Így is lehet
Még tavasszal járta körbe a netet a híres Birth in Nature című szülésvideó, amelyen egy dúlaként is tevékenykedő ausztrál nő erdei, tóparti szülését láthatjuk egy polifómon, huszonkét percben. Az anyagot azóta minden ötödik ismerősöm megosztotta a Facebookon, meglehetősen színes véleményarzenállal kísérve a látottakat.
Nincs wifi az erdőben, de ígérem, találsz jobb kapcsolatot. – kép: .trailsroc.org
“Óriási szerencséje volt, hogy nem esett baja senkinek” – írta egy szülésznő. “Bezzeg az ausztrálok, ott legálisan szülhetsz bárhol” – vélekedett egy humanista szabadságharcos. “Felelőtlen ribanc” – hallatszott a YouTube-on a klaviatúra mögül. “Fúj, épp most akartam ebédelni” – tette hozzá egy férfi, akit bizonyára nem anya szült. “Szőrös pina azért befigyel” – summázta “a lényeget” egy intelligens kommentelő a Facebookon, aki nyilván több “pinát” látott már mp4-ben, mint az említett szülésznő. “Jobban beégett a retinámba, mint Szecsődi Karcsi és Nkuya Szonja bőrruhás vonaglása” – vallotta be Alexa barátnőm mai posztjában. Beszélnünk kell hát arról a videóról, amit lassan már 10 millióan láttak, hiszen mindenkit megérintett valamennyire, aki kapcsolatba került vele.
Nehéz megfogalmazni, amit én éreztem, amikor fél éve a videót láttam, és amit azóta is gondolok, valahányszor szóba kerül a téma. Igen, rám is hatással volt, bennem is megváltoztatott valamit. A legegyszerűbben talán három szóban tudnám ezt körülírni: így is lehet. Így is. Ennyire nyugodtan, természetesen (a szó mindkét értelmében), ebben a hatalmas ősbizalomban, ennyire MÁSKÉNT, mint ahogy azt a modern ember a rohanó, vészhelyzetszagú műtőkben, tele rettegéssel ma megéli. És mégis másként, mint ősanyáink többsége, akik jobbára belehaltak a szülésbe, az őket körülvevő kétes higiéniai viszonyokba… A videóban látható nő, akinek még a nevét se tudom, azt mondja, ez volt élete legtudatosabb cselekedete, és minden, amit korábban valaha tett, ennek az eseménysornak az előkészítése volt.
Szóval, igen, így is lehet. Nem csak szülni – élni, és nyilván meghalni is. Ez a kulcs, erről szól számomra a videó. Egyfajta csodálatos üzenet, kézzel fogható bizonyíték, hogy létezik út, amely erről a nyugalomról, természetességről, ősbizalomról, önismeretről, kapcsolódásról, erről a nagyon máskéntről szól, a fősodorral szemben. És igen, ez az út járható. Mindaz, amit én is az első lélegzetvételemtől tudtam, valóság. Amint fent, úgy lent. Amint bent, úgy kint. Nincs véletlen, minden mindennel összefügg, fejben dőlnek el a dolgok, tükrünk a külvilág, az ok én vagyok*. Nem lehetek eléggé hálás, hogy vannak emberek, akik ezt az utat megmutatják nekünk – ahogyan ez a nő is, aki – ezt már a kommentek közt írja, amikor lehippibarlanglakózza egy anonimusz – egy kertvárosban él, és az iPhone-járól pötyögi be a választ a felmerülő kérdésekre.
Én még soha, semmilyen szülésvideót nem bírtam végignézni, pedig tele van velük a YouTube. Már attól is rosszul vagyok, ha valaki egy rutinműtétjét, sőt: egy foghúzását elmeséli, nem még a “lilára duzzadt nemi szerv” és a “szivárványszínű testváladékok”…! Véradáson mindig elfordítom a fejem a karomról, mert nem viselem jól a vér látványát. Nagyon nem. És akkor itt van ez a videó, amelynek mind a huszonkét percét meg tudtam nézni úgy, hogy közben egyszer sem fordítottam el a fejem (bár tény, hogy a tizenötödik perctől alig láttam a könnyeimen át). Nem tudom, nem akarok nagy szavakat használni, hogy az élet misztériuma, a legtermészetesebb dolog a világon, és az élet a félelmeken túl kezdődik… egyszerűen csak annyi, hogy engem is emelt az, hogy egy pillanatra, YouTube-os kukkolóként ugyan, de én is a csoda részese lehettem.
Ilyenkor mindig úgy érzem, hogy én még nagyon kismiska vagyok, szüléstől függetlenül: I’m kinda talking the talk, while she is walking the walk. De van hová fejlődni, és az út mindenki számára járható.
*bocs, igyekeztem ettől megkímélni az olvasót, de kicsúszott a számon…
Eszter's Offtopic 
És mégis másként, mint ősanyáink, akik jobbára belehaltak a szülésbe, az őket körülvevő kétes higiéniai viszonyokba…
Hát, ez azért ez így eléggé csúsztatás. Melyik ősanyáink?
Ja, nem személyesen az én őseimre gondoltam (igazad van, akkor valóbban nem lennék itt :D), hanem a Semmelweis és társai előtti körülményekre, amikor gyakori dolog volt belehalni a szülésbe, és a csecsemőhalandóság is a hétköznapok természetes, szerves része volt a kukoricaföldeken és a kórházakban egyaránt. Át is írom: a mi ősanyáink többsége, igazad vala.
Hát, azért eleve Semmelweist behozni kicsit érdekes ebbe a kérdésbe – Semmelweis legnagyobb érdeme tudtommal az volt, hogy az akkori kórházi gyakorlat veszélyességére rájött (ie. azok a nők akik előtte meghaltak, valszeg jobban jártak volna, ha az árokparton szülnek).
Plusz amennyire tudom, térben és időben eléggé változó, hogy ki halt meg mennyire és miért (nem minden kultúrában tartották fájdalmas és veszélyes dolognak a szülést, ami valószínűtlen akkor, ha az emberek jó része meghal:D), a magzat/gyerekkori alultápláltság és a későbbi nehéz szülések között pl. valószínűleg van összefüggés. Szóval nekem van egy olyan gyanúm, hogy ez a kijelentésed így ebben a formában nem állja meg a helyét, és azért volt fura, mert pont az ilyen felelőtlenszülőzős arcok szokták ezt a szólamot hangoztatni.
A csecsemő/gyerekhalandóság az más tészta, ilyen szempontból valószínűleg egy fokkal könnyebb az életünk.
szal erre gondoltam, nem arra hogy ha a konkrét mieink meghaltak volna stb.
Csak annyit állítottam, hogy ebben az időszakban jóval nagyobb volt a csecsemőhalandóság, és az anya is gyakrabban halt bele a szülésbe. Nyilván a higiénés körülmények, a kórházi gyakorlat veszélyessége, az alultápláltság ebben a rossz statisztikában mind szerepet játszottak, plusz még jó pár dolog: nem telt el elég idő két szülés között, kemény fizikai munkát végzett az anya, satöbbi, és lelki szinten nyilván az is, hogy a nők egyetlen életpálya-lehetősége az anyaság volt, továbbá fogamzásgátlás híján nem dönthették el szabadon, hány gyereket vállalnak, vagyis pszichésen is rengeteg tényező volt, ami nehezítette a fizikai folyamatokat – igen, kétségkívül az a fajta hülyehippi vagyok, aki azt vallja, hogy a kettő szorosabban összefügg, mint azt feltételezni merjük XD. De erről egy komplett tanulmányt lehetne írni (meg gondolom, írtak is, komoly szakemberek), nem érzem úgy, hogy feltétlenül a tárgyhoz tartozna.
(Az ártatlan mondatomban mondjuk tény, hogy benne volt egy háttérgondolat: hajlamosak vagyunk a régmúlt időket fényezni, hogy bezzeg 150 éve a természetközelibb életmód milyen csodálatos volt. Persze, de annak is voltak hátrányai, lásd fentebb, egyszóval nem a modernitás az, ami a problémákat okozza, hanem az attitűd.)
Csak annyit állítottam, hogy ebben az időszakban
Nem, hát pont ezt nem állítottad, hanem egy nagy masszába van rendeződve az összes ősanyánk visszamenőleg az élet kezdetéig:) (ha konkrétan a Semmelweis körüli időkre gondolsz akkor oké, csak ez nem derült ki a szövegből – számomra legalábbis)
mondjuk a 150 évvel ezelőtti életmódnak nem tudom, mennyire volt köze a természethez, tekintve hogy évezredek óta egy túlnépesedő, hierarchikus társadalomban éltünk. nem is tudom ki írja, valami olasz író talán, hogy a parasztnak ellensége a természet, és ez szerintem eléggé találó.
Nem érzem célravezető kommunikációs stratégiának, hogy úgy próbálsz meggyőzni valamiről, hogy megmondod, mit állítok. Amit fentebb írtam, ahhoz tartom magamat, de nyilván nem mondom, hogy szentírás, amivel mindenkinek egyet kell értenie (bár a számok kétségkívül ezt igazolják: többen haltak bele a szülésbe akkor, mint ma, anyák és csecsemők is).
Én így gondolom. Más máshogy. Egészségünkre.
Egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy mit állítasz, ezt próbáltam kideríteni. Aztán persze fene tudja.
Azért mondjuk tök szomorú, hogy vannak olyanok, akiknek erről a videóról az jut eszébe, hogy kimaradt egy szó, és így “pontatlan” a megfogalmazás. Szavakon lovagolni ahelyett, hogy megértenénk, ami a videó üzenete számunkra? Szomorú, rossz nézni.
A poszthoz szóltam, nem a videóhoz.
én nem tudom… láttam a videót…én így nem szülnék… Van két gyermekem, az első születésénél ha nincs ott az orvos, ma nem él… A másodikat simán megszülhettem volna így is..viszont nála is azonnal be kellett avatkozni, mert csomót kötött unalmában a köldökzsinórjára…. lehet, csak én vagyok túl bonyolult, hogy nem tudnék természetes körülmények között élő gyereket a világra hozni?
Én is mindig úgy éreztem, hogy így sose mernék (még otthon se), és most sem vagyok ezzel másképp, de nem is az az üzenet, hogy “szüljön mindenki így”, hanem az a csoda, hogy “így is lehet”. :)
A “lehet, csak én vagyok túl bonyolult, hogy nem tudnék természetes körülmények között élő gyereket a világra hozni?” kérdés két dolgot is az eszembe juttatott:
1. Ez egy nagyon veszélyes kérdésfeltéves, mert a társadalmunkra egyébként is jellemző egyfajta versengés ezen a téren (igen, még ezen a téren is)! Rengetegen vannak – tudom, tudom, nem mindenki, – akik lenézik azokat, akik – erős idézőjel: “nem tudnak” vagy “nem akarnak” hüvelyi úton szülni, “kényelmesek”, “nem tudatosak”, nyilván “nem is igazi nők”, satöbbi. A másik oldalon meg szintén k. sokan vannak, akik meg azokat ítélik el, akik mindenáron ragaszkodnak a természetes (otthon)szüléshez, mondván “felelőtlenek”, “önzőek”, “vagánykodnak”, “különcök”, “hülyehippik”. Mindkettő nagyon-nagyon veszélyes feltevés, és nyilván nem kéne ítélkezni egyik oldalon se: mindenki úgy szül – és él, hal – ahogy biztonsággal tud, ebben nincs verseny, nem látunk bele egymás fejébe semmilyen szinten, és nem is kell.
2. Veszélyes azért is, mert a kérdésedben ott egy válasz, ami egy negatív program. És ezt a fősodor teszi belénk, hogy eleve olyasmihez köti a “női önbizalmat”, ami egy ilyen összetett, mély dolog, és az ember mérni kezdi, képes-e rá vagy sem, és adott esetben osztályozza is magát eszerint, s egy-egy fejlődő, felfelé ívelő periódust azzal a részeredménnyel zár magában, hogy “nem, nem vagyok rá KÉPES”, és ez rögzül. Egyébként persze, hogy ott a képesség mindannyiunkban (nyilván a KÉPpel kezdődik hogy el tudom KÉPzelni), csak éppen mind máshol állunk ennek – és megannyi egyéb – képességnek a kibontásában. Én speciel annyira az elején, hogy az összes ilyen – szerelem-kapcsolat-szex-család dolgot teljesen megfejtetlenül, irigykedve nézem messziről, és nem is értem, hogy jut el valaki odáig, hogy egyszerre legyen szeretett és szerető fél, nem még ilyen csodák…
Azt mondjuk nem tudom, hogy a “női önbizalomnak”, mint olyannak, egyáltalán fel kellene-e merülnie ilyen témában, ahol egy tőled függő kis lény élete van a mérleg másik tányérján. Vagy ugyanazon, nem tudom… de akkor is kérdés, mi ellensúlyoz. Kis képzavar így délutánra.
Szilvia – Igen, én azt mondanám, hogy a mi szemléletünk abban tér el a fősodortól, hogy szerintünk a kettő szervesen összefügg, és amíg az előbbi rendben, a másik sem sérül. Mert nincs véletlen, minden mindennel összefügg. És ezt bizonyítja a videó is. Köszönet érte, én egyébként még nem láttam, de nagyon megérintett. KÖszönöm a cikket is.
A gyerekeim normál úton születtek…a fiam nem vett levegőt…. a lányom meg megfulladt volna a köldökzsinórcsomó miatt…
Nekem nincs bajom ezzel a szüléssel, ami a videón van csak jeleztem, hogy az én esetemben ennek nem lett volna jó vége.
Néhány gondolat, ami eszembe jutott a film kapcsán:
1) Egyéniség, egyediség, másság
Lehet másképp is. Ami az egyikünknek természetes, az a másiknak undorító. Hogy csoda vagy ocsmányság csak nézőpont kérdése. Mint ahogyan minden csak a tudatosság fokának megnyilvánulása. De milyen jogon ítélkezik bárki is? Ki formálhat jogot arra, hogy megmondja mi hogyan jó, mit hogyan kell?
2) Méltóság
Kinek mi köze van, kinek mi köze lehet hozzá, hogy az adott ember mit tart természetesnek, emberhez méltónak? Mennyivel kulturáltabb steril kórházi körülmények között szülni, mint egy patakpartján a természetben a család körében? És vajon tényleg emberhez méltóbb egy kórházi ágyon kínok közt meghalni mint otthon csendben a hozzátartozók gyűrűjében? Egyáltalán emberhez méltó még ez az élet?
3) Fájdalom
Miért van az, hogy minden új születése, létrejötte a fájdalom kövével van kirakva? Miért van az, hogy a változás mindig szenvedéssel jár együtt? Miért nem lehet az, hogy szilárdak és stabilak az alapok és már csak csinosítani kell a dolgokat? Vajon miért átkozta meg isten a világ egyik legcsodásabb eseményét, egy új élet születését?
“Az asszonynak monda: Felette igen megsokasítom viselősséged fájdalmait, fájdalommal szűlsz magzatokat; és epekedel a te férjed után, ő pedig uralkodik te rajtad.”
Az embernek pedig monda: Mivelhogy hallgattál a te feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél arról: Átkozott legyen a föld te miattad, fáradságos munkával élj belőle életednek minden napjaiban.
Töviset és bogácskórót teremjen tenéked; s egyed a mezőnek fűvét.
Orcád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszesz.” (Mózes I. 3/16-19)
Ahány gondolat, annyi kérdés. Megfelelő válasz pedig nem létezik, mert egyszerűen nem létezhet. Minden válasz egy sajátos perspektívából történik és egyiken sem látjuk a kirakó minden kockáját.
Azért ha egyetlen gondolattal szolgálhatok, inkább sétálj, mint beszélj. Azt mondják a mozgás egészséges. :)
Igen, én is épp ugyanezeken gondolkodtam, pontosan.
Ami az 1-es és 2-es pontot illeti: igen, ha aktivista lennék, elvittem volna a témát a MINDENKI ÚGY SZÜL, ÉL, HAL, AHOGY AKAR ÉS TUD irányba, ami – ne feledjük – itt és most nem állampolgári jogunk sajnos. A szülést korlátozzák (miközben rád erőszakolják, hogy szülj/nemzz gyereket, különben nem vagy senki sem), az életet még inkább (még azt is megmondják, mi az erkölcs, mit higgy, kivel házasodj és a többi), a halált szintén (még a passzív eutanázia is vitás, nemhogy az aktív).
Ami a 3-as pontot illeti… A fájdalom-félelem egyértelműen egy olyasfajta program, ami az elnyomásra épül, de tökéletesen él bennünk, valószínűleg az idézett részek keletkezésekor már kikeltek az elvetett magok. Jó néha kilátni ebből, és felfedezni azt, hogy át lehet lépni rajta.
(Az érdekes egyébként az, hogy nekem a talking the talk is óriási kihívás, hát még a walking the walk. Már 10 vagy 15 éve is ugyanúgy gondolkoztam, ahogy most, de előbb vágtam volna le a saját nyelvemet, minthogy felvállaljam nyíltan. Valószínűleg az előbbinél kezdődik minden, úgyhogy ne lepődj meg, én most itt tartok. Azért mozogni is szoktam, és néha meglep, milyen gyorsan, de… finoman fogalmazva sem vagyok még képzett ultramaratonista a sétámmal, ez egy komplex dolog, na.)
Igen a fájdalmon át lehet lépni és lehet ha nem is abszolút fájdalommentesen, de simán és gyorsan szülni. Nagyon gyorsan. Tanúja voltam. :)
Abban biztos vagyok, hogy a talking the talk már nem kihívás számodra és ahogy elnézem a túrával kapcsolatos posztokat a walking the walk sem igen. Párszor megfordult már a fejemben egy szolíd kis El Camino zarándokút. Alkalmasint ha csapatot verbuválok gondolok majd rád. És ne hidd hogy én többet túrázom mint te.
Ööö. :D
Tudom, hogy manapság én vagyok ezzel a kisebbség, de én semmi szakrálisat nem látok úgy általában a szülésben, de ebben a videóban se nagyon. Ha valaha is gyerekszülésre adom a fejem, nem a mennyei szülésélmény, hanem a gyerekem biztonsága lesz az első, és mivel egy szülés során bármikor adódhat előre nem látott komplikáció, rajtam nem fog múlni, nekem akkor is legyen max. öt percre a segítség, ha az egész vajúdást kopott matracon, hipószagú ágyneműn és kőbunkó nővérkékkel kell töltenem.
:) Lásd a Tücsinek fentebb adott választ: nem az a videó üzenete, hogy ÍGY KELL, ÍGY JÓ, ÍGY HELYES, hanem az, hogy ÍGY IS LEHET. És igen, a szülés sem szakrálisabb élmény, mint bármi más, ami arról szól, hogy járod az utad, és látod a lehetőségeket, és éled azt, ami ezek közül a tiéd. Ha kell, minden elvárással szemben, minden korlátozó hiedelmen és negatív mintán túl.
Bocsi, közben láttam, ott válaszoltam is.
Gyönyörű ez a videó.pár hónapja láttam, és nagyon megfogott. :)
Én világ életemben rosszul voltam a vér látványától, a tűktől, meg úgy általában minden orvosi kütyütől. :D Miután olyan hetedik osztály környékén végignézettek velünk egy kórházi, tipikusan beavatkozós, véres szülésvideót, eldöntöttem, hogy én aztán soha nem szülök.
Ehhez képest függő lettem. :) Imádok szülni, mert szülés közben nincs idegondol-odagondol, kegyetlenül beleránt a jelenbe, és nálam ebben rejlik a szakrális jellege. Meg még sok mindenben, de ezeket most nem cibálom ide.. :)
Számomra sem az volt soha az első, hogy csodás, gyertyafényes szüléseim legyenek. De a gyerekem biztonsága kéz a kézben jár az én megélésemmel. Ha biztonságban érzem magam, az esély a komplikációkra minimális. És ha nekem a kórház maga óriási para, akkor a gyerekemnek sem biztonságos ott világra jönni… hát ennyi. (Tudom, miről beszélek, mert van némi tapasztalatom kórházi szülésről, meg otthon szülésről is…)
A harmadik babánkat három nap vajúdás után hoztam világra az otthonunkban, tökéletes háborítatlanság, nyugalom, bizalom közepette. Orvosi szemmel nézve bizonyára nagy bajban voltunk, hisz majd’ két héttel hordtam őt túl, és a magzatvíz már napok óta folydogált, mire végre kibújt… de sem őt, sem engem nem siettetett senki, és a saját tempójában, tökéletesen született meg :)
A tudatosság-faktorra nem is gondoltam, de milyen igazad van! Szokták mondani, hogy állj ki a januári hóba a legszebb fürdőruhádban, és máris megérkezel a pillanatba… :)
“Számomra sem az volt soha az első, hogy csodás, gyertyafényes szüléseim legyenek. De a gyerekem biztonsága kéz a kézben jár az én megélésemmel.” – Igen, ezt én is ugyanígy látom. Fentebb meg is említettem, h a régi idők magas gyermekágyi- és csecsemőhalálozási aránya nem kizárólag, és nem is elsősorban a rossz higiénés viszonyokra, a kemény fizikai munkára, az orvosi ellenőrzés hiányára és az alultápláltságra vezethető vissza, hanem arra, h a szerencsétlen nő előtt az anyaságon kívül nem állt más életpálya-modell, és fogamzásgátlás híján szült, ha akart, ha nem, tehát valószínűleg sokan élték meg súlyos teherként magát a folyamatot, ami a szülés veszélyeit hatványaira emelte. (Plusz: nem volt felvilágosítva a nő, nem telt elég idő két szülés között, a családon belüli erőszak a ház urának természetes joga volt, satöbbi – csupa pszichés tényező.)
Ez gyönyörű. Köszönöm.