Hatodik szülinapját ünnepli a blog: 6 dolog, amit tanított nekem

Az van, hogy már megint nagyon elhavazódtam, és három bejegyzés-kezdemény is vár rám a vázlatok között (például a Hanák Kolos-poszt is, Erenya!), de a jó WordPress ma figyelmeztetett, hogy figyeljek már egy kicsit, mert blogszületésnap van. Milyenanyamárazilyen, aki ezt elfelejti?! Bizony, már hat éve annak, hogy regisztráltam ezen a felületen, így megint ünneplünk.

• 1. A blog egy király kommunikációs lehetőség.

Megismertem egy csomó fantasztikus embert, akiknek egy részével nagyon hasonló a gondolkozásunk, a többiekkel pedig nagyon más. Ebből rengeteget lehet tanulni, és nem kicsit szórakoztató. A blognak köszönhetek két nagyon fontos barátot (az IM-es terminológiával élve: LB-t), akikkel az elmúlt években nagyon sok ütős élményt éltünk át együtt… and more is to come. :) Köszönet Tollam-Papíromnak és Temptynek, és olvassátok őket – is.

• 2. Nincs ugyan direkt reklámbevétel, mégis hoz pénzt.

Annak idején tudatosan indultam el abban az irányban, hogy nem lesznek hirdetések a blogon, és ehhez hat éve tartom magamat. (Amúgy vannak néha nagyon vicces, és valszeg teljesen komolytalan megkeresések is ezen a fronton…)  Ezzel együtt több melót is a blognak köszönhetek: egyszerűen megtaláltak azok az emberek, akiknek épp arra volt szükségük, amit én tudok. Akadt több olyan lehetőség is, amire nemet mondtam, de szerencsére testhezálló projektek is akadtak az évek során. Mindenkinek csak azt tudom mondani, hogy hajrá… a blogbevétel ugyanis nem feltétlenül gyors készpénzben, hanem gyakran hosszútávú megbízásokban materializálódik.

• 3. Írni valamiről…valószínűleg a legszorosabb mentális kapcsolat az adott dologgal.

Mindig is azok közé tartoztam, akiknek az agyát egyszerre 70-80 ezer gondolat szövi át gyors egymásutániságban, de amikor leülök, hogy írjak ezekről, mindig kitisztul a kép… és a legtöbbször sikerül valami olyasmire rájönnöm, amire korábban nem volt rálátásom. Egyfajta felülemelkedettség ez: amikor részévé válsz valaminek, ami nagyobb, mint te vagy, pedig te magad indítottad el a folyamatot. Ez egy egészen transzcendens élmény, amelynek során megszűnik a tér és az idő. Azt hiszem, csak az érti, aki átéli… sőt, az se érti, csak átéli.  De kár volna kihagyni, mert katarzist és elképesztő felfedezéseket ad…

• 4. Van, ami elmúlik, és a kevesebb néha több.

Nem nagyon olvasgatom a régi bejegyzéseket, de egy dolog biztos: az éves blogtakarítások és redesignok során mindig találkozom pár olyan bejegyzéssel, amivel már nem tudok azonosulni. Össze is rezzenek, hogy wattafuck, ez nagyon gáz, de általában semmit sem törlök. Az is én voltam, az is hozzá tartozik. Ezek főként hangulatok, maga a világnézetem szerencsére elég konzisztens. Van, hogy ellenállhatatlan késztetést érzek a firkára, de inkább várok, amíg kikristályosodik a gondolat: a kevesebb néha több.

• 5. Nem számíthat mindenki és bárki véleménye.

Engem mindig meglep, amikor valaki mélyen megsértődik azért, mert egy névtelen klaviatúrahuszár beszólt egy-egy dolgára. Feltehetően az online médiamunka növesztette vastagra a képemen a bőrt, de ez engem hosszú évek óta egy cseppet sem bír meghatni. Kaptam már olyan pingbacket (a kommentekről nem is beszélve), hogy “a kurva anyját ennek is”, de eszembe sem jutott, hogy bosszankodjak vagy reagáljak. Mégis hogyan vehetik a szívükre ennyien a mezei véleménynyilvánítás primitívebb formáit? Amennyiben átlép egy bizonyos keretet a dolog, nyilván megteszem a szükséges lépéseket, de addig bárki szabadon fröcsöghet a félmondataival. Ha így gondolja, hát váljék egészségére,  nekem ezzel nincs dolgom. Ennyi.

• 6.  Még mindig van mit tanulni, ha önfelvállalásról van szó.

“Bátor vagy” – mondják sokan, amikor egy-egy határozottabb véleményt vagy érzést fogalmazok meg. Persze, ez még mindig a jéghegy csúcsa, a valóságban nagyon sok olyan dolog van, ami nagyon is hozzám tartozik, mégsem írok róla. Talán nem is kell, mindenkinek szüksége van némi privát térre, ahol ítélet nélkül lehet a gondolataival. Azt hiszem, akkor fogok nyíltabban beszélni bizonyos dolgokról, amikor már mögöttem van néhány megoldás, ami még nincs. Nem hiszem, hogy valaha is lesz olyan pont, amikor MINDENT megírok, hiszen az élet intimitása fontosabb az állandó ventillálásnál, de abban egészen biztos vagyok, hogy a mirőlírunk-mirőlnem kérdésében még van hová fejlődni. Ezt talán meghagyom a következő hat évre…

…mert valószínűleg lesz következő hat év is, azt hiszem.

Köszönöm, hogy velem voltatok, néha nagyon jó volna többet is tudni rólatok!

A többi blogszülinap ünnepi kiadásait itt nézhetitek meg…>>