Aktuális

A bőségszemléletet nem lehet bőséggel kiváltani

“Nem értem, hogy lehet így lecsúszni. Elveszíti valaki az állását, oké. De hogyhogy nincs kapcsolati tőkéje ekkora szakmai múlttal a háta mögött? Jó, tételezzük fel, hogy felégette a hidakat maga mögött. Akkor miért nem keres valamit, akár hirdetés útján? Rendben, sehová nem veszik fel, mert ötvenéves elmúlt. De akkor miért nem adja alább, miért nem megy el közmunkára, takarítani, havat lapátolni? És ha már nem megy el, hanem inkább koldul, és – ő mondja – napi háromezret összeszed, akkor miért nem bérel egy kisszobát abból a pénzből?” – nagyjából erre a logikára épültek az észrevételek Fekete Tibor esete kapcsán, aki a 444 riportja szerint nemrég még a NatGeóban publikált, és a Corvinuson tanított újságírást… ma meg a többi hajléktalan között kéreget az utcán*.

Ide juttatták - kép: 444.hu

Ide juttatták – kép: 444.hu

Rengeteg történet kezdődik így: “elváltunk, aztán elvesztettem az állásomat… és nem volt hová mennem”. Segítő család híján nem nehéz kiszolgáltatott helyzetbe kerülni, és akkor aztán – ha mindez egy nehezebb életperiódussal is párosul – könnyű egyre mélyebbre csúszni a lejtőn akár pár hónap leforgása alatt. Épp tegnap néztem meg a Beszélgetések Istennel című filmet (a könyvsorozat egyébként sokkal jobb, igazán újra kéne olvasnom már), ahol a valós eseménysorokon alapuló történet főszereplője szintén az utcára került. Nem tudtam ítélkezni, ahogyan szegény Ica néni felett is képtelen volnék pálcát törni, bármi is rejlik a tragédiája mögött. Ki lát bele egy idegen életébe olyan mélységben, hogy megértse tettei minden mozgatórúgóját, és a láthatatlan összefüggéseket? És ki az, aki még soha nem hozott rossz döntést, ha mélyponton volt?

“Akkor azt mondod, hogy bárki lecsúszhat, válhat hajléktalanná, akár te vagy én is?” – kérdezte egy kolléga, miután kifejtettem a fentieket. (Uj Péter azt mondta, még két éve van…) Nos, a dolog azért egy fokkal árnyaltabb ennél, de a különbséget – a közhiedelemmel ellentétben – nem az aktuális kormány szociális érzékenységének mértéke adja. Ez az egész, akárcsak annyi minden más, elsősorban fejben dől el. Sok-sok példa igazolja, hogy a bőségszemléletet nem lehet bőséggel kiváltani: több tucat lottómilliárdosról tudunk, akik csórón haltak meg, és a szemünk láttára veszítette el mindenét a Big Brother-győztes Párkány Évi vagy a Csillag születik által ismertté lett Utasi Árpika is. Hiába a lakás, az autó, a havi egymillió forint, a tehetség, az állásajánlatok: ma mindkettő munkanélküliként tengődik, és jobbára éhezik. És mi lett Nagy Alekosszal, a Való Világ leghíresebb győztesével? Tudjuk azt is.

Tudattalanul hordozzuk őseink mintáját (meg még ki tudja, mi egyebet a lélekruhánkban), de a búcsú a hiányszemlélettől lehet tudatos döntés eredménye is. És azt látom, hogy a különbséget ez adja “csupán”: elvégre bárkinél beüthet a krah, csak éppen nem mindegy, hosszútávon ki hogyan él a lehetőségekkel és reagál a nehézségekre  – a maga szintjén. Másokat hibáztatsz, vagy felelősséget vállalsz a tetteidért? Dicsekszel, vagy értékeidet a helyén kezeled, ezért mindenki tud róluk? Úgy érzed, már eleget tudsz, vagy folyamatosan tanulsz? Másokhoz hasonlítgatva magadat versengsz, vagy teszed a dolgodat? Élsz a lehetőséggel, vagy kifogást keresel? Rettegsz a kockázattól és a bizonytalanságtól, vagy kezeled azt? Azonnali eredményt akarsz, vagy hosszútávú megoldásokban gondolkozol? A problémára figyelsz, vagy a megoldás érdekel? Frusztrált vagy, vagy inkább hálás? Félig üres a pohár, vagy félig tele van? Hiszed, ha látod, vagy hiszed és látod?

Messzemenő következtetéseket három és fél perc alapján nem érdemes levonni, de a 444 felvételén bemutatkozó Schwartz kollégát vélhetően inkább a hiányszemlélet, mint a bőségszemlélet mozgatja. “Ide juttattak” – állapítja meg, és ezzel nyilván éppúgy utal a családjára, mint a volt munkahelyére és a kormányra, de a saját felelősségéről nagyvonalúan megfeledkezik. Pedig mindenki felelős: nem, nem hibás, hanem felelős a saját életéért. Nem azért, ami történt körülötte, hanem azért, ahogyan azt ő kezelte. Sok lecsúszott szakmabelinél egyfajta furcsa gőgöt is érzékelek: ők büszkék arra, hogy “inkább éhen halnak, de”. Élhető álláspont ez, de akkor egyenes gerinccel tessék menni a híd alá is. Emlékeztek még Karolára, aki épp azt a Kálmánt kóstolgatta, aki nem sokkal korábban – anonim formában – gyűjtést rendezett a számára? Tanulságos történet. Kálmán egy igen-ember volt, aki felkarolta Karola ügyét is, Karola viszont egy nem-ember, aki mindig megtalálta a módját annak, hogy a kiszolgáltatott áldozat szerepében maradjon, és közben felváltva ítélkezett és irigykedett.

Én nem azt mondom, hogy a világ fekete-fehér, és a vakvilágba suttogott pozitív affirmációk jelentik a megoldást a problémáinkra. Éppen ellenkezőleg: arról beszélek, hogy az egyéni felelősségvállalással kezdődő bőségszemlélet a produktivitás alapja, amelynek birtokában az ember felkel a legmélyebb pontról is, amelynek híján azonban nem lehet olyan magasan, hogy ne tudna idővel a lehető legmélyebbre csúszni.


*Sokan persze eleve kamut sejtettek, amit a táblán fellelhető helyesírási hiba is alátámasztani látszott, de a fickóval többen is dolgoztak a tévénél, akik igazolták, és a MixOnline számos cikke alatt szerepel a neve.

Advertisements
Eszter névjegye (843 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

20 hozzászólás A bőségszemléletet nem lehet bőséggel kiváltani bejegyzéshez

  1. Én nem tudom. Mi lett Alekosszal?

    (és még mindig nagyon szeretem az elemzéseidet, mert mintha a saját gondolataimat “hallanám” vissza csiszoltabban és szélesebb látókörrel, de ezt sokszor mondtam már)

    • Hát nem bírta ki, hogy két hétig nem volt a képernyőn az anyacsatornán, ezért a szerződését felrúgva átment a konkurenciához, aminek eredményeként mindent elvesztett szinte, amit nyert, ráadásul a TV2-s műsor is nagyot bukott, ő pedig eltűnt a süllyesztőben. Instant gratifikáció vs hosszútávú befektetés, és mérhetetlen gőg, a semmire.

      (köszi, a legtöbbször úgy érzem, ez az igazi asztalfiók-felület, amit senki se olvas :)))

      • Óhe. Kínos… :P

        Persze volt idő, mikor én is annyira elmerültem az önsajnálatban, hogy elkótyavetyéltem szinte mindenemet, s utána fél évig nyomorogtam, de sikerült talpra állnom, s azóta toleránsabb is lettem a postban írt témával (s érintett embertársaimmal) kapcsolatban. És igenis, sosem tudhatja az ember, hogy mikor kerülhetsz lehetetlen helyzetbe. Úgyhogy csak óvatosan… az ítélkezéssel meg a jobbantudással főképp.

        Asztalfiók? Hadd idézzem Sanyi bácsit:
        “Soraimat ajánlom a falaknak,
        úgy írtam, ahogy nekem jólesett”

        ;)
        Nekem jólesik olvasni is, amiket írsz, de sztem nem csak én vagyok ezzel így.

        • YAAAAY! *koccint*

          Hát, én is átéltem egy-két szarabb dolgot, és főként az tett toleránsabbá. De azért valahol gáz, hogy ez kellett nekünk hozzá… vagy éppen ez a normális, erről szól a létezés. Árnyék és fény, csak együtt van értelme: árnyék nélkül nem értékelhető a fény, és vica versa.

          *még csak most koccintott, de már úgy filozofál, mint aki túl van egy üveg boron*

      • Olvasunk, ha nem is szólunk hozzá mindenhez :D

      • Szerintem a tévé is felelős. Bazári majomnak használ olyan embereket, akik dalolva lemondanak bizonyos emberi jogaikról, mert a lelki egészségük nincs teljesen rendben.

  2. Nem asztalfiók-felület, vagy ha igen, akkor én is abban a fiókban csücsülök, és nagyokat bólogatok. :) Ezek a kedvenc cikkeim.
    Nehéz látni a felelősségáttolást, hárítást, figyelemelterelést, és tudni, látni a későbbiekben, hogy így csak a saját dolgát nehezíti a problémái között vergődő. Én igyekszem. Egy ideje már, ha belekeveredek az önsajnálat-spirálba, egyszer csak megállok, mint akit fejbekólintottak, mert reflex-szerűen jön a gondolat: ez az én életemben történik, tehát közöm van hozzá. Ha van hozzá közöm, akkor hadd lássam, mit tudok vele kezdeni. Eszméletlenül feészabadító érzés egyébként. ^.^

    • Köszi a kommentet! A “tehát közöm van hozzá” a kulcs. Sajnos kevesen értik meg a különbséget a felelősségvállalás szükségessége és a hibáztatás között. Én nem azt mondom, hogy “Mari néni a hibás, amiért verte a részeges férje”, hanem azt, hogy meg kell vizsgálnia ennek a Mari néninek, hogy mi az ő felelőssége a sztoriban, vagyis mi tette lehetővé a helyzetet. Általában az, hogy nem becsüli magát, tele van félelemmel (nem elég jó, nem tudja megcsinálni, mit gondolnak mások, satöbbi), nem dolgozta fel a gyerekkorát, nem figyel az ismétlődő mintákra az életében, satöbbi, és most ez és ez van, ez és ez a helyzet, a problémák, amelyek erre az alapra halmozódtak. De ez nem azt jelenti, hogy rohadjon meg, ő tehet az egészről, ő főzte, egye is meg, hanem azt, hogy ha ki akar jönni a sárból, először ezekkel a kérdésekkel kell szembenéznie, keményen és őszintén, és a szembenézés nem váltható ki anyagi támogatással. Ha megteszi, az óriási dolog, és igen, gyakran segítség kell hozzá, ami kicsit sem gáz. És ezután, csak ezután van értelme bármiféle anyagi támogatásnak: ellenkező esetben sanszos, hogy elfolyna a pénz egy második részeges, abuzív Pista bácsi mellett, mert a válás után is újra ugyanott kötne ki, ahol volt. (Van is erre statisztika: akinek az első párja alkesz volt, meglepően gyakran a második is az…).

  3. 26 évig újságíró volt, de a segítség rövid i lett :)

  4. (bocs, előbb írtam, aztán olvastam a bejegyzést ;)
    Elhiszem, hogy dolgoztak vele, és igazolják. Ez azonban mit jelent?
    Sajnos sok hajléktalannal beszélgetve csak megerősödtem abbéli elképzelésemben, hogy a legtöbbjükben jelen volt a lecsúszás. És – ahogy sejteted is – ez mindannyiunkban ott van.
    Egy börtönlátogatás során azt mondta a börtönigazgató, hogy mindenkinek ott a téglája, utalván egy külföldre költözött magyar állampolgárra, aki azért került be egy napra, mert nem vette hosszú ideig át a gyorshajtás büntetésről szóló csekkeit, majd bírósági felszólításokat.
    Talán reményteli, hogy neki csak egy nap volt…

    • Komolyra fordítva a szót: az, hogy valaki, akit amúgy se ismerek, állítólag dolgozott vele, nem jelent semmit. Attól még simán lehet, hogy kamu a sztorija, és igazából útépítőmunkás volt Zalaegerszegen. De igazából ez a lényeg szempontjából irreleváns: van egyfajta attitűd, ami bárhonnan mélyre tud taszítani, ha összejönnek a dolgok, és egy másik, ami a legmélyebbről is kiemel. Minden más külső körülmény csak ezt egészíti ki, hangsúlyozza. Persze, kell a szociális háló, az empátia, és tilos ítélkezni, de tény, hogy sokkal több dolog dől el fejben, mint hinnénk, ezért geccóra oda kell figyelni, hogy túrbóvakond vagy turbósas üzemmódba kapcsolunk-e, bármi is történik. És persze, mélypontok mindig vannak…

  5. őszinte leszek: nekem a faszom kivan eff tibor történetével. annyira tele volt vele a fészbúk, és mindenki annyira csak külső tényezőket tett felelőssé, amiért ez az ember idáig jutott, h egyszerűen megcsömörlöttem tőle. (amúgy természetesen igazad van, ez csupán kikívánkozott.)

  6. Eszter, miért tűnt el a délutáni kommentem?

2 visszakövetés / visszajelzés

  1. Miért hisznek ennyien az összeesküvés-elméletekben? | Eszter's Offtopic
  2. Variációk 10 népszerű témára: ezt írta a blogger, ezt olvasta helyette a troll | Eszter's Offtopic

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: