Aktuális

Hanák Kolos teljesítménytúra: vihar helyett most útitárssal, végig

Szóval, az úgy volt, hogy terveztem én, hogy indulok a Hanák Kolos teljesítménytúrán, de aztán valahogy mégis úgy alakult, hogy a Téli Mátra XL és az április tizenkettedikei megmérettetés között nem nagyon sikerült húsz kilométernél többet mászkálnom a hegyekben. Sőt, az utolsó egy hónap a szokásosnál is lájtosabban telt, így aztán az 1500 méter szinttel színezett 36 kilométer nehezebben indult a szokásosnál. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük rögtön az elején…

Üdvözlet a Hanák Kolos teljesítménytúráról

Üdvözlet a Hanák Kolos teljesítménytúráról

Reggel háromnegyed nyolckor találkoztunk Erenyával a gyöngyösi buszmegállóban, ahol óriási tömeg vette körül a Kékestetőre induló járatokat. Végül sikerült felszuszakolnunk magunkat az egyik buszra, ahol több tucat túratárs közé préselve, szinte már a sofőr ölében tettük meg az utat a rajtig. Reggel fél hétkor és fél tizenegykor van csak busz, ezért a nyolc és a tíz közötti rajt több százunk számára egy kilenc körüli időpontra korlátozódott, hiszen ez nem körtúra, a cél Szurdokpüspökiben van, így az ember kénytelen a tömegközlekedésre hgyatkozni. Némi sorban állás után  végül 9:08-kor sikerült rajtolni sok száz túratárssal együtt. Az biztos, hogy itt azért nem kell nézegetni az itinert és a jelzéseket, mert mindenhol van épp annyi ember körülöttünk, hogy elég legyen a tömeget követni…

Csór-hegy, 7, 9 km, 10:01 – Az első szakasz során az volt a nagy harci feladat, hogy – kisebb nagyobb dombok mentén – le kellett jönni a Kékesről, és rohanva persze, mint állat. Az itiner 1:43 percet ír erre a szakaszra ajánlott idő gyanánt, és mi 53 perc alatt megfutottuk, ami szerintem nem rossz, de Erenya aszondta, hogy bele kell húzni, mert 9 óra alatt nem járjuk meg a teljes útvonalat  ezzel a csigatempóval. Hiába, aki edzettebb játékos…! XD

Galyatető, 12,4 km, 11:15 – Itt már keményen felfelé kellett mászni, úgyhogy levontam a tanulságokat,: 1. nagyon hülye ötlet volt rögtön az elején bevágni mind a két szendvicsemet (sajnos kora reggel nem bírok enni), mert zötyögtek a hasamban kocogás közben; 2. hegymenetben is éne kocognom néha, mert ez így nem állapot; 3. még mindig a pacsirták kedvére berendezett világban élünk, mert ekkora erőkifejtés a délelőtti órákban nekem még sok. Erenya nagyságrendekkel jobban bírta a strapát, és az emelkedők tetején mindig szépen megvárt, pedig mondtam neki, hogy hagyjon meghalni  völgyben. XD

Vörös-kő kilátó, 16,2 km, 12:02 – Kevesebb, mint négy kilométer, több mint háromnegyed óra alatt… hát, ez valóban szánalmas egy kicsit, láttam be. A kényelmes sétatempóm sík terepen 6,5 km/h, egy teljesítménytúrán – a szintkülönbségek miatt – legalább 5 km/h sebességgel illik menni, ha szintidőn belül szeretne célba érni az ember.  “Túl kicsiket lépsz, ezért kifáradsz” – mondta Erenya, és tényleg, de hát én magam is elég rövidke volnék. Irigykedve néztem a tájfutókat, akik Sirokból indultak reggel 7 körül a hírhedt Mátrabérc-túra keretein belül, és sorban hagytak le minket. Inas, magas srácok, hatalmas vádlikkal…  Ötvenöt kilométert mennek, majdnem 2800 méter szinttel, és a pályacsúcs jelenleg 5:08 perc…  hát miből vannak ezek, vasból?!

Ezt termelte ki magából a város

Ezt termelte ki magából a város

Ágasvár-csúcs, 19,7 km, 12:58 – Ez a szakasz meglepően élvezetes volt, jó sokat tudtunk kocogni, és közben persze megváltottuk a világot. Állítólag tíz fok volt fent a magasban, de én egy szál semmiben sem fáztam, hiszen dolgozott a puhány kis szervezetem rendesen. A csúcstámadás során Erenya megint lehagyott, de már nem sokkal, kezdtem jobban lenni. A kaját ledolgoztam, a reggeli sokk tovaszállt, és az ágasvári turistaház mellett meg is álltunk két-három percre pisilni, először a túra során. Eddig egyébként mindenhol csak inni kaptunk, szörpöt és teát, de már megtanultam, hogy a teljesítménytúrákon hiába iszik meg az ember négy-öt liter folyadékot, maximum kétszer-háromszor kell csak vécére mennie. Ezt valaki igazán elmagyarázhatná amúgy…

Mátrakeresztes, 24,4 km, 13:52 – Ez – értelemszerűn – egy lefelé menetelős szakasz volt, ami szintén nem az erősségem, mert félek a szakadékba zuhanástól. Megpróbáltam seggen lejönni, de a terepcipő recés alja ezt persze nem engedte, ami talán nem is baj. Úgy éreztem, az eddigiek a bemelegítés kategóriájába tartoztak, és végre el lehet kezdeni tempósan haladni, de nem sokkal ezután elkezdtem érezni a feszítő érzést a térdem körül. Hiába, a Téli Mátra óta nem mentem ennyit felfelé és lefelé, és hát nem szokta a cigány a szántást…

Muzsla, 30,9, 15:28 – És a Muzsla csúcsa valahogy csak nem akart eljönni.  Csak mentünk, mentünk, felfelé, és még mindig sehol semmi, holott egy óra tíz perc alatt már meg kellett volna érkezni, hát ez hét kilométer sincs… nem fogunk beérni, nem fogunk beérni. Eszembe jutott, hogy mekkora ökör vagyok, hogy saját néven regisztráltam a túrán, mert így a keresőkben ott lesz a nevem alatt a “feladta” szócska is, ami az évezred szégyene. De aztán eljött a Nyikom-nyereg – legutóbb tavaly nyáron, a Mátra 40 során jártam erre – és lassan a Muzsla teteje is, a maga gyönyörű, végeláthatatlan panorámájával.

Szurdokpüspöki, 35,6, 17:07 – Az utolsó felvonásban már csak lefelé kellett haladni, de ez ezen a ponton már nagyobb megterhelést jelentett a szegény kis térdeimnek, mint a felfelé. A csúszós-mászós szakaszok megint belassítottak, de a síkabb terepen továbbra is gond nélkül ment a kocogás. Átkeltünk a piros csíkon a Diós-patakon át, majd pár perccel később beértünk Szurdokpüspökibe, ahol épp valami búcsú volt, borospincék körül ment az eszem-iszom, nem tudtuk megállni, hogy ne bámészkodjunk egy kicsit. Ezt különösen szeretem a túrákban: amikor az ember megérkezik egy új faluba, és meglátja az első itatóhelyet…. “Persze a teljesítménytúrákon a falu azt jelenti, hogy utána hegymászás jön” – tette hozzá Erenya az eszmefuttatásomhoz. Itt már szerencsére semmi ilyesmi nem jött, mert Szurdokpüspöki a cél, amit hamar meg is találtunk.

Mindig meglep egy kicsit, ha sporttársnak szólítanak... én és a sport...!

Mindig meglep egy kicsit, ha sporttársnak szólítanak… én és a sport…!

Kis sorban állás után megkaptuk az oklevelet, valamivel később a kitűzőt, aztán az ajándékot is: egy kis csupor méz a hanákkolososoknak, egy üveg bor a mátrabérceseknek (mind a releváns túra egyedi címkéjével), és a Turista magazin márciusi lapszámának remmitendáját is szétosztották közöttünk. Ez amúgy egy jó kis lap, én most találkoztam vele először, de szerintem fogok még venni, nagyon tetszett. Kis keresgélés után megtaláltuk az etetőhelyet is, ahol töltött káposzta várt minket. Egy töltelék, egy szelet kenyér, szóval bírtunk volna enni még úgy ötször ennyit… de nincs okunk panaszra, mert jól volt elkészítve a cuccos.

Ezután bementünk az épületbe fotózkodni, mert kissé fáztunk már, ez ilyenkor természetes. Közben befutott a vak srác is, aki nagyjából akkor indulhatott, mint mi, mert láttuk a rajtnál. Ez egy nagyon odafigyelős, láb elé nézős túra, úgyhogy el se tudom képzelni, hogyan tudta megfutni a dolgot a kísérőjével… le a kalappal, komolyan mondom, természetesen nagy tapsot is kapott.

Pózoltunk még pár fotó erejéig, amíg Erenya párját vártuk, aki a Mátrabércen indult, és nem sokkal később be is futott. Szerencsénk volt, mert így a hét óra tízes (ha jól emlékszem) busszal el is tudtunk jönni. Természetesen óriási tömeg várt a buszmegállóban, hosszú tömött sorokban, a gyöngyösi és a budapesti különbuszokra. Végül gond nélkül felszálltunk egyre, és még le is tudtunk ülni, ami most egészen jólesett.

A végső tanulságok, amelyekkel a kezdeti okosságokat kiegészíteném: 1. jó társaságban repül az idő, és Erenya egy tündérvirágnak bizonyult; 2. ez volt az első teljesítménytúrám, amit a vihar és a hóvihar elkerült, és lényegesen komfortosabb érzés így célba érni; 3. a tömeg miatt még eltévedni sem lehetett, ami óriási könnyítés azért. Azt, hogy milyen izomlázam volt másnap, inkább nem részletezném, mert engem minősít…

Mindent egybevetve elégedett vagyok a 7:59-es időnkkel (a szintidő egyébként 9 óra volt), de már nézegetem, hogy a jó öreg Mátrai Csillagokon hogyan lehetne a mostani 13 perces kilométerek helyett laza 10 perceseket menni… :)))

 

Reklámok
Eszter névjegye (861 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

8 hozzászólás Hanák Kolos teljesítménytúra: vihar helyett most útitárssal, végig bejegyzéshez

  1. <3 <3 <3

    Isteni volt, legyen még!
    S igazán büszke lehetsz magadra,én január óta kapom a kiképzèst heti 2x, még jó, hogy bírom… De neked abszolút le a kalappal!

    G meg üzeni, hogy gondold át mégegyszer ezt a Mátra-jelvény – dolgot, hátha mégis meglehet a jelvény

  2. Gratulálok, lyányok! :)

  3. grat, ez nekem minden mentegetőzés ellenére vagy mellett is hihetetlenül jó teljesítménynek tűnik! (tudod, az alföldi jány meg a hegyek…)

    • Oké akkor neked a Híd Túl Messze Van túrát ajánljuk!
      XDDDDDDDD

      • azt hittem, ez poén, és most baromira megdöbbentem, h létezik @XD

        engem valami rejtélyes oknál fogva nem vonz egyébként ez az official időmérős-teljesítményes dolog, pedig amúgy lelkesen döntögetek saját rekordokat. szóval szívesen sétálnék veletek, csak a többi láma ne sertepertéljen ott, meg ne számítson, mikor érünk hova @=P

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: