Aktuális

Ma megtudtam: 3 egészséges hazugságban rejlik a hosszú házasság titka

Ma megtudtam, hogy 3 egészséges hazugságban rejlik a hosszú házasság titka, és egyúttal arra is rájöttem, hogy én miért nem élek még abban (és sajnos arra is, hogy a jelek szerint egyáltalán nincs is esélyem rá).

Ha hosszú, akkor jó is - de csak ha taktikázunk

Ha hosszú, akkor jó is – de csak ha taktikázunk

Azt, hogy a “hosszú házasságot” miért azonosítják sokan a “boldog házassággal” (sőt, magával a “boldogsággal”), nem sikerült megtudnom, de hát nem lehet mindent egy nap alatt. Haladjunk tehát lépésről lépésre, és egyelőre koncentráljunk arra, hogy “a mulasztásból adódó hazugság egészséges is lehet – állítják a pszichológusok és szociológusok, akik már évek óta elemzik és tanulmányozzák a házasságokat”. Természetesen egyetértek azzal, hogy nem érdemes minden piszlicsáré hülyeség miatt feszültséget szítani, de azért az alábbiak kissé elgondolkoztattak:

“1. Mulassz – senki sem bátorít arra, hogy hazudj, azt viszont tudnod kell, hogy alkalmanként mellőzheted a beszámolót egy-két dologról. Például a férjednek nem kell tudnia arról, hogy havonta mennyit költesz cipőre! Ha nem hívod fel rá a figyelmét, talán észre sem veszi, hogy naponta más pár kerül a lábadra. Mint ahogyan az sem bűn, ha minden hónapban félreteszel x összeget, amiről a párodnak fogalma sincs. Így elkerülheted az amúgy véget nem érő vitákat a fölöslegesen kiadott pénzről parfümre, szépségápolási cikkekre, ruhára, stb. Ja és ha megkérdezné, mennyit költöttél a legújabb ruhádra, eszedbe ne jusson bevallani a valós összeget! Inkább felezd. Úgyis sokallni fogja…”

Nem azért a húsz fillérért mondom, de ez már mégis wattafuck? Vannak közös költségeink (rezsi, hitel, megtakarítás, satöbbi), amire minden hónapban x összeg megy a közös számlára. De mégis kinek mi köze van ahhoz, hogy azon felül a másik mire költ? Arra ad ki pénzt, ami fontos számára, ami őt boldoggá teszi – és én ennek örülök, nem moralizálok fölötte. Ha őt a harmincezer forintos horgászkiegészítő teszi elégedetté, akkor azt vesz, ha engem a harmincezer forintos túranadrág, akkor azt. Sőt, ha tehetjük, meglepjük egymást azzal, amire a másik vágyik.

Apropó, harmincezer forintos túranadrág! Az a legdrágább ruhadarabom, evör. (Ha a Hanwagot nem számoljuk, de az nem ruha, cipő.) Mi ez a hiányszemléletből fakadó, irigy spórolás, ami miatt titkolni kell azt, hogy egy egészséges lelkű ember örömmel fektet pénzt a saját jóérzésébe, jólétébe, ha csak teheti??? Hiszen nem loptam azt a pénzt, becsülettel megdolgoztam minden centjéért, és arra is ugyanígy büszke vagyok, amikor a Hádában sikerül kétezerért halásznom egy hasonló minőségű darabot. Ha más is hajlandó annyit és úgy dolgozni, ahogy én, más is megteheti, hogy vegyen magának egy-egy magasabb árkategóriájú darabot, amikor épp az a vágya. Én hálás vagyok azért, hogy megtehettem, és más önmagába tett befektetése arra inspirál, hogy ha ő igen, akkor én is képes vagyok arra, hogy megteremtsem az ehhez szükséges alapokat.

Amichay Éva fogalmaz tökéletesen, miután a Városban.blog.hu-n bemutatott, gyönyörűen felújított lakásokra reflektál, amire a nyílt gyűlölködést félretenni képes kommentelők átlagreakciója az szokott lenni, hogy “szép, de ennyit nem érte meg költeni rá”:

“Sok ez, vagy megéri? – ez most a kérdés. A kérdésre akkor tudunk adekvát választ adni, ha megkérdezzük, hogy mi volt a célja az átalakításnak? A történetből az derül ki, hogy a tulajdonos fiatal pár beleadta szívét-lelkét, háromezer munkaórát, nem csak a pénzét ebbe a lakásba – ami az otthonuk. […] Vannak emberek, akik hajlandók a saját jóérzésükbe befektetni! Az életet nem átmeneti szálláshelyként kezelni, hanem megélni minden nap, minden óráját. Ami gyönyörű ebben a lakásban, az pont az, hogy merték felvállalni – ők ilyen környezetben szeretnek élni! Francba a társadalmi elvárásokkal, éljünk úgy, ahogy jól esik!”

Teljesen egyetértek Éva minden szavával (érdemes a teljes cikket is elolvasni), és végtelenül irtózom a gondolattól, hogy a saját családunkban, a saját párunknak hazudjunk arról, hogy mi e szerint a szemlélet szerint kívánunk élni a saját pénzükből. Én felnőtt vagyok, ő is felnőtt, bízzunk már annyira egymásban, hogy tudjuk: a másik nem fogja úgy szórni a pénzt, hogy veszélybe sodorná a közös kasszát. Agyeldobás ez az egész, de tényleg.

2. Kerüld – amennyiben lehet, kerüld, hogy az exeidről beszélj neki. Nem ajánlott dicsekedned a rekordjaiddal, ugyanis nem érsz el vele mást, mint fölösleges veszekedést. Nem várja el tőled senki, hogy azt állítsd, rajta kívül nem szerettél mást, de ne is hasonlítsd őt össze senkivel. Mert ha megteszed, többé sose fogja elhinni neked, hogy ő a legszuperebb pasi, akivel valaha is találkoztál, és jogosan teszi.

Ha úgy akarod, fenntarthatod a kapcsolatot a volt barátaiddal, de anélkül, hogy a férjed tudjon róla. Jól fog esni, ha az exed bókol neked. De légy diszkrét és ne vidd túlzásba, egyébként a párod féltékeny lehet, amiből végül eget rengető botrány is kerekedhet!

Álljon már meg a menet egy pillanatra, kérem szépen. Két dolog van:
1. Az ex nem véletlenül ex. Azért az, mert párkapcsolatként nem működött a dolog. Ha máig jóban vagyunk, akkor viszont más – baráti, testvéri, kollegális stb. – szinten viszont igen. Ennek fényében nyilvánvaló, hogy a párkapcsolati szférával is türelmesen kísérleteztünk egy darabig, de mégsem ment. Akkor mégis mi a retkes rossebre volna mégis féltékeny az, akivel viszont a barátság mellett a nagy szerelem és a szexuális vonzalom is adott?!
2. Egy bizonyos szintű féltékenység teljesen oké, de a kisajátító, túlzó, beteges és irracionális (lásd 1-es pont) féltékenység a kisebbségi komplexus jele. Mégis ki a francnak van szüksége erre?

Persze, nem kell órákig arról beszélned, hogy mit csinál a kollégád, akivel egykor egy pár voltatok, de már évek óta csak jó barátság van köztetek. Ugyanakkor hazudni arról, hogy ő is ott volt a céges bulin, netán letagadni azt, hogy meló után beültünk kávézni… hát ne haragudj, de szerintem végtelenül beteg, kisstílű és kimondottan kártékony dolog.

3. Szimulálj – nem tetszik ahogyan mosogat? Akkor mosd újra az edényeket, amikor ő nem látja, és probléma megoldva. Sőt, dicsérd meg, hogy segítséget nyújtott. Ellenben, ha lehordod, várhatod, hogy következő alkalommal még a porszívót is megragadja! Ha nem tetszik neked, ahogy ő csinál dolgokat, sose ordítozz vele. Mindkettőtök pszichológiai javára, inkább keltsd a látszatot, hogy minden oké, de közben térítsd arra az útra, ami neked igazán tetszik.

Azt hiszem, teljesen menthetetlen vagyok, mert én egész egyszerűen abban hiszek, hogy szépen, kulturáltan elmondom az emberemnek – vagy bárki másnak -, hogy arra sem árt ügyelni, hogy az edény alja se maradjon piszkos a mosogatás után, és ő értékelni fogja az én őszinte, segítő szándékomat (inkább most derüljön ki, ha ügyetlen, mint egy baráti sütögetéskor, szélesebb plénum előtt). Segítségnek azt nevezzük, amikor valaki megteszi azt, amire épp kértük – precízen, persze. Arra, hogy retkes tányér legyen a mosogatóban, nincs szükség, mert azzal nem vagyunk előrébb, tehát az nem segítség.

Az ellentmondás feloldása nem a “szimulálás”, de nem is az ordítás és a hisztéria, ahogyan azt a cikk sugallja. Hanem a normális, nyílt, tiszteletteljes kommunikáció. Ha nem mondom, mi kell, mégis honnan tudja szegény? Néma gyereknek anyja se érti a szavát. Annak, amit az írás javasol, csak az az eredménye, hogy a harmincadik ilyen húzás után a kedves nej felrobban a dühtől a sok extra munka miatt, és amikor a férj megkérdezi, hogy “mi a baj, kedvesem?”, a válasz csak egy hűvös, keskeny szájjal formált “semmi” lesz. És a szegény embert tényleg senki nem hibáztathatja, mert ő tényleg semmi rosszat nem tett, sőt: segíteni próbált, és úgy érzi, segített is az erejéhez mérten.

Hadd kérdezzem már meg, hogy a kedves szerző – és a pszichológusok és szociológusok, akik már évek óta elemzik és tanulmányozzák a házasságokat – nem csak a konyhában, hanem a szexben is ugyanezt javasolják? Igaz is, ott miért is lenne más az ábra. Teljesen fölösleges megbeszélni a dolgot, csináljatok csak úgy mindketten, mintha minden rendben volna, akkor is, ha épp nincs. Ha a fentiekből indulunk ki, minden embert patkányok fognak felzabálni magányos otthonában, aki csak őszinte, korrekt, kölcsönös tiszteleten és szereteten alapuló párkapcsolatra vágyik, ahol a hiány- helyett a bőségszemlélet uralkodik.

Reklámok
Eszter névjegye (852 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

11 hozzászólás Ma megtudtam: 3 egészséges hazugságban rejlik a hosszú házasság titka bejegyzéshez

  1. Ajj ajj. Nem akarlak szomoritani, de tenyleg a patkanyok fogjak felzabalni. Sajna, abszurd bar, de a him egyedek szocializacioja Kozep-Kelet Europaban ilyen. Persze errol is a nok tehetnek, elsosorban az anyjuk, de mire te bekapcsolodsz mar ennel tobb eziranyu megerositest is kaptak. Sajna nem latom hogy a kov generacion belul lenne remeny szamottevo valtozasra. En mindenesetre gondolkodom egy ezustpatkanyon, hogy majd legyen aki kialljon ertem.

    • És a patriarchális kiszolgáltatottság érdekében a nők szocializációja is olyan, hogy keress egy balekot, aki több pénzt visz haza, mint te, és használd ki a helyzetet a javadra, hogy cserébe ő uralkodhasson rajtad. Ebből áll “a férfi pénzautomata, a nő meg háztartási robotgép” jól működő, évezredes patriarchális irányvonala, a kérdés csak az, hogy mind a 7 milliárd ember a földön elégedett-e ezzel a felállással. A többség nyilván igen, de épp elég, ha vagyunk páran, akik nem. Elvégre az élet más területén sem azt az utat követem, amit a társadalom sugall, miért pont ez ne lenne akkor már kivétel. :)

    • “de a him egyedek szocializacioja” – ilyenek ezek a Hím egyedek! :) Azért azt ne felejtsük el, hogy a fiú, és a lány szocializációja ugyanabban a környezetben, ugyanazon személyek által történik. A bölcsődében, óvodában, iskolában; javarészt női “szakemberek” hozzájárulásával, hiszen ezekben az intézményekben a gondnokot, és a portást leszámítva, nők dolgoznak. Szerény véleményem, hogy sok esetben a konyhás néni, nagyobb affinitással rendelkezik, mint a feladatra felkért nevelőnő/tanárnő.
      “Kozep-Kelet Europaban” – vagy tegyünk mindkét helyre kötőjelet, vagy egyik helyre se, de ez így nyelvtanilag hibás!!! :(
      “Persze errol is a nok tehetnek, elsosorban az anyjuk,” – szocializációs szempontból igen, ahogy azt feljebb a környezet és szoc.személy kompetenciájánál, kifejtettem. Magyarul; azt amit iróniának szántál, az sajnos maga a jelenség.
      “En mindenesetre gondolkodom egy ezustpatkanyon, hogy majd legyen aki kialljon ertem.” – ennél jobb tanácsot én sem adhatnék neked, ha már többre tartasz egy közönséges rágcsálót/kártevőt, mint az ellenkező nemű embertársaidat. (hím egyed)

  2. A pénzköltős rész szerintem implicite arra az esetre vonatkozik, amikor a közös kassza mellett egyik fél sem tud elegendő pénzt felhalmozni, hogy a saját külön igényeit is kielégítse. Sőt, kifejezetten kevés pénzt tudnak félrerakni.

    Ilyen esetben persze eleve garantált a feszültség, amennyiben a felek hiányszemlélettel közelítik meg a helyzetet. Szerintem ez egy agyon gyakori felállás itthon. :(

    • Ha a két ember nagyjából ugyanannyit keres, és ebből a rezsi-hitel-megtakarítás etc. levonása után is marad, akkor is lehetnek olyan helyzetek, amikor az egyik félnek épp nincs komolyabb bevétele. Ilyen pl. a betegség, munkanélküliség, betegápolás, és mindenekelőtt természetesen a kisgyerek nevelésének időszaka (általában) a nő számára. Ilyenkor nyilván csak a közös van, hiszen a gyerek közös “projekt” XD. De nem tudom elképzelni, hogy a kevesebb pénzzel ne ugyanúgy működne ez a dolog, mint a többel: egész egyszerűen tiszteletben tartjuk egymás szükségleteit az adott racionális keretek között, akkor is, ha az a keret 100 ezer forint, és akkor is, ha 1 millió. Amelyik közös pénztárcából ki lehetett lopni x ezer forintot cipőre, abban a tárcában nyilván volt x+ezer forint, aminek a hiányát senki se vette észre. Akkor meg…????

      • “De nem tudom elképzelni, hogy a kevesebb pénzzel ne ugyanúgy működne ez a dolog, mint a többel”

        Ez jogos. Szerintem ott bukik el a dolog, hogy az átlagfizetésű és annál szegényebb emberek alapvetően kognitív disszonanciában vannak, amikor pénzt költenek. Úgy érzik, félre kellene rakniuk a pénzt, de azt is érzik, hogy jár nekik egy kis magukra költés. És ami a legrosszabb: ezt nem beszélik át egymással, nyíltan, szabályokat lefektetve, felnőttként. Azért nem beszélik át, mert akkor meg szembe kellene nézni a kemény pénzügyekkel, tervezni kellene, tudatosan élni. Az meg nehéz. Helyette inkább megy az ad-hoc takarékoskodés és időnkénti bűnbeesés, majd a konflktus.

  3. Huh, még nem tértem teljesen magamhoz. Nem tudom ki ad ki a kezéből ekkora baromságokat, de sajnos a beidézett cikkben leírt “jótanácsok” csak elodázzák a párkapcsolati bombák robbanását, sőt valószínűleg a hatását is megsokszorozzák a színletl és végighazudott évek alattt felgyülemlett feszültséggel. Már átéltem, nem volt kellemes a saját bőrömön érezni :-(
    Most úgy látom, hogy az igazi párkapcsolathoz a barátságnál, a nagy szerelemnél és a szexuális vonzalomnál is több kell. A válasz ott van az írásodban “Én felnőtt vagyok, ő is felnőtt …”. Ez a -pszichológiai értelemben vett- felnőttség nagyon sok emberből hiányzik, mert ehhez dolgozni és szenvedni kell. Keményen. Amíg viszont ez nincs meg az emberekben, addig valóban a vak vezet világtalant esete áll fenn a párkapcsolatok szintjén, ahol az emberek egymásban akarják megkeresni a gyógyírt a saját sérüléseikre, hibáikra és gyengeségeikre. Ehhez persze segítség a hazugság és a színlelés, de soha nem lesz belőle igazi párkapcsolat. A hosszú kapcsolathoz felnőttek kellenek és szeretet :-)

  4. nyilván ez egy kicsit sarkított.
    a dolgok nem ennyire feketék és fehérek. az első idézetben felvetett téma, a pénz. valóban hasonló a helyzet kevés pénznél és sok pénznél is. de minél több hétköznapi luxust engedhetsz meg magadnak, annál kevésbé izgat fel a pénz kérdés. és ez a közös pénz – én pénzem – te pénzed dolog csak elméletben működik. mert például az egyértelmű, hogy új mosógépet a közösből kell venni, de ki hogyan tudja kispórolni a saját részéből azt a pluszt? pedig ha nincs mosógép, tudjuk, ki szívja meg a kézzel mosást…
    és akkor ott vannak az olyan tárgyak, amit a felek próbálnak a közös és az egyéni költségek közötti határokon átpasszírozgatni. hogy pl “anya” kenyérsütő gépet szeretne, “apa” meg jól elvan a bolti kenyérrel is… vagy “apa” playstation-t akar venni, és hát az közös, hiszen “ti is karaokee-ztok majd a barátnőiddel vele”. és persze itt már egymásnak feszülnek bizonyos érdekek. pláne ha egy héttel a playstation vásárlása után romlik el a mosógép. :)
    és itt jön az, amit Te is írtál, hogy na de felnőttek vagyunk, meg lehet beszélni. meg. kevesekkel.
    2. téma. az ex kérdése. egyértelmű, hogy a titkolásra buzdítás mennyire gáz. de ha Neked mesélnek nagy hévvel az exről, valószínűleg Neked sem esik jól. nem a tény, hogy találkoztak, hanem hogy milyen nagy hatással volt rá. hogy miért is ex, ha ennyire lelkes iránta? ehhez is kell egy megfelelő intelligencia, hogy tapintatos vagy, és nem áradozol az exedről az aktuálisnak.
    mert ha mégis, akkor vagy az van, amit írnak az idézetedben, hogy összeveszés lesz belőle, mert a férfi egója tényleg nehezen tűri az elődöket. Oscar Wilde szerint: “Men always want to be a woman’s first love – women like to be a man’s last romance.”
    vagy mosolyogva végighallgatja az élménybeszámolót, és nem szól semmit. ebben az esetben viszont a 3-as pont szerinti hibába esik, és hallgat arról, ami bántja. (és persze aki kellő önbecsüléssel rendelkezik, azt nem bántja. de sok ilyet ismersz?)
    és akkor eljutottunk a 3. témához. a mosogatás és a többiek.
    ezt én konkrétan tapasztaltam. nem csak a párommal, de még a tesómmal is. egyszerűen nem megy nekik a mosogatás. viszont olyan önérzettel bírnak, hogy ha állandóan azzal alázod, hogy ez nem az erőssége, tényleg neki se fog állni soha. de ezzel mi nők is így vagyunk. ha állandóan szapul az ember, hogy ezt se csinálod jól meg azt se, hát akkor az összes ilyen dolgot rá fogod hagyni. pl egy garázsba beparkolás. megoldod. ugyan kicsit ferde, és pont nem tudod kitolni mellette a biciklit, de a férfiak többnyire nem problémáznak ezen. ha kell a bicaj, majd kiigazítja a kocsit. addig meg örül, hogy nem őt ugráltatod minden egyes hazaérkezésnél.
    persze itt is lehet néha egy-egy edénynél mondani, hogy ez sajnos zsíros marad nekem is mindig, ezt és ezt teszem rá, azzal lejön. stb. kommunikáció. vádaskodás helyett. meg a humor is sokat segít. én anno a tesómtól kértem mindig azt, hogy ne 5 percig zúgassa a porszívót, hanem porszívózzon KI. tehát végeredmény-orientált legyen a takarítás. :)
    a szex meg persze egy külön téma, hogy ki mennyire tudja megbeszélni. az átlag semennyire. de aki meg mégis ki tudja mondani, néha “félreértelmezi a feladatot”, és minden csak úgy történhet az ágyban, ahogy őneki kellemes.
    a lényeg az, hogy igenis kellenek a kompromisszumok. de tényleg nem hazugsággal, mulasztással, kerüléssel, szimulálással kell úgy tenni mintha lennének.
    a saját szemléletünket kell kicsit nyitottabbá tenni, és elfogadni a másikat, beismerni a saját hibáinkat, és megoldásokra törekedni mindig.

  5. Agyam ledobom.

    A pasi minimum akkor húzgálhatja a száját valami beszerzésre, ha a csaj az ő pénzét költi, de akkor se, hisz ha vállalta, ahogy a Rest macska népmeséjében, “tudva dologtalanul vette el”, egy büdös szót se szólhat.

    A házimunkára az a trükk, hogy sose akkor kell kritzálni, mikr épp megcsinálta a jóembör, hanem akkor, mikor legközelebb nekikezd. Ez egyébként a gyerek esetében is így van. “Figyi, legutóbb is tök örültem h megcsináltad, de légyszi most inkább így meg ígyebbül…”

  6. egy ilyen szépen kidolgozott eszmefuttatás alá aljas dolog egyetlen rövid kérdést biggyeszteni, mégis megteszem, mert már rögtön az elején beütött: MILYEN SZAKÉRTŐK?

    oké, h párszáz karakteres a hír, ami megihletett, de attól még elférne benne egy hivatkozás, h “mondta dr. sylvia neverfucks, a brit horsedick university párkapcsolat-orvostani intézetének munkatársa”, vagy ilyesmi…

  7. bájos háziasszony/plázacica képző…

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: