Aktuális

Csaba királyfi, csillagösvényen

Tudom a Székely himnuszt. Fejből. El is szoktam néha énekelni. Rám ragadt valahogy, mert szép. Elő szokták a túrázók és a természet-ünneplők is venni a tűz körül; jó hangulatú dal. (Mindenesetre jobb, mint a legsúlyosabb önátok, amivel mégis van egy mély kapcsolódásom gyerekkoromtól: “Balsors akit régen tép, hozz rá víg esztendőt, megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt!”.)

Csaba királyfi, csillagösvényen

Csaba királyfi, csillagösvényen (kép: Wiki)

A Székely himnuszt már felnőttként tanultam meg. Kicsit fura is, hogy tudom, mert baloldali családból érkeztem.

Persze micsoda hülyeség ez. A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján apu, aki baloldali, sorra hordta haza a székely családokat, akik mind nálunk laktak, amíg nem találtak szállást és munkát. Ez gyakran hetekig tartott. A családom magáénak érezte a székely-ügyet, és ez jóval fontosabb annál, mint amikor a szélsőjobbosok a kis faszukat nagyobb országgal szeretnék megtoldani.

Emlékszem, Petike, aki velem egyidős volt, és Marosvásárhely környékéről jött, játszott – vagy ahogy ő mondta: játszódott – a piros és a sárga bábkakasaimmal egyszer a szobámban, amikor a felnőttek nem voltak ott. A két kakas összeverekedett az ujjain, és Peti azt mondta: “Ez itt Ceausescu. Ez pedig a nép. A nép győz.”

Ez megmaradt bennem, mert ismertem Ceausescu nevét. Láttam a kivégzését is, simán lement a tévében, akkor még tizennyolcas karika sem volt. A retinámba égett, ahogy a fehér köpenyes az aktus végén odamegy a két szétlőtt, véres holttesthez, és megállapítja a halált. Olyan gyorsan történt az egész. Tényleg a nép győzött.

Aztán azzal a szilveszteri kivégzéssel nagy változások jöttek, még több székely testvér érkezett hozzánk. Volt köztük is mindenféle ember: dolgos, becsületes, de volt alkoholista, hamiskártyás is, és egy nő, aki ellopta anyám bundáját.

Egy csíkszeredai kisfiú kinyitható tábori ágyon aludt a szobámban, vele sokáig úgy fonódtunk össze, mint a borsó meg a héja. Gyerekek voltunk, egyik délelőtt meg is mutattuk egymásnak a kukit meg a nunit, mert egyikünk sem látott még azelőtt másmilyent, mint a sajátja.

Szóval, én ebben az időmben soha nem hallottam a székely himnuszt, és egyszer sem láttam a székely zászlót. Azt egyébként, hogy az utóbbi kék-arany, szégyenszemre csak nemrég tudtam meg. Azt hiszem, értem, miért: azok, akik hozzánk jöttek, akkoriban mélyen elnyomtak magukban mindent, ami a székely identitással kapcsolatos. Egész életükben azt szokták meg, hogy titkolni kell az örökségüket, így aztán velünk, “anyaországiakkal” sem osztották meg azt. Nem volt székely himnusz-éneklés, székely zászló-lobogtatás, visszatekintve azonban azt látom, hogy volt egy nagy összetartás (egymás között, de velünk is), ami szimbólumok nélkül is elég erős volt a túléléshez.

Szombaton aztán egész nap a székely himnusz járt az eszemben, súlyos dallamtapadással. Csaba királyfi, csillagösvényen. Már épp kezdtem kiverni a fejemből, amikor vasárnap délután a Duna TV nagyjából félórás anyagot közölt a székely menetről. Tudtam, hogy lesz, mert nyilván nem csak bulvárhíreket olvasok, de valahogy végig nem tudatosodott bennem, hogy szombat volt a napja. Érdekes, pedig az egyik bivak-társam pont székely fiú volt, de erről nem beszélgettünk.

Nem látok én bele ebbe a székely-helyzetbe, nem tudom, milyen most ott. Soha nem jártam azon a vidéken. Romániában sem, az maradt meg bennem az országról, hogy nagyon sötét, barbár hely, ami nyilván hülye sztereotípia. Tudom, hogy gyönyörű, szeretnék menni. Apu gyakran járt – már amikor mehetett – Nagyváradra, ajándékot vinni az ottani rokonoknak, Öcsi bácsinak és Ilus néninek. Mindig jól levámolták a vonaton, és 10-12 órákat kellett várakozni a határnál. Hívtak a rokonok minket is, de “Románia nem az a hely, ahová gyereket lehet vinni”, mondták anyámék, és mindig csak apu ment. Nem csak a Partiumba, mindenhová, ami Romániához tartozott.

Reálisan nézve persze, ma már persze együtt vagyunk Európa szegényháza román szomszédainkkal. “Magyarország továbbra is a 31. helyen áll [vásárlóerő tekintetében] megelőzve – többek között – Montenegrót és Romániát” – derül ki a GfK Vásárlóerő tanulmányának 2013. évi adataiból. Az egész régió lenyom minket, de legalább nincs már 10-12 órás várakozás, sőt: 2007-től igazából határ sem, az Európai Unió miatt.

Kérdeztem is hát vasárnap a Facebookon, hogy mit mondanak az ottani tesók, mi volna jobb. Vegyes válaszok jöttek, a többség nem hisz már a kedvező politikai változásokban (“amit öltönyös mond, az mind hazugság”), és abban sem, hogy bármin is változtat, ha a “a nagyobb helyett a kisebb nyájhoz húzunk”, “a jó pásztor szabadságra ment”. De kaptam autonómia-barát megjegyzést is: “Székelyként azt mondom, hogy nekünk az önrendelkezés volna jobb. Elegünk van már a román korrupcióból, nekünk is megvannak a magunk korruptjai, hadd lám, mire megyünk velük :).” Jogos.

Így hát, ha kérdezik, azt fogom felelni, hogy támogatom az autonómiát. Van egyfajta abszurditása annak, hogy az anyaországiak közül főként azok tesznek így, akik egyébként meglehetősen érzéketlenek, sőt: ellenségesek, ha az itthoni kisebbségek jogairól van szó. Cigányokról, zsidókról, szlávokról, románokról. Ezek szerint a kisebbséget támogatni kell, ha idegen földhöz csatolt magyar, de elnyomni, ha magyar földhöz csapott idegen? Mit tehet, mégis, az identitásától és jogaitól megfosztott kisember, akinek nincs beleszólása a nagy történelem folyásába, amit a győztesek írnak….?

Kognitív disszonancia hullámai árasztottak el akkor is, amikor múlt héten Parádfürdőn belesétáltunk a Szkíták Világtalálkozójába, mely Nemzetegyesítés alcímmel futott. Nem is Parádra akartunk amúgy menni, hanem Sirokra, de a Pisztrángos-tónál egyszer csak elfogyott a kék csík, nem volt nálunk térkép, úgyhogy mentünk oda, ahová volt jel. Dugig megtelt a vendégfogadó rovástetkós kopaszokkal (hé, én is tudok rovásírni, jobban, mint ezek!), és a fő program a Szent Korona másolatának kultikus imádata volt, Parádfürdőn pedig egy méretes sátor fogadott a következő felirattal: “Szent Korona keresi elveszett Nemzetét”, Szűz Mária képpel*, persze. A fő helyen volt természetesen Nagy Magyarország-térkép is, “Nemzetegyesítés” felirattal. Nemzetegyesítés..! Ember legyen a talpán, aki érti, hogy a programon teljes mellszélességgel résztvevő átlagjóska, aki ma heves kirohanásokat intéz az EU, az USA és Izrael ellen, miért rajong az idegen elnyomás és a nemzetgyilkosság 1100 évvel ezelőtti  megfelelőjéért, amit akkor Rómának hívtak, ma meg a Vatikánnak nevezik, és ami épp az általuk oly nagyra tartott pártus, turáni-szkíta kultúra elveszejtéséért is nagy részben felelős. “A háború: béke, a szabadság: szolgaság, a tudatlanság: erő” – tiszta 1984 ez az egész, komolyan mondom. Orwellből 1949-ben a próféta szólt.

Néztem, néztem... le is fotóztam

Néztem, néztem… le is fotóztam

Úristen, mennyire hálás vagyok, hogy örökké kétkedő-kérdező “inkvizitív elmém” van (ezt a jelzős szerkezetet 16 éves koromban írta egy évkönyvbe egy tanárom), és így az én világnézetemet legalább nem jól hangzó, de egymásnak tökéletesen ellentmondó princípiumok alkotják. Istenem, de jó konzisztensnek lenni, következetesen gondolkozni, nem bedőlni a demagógiának, az érzelgésnek, amiről Weöres Sándor így ír 1945-ben, megrázó aktualitással: “A jelenkor legveszélyesebb ördög-násza: Érzelgősség úrnő és Propaganda úr egybekelése. Bármi képtelenséget akar a propaganda elfogadtatni, úgy alakítja, hogy a tömeg érzelgősségéből kiváltsa egyfelé a meghatódást, másfelé a fölháborodást, és nyert ügye van. Az érzelgősség kétfejű nőstény: egyik feje édesen mosolyog és mohón csókolgat, másik feje könnyeket ont, harap és piszkolódik. Csókolgató fejét immár majdnem mindenki összecseréli a jósággal, szeretettel, erkölccsel, családiassággal, ízléssel, eszményi lelkülettel, harapós fejét pedig a joggal, törvénnyel, megtorlással, igazsággal”. Jó stabilnak lenni, jó ebből kimaradni, köszönöm.

És Istenem, még jobb, hogy ezeket a sziklaszilárd alapokat le is tudom rombolni, ha kell. Mert fejlődés csak ott lehet, ahol semmilyen vélt vagy valós igazsághoz nem ragaszkodunk körmünk szakadtáig.


*nem kérdés, hogy ezekben a körökben a “Jézus, a pártus herceg” elmélet dívik, Szűz Mária így kerül a képbe. Azt most ne feszegessük, hogy Jézus miért volt zsidó – egyébként elég Salamon pecsétjének szimbólumát megérteni, hogy leessen tantusz, – hiszen még ha a pártus-elméletet el is fogadnánk, az elnyomóként megjelenő Róma keblünkre ölelését az sem tenné legitimmé egy olyan világképben, amely az ősiséget emeli ki az idegen hatalom elfogadása helyett… Egyébként keresztények voltak a honfoglaló őseink között is a ma már csak “ősmagyar vallásnak” nevezett, nehezen definiálható világkép követői mellett, hiszen találtak bizánci kereszteket a régészek.

Advertisements
Eszter névjegye (831 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

16 hozzászólás Csaba királyfi, csillagösvényen bejegyzéshez

  1. Azt hiszem 2002-ben volt, hogy szilveszter éjszakáján Gyergyóalfaluban bámultam a szikrázó csillagos eget csikorgó havat taposva féligbarát-család udvarán, 10-15 ember, magyar, székely, román, melengető pálinkák sorozatában, jött az éjfél, habozva néztük egymást, most mi lesz, mit fogunk énekelni – mert én is ők is úgy nőttek fel, hogy éjfélkor nemzeti himnuszt énekelünk felállva, meghatva -, és aztán valaki elkezdte az Isten áldd meg a magyart, és igenis gyönyörű volt, ahogy szólt bele az éjszakába, a hegyek felé, és aztán vége lett, és ők tovább énekeltek, és a román himnuszt. Csaba királyfi nem volt. Nagyon meg akartam érteni, miért a román. Szokásos szűkszavú egyszerűségükkel (imádom, ahogy beszélik a magyar nyelvet, olyan szép!) mondták, együtt élünk, itt, ja, hogy utálnunk kéne egymást? hát nem utáljuk. Persze, ez egy személyes élmény, köze nincs a politikához. Csak úgy eszembe jutott.

    • jó dolog erdélyben szilveszterezni, mert két szilveszter van egy óra különbséggel. Mi, mikor vegyes társasággal szilvesztereztünk néhány éve, elénekeltük mind a kettőt: a magyar himnuszt a magyar szilvesztekor, a románt a románkor. És a románok ugyanúgy álltak a magyar himnuszkor. És senki nem halt bele, hogy megadta a tiszteletet.

      • Egyébként nekem is az a tapasztalatom, hogy az emberek – egy-egy szélsőséges csoporttól eltekintve – békében élnek együtt, és tisztelik egymás kultúráját. Csak ugye mindig ennek ellenpéldáiról hallunk, mert az számít hírnek.

  2. Eszter: nem is ismerhetted a székely zászlót, mert 2004. január 17.-étől létezik ilyesmi. Azelőtt minden széknek és nemesi családnak külön zászlaja volt.

    • Ez most kicsit megnyugtatott, mert szégyelltem magam kissé, hogy bennem nemrég tudatosodott, hogy egyáltalán van (!) székely zászló. Másrészről viszont ront a helyzetemen a tény, hogy utánanézhettem volna, mióta. Szóval, anyway, köszi a kiegészítést%!

  3. Tetszik a lényeg megragadása. Két dologra reflektálok csak, az egyik a magyar himnusz. Magyar vagyok, büszke vagyok rá, képes vagyok elérzékenyülni a himnuszunkon, de ez a himnusz már idejétmúlt, mint ahogyan a belőle áradó szellemiség, a letargia, a remény és a csodavárás is. Ha egy himnusznak van hatása egy népre – márpedig van – akkor a miénk egyértelműen visszahúz. A balsorsunkat kizárólag magunknak köszönhetjük és jó lenne már bedobni a sarokba.

    A másik – ami valahol ugyanez a dolog – az utolsó mondatod: “Mert fejlődés csak ott lehet, ahol semmilyen vélt vagy valós igazsághoz nem ragaszkodunk körmünk szakadtáig.” Egy világ, ami évezredek óta hazugságokra és hamis értékrendekre épül nem toldozható tovább. Az aranykort nem lehet szarra építeni, mert a szart ugyan bearanyozza, de attól még az egész büdös és ingatag marad.

    • Én mindig elérzékenyülök, ha a magyar himnuszt hallom, de közben borzongok is, hogy milyen sötét az egész, úgyhogy igen, tökéletesen értem, miről beszélsz.

      Mindig mantrázom, hogy elengedem azt, ami már nem, és hagyom, hogy alakuljak, de ez nem mindig könnyű. De muszáj ebben élni, így élni, másképp nincs előre.

      • Hogy előre lesz vagy hátra az bármily hihetetlen függ az éjféltől megkezdődő digitális átállástól. Mivel minden sejtünk aktívan reagál a környezeti jelekre – különösen ha azok digitálisak – ezért beindítható általa egy olyan folyamat, melynek eredményeképpen pozitív változások várhatóak. Sajnos ennek az ellenkezője is igaz. Úgyhogy nagyon aktuális az Isten, áldd meg a magyart!

  4. Úgy általában a digitális átállásra gondolok. A kérdésed arra irányul hogyan lehetséges a programozás a digitális jelekkel?

    • Ja, hogy a digitális átállás nem csak az antennás tévére vonatkozik, hanem mindenhol megszűnik az analóg közvetítés, tényleg, erre nem is gondoltam. Viszont ez hogyan hat az emberi tudatszintre? o_O

  5. Nem közvetlenül a tudatszintre hat, hanem a sejtekre és ezáltal a gondolkodásra, tehát a fizikai és lelki állapotra. Nagyon eltérnénk a témádtól, így csak egy linket dobok neked és csendben megjegyzem, hogy éppen ma kezdtem bele egy ezzel kapcsolatos könyv írásába. Persze ha feljogosítasz, akkor nyugodtan megvitathatjuk itt is a témát. Nem kevesebbről van ugyanis szó, mint konkrétan az egészségünkről és az egész életünkről.

    http://goldeneye.ws/2013/04/10/mit-tehet-a-sejt-aki-mit-se-sejt/

    • Hmm, érdekes téma, érdekel a folytatás. Mondjuk tényleg nem kapcsolódik SZERVESEN a székely-kérdéshez a dolog, úgyhogy inkább máshol, de figyelek. Megyek a poszt alá.

  6. Szerintem nem lenne jó az autonómia Erdélynek. Sokkal jobb lenne egy gazdaságilag erős Románia, Magyarország, …. ami tiszteletben tarja az egyének jogait a való életben és nem diszkriminál.

  7. ha tőlem megkérdeznék, legyen-e székely autonómia, vállat vonnék, és rávágnám: legyen úgy, ahogy nekik jó. egyszerűen nem érzem magam elég felkészültnek a véleményformálásra. ebben is előttem jársz néhány lépéssel, ami nem is baj, mert elgondolkodtattál @=)

    viszont kezdem úgy érezni, h abszolút hipszter vagyok, amiért soha nem vettem részt a nuni-kuki mutogatós játékban @XD esetleg van még vki, aki kimaradt ebből a rendkívül fontos nemek közötti vizuális tapasztalatcseréből anno?

1 visszakövetés / visszajelzés

  1. Ismét a kedvenc hegyem tetején szilvesztereztem | Eszter's Offtopic

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: