Ismét a kedvenc hegyem tetején szilvesztereztem

Bár nagy volt a kísértés, hogy eleget tegyek egy pesti bulimeghívásnak, végül mégsem hagytam cserben a hegyeimet idén sem. Akárcsak tavaly, a 2013-as szilvesztert is a Mátra szívében töltöttem, a Kékes Turista Egyesület szokásos december harmincegyedikei, 20 km-es éjszakai túrájának a keretében. Idén hatvanhét ember és két kutya döntött úgy, hogy velünk tart.

A találkozó 18 órakor volt a gyöngyösi buszmegálló 3-as kocsiállásánál, de előtte még – a tavalyiakból okulva – gyorsan vettem egy üveg pezsgőt és egy doboz csokoládét az éjjelnappaliban, kimondottan közösségi célokra. Ez ugyanis egy teljesen ingyenes társasági túra, tehát amolyan batyusbál: szinte mindenki hoz valamilyen finomságot, és azt megosztja a többiekkel. Gyorsan üdvözöltem a túravezetőt és a kedves ismerősöket, aztán már indultunk is.

Az útvonal mindig ugyanaz: Gyöngyösről a bicikliúton keresztül felmegyünk Mátrafüredre (ezúttal páran megálltak a Bába-kőnél Füred alatt), ahol a Kozmáry-kilátónál tett látogatást követően a büfésornál várjuk be az itt csatlakozókat. Ezután felmegyünk a Máriácskához, ami egy szép erdei kegyhegy Füred fölött, majd a Pipis-hegyi repülőtéren keresztül ellátogatunk a Szent Anna-tóhoz és a kápolnához. Itt rövid pihenő következik, aztán felkapaszkodunk a Sárhegy tetejére, ahol megvárjuk az éjfélt, és megtekintjük a hegy tetejéről látható hét-nyolc település pazar tűzijátékát. Végül innen sétálunk haza Gyöngyösre.

Meggyőződésem volt, hogy ez a túra nem lehet 20 kilométeres (nagyjából 14-15-re saccoltam), de egy útitárs lemérte pontosan, és kiderült, hogy összesen 20,7 km-ről van szó. Ha azt vesszük, hogy viszonylag gyakran megszaladom ezt az útvonalat is egyedül (igaz, nem éjszaka), tulajdonképpen egészen elégedett lehetek a túra-aktivitásommal. Ja, a szaladás alatt nem futást kell érteni, csak sétát, amit olykor-olykor 15-20 perc kocogással színesítek, kizárólag lejtmenetben (a legjobb esetben is csak hétperces kilométerekkel, szóval még van hova fejlődni).

A társaság idén (is) remeknek bizonyult, nagyon örültem, hogy eljött a sétafikás csapat Aszú vezetésével (lásd a fotónk: csapat a csapatban) és Réka is, néhány gyöngyösi túraarc-barátja kíséretében. Akadt pár figura, akiket tavalyról is megismertem, meg az újak, akik mind jófejek voltak, így aztán bőségesen fogyott a pálinka, sütemény, disznótoros, és természetesen a pezsgőmet sem sokáig kellett szerencsére magammal cipelnem. Jó tempóban, de kényelmesen haladtunk, és közben klasszakat beszélgettünk az élet nagy dolgairól – az időjárásról tényleg ritkán szoktam, mondjuk, ez tény.

Apropó, időjárás. Oké, azért egy éjszakai téli túra esetén mégsem elhanyagolható szempont, igaz? Nos, száraz, szélcsendes időt kaptunk, két-három fokkal. Mivel tavaly brutálisan hideg volt, veszettül fújt a szél és minden korcsolyapályaszerűre fagyott körülöttünk, az idei klíma kimondottan barátinak, szinte már melegnek tűnt számomra. Pedig én vagyok Európa legfázósabb embere, 25 fok alatt nekem már minden zimankónak számít, az én természetes közegem a kellemes 32-35 fok. Az egyetlen gond az volt, hogy ahogyan haladtunk előre az időben, egyre sűrűbb köd szállt alá, ami kissé megnehezítette a tájékozódást.

Az is lehet persze, hogy az új, antarktiszi túrafelszerelésem miatt volt kellemesen melegem, míg a többség dideregve toporgott, ha csak megálltunk öt percre: november végén találtam egyetlen egy profi, technikai télisport-dzsekit a Hervisben a méretemben, amiről kiderült, hogy a tavalyi széria utolsó maradványa, és 40 ezerről értékelték le 13 ezerre (ráadásul lila, ami a kedvenc színem). A kabát “kicsit” tud: egy szál ujjatlan futótopot elég alá venni, hogy mínuszok esetén se fázzon az ember, ugyanakkor az izzadtságot is rögtön felszívja. Vettem továbbá egy hihetetlenül kényelmes téli esőnadrágot is a szerény 30 ezres kategóriában (ez is le volt értékelve, persze), amivel akár órákon át fetrenghetek a hóban, akkor sem ázik át, tehát nagyon tuti. Ha mindezt a kitűnő Hanwag téli túrabakancsommal összeadjuk, azt hiszem, a felszerelésem jóval többet ér, mint én magam, de legalább már SEMMILYEN kifogásom nem maradt, hogy kihagyjam a Téli Mátra teljesítménytúrát idén.

Jó hangulatban, éjfél előtt 45 perccel érkeztünk meg a hegytetőre, s ezúttal vaddisznóval sem találkoztunk, mint tavaly. Itt folytatódott az eszem-iszom, dínom-dánom, bár sajnos néhány túratárs nagyon fázott, így ők idő előtt elköszöntek. A többség azért megvárta az éjfélt, és elénekeltük együtt a Himnuszt, majd pezsgőt bontottunk (a székely himnusz a fagyosszentek miatt most elmaradt, ami disznóság, mert már tudom a szövegét). Közben a köd olyannyira kezdte komolyan venni magát, hogy sajnos nemhogy tűzijátékot nem láttunk idén, de két-három méterről bizony már egymást sem. Praktikusabb lett volna, ha a környező települések dobbal köszöntik inkább az új évet, én simán beálltam volna csörgőzni, abban már elég jó vagyok. Nem baj, azért így is nagyon élveztem a kirándulást!

Lemásztunk a hegyről, elbúcsúztunk egymástól, és fél kettőkor már itthon voltam, a saját fürdőkádamban. Olvasgattam még két órácskát lefekvés előtt, aztán elégedetten hajtottam álomra a fejemet: örültem, hogy nem kell reggelig buliznom valahol Pesten, és aztán zúgó fejjel, a sok petárdázó őrültet kerülgetve hazabuszoznom hulla fáradtan Gyöngyösre. Az igazi szilveszter, az én szájam íze szerint, épp ilyen: túrázós, természetközeli, közösségi, evős-ivós, aktív; kitalálni se tudnék jobbat. Már csak abban bízom, hogy jövőre még több barátomnak kedve szottyan csatlakozni. Érdemes. :)