Halálos bűn
Már kicsit sem hír, hanem sajnos szomorú tény, amiről sokszor és sok helyen beszéltünk: Fülöpné Erdő Mária, Erdő Péter bíboros testvére, az Apor Vilmos Főiskola rektora az általános iskola negyedik osztályosai számára írt hit- és erkölcstan könyvében “súlyos, halálos bűnként” utal “homoszexuális cselekedetre”, a Biblia ideillő passzusaira hivatkozva. Nemrég ennek kapcsán egy anyuka elkeseredett levelet írt, amelyet a 444.hu is közzétett “Az iskolában arra nevelik a tízéves fiút, hogy 25 éves bátyja halálos bűnt követ el” címmel. A címben minden benne van, nem kell tovább ragozni.
Noha már ezerszer és ezerféleképpen beszéltünk a témáról a könyv megjelenése óta, most újra megosztottam a linket a Facebookon, mert mélyen elszomorít mindaz, ami az országban történik. Kissé provokatívan publikusra állítva a bejegyzést meg is jegyeztem: “A szülők annyit tudnak tenni, hogy még az iskola megkezdése előtt biztos alapokat adnak a gyereknek, hogy ne tudják teljesen átmosni az agyát. (Akkor aztán megpróbálhatják bevezetni akár az egyéves kortól napi tíz óra kötelező bölcsődét is, akkor se fog menni.)” Homoszexualitás ide vagy oda, nem tartom helyesnek, hogy kisgyerekeket befolyásolnak olyan irányba, amiről még nem áll hatalmukban dönteni, ahogyan azt sem támogatom, hogy az államival azonos módon finanszírozzák a katolikus intézményeket (ezzel az erővel az összes egyházi kórház, iskola, állatmenhely stb. a jelenleginél jóval magasabb állami támogatást érdemel, ellenkező esetben az én adómból ne adjanak a katolikus intézményeknek se, főleg miután épp az önkormányzatok anyagi nehézségei miatt lett katolikus iskola az ország oktatási intézményeinek a negyedéből).
Hihetetlen, de a semmiből így is megjelent egy figura (az adatlapját nem néztem meg), aki voltaképpen kifejtette, hogy ha valaki nem akar az európai keresztény értékrenden osztozni, az nyugodtan “beírathatja a gyerekét a Lauderbe”, ahol “még a vécé is közös”. Vagyis egy újabb határozott utalást hallhattunk azzal kapcsolatban, hogy a homoszexualitást – csakúgy, mint a “liberális eszméket” és a spermaszámot csökkentő szűk farmernadrágot – természetesen a világot gyarmatosítani kívánó cionista zsidók találták ki, hogy elsilányítsák, majd kiirtsák az összes nemzetet, és választott népként átvegyék az uralmat a földgolyó minden négyzetcentimétere felett. Ja, és Jézus nem volt zsidó, hanem pártus herceg, mert ez ilyenkor mindig terítékre kerül. Ez legalább olyan ostoba, kártékony gondolat, mint amikor a csetnikek bosnyák nőket erőszakoltak meg, hogy azok “csetnik” utódokat szüljenek – miközben a tudomány mai állása szerint a két nép génállománya között egy hajszál különbség sincs!
Tudom, tudom, már rég vállat kellene rándítanom mosolyogva, de azért nem tudtam megállni – mocskos egó, de legalább nem tagadom -, hogy rávilágítsak a tényre: a homoszexualitás tiltása, és súlyos, halálos bűnné nyilvánítása éppenséggel az európai keresztény értékrend “fajtiszta” zsidó gyökereiben keresendő. Az Ószövetségről van szó, azon belül is a Tóráról, mely Mózes öt könyve, jelen esetben a harmadik, III. Mózes, 20.fejezet, 13. vers: “És ha valaki férfival hál, úgy a mint asszonnyal hálnak: útálatosságot követtek el mindketten, halállal lakoljanak; vérök rajtok.” És persze, természetesen, Lev, 18:22: “Ne hálj férfival úgy, ahogy asszonnyal szokás hálni, ez gyalázatos dolog”. Azt pedig azért nem árt hozzátenni, hogy ezen kívül 612 egyéb parancsolata is van a zsidóknak, köztük olyan is, ami nemhogy a homoszexualitást, de a Carbonara-spagettit is súlyos, halálos bűnként kezeli. Merthogy ismert mitzva, vagyis parancsolat az is, hogy tejterméket és húst nem keverünk egymással semmi szín alatt. Igaz, ezt Fülöpné Erdő Mária nem említi külön.
(Egyébként ezzel nem szándékozom ironizálni. Bármennyire is viccesnek tűnik a hús és tej keverését – vagy a mazsola fogyasztását – mennydörgő pulpituson tiltani (egy kontextusban azzal, hogy “minden kánaánitát meg kell gyilkolni“, ami rettenet), engem érdekel a zsidó kultúra mélysége, még ha nem is ezt a spirituális utat választom. S az az igazság, hogy becsülöm az ortodox zsidókat, akik nem mismásolnak, mint a konzervatívok vagy a reformok: ők azt mondják, hogy az öt könyv a teremtőjük szava, s ezért kérdés nélkül engedelmeskednek a parancsolatoknak. Ennek így van értelme, nem pedig úgy, hogy húsz mitzvát – parancsolatot – megtartunk, mert az számunkra kényelmes a világi életben is, de a többit figyelmen kívül hagyjuk: ja bocs, az mégse az istenünk szava, csak csengett Mózes bácsi füle. Olvasom egy csodálatos, szellemes, bölcs (!) ortodox zsidó nő fantasztikus blogját, aki többek között a homoszexuális cselekedet – maga a hajlam nem bűn – halálos bűnné nyilvánításának szenzitív kérdéskörét is precízen körüljárja, végtelen érzékenységgel és empátiával. Érdemes elolvasni itt, de bármelyik bejegyzését szeretettel ajánlom, főként a rövid, vicces videókat.)
Tisztelek én minden vallást, hiszen lehetsz zsidó, keresztény és egyéb hitű is tartalommal, konstruktív módon, szeretettel. De ahogy a régi mém mondja: a hit olyan, mint a pénisz; örülök, hogy a tiéd óriási, de ne akard lenyomni a gyerekem torkán, mert kupán váglak. Jól tudjuk, hogy míg a zsidóság csak nehezen fogadja el a betérőket – a rabbinak háromszor kell elutasítania a goj próbálkozót, mert nézőpontjuk szerint a zsidósággal járó kőkemény kötelezettségek nem szükségesek a mennybejutáshoz, ha nem születtél zsidónak -, a kereszténység alapköve, hogy kizárólag a keresztség menti meg a világot a kárhozattól: tehát azt a péniszt le kell nyomni a gyerek torkán, bármennyire is öklendezik szegény. Rendben van, ugyanakkor viszont szerintem egy demokratikus jogállamnak az a feladata, hogy mérsékelje a túlkapásokat, nem pedig az, hogy teljes mellszélességgel, más hitek kárára is, támogassa azokat!
De térjünk még kicsit vissza Fülöpné Erdő Mária könyvére egy pillanatra. Őszintén megmondom, hogy nincs két olyan korú gyerek a környezetemben, akiknek a hittan- és etikatankönyvét össze tudnám hasonlítani. Az viszont biztos, hogy nem akarnám, hogy a gyerekem olyan osztályba, sőt: iskolába járjon, ahol olyasmi számít halálos bűnnek, amiről nem tehet az ember. Lehet ugyanis, hogy ő nem tanulna ilyesmit, de körülötte az osztály fele, háromnegyede ezt képzelné valóságnak, és emiatt csúfolná a társait, esetleg ítélkezne felnőtt közszereplők fölött (a gyerekek elég kegyetlenek, ezt tudjuk). A liberális mocsokra utaló kedves kommentelőnek pedig üzenem, hogy nem, nem azért, mert melegeket akarok mindenütt látni, hanem azért, mert engem a Bibliából inkább az a rész fogott meg, hogy ne ítélj, hogy ne ítéltess. Tudod, az vesse az első követ, aki bűntelen (és Jézus ezt egy olyan kontextusban mondta, ne feledjük, ahol a hit alapköve az ember eredendő bűne volt)… Ja, igen, és ami még ennél is fontosabb: “Eltörlök minden törvényt, szeressétek egymást”.
A nap sztorija kétség kívül ez, a Blahán úttestre zuhant meztelen férfi esete után (akin senki sem segített…köhhöm). A felfogással van itt a baj kérem szépen. Mikor Magyarországra jöttem, azt hittem, hogy magam mögött hagyom az érthetetlen nacionalizmust, xenofóbiát és az emberi butaságból (mely az ismeretlentől való félelemben gyökerezik) táplálkozó groteszk megnyilvánulásokat, de el kell ismernem, hogy jó Pista királyunk országában is van mit helyre tenni a fejekben. Az oktatás kiemelt fontosságú kellene, hogy legyen, hisz az ország és a nemzet (háttérben megy Kölcsey-től a Himnusz remix), legfőképp pedig az egyén világlátását, ezáltal jövőjét befolyásolja, sorsát predesztinálja. Az, hogy tankönyvben a melegséget halálos bűnnek nevezik: nevetséges, a műveltebbje a markába röhög és menne is tovább, ám a közemberek nagy része el hiszi és vallja ami le van írva itt és eszerint neveli a gyereket… Abszurd.
A húst tejtermékkel tiltás NAGYON találó! Egyébként a törvények szerint nem javallott a hasított ujjú patás sem, jól tudom? – Ahhoz képest a hithű keresztény is eszik finom Röfi Burgert…
Az utolsó sorban van az ügy esszenciája, kedves Eszter! Egyetértek! :)
Igen, a dolog több sebből is vérzik:
1. teljesen beteg dolog elképzelni, hogy a kereszténység a nemzeti önkifejezés és beteljesedés magasiskolája, míg a zsidóság ennek az ellenlábasa – ez legalább annyira buta és embertelen irányba mutató dolog, mint amikor a csetnikek bosnyák nőket erőszakoltak meg, hogy teherbe ejtsék őket, mondván, így biztosítják a csetnik génállomány terjedését és az ellenség leigázását egyidejűleg. Miközben genetikailag nincs semmilyen különbség a két nép között, állapították meg a tudósok: a kereszténység gyökere a júdaizmusban van, egy tőről fakad vele, azonosak az alapok, come on!
2. a kettő közül mindkét vallást lehet mélyen, szépen, konstruktív módon megélni, de könyörgöm, a hit olyan, mint a pénisz: örülök, hogy a tiéd nagy, de ne akard már lenyomni a gyerekem torkán, mert agyonverlek!
3. oké, a kereszténység alaptétele épp az, hogy meg kell menteni a világot a kárhozattól az evangélium hirdetésével, tehát le kell nyomni azt a péniszt a gyerek torkán, bármennyire is öklendezik, de azért egy DEMOKRATIKUS JOGÁLLAMBAN ezt nem támogatni, hanem mérsékelni kellene a kormánynak, basszus! Az önkormányzatok egy fillért se kaptak az iskoláikra, de ugyanezt a pénzt a katolikus egyház megkapja??? Hát álljon már meg a menet, komolyan! Már várom, hogy mikor listázzák azokat, akiket nem látnak vasárnap a misén, és mikor kezdik égetni a boszorkányokat és az eretnekeket!
Drága Eszterem, a neved kötelez, már ami a Bibliát illeti. ;-)
„Ha egy meleg Istent keresi, ki vagyok én, hogy megítéljem őt?” – mondta nem olyan régen a ma élő legnagyobb katolikus. Akkor azt hiszem, teljesen jogosan némítom a beszűkült agyú és látásmódú kommentelőket, nem beszélve a mindenféle erkölcstankönyvek íróit.
Igen, én teljesen abban hiszek, hogy senkit sem dolgunk megítélni, senkinek sem. Lehet, hogy ezt nem sikerül napi szinten betartanom, mert még mindig sok bennem az ítélet, de ez a legőszintébb törekvésem, és este, amikor lefekszem, mindig önvizsgálatot tartok: ki felett ítélkeztem? Miért tettem? Sokszor egyébként az jön ki, hogy az észrevételem nem ítélet volt, hanem tény, de ilyenkor is emlékeztetem magam: nekem ezzel nincs dolgom, nem az én feladatom seggbe rúgni azokat, akik kártékony gondolatokkal, nyilvánvaló tévhitekkel mérgezik magukat rendszeresen. Rámutathatok tényekre, és meg is fogom tenni ezentúl is, de ennyi: mindenki maga dönti el, hogyan akar gondolkozni, élni. “Ű dóga”, ahogy a bölcs székely mondá.
Ez a carbonarás hasonlat remek :)
A homoszexualitás ellenzését sosem értettem teljesen. A világon senkire nem tartozik, hogy más mit csinál a hálószobájában, és hogy kivel csinálja (kivéve persze, ha kéjgyilkosságról van szó). Érdekes, hogy egyesek (sokak) miért érzik ennyire kardinális kérdésnek, hogy ebbe beleszóljanak, miből gondolják, hogy egyáltalán bármi közük van hozzá. Ha ez tankönyvben jelent meg, és tanítják is, az nyílt belegyaloglás az egyén szabadságjogaiba. Tisztára, mint egy puritán szekta.
Én úgy szoktam fogalmazni, hogy a társadalomnak az alábbi esetekben van joga beleszólni bárki szexuális életébe:
– pedofília
– nekrofília
– zoofília
– erőszak.
És ezekben egy közös dolog van: a másik fél beleegyezésének hiánya. Mivel:
– a gyerek még nem képes dönteni
– a halott már nem tudja kommunikálni a döntését
– az állatnak nem áll hatalmában ellenkezni
– az erőszak nem a kölcsönösségről szól, hanem tolvajlás a legocsmányabb fajtából.
Minden egyéb esetben mindenki azt tesz, amit jónak lát.