10 tagadhatatlan előnye annak, ha 30 centi alá csökken az aurád

Mert igenis fontos a méret.

Állítólag minimum 20-90 centinek kell lennie ahhoz, hogy életben maradjunk, de persze féktelen jókedv és konstans örömérzet esetén akár harminc méterre is megnőhet, nem is beszélve a sűrűségről és a színről, melyek szintén nem mellékesek. Határ a csillagos ég, szó szerint. Mindenesetre minden élőlényt körülvesz egy energiaburok – egy energiamező, saját belső, pillanatnyi energiájának kisugárzása -, az aura, más néven energiatest, étertest, asztráltest, lélekruha, mely a szellemet a testtel összeköti.

Ha szarul vagy – testileg, lelkileg, bár a kettő nyilván egy tőről fakad -, nyilván nem teng benned túl az energia, így annak kivetülése sem jelentős. Ez akár a depresszió tünete is lehet, de semmiképpen nem azonos azzal, hiszen a diagnózis alapfeltétele, hogy 1, a kóros állapot hosszabb ideig fennálljon; 2, zavart okozzon a hétköznapi életben is. Most mondhatnánk, hogy kevéssel egy hulla energiaszintje fölött mozogni borzalmas, de… nem mondjuk, mert ha nagyon a dolgok mélyére tekintünk, belátjuk, hogy azért ennek az áldatlan állapotnak is vannak előnyei, mint mindennek. Nem sok, de vannak. Meg egyébként is: sötétségben születik a fény, nem?

Íme, a főbb előnyök, ha a kritikus 30 centi alá mész pár órára, napra, hétre, vagyis: nagyon a béka feneke alatt leledzel:

1. Kikapcsolódás mesterfokon. Itt (már) nem agyalsz túl semmit. Itt csak végtelenített fuckyou van. Illetve fuckme. Illetve az se, a szexcsakra is pihen.

2. Robotpilóta üzemmódban, a komfortzónán belül nem érhet baj. Nem is tudnak megsérteni a legnagyobb tahósággal sem, ami ad egyfajta… hmm, szabadságot az elme rabságán belül is.

3. Egészen nyugisan telik a BKV esti csúcsa: szinte kizárt dolog, hogy belépjenek a személyes teredbe, merthogy… alig van. Úgy érzed, szinte láthatatlanná váltál. És amúgy is szarsz mindenre, az se érdekel, ha vadidegenek sírni látnak.

4. Az ember itt, és csak itt érti meg azokat mesterműveket, amelyek normál állapotban természetesen monoton, primitív töltelékdaloknak/verseknek tűnnek, mint a novemberi eső végtelen kopogása a félhomályban. És tíz év múlva is úgy, mintha először. Nem, akkor sokkal jobban.

“Praying for myself, these thoughts I try to hide… I have faith in me, hope this will survive… but it’s tearing me apart. I can’t hear the words by which I guide, so I must ask again: who will carry me…? I cannot deny that nothing can defend from the helplessness that’s cutting deep inside, and I can’t prevent the thought that nothing’s real… Seems I’m waiting years for this day to end.

The strength I need to feel, the pride inside of me, are not there behind the face staring back at me. The anger and the pain of knowing where I am… I have come so far and I cannot return. Nothing I can do that I have not done, no words I can say, no truth left that I can see… So must I let this end so everything falls apart… before I live the life as I have always done.

Tell me what to do so I do nothing wrong… Something I can hope for, something real that I can see. So nothing falls apart. So this does not end. I cannot return. I can’t start again.”

Ennek az egésznek nagyon komoly irodalma van, amit kár lenne kihagyni. Az emberiség kollektív élményanyaga. József Attila és Ronan Harris nagyon értik a műfajt.

5. Nincs gond a szociális kötelezettségekkel sem: a kiegyensúlyozott emberek ösztönösen elhúzódnak tőled, nehogy lecsapold őket szorult helyzetedben, a barátokkal meg nincs kedved találkozni. A többiek csak szimplán unják a konok hallgatásodat/állandó nyavalygásodat.

6. Szánsz tíz percet egy ehhez hasonló marhaság elolvasására, rosszabb esetben: megírására, vigyorogsz egy sort, és tessék, máris plusz öt centi. Rögtön megérzed a különbséget. Szánalmas. És mégis: túl kedvtelen vagy ahhoz, hogy ennél komplexebb technikákkal segíts magadon. Why bother?

7. Nem jut eszedbe hetes pont, mert eddig a tíz percig is nehéz volt koncentrálni ezen az üres, csendes, szívszúró energiaszinten, hagyjon mindenki békében, lefekszel aludni inkább, vagy csak nézel ki a fejedből. De hat pont azért mégse legyen már, hát milyen szám már ez a hatos, na.

8. Röhöghetsz annak abszurditásán, hogy mennyivel mélyebbnek tűnik a lent, amikor már tudod, milyen egészen fent. Hiába, no: a méret a lényeg, bárki bármit is mond. (Plusz három centi.)

9. Nem kell altató. Legalább. Úgy alszol, mint akit agyonvertek. Tizenkét órán át, szünet nélkül. És utána még ötöt.

10. Innen már (tényleg) csak felfelé lehet menni. Dead or alive. Innen szép győzni.

“when you lose your fears / you can say you can say / that i am losing you / fly away fly away / when you are losing me / you can say you can say / that you’ve lost your tears / dance away dance away / when we lose ourselves/ we can see we can see/ that we’ve lost our fears/ up to you up to me”

– kicsit dadaista, igen, de azért értjük. Innen is.