Aktuális

Miért van szükség pozitív diszkriminációra?

“Mi olyan társadalomban kívánunk élni, ahol mindenkit egyenlő jogok és kötelességek illetnek. Nincs negatív diszkrimináció, de pozitív sem. Létezik ennél igazságosabb kormányprogram?” – tette fel a kérdés Vona Gábor. A Jobbik-vezír azt is elmondta, hogy ha holnap ufók költöznének a Kárpát-medencébe, őt az sem zavarná, hogy azoknak zöld színű bőrük és kilenc karjuk van, amennyiben betartják hazánk törvényeit. És valóban, ez csodálatosan hangzik, nem? Egyenlőség a diverzitásban, minden ember álma.

De hát minden esélye megvolt arra, hogy elérje azt, amit mi, nem?! - kép: akshayausa.wp.com

De hát neki is minden esélye megvolt arra, hogy elérje azt, amit mi, nem?! – kép: akshayausa.wp.com

A gond csak az, hogy a valóságban ez egyszerűen nem létezik, Utópia. Az átlagos falusi cigánylánynak soha nem lesznek olyan lehetőségei, mint egy budapesti fehér férfinek, így aztán kissé cinikus dolog azt kiabálni, hogy de hát a jogaik és a kötelességeik ugyanazok kellenek, hogy legyenek.

Tegyük félre egy picit azt, hogy valaki vidéki, roma vagy nő. Mindkettő túl sok indulatot vált ki, így nem tudunk a lényegre koncentrálni: az emberek munkalehetőség híján elhagyják a falvaikat, Budapest vízfejű város lett, a “roma” szó egybeforrt a bűnözéssel, továbbá vérremenő viták zajlanak arról, hogy miként érvényesülhet egy nő ma a patriarchális társadalomban, és milyen akadályai vannak.

Nézzünk egy egészen más különbséget: például azt, amikor valaki, mondjuk, siketen jön a világra. Szájkóder nemrég írt erről, nagyon tanulságos, olvassátok el. Elviekben természetesen ugyanazok a jogok és kötelességek illetik, mint minket, hallókat. Például ugyanúgy járhat iskolába, érettségizhet, diplomázhat és dolgozhat egy munkahelyen, mint bárki más.

De belegondol-e a többség, hogy milyen úgy órára járni, hogy nem hallod, mit mond a tanár, és ezért otthon kétszer, háromszor annyit kell tanulnod és utánaolvasnod, mint a többieknek? Ez plusz idő, energia, az idő pedig, mint tudjuk, pénz. És belegondolunk abba, hogy hiába a kőkemény munka, bizonyos területeken egyszerűen nem lehet úgy dolgozni, hogy nem hallasz?  És eljátszunk a gondolattal, hogy ha egy siket munkatársat kapunk, nekünk is jobban oda kell figyelnünk a kommunikációinkra, hiszen ő szájról olvas, és emiatt esetleg néha lassabb, netán hamarabb elfárad? Hányan vannak, akik vállalják ezt a kihívást, és hányan döntenek inkább  kényelem mellett, ha két egyébként hasonló végzettségű és képzettségű munkaerő közül kell választani?

Ilyen formában azt mondani, hogy “jó, hát neki is ugyanazok a jogai és a kötelességei”, nem csupán cinikus, de egyben végtelenül felháborító is. Ahhoz, hogy a különféle hátrányból induló embertársaink hendikepjei mérséklődjenek, sok mindenre van szükség: a türelem és az empátia mellett például a nehézségeikből adódó idő-pénz kiesés miatt plusz juttatásra, továbbá jelentős adókedvezményekre a munkáltató számára, hogy megérje őket foglalkoztatni. Így esetleg van esély arra, hogy tényleg hasonló lehetőségek közül válogathatnak egy napon, mint mi. Ellenkező esetben azonban úgy kell elképzelni a helyzetet, mintha tíz kilométerről messzebbről rajtolnál a maratonon, mint a hasonló képességű futótársad, aki aztán a rajtnál röhögne, hogy de hát neked is ugyanannyi volt a szintidőd, mégsem tudtál beérni.

Arról persze, hogy a pozitív diszkrimináció mértéke hogyan alakuljon, lehet vitatkozni, de ez egy nagyon érzékeny, árnyalt és legfőképpen egyénre szabott kérdés, amit inkább szociális témákban jártasabb szakemberekre bíznék. Mondhatjuk, hogy senki sem érdemel önkormányzati lakást pusztán azért, mert “kicsit barnább a bőre”, és öt gyereke van. De a másik oldalról gondolunk-e azokra a gyerekekre, akik hajlék híján az utcáról, esetleg az állami gondozásból indulnak, tehát a lehető legjobb képességeik és legtöbb munkájuk ellenére sem jutnak hasonló lehetőségekhez, mint mi, akiknek mindenünk megvolt ahhoz, hogy leérettségizzünk, diplomát szerezzünk és dolgozni kezdjük? (Vagy hagyjuk is ezt, a “végső megoldás” számukra is legyen inkább a kémiai kasztrálás?!)

Nem azt mondom, hogy állami szinten kell jutalmazni az iskolázatlanságot és a munkakerülést, és ne büntessük meg a bűnözőt, ha hátrányos helyzetből érkezett. De ahhoz, hogy egy változatos, többféle kisebbséggel tarkított társadalomban ne sérüljenek az alapvető emberi jogok és érték lehessen a diverzitás, igenis szükség van bizonyos szintű pozitív diszkriminációra, és annak felfogására, hogy ez igenis egy fontos téma.

Reklámok
Eszter névjegye (861 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

19 hozzászólás Miért van szükség pozitív diszkriminációra? bejegyzéshez

  1. Erdekes tema. Szerintem akik ugy hatranyos helyzetuek, mint egy siket, vagy gyengenlato, az mas kategoria mint egy allitolag megelhetesi bunozo roma. Persze mar most mondom hogy nem altalanositok, nem minden roma bunozo. Es jo a szines tarsadalom, es tamogatni kell a kisebbsegeket. Csak nekem sokszor eszembe jut a kerdes, hogy ez a diszkriminacio tema se ugy kezdodott hogy visszautott, es valamiert kialakult az emberekben…

    • Persze, romának vagy siketnek születni nem ugyanaz, de a lényeg hasonló: születsz valahogyan, ami hátrány az élet számos területén. Szerintem igenis fontos, hogy kimondjuk, hogy vannak cigány bűnözők, és vannak tipikus bűncselekmények, amelyeket zömében romák követnek el. A megélhetési bűnözést is keményen büntetni kell, ez fix. Ugyanakkor arra gondolok, hogy ha egy falusi cigánygettóból középiskolába, netán egyetemre készül egy lány, akkor én elfogadhatónk tartom, hogy a hátrányos helyzete miatt pl. extra szociális segélyt kapjon.Nyilván olyat, amivel el kell számolnia, Mert neki egyszerűen nagyobb munka volt elérni ezt a szintet, mint nekünk, és elképzelhető, hogy a bőrszíne miatt előfordult már/előfordulhat még, hogy nem veszik fel valahová dolgozni.

      • jo latni hogy mas is ejjeli bagoly :) oh persze, en sem mondom hogy a ciganyok szentek, csak nem akartam egybol ezzel inditani :) hm ez jo megoldas lenne a hatranyos helyzetu, tanulni, dolgozni akaro romak segitesere. viszont itt megint jon a regi nota, hogy ” de ezt is az adofizetok penzebol teszik”. es a visszaeleseket elkerulendo valahogy ellenorizni is kellene hogy valoban azok veszik igenybe akiknek igazan szukseguk van ra, es csak az extra segely miatt nem fognak ezert sokan beiratkozni iskolaba mikozben eszuk agaban sincs bejarni stb. na, de ne hogy ne csak negativkodjak, jo lenne ha belathato idon belul valtozna a helyzet, es nem feltetlen a Jobbik kisse szelsoseges otleteivel.

        • Haha, hát igen, sokáig szoktam hétvégéken csapatni… és hétköznap is… :))) Bagolys united!
          Az biztos, h a jelenlegi rendszer szarul van megcsinálva, de ez nem jelenti azt, hogy maga a pozitív diszkrimináció intézménye a hibás. Bízom benne, hogy lehet ezt is okosabban, igazságosabban, mint ahogy most van. Csak ugye a rendszer lyukacskái miatt ér el óriási népszerűséget a Jobbik is… :P

  2. Sziasztok!
    Igen, ez tényleg nagyon érzékeny téma. Mert azzal az erővel, hogy “neki több idő-pénz-munka befektetés”, bárkit támogathatunk.
    Például valakinek az az álma, hogy festőművész legyen, de vannak nála tehetségesebbek. Ezt ő azzal kompenzálja, hogy sokkal többet fest, rajzol, gyakorol a szabadidejében az általános és középiskolás évei alatt. Ennek örömére eléri azt a szintet, hogy felveszik a képzőművészetire, együtt olyan társaival, akik hozzá képest szinte gyakorlás, erőfeszítés nélkül kerültek be, mert jobb a kézügyességük, a térlátásuk, stb… Akkor támogatnunk kellene ezt az egyetemistát? Hiszen sokkal több időt (energiát, pénzt) áldozott a bekerülésre, mint a többiek! Csak ez nem olyan látványos, nyilvánvaló dolog, mint a “barnább bőr” vagy a fogyatékosság :/
    Vagy például sokan szeretnének írni, és vannak,akiknek szinte ösztönösen megy, tehetségük van hozzá. Igazságtalan ez azokkal szemben, akik _tanulják_ az írói/újságírói hivatást? Biztosítsunk ezeknek az embereknek ingyenes kreatív írás műhelyeket, hogy ne kerüljenek hátrányba azokkal szemben, akiket mondjuk képzettéség nélkül felvettek valamelyik újsághoz, mert jó riportokat készítettek?…
    Arról nem is beszélve, hogy vannak, akik egyszerűen nem alkalmasak valamilyen pályára, mégis erőltetik. Mondjuk süketen ne menjen valaki tanítónak, mert nem tud úgy figyelni egy osztálynyi gyerekre, ahogy kéne. De ez a diák mégis ragaszkodik hozzá, hogy megpróbálja, hiszen egyenlő jogai vannak, miért ne… Jót teszünk azzal bárkinek is, ha például ez a süket diák azért kerül be az egyetemre, egy neki abszolút nem való szakra, mert járt neki a pluszpont a fogyatékossága miatt?…
    Attól tartok, hogy ebben a témában egyszerűen nincs üdvözítő megoldás, és nincs olyan, amit nemhogy mindenkire, de akár a többségre igazságosan lehetne alkalmazni… Mert tényleg lehetetlen eldönteni, hol az a határ, ami “igazságos”, ami felett nem támogatunk, alatta meg igen…
    Üdv: Mena

    • Szia Mena,

      légy itt üdvözölve, örülök, hogy hozzászóltál. :)

      A tehetség kérdését másként ítélhetjük meg, hiszen az egyszerű: akinek nincs tehetsége a festészethez, az lesz mondjuk kozmetikus, és fest mellé otthon hobbiból, a maga örömére. Ha viszont sérül az a joga, hogy a képességei ellenére festő – vagy akár kozmetikus lehessen -, méghozzá rajta kívülálló okok miatt, az nyilván egy más kérdés, és az már a társadalom ügye is.. Ilyesmire többször is volt példa a történelmünk során: numerus clausus, osztályellenség, kuláklista… miatt rajtad kívülálló okok következtében nem lehettél az, amire a tehetséged predesztinált.

      A tehetségtelenséget nem kell támogatni, hiszen megfelelő önismerettel mindenki maga választhat olyan pályát, amire képességei predesztinálják: szenvedni és csalódni senki sem szeret, én sem akartam pl. matematikus lenni. :) Ugyanakkor minden pályához több kell a tehetségnél, ez nem kérdés, ezt az utat mindenkinek egyedül kell végigjárnia. A társadalom feladata itt annyi, hogy megadja a lehetőséget minden rátermett, odaillő embernek, hogy ott lehessen, ahová való.

      Hogy a fogyatékoknál és a kisebbségeknél mi a határ? Én mindenképpen olyan szakemberekre bíznám ezt, akik jártasak a kérdésben, hiszen én is kívülálló vagyok. Egy dolog azonban biztos: kapitalizmus van, versenyhelyzet, tehát erőszakkal a cégeket sem lehet arra kényszeríteni, hogy X nő, X cigány, X mozgássérült stb. legyen az alkalmazottjai/partnerei között. Az viszont egy lehetséges opció, hogy pl. adókedvezmény mellett az odaillő, rátermett, tehetséges és dolgos nő, cigány vagy mozgássérült kezdeti hátránya kissé eltűnik, és így kizárólag az odaillősége, rátermettsége és tehetsége alapján mérettetitek meg egy férfi, fehér, ép versenytársa mellett.

      • Szia!

        Ebben nem értünk egyet, mert a tehetség ugyanúgy születés dolga, mint a bőrszín vagy a társadalmi helyzet – csak, mint mondtam, nem olyan látványos, nem olyan könnyen megmondható. Persze, nem azt mondom, hogy sok gyakorlással nem lehet jó iparossá válni szinte bármilyen területen, de ez ugye közel sem az az ösztönös zsenialitás, amit a nagynevű művészekben (nem feltétlenül alkotóművészekben, hanem bármilyen “életművészben”) annyira becsülünk. Tehát ennyi erővel a tehetségtelenség is születésből adódó hátrány, és rajta kívül álló ok, hiszen nem zavarhatjuk vissza az anyaméhbe, hogy forduljon másképp, akkor talán ügyesebben bújik elő. Vagy mi van azokkal, akik mondjuk az anyjuk terhesség alatti felelőtlensége miatt csak kismértékben sérültek? Mondjuk dohányzott és alkoholizált, meg nem megfelelően táplálkozott a kismama, ezért a gyerek butácska lett, de nem annyira, hogy értelmi fogyatékosnak tekinthessék. Ez is rajta kívül álló ok, mégse történik vele semmi, azon kívül, hogy rossz lesz neki az iskolában, és vagy van annyi mázlija, hogy olyan mintákat kap otthon, amiknek a segítségével mondjuk dacból, csakazértis alapon megbirkózik ezzel, vagy nincs, és ugyanúgy leszakad, mint annyian mások. Őt is segítenünk kéne, vagy mivel nem egy orvosok által mesterségesen meghúzott IQ-vonal alatt van, hagyjuk a sorsára? És ha valakinek, teszem azt, mesteri érzéke van a fafaragáshoz, de ő mégis bróker akar lenni, mert azt látja, hogy ez menő meg magasabb osztályszint, akkor támogassuk az egyetemét azért, mert tanulatlanok a szülei? Akkor is, ha elég nagy rá az esély, hogy kapcsolatok nélkül az idegen világban akkor se fog boldogulni, ha megszerzi a szükséges képesítést? Akkor is, ha tisztes, jómódú élete lehetne mint bútorasztalos? Neki is azt mondod, hogy a brókerség legyen a hobbija, ahogy a tehetségtelen írónak mondanád? Vagy, mivel ő fölfelé törekszik, ebben segíteni kell, mert így szól a pozitív diszkrimináció? Én nem mondom, hogy sokat láttam a világból, de a tapasztalataim egyáltalán nem azt mutatják, hogy az emberek oda vágynának, ahová valóak. Gyakran még a vágyaikkal sincsenek tisztában, nemhogy a reális képességeikkel… Ezekért is írtam, hogy mennyire kényes kérdés ez, és csaknem behatárolhatatlan, hogy mi az, amit még támogatunk, és mi az, amit már nem. Például miért a három gyerek a családtámogatási határ? Hiszen egy harmadik gyerek, egy család ötödik tagja közel sem jelent olyan anyagi megterhelést, mint az első! Nem kell mindent újonnan megvenni neki, sok minden megmaradt az előző lurkók nyomán, és hogy négy vagy öt emberre főzünk, az nem olyan nagy különbség… De akkor támogassunk minden egyes gyereket? arra nincs pénzünk! Vagy a három még kevés, legyen inkább négy-öt, mert az már tényleg nagy teher/kihívás egy családban? A három gyereknek inkább társadalmi hagyománya van (mert akkor már van “egy az apának, egy az anyának, egy hazának” – és a haza gyerekét támogatja az állam, ugyebár), de vajon pénzügyileg ez a helyes megoldás? Egyáltalán nem biztos, viszont ahogy a hagyományokat általában, ezt sem vizsgálja meg senki. (Mondjuk én a hagyományok mellett állok, de csak akkor, ha azok ma is ésszerűek, ezt pedig előbb mérgeleni kellene minden esetben.)

        Egyébként Aztapasztával is egyet tudok érteni, és hozzátenném azt is, hogy attól, hogy mi privilegizált kasztnak tekintjük magunkat, egyáltalán nem biztos, hogy mások is ekként tekintenek ránk! (vagy akár a “dolgozó fehér férfi/nő” annak tekinti magát… Ha egy nő legszívesebben háztartásbéli lenne, de kénytelen dolgozni, mert a középosztálybeli szerepe ezt várja el tőle, akkor is neki van a jó dolga? Holott vidéken, egy kicsit szegényebb háttérrel boldogan lubickolhatna a házimunka/kertészkedés/gyereknevelés vágyott hármasságában…)
        Aki nem tudja a saját körülményeit másokéhoz hasonlítani (és ez vidéken, a legszegényebbek között bizony előfordul, hiába az országos 4G lefedettség…), az többé-kevésbé elégedett is lehet vele, de legalábbis nem olyan igényekkel lép fel, mint mi gondoljuk. Az rendben, hogy én hozzá vagyok szokva a fűtött lakáshoz meg a húsleveshez a vasárnapi asztalon, ezért nehezen adnék lejjebb az eziránti igényemből. De ha ahhoz lennék hozzászokva, hogy privát sofőr furikáz, akkor meg az lenne az elávárom. És ha az lett volna körülöttem egész életemben, hogy kidőlt-bedőlt a ház, nincs angol WC, és azt eszem, amit összelopkodok, akkor meg ez lenne a normális igényszintem…

        Ez persze nem azt jelenti, hogy hagyjuk sorsára az embertelen körülmények között, létminimum alatt élőket, de gondolkodjunk el, hogy mi az a “minimum”, amit elvileg biztosítanunk kell(ene) nekik, és mi az, ami ezen felül van, és amit talán nem kéne csak úgy, a hátrányos helyzetük miatti juttatásként megkapniuk. Hiszen a pozitív diszkrimináció ez esetben tényleg visszafelé sül el, és ráneveli a kedvezményezettet, hogy az neki alanyi jogon jár. És kitermelődik a következő ilyen generáció (aki ebbe született bele, tehát ezt várja el!), meg a következő… és mivel az ő körükben magasabb a szaporulat, ezért ez a réteg egyre szélesebb, és a fenntartásuk, felszínen tartásuk egyre nagyobb terhet ró a dolgozókra, (akik közül egyre többen el is menekülnek a teher elől, mint tudjuk), amíg a maradék bele nem rokkan, és össze nem omlik az egész rendszer.

        Tehát értelmesebb és logikusabb megelőzni az összeomlást, és még ez előtt helyrebillenteni valahogyan az arányokat, meg a juttatások mértékét. Konkrét javaslataim persze nekem sincsenek, hiszen én sem vagyok otthon a témában. Amiben otthon vagyok: a könyvtáraknak ugye van szociális funkciója, és elvileg nekik (is) dolguk lenne, hogy a hátrányos helyzetűeket, lemaradókat (etnikumok tagjait, hajléktalanokat, munkanélkülieket, fogyatékosokat, stb) segítsék. A gyakorlat viszont azt mutatja, hogy ezt a funkciójukat a kedvezményezettek érdektelensége miatt nem vagy alig tudják gyakorolni. Itt pedig felvetődik az a kérdés, hogy erőszakkal nem lehet integráltatni senkit, de ha valaki nem tesz erőfeszítéseket magától az integrációra, akkor mennyi pénzt kültsünk arra a valakire, aki nyilvánvalóan nem befektetést jelent állam bácsinak, hanem egy pénznyelőt. Arról nem is beszélve, ha így vagy úgy, megkárosítja azt, akinek a pénzéből kapja a juttatásokat (és most nem csak arról beszélek, ha lop, hanem például életkörülmények rontásával – pl. hangoskodik éjjel, amitől a dolgozó ember nem tudja kipihenni magát).

        A fogyatékosok esete ilyen szempontból szerintem teljesen más, mert esetükben csak azokkal a tagokkal találkozunk mi, mint többségi társadalom, akik tenni akarnak a hátrányos helyzetük ellen, és általában nem jön be a többségi társadalom direkt vagy indirekt megkárosítása. (Mármint a juttatásokat ugyanúgy megkaphatják, de pl. egy lakásába zárkózott vak ember környezete nem érzi úgy zavarónak az ottlétét, mint mondjuk egy hangoskodó, gangon malacot hízlaló kisebbségi családét vagy a kapualjba vizelő hajléktalanét.) Ezért vált ki a téma sokkal kevesebb indulatot, sokkal több együttérzést. A többi csoportból viszont éppenséggel azokkal szembesülünk gyakrabban, akik nem tesznek azért, hogy a hátrányukat leküzdjék.

        Ami pedig a cégek motivációit illeti: jelenleg is ez a rendszer működik, kedvezményekkel, adóelengedéssel, támogatásokkal. Mégis elégedetlenek vagyunk és folytatjuk ezt a beszélgetést, tehát valamiért mégsem működik elég jól. :)

        Üdv: Mena

  3. aztapaszta // május 3, 2014 - 15:28 // Válasz

    Hát én ezt nagyon másképp látom.
    “Az átlagos falusi cigánylánynak soha nem lesznek olyan lehetőségei, mint egy budapesti fehér férfinek”

    Helyesen: Egy budapesti fehér férfinek soha nem lesznek olyan lehetőségei, mint egy vidéki cigánylánynak. Hiszen a vidéki cigánylány szülhet gyerekeket, amiért állami támogatást kap, eltartják, nem hal éhen, nem fagy meg az utcán. Kiállhat a sarokra pénzt keresni a testével, ami szintén megóvja ezektől a problémáktól. Egy fehér férfinek erre egyikre sincs lehetősége. Vagy képes a munkaerejével érvényesülni, vagypedig kiülhet a kuka mellé egerészni. Senki nem sajnálja meg, senki nem segít neki. A kidobott kutyának, macskának segítenek, a fehér férfinek nem.
    Felmerül a kérdés, mi a helyzet a vidéki cigányfiúval. Nos, hát határozottan nehezebb helyzetben van, mint a cigánylány. Viszont, még mindig elmehet a tezstvíreivel bandázni, rezet gyüjteni, lopni, maffiázni. Általában elég sokan van a kiscsalád, és sok sorstárs is van, nincs egyedül. Nem szokott hozzá, hogy fűtött lakásban, melegvíz, kaja van, soha nem élt jó körülmények között, így elég edzett, a jég hátán is megél. Ráadásul, nem kell félnie a törvényektől, mivel nincs vagyona amit elkobozhatnak, nincs jövedelme amiből levonhatják a büntetést, így gyakorlatilag büntethetetlen. Persze, bevihetik a kaptárba, ha mondjuk kinyír valakit. De ott is sorstársak, testvérek vannak, ha elég erős, karakán személyiség, ő lehet ott a király, neki ez sem olyan szörnyű, mint mondjuk egy budapesti fehér férfinek.

    Ellenben egy budapesti fehér férfinek van félnivalója. Bármikor lecsúszhat, utcára kerülhet, és tudja jól, hogy az számára egyenlő a lassú halállal. És, az életbenmaradásért folytatott küzdelem során _senkire_ nem számíthat. Se az államra, se az emberekre. Nem fog tudni megélni ilyen környezetben, nincs kivel összefogni, bandázni, ha börtönbe kerül, megverik, megölik. Amíg dolgozik, addig viszont az általa megtermelt érték nagyobb részét elveszi az állam. A felét mindjárt a jövedelemnél, a maradéknak a felét pedig áfá ban amikor vesz valamit.

    Természetesen a budapesti fehér férfi alatt a _átlag embert_ értettem, nem az öltönyös nyakkendős újságírókat, tévé sztárokat, politikusokat stb., Bár ők is kerülhetnének ilyen helyzetbe, de azért lássuk be, aki komoly vagyonnal jó helyre született, vagy jó közösségbe került, annak azért nagyon balféknek kell lennie ahhoz, hogy teljesen lecsússzon.

    Szépen hangzik ez a pozitív diszkrimináció, csakhát az a baj vele, hogy kizárólag a kedvezményezett csoport számára pozitív. A többi csoport számára pedig numerus clausus. Hiszen ahhoz ki kell rúgni valakit, hogy érvényesítsük, mivel a munkahelyek száma korlátozott. Éshát, a budapesti fehér férfiakra pont nem szoktak pozitív diszkriminációt alkalmazni. Pont azokra nem, akik a legsérülékenyebbek, akiknek a legkevesebb lehetőségük van arra, hogy munka nélkül is életben maradjanak.

    Felmerül a kérdés, hogy a pozitív diszkrimináció miatt utcára kerülő budapesti fehér férfivel mi legyen ezután. Hiszen divat elfeledkezni azokról a férfiakról, ha már feleslegessé váltak, nincs rájuk többé szükség. Talán jó ötlet lenne, ha újranyitnánk a gázkamrákat, a feleslegessé vált budapesti fehér férfiak számarányának humanista módon történő csökkentése érdekében. Hiszen még mindig sokkal emberségesebb, mint az utcán megfagyni télen.

    • Az átlagos falusi cigánylány és cigányfiú egyaránt hátrányos helyzetben van hozzánk képest, a lány helyzete talán annyival érzékenyebb, hogy a kultúrájukban a férfi az úr, ezért elfogadható, hogy – extrém esetben – az apja vagy a partnere veri, prostitúcióra kényszeríti, megerőszakolja. Plusz természetesen a fogamzásgátlás hiányának következménye is őt érinti, amivel képtelenné válik az önállóságra is, végzettség híján, x gyerekkel. Ahogy mondod, a férfiú közben elmehet sok mindent csinálni, extrém esetben bűnözni, igen.

      Azt, hogy a szegények – nem csak a cigányok – bő gyerekáldását irigylésre méltó szociális helyzetként értékeljük, számomra idegen. Valószínűleg azért, mert én privilegizált körből jövök, hozzád hasonlóan: számunkra nem érték az, hogy szellemi kielégülés és társadalmi hasznosság nélkül élünk havi 30-60 ezer Ft egy főre jutó jövedelemből, mert a fehér városi középosztály arra törekszik, hogy korrekt, testhezálló és örömteli munkával elérje a 200 ezer Ft/fő szintet. Éppen ezért vágyként tekinteni arra, hogy 16 éves korunktól szülünk/nemzünk gyereket, és ez megadja a parízerrevalót, ebből a perspektívából már nem vonzó. (Ettől függetlenül tök szívesen szülnék most azonnal egy gyereket, haha.)

      Röviden a lényeg annyi, hogy mi azért hajlamosak vagyunk elfelejteni azt, hogy milyen privilegizált körben vagyunk. Fehérek, magyarok, a többségi társadalom tagjai az anyaországban, határon belül, városiak és fővárosiak, és semmilyen fogyaték nem nehezíti az életünket, a munkavállalásunkat. Ha szétnézek magam körül, nyitott szemmel járok a városban, én azért ezt látom, és ilyenkor hálát adok a két kezemért, lábamért és agyamért, amivel tudok dolgozni, és azért, hogy nem lógok ki a sorból a fajjellegeim alapján, így nem sújt előítélet sem. Nyilván az előítélet megléte nem teszi legitimmé a bűncselekmények elkövetését, de talán érted, hogy itt nem is erről van itt szó, az már egy másik történet. :)

      • aztapaszta // május 3, 2014 - 20:17 // Válasz

        “Valószínűleg azért, mert én privilegizált körből jövök, hozzád hasonlóan: számunkra nem érték az, hogy szellemi kielégülés és társadalmi hasznosság nélkül élünk havi 30-60 ezer Ft egy főre jutó jövedelemből”

        A “társadalmi hasznosság, önállóság” nélkül én igazából nagyon jól meglennék. Ezt nem érzem privilégiumnak, hogy önállósodni kellett, és társadalmilag hasznos tevékenységet kell végeznem, mert különben felkopik az állam. Éppen, hogy kényszernek érzem, és kiszolgáltatottságnak, hogy kizárólag magamra számíthatok. A havi 30-60 meg azért kevés városon, mert nem lehet megélni annyiból, amiből egy tanyasi putriban vígan meg lehet. Városon van gáz-, víz-, villanyszámla, közös költség, ezek még a rezsicsökkentés után is elviszik szinte a fizetés felét, és akkor még arról ne is beszéljünk, aki albérletben lakik.

        Minden élelmiszert meg kell venni, megtermelni nem lehet semmit.

        Vidéken viszont meg lehetne, igazából az integrációnak ebből kéne állni, hogy meg kéne tanítani a szegényeket/cigányokat a paraszti munkára. Régen is ebből éltek az emberek, önfenntartóak voltak, nem kellett nekik mindent pénzen megvenni.

        “Ahogy mondod, a férfiú közben elmehet sok mindent csinálni, extrém esetben bűnözni, igen.”

        Ezen meg jót nevettem, hogy a cigány férfi előnyének tűnteted fel, hogy elmehet bűnözni, még szegény cigány nő nem. :) Szerintem nincs közöttük ilyen diszkrimináció, a nő is elmehet lopni. Másrészt, megerőszakolás, prostitúcióra való kényszerítés sem általános. Ne feledjük, hogy a cigány családok eléggé összetartóak, a cigány lány ritkán jár egyedül, így nem céltáblája az amúgy is ritka erőszakolásnak.

        “korrekt, testhezálló és örömteli munkával”

        Háát, az emberek, de a férfiak többsége biztosan nem korrekt, örömteli, testhezálló munkát végez, hanem azért dolgozik, mert rá van kényszerülve, és azt, ami éppen jutott neki.

        Most, itt az 1-es villamos felújításánál haladtam el, néztem a buszról az ürgéket, ahogy a forró aszfaltot kenik, krampácsolják a köveket a géppel a vágányok alá, hegesztik az idomokat egymáshoz stb. Egyik sem nő. Jutott is eszembe, itt vajon miért nem akarnak nemi egyenlőséget a nővédők? :) Mind azok a budapesti, fehér, “privilegizált helyzetben lévő” férfiak. Van köztük pár barna is. Egyik sem idősebb 40-nél. Valószínűleg nem is lesz gondjuk a nyugdíjra, a rákkeltő aszfaltgőzök, a süketítő zaj, az ívhegesztés fénye miatt 10-15 éven belül megvakulnak, megsüketülnek, rákban meghalnak majd 40 felé.
        Most, úgy a lelki szemeim előtt megjelenik, ahogy odaállsz eléjük, elmagyarázod nekik, milyen privilegizált helyzetben vannak a nőkhöz képest, merthát, ők nem fognak soha gyereket szülni, nem fognak soha prostituálódni. (verni a férfiak egymást is szokták, és közöttük is a gyengébb karakterűek azok, akiket mindig vernek az erősebbek, tehát ezt nem lehet így nemre leegyszerűsíteni, hogy a veréstől csak a nőknek kell tartania)

        És, valószínűleg nem kapnak sokkal több zsetont kézhez annál a havi 60 nál, amit a hátrányos helyzetű, gyereknevelésből élő cigánylány megkap. A prostit meg ne is említsük, mert ha a társadalmi álszenteskedést (húdemegalázó) kivesszük belőle, fél vagy egy óra plafonbámulással megkeresni egy deákferit, szerintem nem olyan nehéz. Ha már napi 3-szor bevállalja, akkor egy nap alatt megkeres annyit, mint ezek a privilegizált férfiak egész hónapban, napi 8 óra nehéz, egészségkárosító munkával.

        Egy szó mint száz, abban igazat adok, hogy szegény cigánynak lenni rosszabb lehet az előítélesség miatt, mint nem szegény többségi társadalomhoz tartozónak (ide már beletartozik a nem szegény, és fehérek által elfogadott cigány, mint pl az énekesek, zenészek).

        Habár itt is inkább a határvonal a vagyonos, társadalomba integrálódott, és a nincstelen, társadalom peremére szorult között van, nem pedig az etnikum alapján.

        Férfi-nő relációban viszont egyáltalán nem értek egyet, hogy a nők nagyobb hátrányban vannak. Éppenséggel a nők azok, akik sokkal jobb eséllyel indulnak az életben, csupán azért, mert szépek, és ezért mindent könnyebben elérhetnek, ráadásul, sokkal több és jobb lehetőségük van az életben való boldogulásra, mint a férfiaknak. Férfiaknál vagy vagyonos jó kapcsolatokkal rendelkező közegbe születik, vagy valami piacképes képessége van, amit kamatoztathat a munkaerőpiacon, akkor van lehetősége a boldogulásra, ha pedig ez egyik sem, akkor marad a lélekölő robot, a mindennapi betevőért. Nőként viszont sokkal könnyebben lehet helyezkedni, boldogulni, akár párkapcsolatokkal, akár a társadalmi ismeretségi kapcsolatépítéssel, gyakorlatilag valós képességek, teljesítmény nélkül is.

    • “Kiállhat a sarokra pénzt keresni a testével, ami szintén megóvja ezektől a problémáktól. Egy fehér férfinek erre egyikre sincs lehetősége.”
      De van, csak jól kell kinéznie és fiatalnak kell lennie.

      • Ha, tudnád, hány ilyenről tudok! XD
        Kitartott és/vagy prostituálódott fiatal férfiak.
        Nem jó, persze, hogy a test áruforgalmi cikk, akár nő, akár férfi az illető. De ez a szomorú valóság, amelyet együtt alkotott a társadalom ilyenné. Egyébként főként abban a korban lefektetett alapokkal, amikor a nőnek még csak a konyhában lehetett helye, csukott szájjal.

  4. Sándor László // május 3, 2014 - 17:15 // Válasz

    (1) A “rendszerváltás” utáni Magyarország – és a kelet-európai sorstársai – egyik legnagyobb problémája lett, azokról az emberekkel kapcsolatos pozitív diszkrimináció, akik önhibájukon kívül vesztesei lettek ennek az átalakulásnak. A KGST gazdasági szerkezetére épülő nagy szocialista vállalatokban dolgoztak – sok esetben a családok mindkét felnőtt tagja – teljes anyagi egzisztenciájuk megalapozója volt az említett munkahely. A társadalom radikális megváltozása, munkahelyük szükségtelensége okán egycsapásra romokban hevert az egész életük úgy anyagilag, mint ennek következményeként emocionálisan is. A biztonságos életbe vetett elképzelésük megrendülése feldolgozhatatlanná vált számukra a váratlansága miatt – a döntéshozók nem siettek felkészíteni őket mi vár rájuk – és az átlag munkásintelligencia nem is volt képes megérteni. A hatalomra kerülő, bármely politikai színezetű tényezők többé kevésbé nyűgnek tekinti ezeket az embereket. A szociális háló szakadozottsága jól illusztrálja eme tényt és átalakítgatása, korrigálása sem váltotta be sohasem a hozzá fűzött reményeket, igényeket.
    (2) A következő áldozatai eme átalakulásnak a tanulmányokat folytató ifjúság. A mai oktatási, képzési formák szinte semmilyen módon nem követik a munkaerő-piaci igényeket. Csak a legkiválóbb képességű és az önmagukkal legnagyobb mértékben tisztában levőknek van esélye minden további nélkül bejutni abba a társadalmi pozícióba, amelyet kiválasztottak maguknak. Természetesen megfelelő anyagi háttérrel, anélkül csak óriási küzdelem, sok esetben megaláztatás, többszöri nekifutás illetve életcéljuk korrekciója lesz osztályrészük. Ide tartozhatna még az oktatási struktúra személyi állományának milyensége, eme szerkezet koncepciótlansága – egész egyszerűen szinte teljesen hiányzik a tehetségkutatás, amelyet már az óvodákban el lehetne kezdeni, az ebből fakadó egyéniségre szabott célirányok meghatározásával egyetemben – mindez teljes szemléletváltást is igényelne.
    (3) Az egészségügyben is érezhető markáns diszkriminációs hatás a paraszolvencia miatt. Ennek tényét a következő példával illusztrálnám: Egy ismerősöm – aki belgyógyász végzettséggel is bírt – elmesélte, hogy gyógyító tevékenysége során eleinte mereven elzárkózott a hálapénz elfogadásától, azonban az idő múltával sajnos adódott olyan helyzet, amikor szinte lehetetlen volt nem elfogadni. Ennek következményeként azt kezdte észrevenni az orvosi gyakorlatán, a betegekhez való hozzáállásán, hogy az negatív irányba kezdett megváltozni. Amikor belépett egy kórterembe, nem a betegek állapotának súlyossága kezdte meghatározni a velük való foglalkozás sorrendjét, hanem megjelent az úgynevezett “paraszolvenciális” kényszer, amely azok a betegek felé terelte, akik adtak neki. Hogy e morális dilemmát megoldja egy újabb szakvizsgát bevállalva, más irányba helyezte gyógyító tevékenységét, ahol már tapasztalataival felvértezve kiiktatta a munkájából eme negatív hatást.
    Eme három gondolat alapján úgy vélem, hogy általános értelemben vett pozitív diszkrimináció nem lenne helyes. (A negatív diszkriminációt pedig egyenesen üldözni kell.) Létezik azonban egy minden társadalomban meglévő jelenség, amelyet szociális elesettségnek is nevezhetünk, amelyet személyhez kötötten egyénileg meghatározhatunk és, amely pozitív diszkriminációs praxist kíván. E praxis tartalma megkívánja mindenkitől az előítéleteinek leküzdését, előfeltételezi a másik emberhez való viszony önmagunkra irányulását, elismerését annak az ember méltóságához kapcsolódó jognak, hogy minden ember olyan mértékben kell, hogy részesedjen a közjóból, amely mérték biztosítja számára azt a létezési módot, amelyet be kíván tölteni, emberhez méltóan, az egyetemes humánummal harmóniában.
    Hogy utópisztikus avagy sem ez a felvetés nem tudom megítélni és nem is akarom. Azt azonban tudom, hogy hiszek az ember egyetemes jóságában, az emberiben, a jóban és magam életéből merítve bizton állíthatom, hogy az a törekvésem, hogy mindenkire úgy tekintsek, mint saját magamra, eleddig csak édes gyümölcsöt termett. Persze sokszor elbukom, de igyekszem felállni és életemben megjeleníteni az arra rászorulókkal szembeni pozitív diszkriminációt. Minden változtatást önmagunkon kell kezdeni, legyünk bár orvosok, tanárok, teológusok, újságírók stb.

  5. Egészen addig, amíg a pozitív diszkrimináció célirányos (és oda is ér), és valamelyest motiváló hatású, továbbá semmilyen téren nem érinti az emberi jogokat, na egészen addig támogatom.
    A baj akkor kezdődik amikor már mindenki elnyomott, kizsákmányolt, csökkent képességű… és már 4x annyian ülnek a szekéren, mint amennyit befogtak elé. A források végesek.
    Kár, hogy fentebb Aztapaszta felvetése egy hanyag csuklómozdulattal lett lesöpörve az asztalról, Eszterhez nem méltó gagyi maszatolással, de hazudnék ha azt mondanám; meglepett. Mert a “budapesti fehér srác” ügyesen rátapintott a férfiakat megvédő üvegpadló hiányára… ironikusan fogalmazva jó látni, hogy a férfikvóta is megvalósultnak látszik, ha mást nem a *hajléktalanok közt. De hát tudjuk, nem az a hátrányos, aki máshoz képest nehezebben boldogul, hanem az akinek hangosabb a hangja.

    * meggyőződésem, hogy a nullához tendáló nősülési kedv mögött, egyértelműen a hajléktalanságtól való félélem áll. – ezen gondolatmenet megértése nem feltétlen diplomák függvénye, inkább némi élettapasztalat és széles látókör kérdése, ugyanis átvitt, és többlépcsős, de logikus és életszerű, csak ha ez konkrétan bárhol is felmerül (ahogy akármilyen általános férfiprobléma/tragédia) az már maga a NŐGYŰLÖLET. :(

  6. nekem az a fő bajom a nálunk megszokott pozitív diszkriminációval, h elsősorban pénzben nyilvánul meg. ami hasznos, persze, de könnyű vele mellélőni, s gyakran nem arra jut végül, amire az egyenlőtlenség helyrebillentéséhez kellene.

    a jobbik népszerűség-vadászatát most hagyjuk (a szelfiverseny épp elég volt…), mert attól függetlenül nehezen tudom elképzelni egy kiforrott pozitív diszkrimináiiós rendszer működését.

    valahol ott kezdődne talán a dolog, h a falusi gyerekeknek ne kelljen x órát a buszon tölteni. vagy már az anyaméhben, esetleg, de ez az ötkorkelős-zötykölődős példa volt az első hátrányos megkülönböztetés, amivel a kortárs csoportban találkoztam anno, s azért hagyott nyomot bennem, mert a sulim mindig 10 perc sétára volt.

  7. Ez a téma így túl nagy merítés és túl robbanásveszélyes. Ugyanúgy lehet érvelni a krisztusi szeresd felebarátod típusú hozzáállás és a társadalom csökkent értékű tagjainak Taigetoszról való lehajigálása mellett. Viszont az elméleteket csak a gyakorlatban lehet értelmezni. A mi esetünkben a mai M.o. gazdasági-erkölcsi valóságát figyelembe véve. Az a gáz, hogy a mai M.o.-n a “pozitív diszkrimináció” kifejezés hallatán a többségnek ökölbe szorul a gyomra. Mert tudja, hogy ő csak szív – ahogy aztapaszta helyesen írta (kár, hogy nem “vadhajtásoktól” mentesebben). Sok okos elméleti szakember mondja már régóta, hogy el van ez cseszve nálunk – nincs olyan erős középosztály, amire lehetne építeni. Van sok nagyon szegény, meg sok kicsit kevésbé szűkölködő, meg egy kevés kőgazdag.Most még mindig ott tartunk hogy a kevésbé szűkölködőkből is csúsznak lefelé a trutyiba egyre többen – ill. nyomják alá őket. Hogy lesz így GYAKORLATBAN is elfogadott pozitív diszkrimináció? Mert elméletben hiszek én benne, de gyakorlatilag kurva dühös és elkeseredett vagyok egy csomó dolog miatt, mint városi, “fehér” férfi – ha hálát is adok érte jobb perceimben, hogy van kezem-lábam, látásom, hallásom, működő agyam és nem férfiak nemi vágyainak kielégítésével keresem meg a betevő falatot…

2 visszakövetés / visszajelzés

  1. Az egyenlőség próbája: osztozni a jogokon és a kötelességen?! | Eszter's Offtopic
  2. Miért hisznek ennyien az összeesküvés-elméletekben? | Eszter's Offtopic

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: