga szerepben tetszeleghetsz. Márpedig senki sem akar örök életében sem tanonc lenni, sem szolga.

    Két dolgot kellene csupán belátni. Az egyik, hogy minden csak viszonylagos. Aki esetleg hozzád képest mester, az egy másik, magasabb szinten lévő mesterhez képest csupán szolga. De mivel hozzád képest mester, ezért tudsz tőle tanulni és neki jogában áll tanítani, sőt meglehet hogy kötelességének is érzi ezt. Hogy tanulsz-e tőle az viszont a Te dolgod.

    A másik dolog, hogy valóban minden tükör számunkra. Ugyanaz a dolog végtelen számú perspektívából nézhető és minden esetben valamilyen apró eltérés lesz a többi nézethez képest. Ha belenézel a tükörbe nem önmagadat látod, hanem annak csupán egy pillanatnyi, sajátos nézőszögből kivetülő lenyomatát. Ezért bármelyik mestert is követed, ideális esetben soha semmit nem fogsz ugyanúgy látni mint ő. Ha ugyanis mindent ugyanúgy látnál, akkor azonos lennél vele, ami nem lehetséges.

    Nem áll hozzám közel Müller Péter, nem igazán szimpatikus, így nem vonz a munkássága. (Ha már Péter, akkor nálam Popper.) De minden bizonnyal a maga módján jó mester. Ha viszont mi is azok akarunk lenni, akkor kizárólag önmagunkat követhetjük. Ehhez viszont tudni kell másoknak nemet mondani.

    • “Az a baj a mesterrel, hogy hozzá képest te már csak tanonc lehetsz.” – Én ezt nem érzem bajnak. Ez egy szerep, ugyanúgy, ahogyan az édesanyádnak mindig a gyereke maradsz, a gyerekednek viszont mindig az apja, de attól még sok más szerep van, ami az életed része, és te nem korlátozódsz ezek közül egyre sem, nem vagy azonos KIZÁRÓLAG eggyel sem. (Nagy a baj, ha igen, az mindig egyfajta beszűkültséget, nem egészséges életet jelent.)

      Az eredeti szakmám nyelvtanár, és ott sokszor találkoztam azzal a problémával, amit a metodika úgy nevez: nem képes a nyelvtanuló az ún. “linguistic toddler” szerepébe helyezkedni. Ez annyit tesz, hogy hiába vagy egy intelligens, vezető beosztásban dolgozó, választékosan beszélő felnőtt ember, kezdő nyelvtanulóként egy ideig primitív, nyelvtanilag hibás háromszavas mondatokban fogsz kommunikálni, és sokat mutogatsz :D. Az ilyen nyelvtanuló fél a hibától, nem szólal meg addig, amíg nem tudja a nyelvtant tökéletesen és nem tágabb a szókincse – ez is egy út, de így törvényszerűen lassabban és nehezebben tanul, és az idegen nyelven való megszólalással járó szorongás is később múlik el. El kell fogadni, hogy minden nyelvtanuló bölcsis lesz először, de ez csak egy szerep, amely nem a kognitív képességeinek és intelligenciájának fokmérője.

      Én elfogadom, hogy amikor tanulok valamit, tanonc leszek, és aki tanít, az a tanítóm, “mesterem.” Azért választom őt, mert
      1. ő tudja azt, amit én meg akarok tanulni;
      2. gyakorolja is eleget, tehát nem csak elméleti tudásról van szó (attól még hibázhat persze, a nyelvtanár is utánanéz olykor ennek-annak, még ha anyanyelvi beszélő is)
      3. át tudja adni a tudását (jó pedagógus, adottságai vannak a tanításhoz)
      és a mai szempontom, ami évekkel ezelőtt még nem volt meg:
      4. úgy tanít, ahogy az nálam működik (stílus, módszerek, megközelítés, stb.), hiszen aki nekem valamiben jó tanárom, az mást halálra idegesíti/képtelen megfelelően megszólítani.

      Még jó, hogy felnőttként választhatunk, kiktől akarunk hivatalos keretek között tanulni valamit. És a “valamit” itt fontos: az angoltanártól nem kínait, a botanikustól nem online szerkesztést. És pláne nem úgy, hogy mindenben, kérdés és kétség nélkül elfogadom a véleményüket.

      • OK, te most kifejtetted azt, amit leírtam, hogy minden viszonylagos. Én sem bajként tekintettem erre. A szerep az tökéletesen kifejezi a lényeget. A mester is egy szerep és a szolga is. Mitöbb a szolga jobb mesterré válhat mint a mestere, ezért minden szerep csak időszakos.

        A lányom számára bizonyos tekintetben én egy mester vagyok. Jóideje azonban már egyáltalán nem akarom tanítani, nevelni, pedig korábban úgy éreztem ezt kell tennem. Egyszerűen csak vagyok számára. Tudja, hogy bármit kérdezhet és kérhet, de nem fogok neki abszolút válaszokat adni, mert ilyenek nincsenek. Elmondom a véleményemet, lehetőleg több nézőpontból, de ő dönt, mert az ő útja nem az, hogy az engem kövessen.

        • Igen, nem baj. Ezek szerepek, amik bizonyos kontextusban élnek, máskor meg nem. Az én személyes tapasztalatom pl. az, hogy a gyerekek is kemény “mesterek” bizonyos értelemben: tanítanak a puszta létükkel nagyon sok olyan dolgot, amire épp szükségünk van, csak nem vesszük észre. Nyilván ez teljesen másfajta “mester-szerep”, mint amit a szülő bizonyos helyzetekben képvisel a gyerekkel szemben (az irányító, segítő, tapasztalt, felelősségteljes ember szerepe), de ez is azt mutatja, hogy a túlzott azonosulás egy-egy szereppel nem csak értelmetlen, de lehetetlen is.

  5. Nem tudom, mennyire gondoltad komolyan a nemes (noble) etimológiáját. A megfogalmazásodban simán benne van a (találóan) humoros megközelítés is. Mindenesetre ha valaki mégis szó szerint venné, itt a magyar és az angol változat etimológiája:

    http://www.szokincshalo.hu/szotar/?qbetu=&qsearch=nem&qdetail=7723
    http://en.wiktionary.org/wiki/noble#Etymology

  6. “Persze ez csak egy kis játék, de azért elgondolkodtató, ugye?”

    Ezt csak most látom. Nem szabad reggel kommentelnem, mert minden percekkel később esik le. :D
    Bocs az okoskodásért. ;)

    • Semmi gond. :)

      Az előző kommentedet automatikusan kimoderálta a rendszer a linkek miatt, de most befűztem.

      Én az egyetemen is imádtam a nyelvtörténetet és az etimológiát, tehát a dolognak a hivatalos, tudományos oldala is mindig érdekelt, de ugyanúgy szeretek játszani is a szavakkal. Jó elmerengeni ezeken, van egy tucat ilyen filozofikus szójáték, amin lehet meditálgatni.

      Pl. az egyik kedvencem:
      STN, mély (lent) magánhangzóval: sátán, magas (fent) magánhangzóval: ISTEN. Angolban: a DEVA szanszkrit szóból származik a DEVIL (ördög) és a DIVINE (eredetileg: devine) (isteni) is.

  7. Apám például mester. Komolyan, megvan a mestervizsgája. Gázszerelő-mester. Körülbelül ennyire mindegyek, és sokértelműek a címkék. :D Érdekesek ezek a megnevezések, és a használatuk, mester, tanító, guru, nem is tudom, mik vannak még. Kicsit hasonlónak érzem, mint a párom, barátom, kedvesem, szerelmem, férjem, uram, stb – szokás és szájíz függvényében valamelyiket használjuk, másiktól irtózunk.

    Számomra is az a hiteles tanító – mit tanító, hiszen mindenki az, szóval az a hiteles ember – aki őszintén vállalja magát. Vállalja a gyengeségeit, vagy adott pillanatban vállalja azt, hogy nézd, ezt most nem vállalom előtted, mert semmi közöd hozzá/nem vagyok rá képes, és pont. Az valamiféle felelősségáthárítás a “tanítvány” részéről, hogy nyálcsorogva bámulja a “mesterét”, hogy mekkora szent, mert közben kényelmesen létezhet abban a megnyugtató gondolatban, hogy “ó, hát én hogy tudnék olyan szintre (level 10, lol) eljutni, hiszen nézd a mestert, ő milyen tökéletes, én meg hát csak… tudod”. És ezért is fájhat baromira, mikor meglátjuk, hogy a mester sem olyan tökéletes, hiszen ha ugyanolyan “tökéletlen” mint mi, akkor potenciálisan mi is lehetnénk ugyanolyan “tökéletesek” mint ő. Egyedül rajtunk múlik. Aú.

    És ha a mester is elhiszi, hogy már level 10-en van és az valami más, valami több mint a level 3, akkor meg is érdemlik egymást a tanítvánnyal :)

    • Hú, nagyon fontos, amit írtál, köszönöm a kiegészítést!

      1. “…szájíz függvényében valamelyiket használjuk, másiktól irtózunk…” – de még mennyire így van, és ez sokat számít. Pl. az összes menő önismeret/önfejlesztés-guru (nagyon sok ilyen anyaggal találkozom a munkám és érdeklődésem kapcsán egyaránt) arra kéri a delikvenseit, hogy NE, NE fogadják el a pozitív megerősítések/imák/meditációs gyakorlatok szövegezése során a tankönyvi példákat, mert az nem biztos, hogy hozzájuk szól… (Sőt, van, aki a “gazdagság” szótól pl. irtózik, és ezért ellenérzése lesz, amikor arra fókuszál, tehát értelme nincs bármit is tennie, hiszen amíg a szövegezésen nem változtat, többet árt mint használ…)

      2. “ó, hát én hogy tudnék olyan szintre (level 10, lol) eljutni, hiszen nézd a mestert, ő milyen tökéletes, én meg hát csak… tudod…” – igen, igen, ez a háttere mindennek, ami a társadalom “mesterteremtő” hajlama mögött áll. Mivel én gyengének és kicsinek érzem magam/félek a lelki nagykorúvá válástól, ezért keresek magamnak valakit, aki fölöttem áll, és mintegy helyettem bemutatja, hova kell lépni legközelebb, sőt: alkalmasint lép is helyettem. (Ez a “majd az orvos meggyógyít, azért kapta a diplomáját, míg én közben ihatok-cigizhetek-ehetek zsírosan-napi12 óra munka mellett” attitűd tökéletes párhuzama.) És a vallások még rá is játszanak az egészre: level 100-as mestereket emelnek fölénk, mondván az az elérhetetlen szint, hogy mi csendben nézzünk felfelé, kussoljunk, és ne is próbáljunk előbbre jutni, mert egyszerre lehetetlen és szükségtelen. És ők ebből élnek, milyen érdekes…

      • 1. Vagy például a kineziológiában is a kliensnek kell megfogalmaznia a célmondatát, hogy pontosan az legyen, azokkal a szavakkal, amiket ő el szeretne érni, ne csak valami hasonló értelmű, ami a kineziológusnak eszébe jutott. Jó gurukkal találkoztál akkor, én ezt nem sokszor hallottam, viszont egy ideje önállóan elkezdtem átfogalmazni, sőt inkább magamnak megfogalmazni dolgokat, mások példái alapján. Engem is rettentően meg tud zavarni ilyen helyzetben, ha olyan szövegre kell koncentrálnom, amit nem érzek magaménak.

        És a téma kapcsán úgy kínálja magát, hogy hányféleképpen nevezzük az istent “szájíz és szokás” szerint, és a különböző vallások különböző előre szövegezett imáival mi van, és miért lehetne úgy imádkozni, ahogy épp jól esik. :)

        2. Richard Bachtól az Illúziókat olvastad/olvastátok? Nagyon jó kis könyv egy “renitens messiásról”, bőven taglal ilyen témákat :)

  8. Én soha nem olvastam Müller Péter egyetlen könyvét sem, de szintén elismerem a munkásságát. A NEM-ről szóló résszel teljesen egyetértek. Kundalíni jogára járok, a hölgy aki ezt a fajta jógát oktatja, írt egy könyvet a csakrákról (na nem 3500 oldalasat, és nem is lehet minden könyvesboltban kapni), és az, hogy nem tudunk nemet mondani, egyértelműen a gyenge köldökcsakra egyik fontos “tünete”. (Funny, pont a hétvégén lesz köldökcsakra tisztítás náluk, már egy ideje érzem, milyen jó móka lesz….)
    A mester és Mester… Szerintem igazán egyik sem létezik, illetve de: Önmagad mestere lehetsz. Ennyi.
    Viszont amit még hozzátennék, hogy a médiában iszonyatosan nagy a sötétség. Úgy értem, ott vannak a “legkoszosabb” energiák. Müller Péter egészen biztosan visz fényt az éjszakába, de azért nem tudja átvilágítani azt a lehúzó tömeget, ami ott van. A legtisztább energiákat hordozó és átadó embereket a médiától nagyon-nagyon messze találjuk meg. Na, azért nem kell elmenni értük a Kerekerdő közepébe, a városban is van egy-kettő. És remélhetőleg egyre több lesz belőlük.

  9. “A médiában iszonyatosan nagy a sötétség. Úgy értem, ott vannak a “legkoszosabb” energiák” – én ezt úgy látom, mint a fekete mágiát. Hogy nincs fekete vagy fehér mágia, hanem fekete vagy fehér mágus van, maga a mágia egy “szent tudomány”, egy eszköz. Az, hogy miként használja, dönti el, hogy fekete vagy fehér mágusok vagyunk-e.

    (És ennek megvannak a maga precíz szabályai, pl. kérés nélkül soha senkinek semmit, mert az már beleavatkozás a szabad akaratába. Hány agykontrollos van, aki merő jószándékból mást gyógyít kérés/kérdezés/engedély nélkül, ami ilyen szempontból már a fekete mágia határán van…! De ez most más téma, ne is menjünk bele.)

    Szóval, a média, mint információs csatorna is ilyen. Egy eszköz, és tőled függ, hogy milyen tartalommal töltöd fel, illetve te milyen tartalmat töltesz le magadnak belőle. És egyébként nagyon jó tükör ez is: mit látunk meg, mi szól hozzánk, mi kommunikál velünk… na, ott vagyunk épp. :)

  10. – neked aztán megéri másolni a hírfolyamból, ha ilyen szép kerek poszt lesz belőle @=)
    – én az ilyen tömegelőadásokat nem tudom közvetlen élményként elképzelni. ahol adott a színpad és a közönség, ott vakunak is helye van.
    – a mester szó régen már-már röhejesen magasztos volt számomra, azóta pedig kifejezetten vicces, h papíron iskolázottságilag az vagyok. egyébként nem szívesen használnám senkire, mert alá-fölérendeltségi viszonyt feltételez, és én eddigi életem során a mellérendelőkből profitáltam a legtöbbet – spirituális meg mindenféle értelemben.
    – egyszer majdnem eljutottam egy müllerpéter előadásra, a nyírteleki művelődési házban kellett volna ezer forintot fizetni érte. megszólalt a fejemben egy vészcsengő, h bazmeg, milyen mester az, akit a nyírteleki művelődési házban lehet megtekinteni ezer forintért, aztán meg a sors is úgy rendezte, h végül halaszthatatlan dolgom akadt.

    • – igen, mert ha egyszer jó témákat dobsz, akkor nincs megállás :)
      – sztem egy előadás nem a létszám miatt lesz vagy nem lesz közvetlen élmény, hanem amiatt, amit akkor és ott a csoportenergia teremt;
      – “a mester a nyírteleki művelődési házban” valóban komikusan hangzik, ugyanakkor tök jó, hogy az ilyen kis porfészkekbe is eljutnak a nagy tanítók – és most nem is feltétlenül “egy müllerpéterre” gondolok, hanem in general. A Tankcsapda állítólag – Lukács szerint – úgy lett szupersikeres, hogy éveken át minden csöpp kis falu kocsmájában vagy falunapján játszottak… és lám, ma már ők az egyetlen főszezonos (nem mínusz-nulladiknapos) magyar zkr, amelyik Sziget nagyszínpadra juthat… :) Szóval, van, hogy egy tanítónak/művésznek el kell mennie a kis lyukba, hogy átadja az átadnivalót a nénikéknek és bácsikáknak, akik még a megyeszékhelyre se szoktak kimozdulni…

  11. De ez nem egy nyilvánosan meghirdetett előadás volt? Vajon ha egy tanítvány mobillal fotózza, rá is rászól? Müller Péter közszereplő-e?

  12. Tudom, hogy nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de én úgy érzem, ha Müller Péter rámnéz azzal a túlkék szemével, meghalok helyben.

  13. Tiszteletem. Érdekes és összetett írás fogalmazodott meg egy egyszerű jelenségből. Nagyon tetszett. Tudom , nem éppen lényeges kérdés…de nem hagy nyugodni. Az adott helyzetben megengedhető lett volna ; hogy megkérdezze egy erős hangos mosolyal és hangal ” És tetszik tudni mikor lesz meg az ideje ? ” Szerintem “nemet” ön is mondhat azzal ; hogy szeretné azt a képet.

  14. Próbálok nem gyűlölködő lenni, főleg,mert nincs ilyen bennem, viszont köcsög volt és kész, és én nemet mondok rá. Nekem ő semmiképpen nem mester. Az önmaga mestere, ahogy írta valaki. Többet nem írok, mert ma már törölték a véleményemet az egyik cikke alól, pedig csak annyit írtam rá, túl szirupos. Ezek szerint a Life sztárszerzőről:), jót vagy semmit. Amúgy, aki a szeretetről papol, az igenis szeretettel hárítsa el az esetleges tolakodást. És mi egy fotó, az egy pillanat. A viselkedését pedig úgy nevezik, allűr. Ennyi.

4 visszakövetés / visszajelzés

  1. Rekordok, pikantéria, jóslat – minden, amit az Eszter’s Offtopic 2013-as évéről tudni akartál | Eszter's Offtopic
  2. Nem vagyok a gurud, oké? | Eszter's Offtopic
  3. Spirituális szexizmus | Eszter's Offtopic
  4. Ingyenes a buli a nőknek: pozitív diszkrimináció vagy káros sztereotípiák? – Eszter's Offtopic

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: