Aktuális

És esküszöm, befejeztem, de ma még… a választások tanulságairól 4 pontban

Na jó, tényleg nem akartam írni még egy posztot a választásról, de végül csak nem bírom ki. Ígérem, nem leszek közéleti blog, azokon mindig elalszom. De bevallom őszintén, egy kicsit beszippantott engem is ez az egész: vasárnap a kirándulás után már egy percet sem dolgoztam, kíváncsi tekintettel csüngtem a tévén (nekem azért éjfélig volt izgulnivalóm, ráadásul mindig a határon túli magyarok szavazatai érkeznek be utoljára, és ők ugye 99 százalékban fideszesek). Amikor aztán véget ért az adás, fél négyig pártvideókat néztem a YouTube-on, szörnyű vagyok. Szóval, a tanulságok számomra a következőek.

1. Ennyi ember még sosem maradt távol a közügyektől, ami végtelenül elkeserítő.

Szomorú, hogy az ország lakosainak a 40 százaléka úgy érezte, őt ez az egész történet nem érinti, mert
a, bármi is történik, a fejünk fölött döntenek, és nincs politikus, aki a kisember érdekeit képviselné;
b, egész egyszerűen nincs korrekt alternatíva, amire érdemes volna voksolni, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt logóját pedig otthon is le lehet rajzolni;
c, egyszerűen hiányzik belőle a közéleti érdeklődés, magyarán “szarik az egészre”.

Mindhárom érzés teljesen jogos és érthető, épp ez teszi végtelenül szomorúvá a helyzetet. Belegondoltam abba, hogy Afganisztánban is most volt a választás, 90 százalék fölötti részvétellel. Zuhogott az eső, és a tálibok megfenyegették a nőket, hogy kivégzik azt, aki élni mer közülük az állampolgári jogaival. Márpedig a tálibok nem viccelnek, elég megnézni, mi történt Pakisztánban szegény kis Malalával is, csak mert lány létére iskolába mert járni…

Nekik nem volt mindegy

Nekik nem volt mindegy

2. Sok szavazó – mindegyik oldalon – még mindig csodát vár és megmentőt remél.

Van felelősségünk abban, hogy szavazunk-e, és hogyan. Van felelőssége a pártoknak, hogy milyen irányba viszik az országot. És igen, mindez hatással van a hétköznapi életünkre. Ugyanakkor azt gondolom, hogy butaság a kormánytól – vagy az ellenzéktől – várni a megoldást a problémáinkra, és kizárólag őket hibáztatni, ha mi épp nehéz körülmények között élünk.

A jó pásztor szabadságra ment: nem fog jönni senki, hogy kiemeljen a szarból, és megmentsen. Sem Orbán, sem Gyurcsány, Bajnai, Thürmer, Vona Gábor, Schiffer András, Szél Bernadett. Senki. Ha szar az életed, az elsősorban a te felelősséged, és te vagy az, aki ezen változtatni tud, nem a miniszerelnök.  Igen, tudom: a legnépszerűbb vallások is azok, ahol kívülről érkezik a felmentősereg, aki kiemel a masszából, miért is várnánk más attitűdöt a közéletben? Sokak számára a pártpreferencia egyfajta vallás, csak itt nem Jézusnak hívják a megváltót.

Ki kell egy kicsit szakadnunk a csodavárás állapotából: abból, hogy választunk egy embert, aki szépeket ígér, gyógyírt ajánl minden sebünkre, szidja az ellenfeleket, aztán ha négy év múlva sem lett jobb az életünk, akkor legközelebb választunk helyette egy másikat, aki még szebbet ígér, még több gyógyírt ajánl, és még hangosabban alázza a többieket. Nem tesó, neked kell változnod, alakulnod, fejlődnöd, nyitnod és tenned, nem annak, aki a parlamentben ül, és (jó esetben) ügyek mentén dolgozik,  (rosszabb esetben) a saját meggazdagodásán.

Nagy az öröm!

Nagy az öröm!

3. Elképesztő indulatokat szültek az eredmények. 

Valószínűleg az előző pontból fakad, de hihetetlen, hogy akik viszont szavaztak – a hatvan százalék – micsoda indulatoknak adtak hangot. (Aztán persze láttam, hogy azok közül is sokan beszálltak a sárdobálásba, akik nem is vették a fáradságot, hogy ikszeljenek: ők mégis milyen alapon?) Nem mindenki, de a többség sajnos igen… minden létező oldalról, megint. Újabb megerősítés, hogy nincs jó állapotban a társadalom, és képtelenség a többséggel – tisztelet a kivételnek – kulturált, nyitott vitát folytatni. Nem az a lényeg, hogy meggyőzzük a másikat az igazunkról, és ha ez nem megy, a földbe döngöljük kisstílű személyeskedéssel. A lényeg inkább egyfajta érvcsere, ami gazdagít: a megértés és az elfogadás, hogy nem szavazhat ugyanúgy a nyugdíjas, mint a vállalkozó, mert nem biztos, hogy ugyanazok az érdekeik.

A jobbikosok és az Összefogás-hívek kiborultak, mert mind kormányváltást reméltek (nem igazán értem, mire alapozták ezt a fantazmagóriát), és elkezdtek felelősöket keresni a kétharmadra.  A jobbikosok szerint az otthonmaradók miatt csúszott le Vona a miniszterelnöki székről, a balosok pedig az LMP-t kezdték hibáztatni, amiért a párt kimaradt a nagy összeborulásból, és ezzel őket gyengítette (ez is teljesen abszurd: abból a 250 ezer emberből 25 ezer sem szavazott volna a kis ökopártra, ha Bajnaiék keblére vetik magukat, ráadásul az ő gyengülésüket meg épp a frakció Összefogás miatti szétrobbanása okozta, és ők mégsem mutogatnak).

Mi, LMP-sek végtelenül reménytelennek éreztük az egész helyzetet, mert hatvan százalék kétharmada nem táptalaja a valódi demokráciának: titkon abban reménykedtem, hogy talán reális elképzelés, hogy a Fidesz ugyan kormányon marad, de erősebb ellenzéke lesz. Tudom, hogy a demokrácia sem tökéletes forma, de jelenleg – Churchillhez hasonlóan – én sem tudok jobbat. Márpedig a forma elengedhetetlen feltétele egyfajta egyensúly a kormány és az ellenzéke, a “jobb” és a “bal”, a “liberális” és a “konzervatív” oldal között. (Idézőjelesen, mert ezek idejétmúlt, 19. századi terminológiák,  az új pártok már ügyek mentén gondolkoznak, így a gazdasági protekcionizmus, például, ugyanúgy része lehet a “balnak”, ahogy hiányozhat “jobbról”.)

A pillanat

A pillanat

Most értettük meg azt is, hogy a szavazók többsége nyugdíjas, diák, munkanélküli és minimálbéren nyomorgó kisember,  akiket vagy “megvett a kormány egy tál rezsicsökkentéssel”, vagy olyannyira elkeseredettek és nyomorultak, hogy a gyűlöletre és a bosszúra  szavaztak.  Nagyon sok barátom, akiket tisztelek, szeretek, Jobbik-szavazó. Lelkük rajta, és persze, örömmel felveszem én is Vonáékat is a szalonképes politikusok listájára, amint nyíltan elhatárolódnak kurucék világnézetének attól az aspektusától, hogy “dögöljönmegmindenzsidócigánybuzivesszenizrael”, “mindenbalodalibüdöskommunistanemzetáruló”, “visszavesszükerdélytabocskorosromántóléljennagymagyarország”, “kilépünkazunióbólésjönnekamuszlimokmegahalálbüntetésésakémiaikasztrálás”, mert ezek végtelenül veszélyes, önpusztító panelek, amelyek még soha, senki pénztárcáját nem tették vastagabbá, pusztulást hoztak azonban több millió embernek egy végtelenül hasonló, kiábrándult, válság sújtotta kontextusban.

Érdekes módon a fideszesek is között is sok felháborodott emberrel találkoztam: ők azzal érveltek, hogy félelemből szavaztak, mert a Gyurcsányék meg a Jobbik undorral és rettegéssel tölti el őket, a többi alternatívát meg komolytalannak tartják. Milyen szomorú is: annyi párt volt, hogy percekig hajtogattam a papírt a szavazófülkében, és mégis csak arra volt jó az egész, hogy megosszon pár tízezer szavazatot, ezzel is gyengítve a többieket… És hát félelemből szavazni se sokkal szívderítőbb, mint gyűlöletből és bosszúból. Egy kicsit olyan ez, mintha azt mondanánk, hogy ha már Győzike megy folyton  tévében, mi se nézzünk természetfilmet, mert nem érdemes… és hát jobb, mintha Fekete Pákó képét kellene lesni a dobozban esténként. Szomorú.

4. Azért jót is mondok: most érzem a legjobban, hogy önazonos volt a döntésem.

Nem várok csodát, tudom, hogy van még mit tenni bőven, tökélyről sincsenek illúzióim, de korábban még sosem éreztem ennyire, hogy jó helyre került volna a szavazatom. Ez egy fura érzés, mert korábban én is mindig kicsit ilyen Győzike-néző voltam, aki naivitásnak gondolta a természetfilm erőltetését (vagy meg se találta ezt a csatornát), és aszerint mérlegelt, hogy csak Fekete Pákót ne kelljen lesnie. Én hálát érzek, hogy most legalább volt mire “hányós zacskó nélkül szavazni”. Értem én, hogy ez nem lehet mindenki számára opció, épp erről az érzékeny egyensúlyról szól a demokrácia színes virágoskertje, de annak azért csak örülhetek, hogy az ikszem és én most nagyobb összhangban voltunk, mint korábban valaha (pedig, ugye, legutóbb s ugyanígy szavaztam).

Tulajdonképpen nem találtam olyasmit, amiben ne értenénk egyet (Szikingert talán lehagytam volna a listáról, ennyi), és ez nagyon ritka dolog.  Jó látni, hogy ez az alternatíva, ami az enyém is, jelen van a politikai életben, még ha kicsiben is (egyelőre). És nem csak az igazán fontos kérdésekben, de a kommunikációban is: igazából hihetetlen, hogy végre valaki kimondta, amit pár nappal előtte épp én is… Azt, hogy túl van spilázva a hisztéria a Szabadság téri emlékmű körül, és ez igazából a lényeges dolgokról vonja el a figyelmet, valószínűleg nem véletlenül. (Mindenki jól jár vele, pl. most se Paks a téma, hanem az emlékmű.) Nem érdekel, hogy szarsz a politikára, utálod Schiffert és Kálmán Olgát is darabokban szórnád a tengerbe; a műsorvezető kiborulása és szétesése kultikus médiatörténeti pillanat, meg kell nézni:

Összességében véve annak is örülök, hogy – pártállástól függetlenül – végre megérkezett az én generációm is a parlamentbe, vagyis a hetvenes, nyolcvanas években született politikusok. Korábban mindig vénségesen vén, ősz/kopasz, elhízott mamutokat láttam, akik még a régi rendszerből maradtak itt, és érthető okokból kínosan kerülték az átvilágításokat, hiszen ők és elvtársaik is érintettek voltak a múlt sötét ügyeiben. És akkor most végre itt vannak a fiatalok is, akik számára minden, ami 1989 előtt történt, ugyanúgy a történelemkönyv része, mint számomra (más kérdés, hogy olyan is van, aki viszont ezt nem olvasta…), és akik úgy kommunikálnak, ahogyan én is beszélek (még ha nem is mindenben értünk egyet). Akik ugyanazokon a könyveken, filmeken, meséken, sorozatokon nőttek fel, mint én, ugyanúgy használják a közösségi médiát és az okostelefont, mint én, és akik bejártál már a világot, és tudják, mi minden van a mi kis burkunkon túl. Egyszóval, végre megérkezett a korosztályom a parlamentbe, és ez azért nem egy rossz dolog.

Azt hiszem, ezzel talán le is zárnám a témát, kipolitizáltam magamat. Mindenkinek azt kívánom, hogy találjon a saját maga számára élhető alternatívát, amiben hosszútávon sem csalódik, de ne várja tőlük a vörös szőnyeget a saját élete kátyúi fölé, ha nem akar a szellemi kiskorúság állapotában maradni örökre…

 

 

Reklámok
Eszter névjegye (852 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

13 hozzászólás És esküszöm, befejeztem, de ma még… a választások tanulságairól 4 pontban bejegyzéshez

  1. Ma egész nap feszergett bennem az elkeseredés kelése, köszi, hogy segítettél kifakasztani.

    Engem is felháborít a közöny és ugyanaz a bajom a Jobbikkal, mint amit leírtál. Pedig a mélyszegény roma gyerekeknek tervezett bentlakásos iskola terve bevallom, szerintem teljesen jó ötlet lenne…

    Remek poszt megint. Jó olvasni. És minden elismerésem a bátor őszinteségedért.

    • Jó hallani, ha mások is, azért. :)

      Vegyes érzéseim a szegregációval kapcsolatban. Voltam ösztöndíjas diák Amerikában, és ott nagyon jól működött, hogy a szellemi fogyatékos és a zseni egy közösségben mozgott, csak csoportbontásban. Sokkal nyitottabb és elfogadóbb is az a társadalom. De persze van olyan helyzet, amikor csak az eredeti környezetből történő teljes elszakadás hozhat változást… szóval kemény dió.

  2. A bentlakásos iskolát megpróbálták az eszkimóknál, ha jól emlékszem, katasztrofális eredménnyel.
    http://www.cbc.ca/news/canada/a-history-of-residential-schools-in-canada-1.702280

  3. Tetszik. Jól összeszedted a gondolataimat :-)
    Annyiban vitatkoznék veled, hogy véleményt formálni mindenkinek joga van, még akkor is, ha nem ment el szavazni.

  4. veragelencser // április 11, 2014 - 11:25 // Válasz

    Drágám, mindenben egyetértek veled. (Azért a demokrácia-idézetnél kirakhattad volna Churchillt.)
    Úgy irigyellek, hogy a véleményedért nem kövez meg senki! :)

  5. Én is örülök hogy megérkezett a te generációd is. Talán végre lesz valami új erő idővel, nem mindig csak ugyanazok a hitelüket vesztett, söt, régesrég hitelüket vesztett ugyanazok lesznek ott át- meg újracsoportosulva. Csak el ne kurvuljanak közben, már a te generációd, mire megerősödne, mert a hatalom közelében rettentő könnyen törik a gerinc és csavarodik a lánglelkű idealizmus.

    • Tudom én azt, hogy a kor nem érdem, hanem állapot, de valahogy mégis csak jó látni, hogy ezekkel az újabb arcokkal legalább egy nyelvet beszélünk, akkor is, ha épp nem értünk egyet. Remélem, lesz köztük olyan, aki megmarad szabadságharcosnak, de nem kicsiben játszik majd. MOst optimista vagyok, az elkeserítő helyzet ellenére.

  6. Én meg úgy láttam, hogy a fiatalok is már rég ott vannak a húsosfazék mellett… Igaz, hogy az elmúlt 25 évben ők is “vénültek, kopaszodtak” stb (pl. volt ez a fiatal demokraták szövetsége vagy mi…) Nyilvánvalóan a ’80-as években születettek még nem lehettek ott a ’89-ben a nagypolitikában. De az ifjúsági szervezetekben bizony országos ismertséggel is megjelentek már a ’90-es évek végétől…

    Meg Kálmán Olgán sem véltem felfedezni a médiatörténelem jelét – vannak amikben máshogy látom még a helyzetet. Természetesen. Például árnyalnám még a vallásokkal kapcsolatos sarkos kijelentést is, mert bizony egyikben sem csak úgy “kívülről érkezik a felmentősereg”, hanem jelentős erőfeszítésekre van szükség az egyének részéről, “belülről” is…

    Ugyanakkor vannak a cikkek jó meglátásai is. Csak összességében túl tragikusnak éreztem. Szerintem meg a politika: tragikomika. Sírva nevetünk. Négy éve még folyamatosan követtem a választások előtti össznépi cirkuszt – ami már akkor is lenyomta a valóvilágok, éjjelnappalbudapestek és édeséletek szórakoztató értékét. Intellektuálisan, gyökérségben és szánalmasságban is. Mostanában már felületes vagyok – de kis túlzással csak abból a pár percből írhatnék egy fiktív szatirikus novellát vagy egy félig-áldokumentumot amit a szavazókörben töltöttem (bár gondolom nem az én agyamból pattant ki először az ötlet, csak írt már valaki más ilyet…). Fel is merült bennem, hogy jelentkezni kéne négy év múlva szavazatszámláló bizottsági tagnak!

    • Jó, hát Kálmán Olga legjobb interjúja kétségkívül Mogáccsal van, ezt alá kell írni:

      A szatirikus novellát elolvasnám, és már én is eltűnődtem idén, hogy elmennék a bizottsági körbe, mert vicces lehet. Csak egy egész napot elb…ni erre… ennyire nem vagyok azért elkötelezett demokrata.

      Azon tűnődtem épp mostanában amúgy, hogy a Fidesz már se nem fiatal, se nem (annyira) demokrata, de még legalább szövetség, ellentétben az Összefosással.

      • (Kicsit offolva az offtopicodban: nemrég voltam a csakazolvassa bejárataiban és most össze vagyok zavarodva, hogy akkor kommenteljek-e vagy se és ha igen mit. Nyilván ez a hely nem az a hely, meg egyik női blogger nem egyenlő a másik női bloggerrel. Na mindegy, lesz még egy-két környi gondolkodnivalóm ez ügyben. Nem “ismerjük” egymást – Árpádtól találtam a blogotokra és néha be-benéztem már ide is, most meg szimplán örültem a civil módon előadott szubjektív politikai véleménynek.)

        – Aranyos Kálmán Olga és Mogács a videón, köszi! Olyan, mint két óvodás durcáskodással tűzdelt ismerkedése a homokozóban. Nem Kálmán Olga az ország legjobb riportere, de kétségkívül ismert branddé nőtte ki magát – szakmailag viszont inkább nem elemezném ezt a beszélgetésüket… Akkor, négy éve még az MKKP-re is szavaztam, talán ez volt a legtöbb, amit “politikai pártért” tettem – sok munka volt felírni és felrajzolni őket a szavazólapokra. Érdekesség egyébként, hogy ha a szavazóköri eredményeket nézzük, akkor sok helyen 1% körüli lett az érvénytelen szavazatok aránya. Ha ezt mind az MKKP-nak tulajdonítanánk, akkor ők lennének a legerősebb parlamenten kívüli erő, a Munkáspártot is megelőzve… (továbbkattintottam Mogács legújabb országos videó-kampányára – ott is vannak zseniális egyszemélyes produkciók…)

        – A novella ügyében az volt a kis túlzás, hogy nemigen tudok írni… Főleg novellát sem. Pedig az élményanyag megvolt, ahogy ráérősen leszavaztam és kicsit tengtem-lengtem még előtte-utána. Beindította fantáziámat, na. Amúgy: rengeteg mindenre elmennek nem csak egész napok, hanem összeadódva hetek, hónapok, évek – és nem négy évente, hanem nonstop – legalábbis nálam pl. Én sem a demokráciáért gondoltam rá hanem just for fun!

        – Az Összefosáson esküszöm nem nevettem fel! Nem is lenne illendő, meg politikailag korrekt. De befelé rendesen rázkódott a rekeszizmom… Orbán szövetsége meg kb. olyan, mint amikor egy nagyobb összejövetelen jól belakunk. Az is egyesülés a felszolgált ételekkel, meg is látszik rajtunk, amit magunkba fogadtunk, de utána már nem lehet megkülönböztetni tőlünk, hogy akkor melyik részünk volt a saláta, melyik a marhapöri és a betermelt somlói sem tud már külön entitásként megnyilvánulni később…

        Ha esetleg úgy is tűnik, hogy kötözködni-észt osztani jöttem: szólok, hogy nem. Bocs, ha ez jön le, hogy de. Kétségkívül hímnemű vagyok, azon belül is egy elcseszett fajta, de majd igyekszem revideálni magam, meg inkább csak figyelni az eszmecseréket néha, ha erre járok és nem belepofázni.:)

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: