A vidám, kellemes abortuszvideó mindenkinek mást üzen
Emily Letts egy New Jerseyben fekvő abortuszklinika szaktanácsadója. Egy csinos 25 éves lány, aki sok száz nőt segített már át az abortuszhoz köthető lelki megpróbáltatásokon. Igazi hivatásként tekint a szakmájára. Nemrég ő is átesett a művi vetélésen, és kisfilmet készített az élményről. Hogy megmutassa másoknak, hogy nem is olyan szörnyű ez az egész. A felvétel a legborzalmasabb ítéleteket ébresztette fel az emberekben.
Emily Letts vállalja az arcát
“Kicsit szégyellem magam, hogy szexuális felvilágosítással foglalkozom, mégis teherbe estem, méghozzá védekezés nélkül. Taszít a hormonális fogamzásgátlás, ezért a naptár-módszert alkalmaztam. Csak futó kalandjaim voltak, nem akartam még gyereket. Miután felhívtam a főnökömet, hogy megbeszéljük az időpontot, rögtön tudtam, hogy valamit kezdenem kell ezzel az élménnyel, ami sok nő számára hasznos lesz majd” – nyilatkozta a Cosmónak Emily. Csodálatos szülésélményről is beszél, mert az eset emlékeztette őt arra, hogy képes életet létrehozni. De leginkább a nyugalmat emeli ki, ami döntését övezte.
Természetesen a lépést óriási felháborodás kísérte: csak úgy, meggondolatlanul, védekezés nélkül szexelget vadidegenekkel, aztán egyszerűen bevesz egy tablettát 2-3 hetes terhesen, és ennyi?! “Ez a legborzalmasabb dolog, amit valaha olvastam. Megölt egy embert, pusztán felelőtlenségből és önzésből. És most arra tanít másokat, hogy tegyék csak ezt ők is bátran, hiszen nincs jelentősége a dolognak” – fejtette ki az egyik kommentelő a cikk alatt, de Emily természetesen halálos fenyegetést is kapott. Nem is egyet, a pro-life keresztények népes csoportja is a halálát kívánja.
A dolognak két aspektusa van: az egyik a racionális, a másik az emocionális. Kezdjük az előbbivel. Valóban sajnálatos, hogy épp egy szex-edukátor esett teherbe úgy, mint a tudatlan tinilányok szoktak. Aggályos, hogy laza kis kalandokkal múlatja az idejét úgy, hogy közben nem védekezik: azért a promiszkuitás nem csak a nemkívánt terhesség miatt lehet veszélyes. Nem a legbölcsebb üzenet a világ felé, hogy keféljetek orrba-szájba óvszer nélkül, hiszen még az is ezt teszi, aki a szakmája kapcsán pontosan tudja, milyen veszélyeket rejt magában a jelenség. Hiba azt üzenni, hogy semminek sincs komoly következménye, amit teszünk: a háromperces beavatkozás könnyed, fájdalommentes, egyszerű zárásnak tűnik.
Ugyanakkor mondjuk ki: 100 százalékos védekezési mód nincs, esetleg a két térd közé szorított aszpirin és az önmegtartóztatás. Nők millió esnek teherbe megfelelő védekezés mellett, és tény, hogy nem mindenkinek olyanok az életkörülményei, hogy tudjon vállalni egy gyereket: rengeteg kívülről fel nem mérhető lelki, egészségügyi és anyagi tényező van, ami ezt a döntést megnehezíti. Éppen ezért legális abortuszra, és a folyamatot megkönnyítő apparátusra igenis szükség van: itt kerül a képbe Emily missziója. Gondoljunk csak a kötőtűvel nyomorékká tett magzatokra, a vécébe dobott babákra, és a borzalmas, méltatlan körülmények között felnevelt gyerekekre. De akár csak azokra az anyákra is, akik soha nem tudtak igazán anyák lenni annak ellenére, hogy megszültek és felneveltek egy – vagy több – gyereket. Ők nem akartak utódot, de lett nekik, mert nem volt más út, hiányzott a választás szabadsága, és Harrach Péter se volt ott, hogy segítsen.
Ami a dolog emocionális oldalát illeti, természetesen engem is megráz a lélekszerződés felbontása (amit persze, bármelyik fél felbonthat, hiszen a vetélés is meglehetősen gyakori). Ösztönösen borzadok tőle, testileg és lelkileg egyaránt. Én nagyon szeretnék gyereket, és néhány extrém körülménytől eltekintve – nemi erőszak, súlyos egészségügyi kockázat – nem tudom elképzelni, hogy az abortusz mellett döntenék. Ezt így éreztem tíz évvel ezelőtt, és így érzem ma is, de én természetesen egy privilegizált helyzetben vagyok: soha nem bántalmaztak, a felnőtt éveimben egyszer sem függtem senkitől, alapvetően egészséges vagyok, ráadásul a minimálbértől jóval több pénz érkezik a számlámra havonta. A legtöbb nő a világon mindezt nem mondhatja el magáról, és ez igenis emlékeztet arra, hogy – minden nehézségem és problémám ellenére – szerencsés vagyok.
Akárhogy is: ki vagyok én, hogy egy másik ember felett ítélkezzem? Semmit nem tudok róla, de még ha közeli barátom is: soha nem jártam az ő cipőjében. Mindaz, amit átélek, és amit látok magam körül, sokkal finomabb és árnyaltabb dolog, mint a kép, amit a kívülállók kapnak minderről. Jól mondja az indián: mielőtt véleményt mondanál, járj egy kicsit a másik ember mokaszinjában, mindenkinek a saját harca a legnagyobb harc. Igen, Emily hibát követett el, amiért nem védekezett, és talán az üzenet, amit közvetít, sem a legkonstruktívabb: a tetteink következménye messzebb ér, mint az a három perc, amit dudorászással tölthet az ember a saját abortusza közben. Mi azonban elgondolkozhatunk rajta, hogy mennyire és milyen indulatokkal fordulunk felé: vajon ugyanígy bíráljuk felül a saját tetteinket és annak következményeit is…?
Eszter's Offtopic 
ez a videó annyit csinál, amennyit akar: bemutatni azt, hogy az abortusz traumaélmény-sége a társadalmi kontextusból: a nemelfogadásból, az egészségügyi személyzet hozzáállásából, a saját hozzáállásból fakad.
Maga a video ketsegkivul ennyit uzen, de a teljes kontextus mar arnyaltabb: egy szex-edukator szexelt vedekezes nelkul. Az AIDS-tol pl. nem szabadult volna meg ilyen konnyen. A tetteknek van kovetkezmenyuk, es ez kisse arnyalja a kepet.
részben igazad van, részben viszont a jól kivitelezett ovulációmegfigyelés meg a védekezés nélkül azért nem teljesen ugyanaz. értelmezhetjük úgy is ezt a történetet, hogy egy szakember elbízta magát a saját ilyen irányú tudatosságában és ezért hibázott.
(nyilván a nemibetegségek egy más tészta, bár mondjuk HIVet elkapni abban a szociokulturális közegben, amiben a csaj él, nem tudom mekkora a valószínűsége, szvsz nem nagyobb, mint autóbalesetben meghalni, szóval az összehasonlítást túlzásnak érzem.)
szerintem az abortusz trauma-jellegét a társdalmi környezetre tolni: átesés a ló túlsó oldalára. persze sokban hibás a társadalom, de az, hogy megbánok-e, traumaként élek-e meg valamit, az nem a társadalmon múlik (csak). Gyászolni sem azért gyászolunk, mert kötelező és társadalmi elvárás.
a gyász nem trauma, hanem a természetes folyamata annak, hogy elveszítünk valakit, akihez kötődünk. ne keverjük a dolgokat. az abortuszhoz, vetéléshez is többnyire hozzátartozik valamekkora gyász, de én nem erről beszélek.
az abortusz még mindig egy csomó helyen és környezetben van szörnyű gyilkosságként tematizálva (az „én elfogadom de soha nem lennék képes rá”-típusú szólam is ezt fogadja el alapként amúgy), amiről nem lehet beszélni. (sokszor nem is szabad döntés, hanem a környezet nyomása miatt megy bele az ember (partner, család nem akarja a gyereket).)
ezek nélkül a tényezők nélkül az abortusz sem idézne elő traumaélményt sűrűbben, mint bármilyen más orvosi beavatkozás.
Szia! Nekem az a véleményem, hogy az abortusz is felelős döntés kell(ene) legyen, és igen, mindig vannak olyan körülmények, amikor reálisan nincs is más választása a nőnek, maximum az, hogy tönkretesz (minimum) két életet. De ugye mindenki kerül olyan helyzetbe, hogy egy-egy döntés nagyon nehéz?! És szerintem a magzat elvetése is ilyen. Ha most kellene választanom, én is belátnám, hogy sem képes, sem alkalmas nem vagyok semmilyen szinten arra, hogy a következő 20-25 évemet alárendeljem egy másik emberi lénynek és az anyasággal járó feladatoknak (és akkor még nem beszéltünk az apai tényezőről sem). De ettől még nem örülnék neki, miközben elvégzik rajtam az abortuszt. Lehet azon vitatkozni, hogy a magzat ember-e vagy majd csak lesz, van-e lelke vagy sem, de az biztos, hogy mindenképpen egy fejlődő és ígéretekkel teli élet, ami ráadásul énbennem, énáltalam növekszik. Én pedig mesterségesen megszakít(tat)om a folyamatot és megsemmisítem az ígéreteket és a lehetőségeket. Ember vagy sem, lélek vagy sem, ez egy visszavonhatatlan dolog és kemény döntés. Tehát szerinem alapvető, hogy bizonyos (egyénenként változó) szinten kötődünk hozzá, nem csak biológiailag, hanem (ezáltal) érzelmileg is. Ergo egy ilyen beavatkozás (bár a modern orvostudomány mellett már közel sem tekinthető olyan extrémnek és invazívnak, mint régen) igenis megviseli a nőt, elsősorban lelkileg-érzelmileg, másodsorban pedig fizikailag is. És igen, ott van az is, amit Eszter írt: a tágabb kontextus és az üzenet egyéb aspektusai… de abban szerintem nagyjából megegyezik mindannyiunk véleménye. Még a népszerű Két pasi meg egy kicsi sorozatban is elhangzik valami olyasmi, hogy “húsz másodperc a védekezésre megóv húsz évnyi bonyodalomtól”… Üdv: Mena
szerintem nem „alapvető”. egy ekkora gyerek biológiailag kb. egy kisebbfajta szervnek felel meg, vagy még annak se. nyilván a terhesség befejeződésének vannak biológiai folyamatai, ami járhat gyászreakcióval, de pl. az első trimeszteri spontán vetélést sokszor a nők észre sem veszik, legfeljebb egy késős, erősebb vérzés formájában. ami sokakat megvisel lelkileg, az inkább az invazív beavatkozás (a jelenlegi egészségügyi berendezkedésben kb. minden nőgyógyászati beavatkozás traumakockázatos), meg az, hogy mit gondolunk erről a dologról (bűntudatkeltő közgondolkodás).
Szia! Félreértesz, elsősorban nem az abortusz biológiai-sebészeti vetületét tartom traumatikusnak. Nyilván egy vakbélműtét is okoz a szervezetnek némi sokkot, de a kettőt nem ezért tartom összehasonlíthatatlannak. Egyrészt, ha valamit kivesznek az emberből, akkor azért teszik, mert az a szerve rossz. Hibásan működik, veszélyt jelent. A magzatról általában nem mondhatjuk el ugyanezt, a magzat nem rossz vagy jó, és csak az esetek kis részében jelent veszélyt. Plusz, egy kivett mandulában nincs ott az a potenciál, hogy az valami több lett volna idővel. Nem kell azon agyalni, hogy hú, mi lett volna, ha nem így döntök. (És a többség nagyon is agyal ilyesmin, csak a kiváltságos keveseknek adatik meg, hogy nem környékezik meg őket az efféle kétségek.) Szerintem a komoly, mondhatni sorsfordító döntéseket általában traumatikusan éljük meg (nem csak az ilyet, hanem mondjuk költözzek-e külföldre, kilépjek-e egy rossz-de-kényelmes párkapcsolatból, stb). Plusz terhet jelenthet, hogy az abortusz abszolút visszafordíthatatlan dolog, nem mondhatjuk két hét múlva, hogy bocsi, sztornó, meggondoltam magam, kérem vissza a jövendő gyerekem. És ezek még tényleg csak az objektív tényezők, arről nem is beszélve, ha valaki pl. akarna gyereket, csak nem tudja bevállalni ilyen-olyan ok miatt… Annak milyen érzés lehet lemondani róla? És mint említettem, szerintem azzal, hogy tudom, hogy terhes vagyok, a legtöbb esetben óhatatlanul is kialakul egy érzelmi kötődés… Mert erre vagyunk programozva. Niylván nem azt mondom, hogy társadalmi ígtélet egyáltalán nincs ebben az egészben, de szerintem ez másodlagos, ami felerősíti vagy gyengíti saját attitűdünket, de alapjaiban nem ez határozza meg (máskülönben nem is lenne ilyen éles a vita, hiszen mindenki véleményét a társadalom bevett álláspontja határozná meg…) Üdv: Mena
> És mint említettem, szerintem azzal, hogy tudom, hogy terhes vagyok, a legtöbb esetben óhatatlanul is kialakul egy érzelmi kötődés… Mert erre vagyunk programozva.
én vigyáznék ezekkel a programozós magyarázatokkal… még az olyan a szaporodáshoz elvileg elengedhetetlen alapfunkciók, mint a szoptatás is jelentős részben tanult viselkedés. az meg, hogy a nő elkezd-e kötődni a magzathoz, az igen nagy részben annak a függvénye, hogy adott helyzetben akar-e gyereket.
a kötődés kialakulása még születés után is feltételekhez kötött.
viszont mintha félreérenéd a trauma fogalmát.
trauma
1. A serious injury or shock to the body, as from violence or an accident.
2. An emotional wound or shock that creates substantial, lasting damage to the psychological development of a person, often leading to neurosis.
3. An event or situation that causes great distress and disruption.
nem hiszem, hogy az „elmenjek-e külföldre” vagy „kilépjek-e a rossz párkapcsolatból” vagy a „megtartsam-e a gyereket vagy sem” önmagában beleférne a trauma fogalmába. nem okoznak ezek hosszú távú személyiségtorzulást, lassan gyógyuló sebet. a szörnyű párkapcsolat igen, a nem önkéntes vagy stigmatizáló vagy embertelen körülmények között végzett abortusz viszont igen.
Nem csoda ha megosztja az embereket az eset és a videó, hiszen nagyon kényes témát érint és bizony sokan vannak akik erre ugranak. Azonban nem akarok ítélkezni én sem és az abortusz az ugyanolyan magánügy mint az, ha valaki gyermeket vállal, egyéni döntése mindenkinek. Nagyjából úgy látom én is, ha az alapvető körülmények (komoly anyagi nehézségek, betegség stb.) egyáltalán nem felelnek meg egy gyermek vállalására, akkor talán jobb lemondani róla. Viszont ezek csak a materiális tényezők, mi van, ha lelki okokból egyáltalán nem érzi magát felkészülve az anyaságra?
Nem ismerem a hölgyeményt, aki készítette a videót, de talán az ő esetében inkább az utóbbi szituáció állt fenn…talán. Kérdés, hogy ilyenkor is van-e létjogosultsága az abortusznak és ha kicsit belegondolok, azt mondanám, hogy igen. Szerintem úgy nem lehet gyereket vállalni, hogy az anya mindvégig szorong, rosszul érzi magát a helyzetében, lelkileg tönkre megy, mert aztán a magzaton, a gyermeken fog lecsapódni és akkor már nem csak az anya éli meg pokolként a szituációt, hanem a gyermek is.
Természetesen bárhonnan nézzük az abortusz tragikus. Bennem a felvétel azt a benyomást keltette, hogy a hölgyemény kissé könnyelmű vagy legalábbis túl könnyedén vesz az egészet, bár ki tudja ezt megmondani? Nem voltam ott a nem rögzített eseményeknél, lehet, hogy sokkal nehezebb volt ez az egész neki, mint ahogy mutatja. Igazából ez is, mint minden jelenség megélése a világban, egyén függő.
Engem az gondolkoztatott el, nem kicsit, nagyon, hogy ő sokaknak segített az abortusz traumáját feldolgozni. Nos, ha neki nem trauma, akkor hogy tud azokon segíteni, akiknek az? Illetve értem én az intenciót, jót akart, meg minden.
Tisztázni kell a legalapvetőbb kérdést. Az abortusz olyan mint pl. egy szívbillenytű műtét? Mert ha emberi élet van egy anyai méhben, akkor ez nem trauma meg szociális kérdés.
Megnéztem én is a videót, és egyfolytában volt valami rossz érzésem. Elmondta, hogy az abortusz nem könnyű, nem vicces, de ő megnyugodott tőle, mikor elhatározta. És valahogy nem tetszett közben a mimikája. Nem volt abortuszom, csak vetélésem, és azt hittem, nem nagy ügy, mert tudtam, hogy lehet még gyerekem, és épp túl fiatal voltam még, de akármilyen könnyűnek is tűnt, csak hevertem 6 hónapig. Ezekről a dolgokról inkább hosszú távon derül ki, hogy mennyire traumatizálóak, nem? Mondjuk egy akart terhesség kapcsán, vagy egy későbbi élethelyzetben, mikor elveszít valakit, vagy mittudomén. Valami nem kerek a történetben.
Egy kisbaba nem olyan mint egy tumor, vagy egy köröm, amit csak úgy ki/le lehet vágni. Erről csak épp az a kisgyerek nincs megkérdezve, akit éppen megölnek. Ami növekszik az él. Ami él az élőlény. A prolife keresztények valószínűleg nem fenyegetőznek halálos fenyegetésekkel, mivel az élet mellett állnak. pro life=élet-párti. Ennek ellentéte, amit ez a nő képvisel a pro-choice. a választás-párti. Igen ám, csak a kisgyereknek éppen nem adják meg a jogot, hogy válasszon, meg akar-e halni. NIncs választása, hogy meg akar születni. Én már voltam magzat, voltam egy embrió, ahogy mindenki. Ne felejtsük el, hogy honnan jöttünk.
A traumát megakadályozza az, hogy fel se fogja ez az asszony, hogy a saját gyerekét öli meg. Neki ez csak egy megoldás. Egy gyerek, az ő gyereke azonban le lett mészárolva. Letépték a darabkáit és kiszippantották. Ez a szörnyű valóság. Ez nem intolerancia. Ez tolerancia a gyerekkel szemben.
Az abortusz idején még nem kisbaba, meg gyerek, ez csúsztatás. A retorika, amit használsz – letépték, mészárolva – nagyon gáz.
A magukat életpártinak nevezők között van egy extrém csoport, akik ölni is képesek, ez tény. Az is vicces, hogy ezeket az embereket nagyrészt addig a pontig érdekli a “kis élet”, amíg az anyja hasában van, utána nevelje fel, ahogy tudja.
Minden ember másképp éli meg a valóságát, nem traumatizál mindenkit az abortusz, bármennyire is szeretnék egyesek, hogy így legyen.
Ez az, amit gondolok róla, ha gáz, ha nem gáz. Nézz meg youtube-n videókat, járj utána, hogy megy.
Az életpártiak általában gondoskodnak a gyerekről. Segítik, hogy nevelőszülőkhöz kerüljön, az édesanyát is támogatják, csak biztosítsák a gyermek jogait az élethez. http://www.abortusz.hu/ pl. vagy Amerikában.
Nem csúsztatok. Mindössze 18 nappal a fogantatás után a baba szíve elkezd verni. A szex természetes következménye a gyermek. Aki szexelni szeretne az tudja. Ez nem egy kis apró kellemetlenség.
Nem szeretném, ha abban a hitben volna bárki is, hogy ez olyasmi mint egy körömvágás, vagy egy tumor eltávolítása. Az nagyobb csúsztatás. Ahogy te sem akkor lettél gyerek, amikor felsírtál úgy más sem. Magzati korban már felismeri az ember az édesanyja hangját. Nem akkor lesz tárgyból -> személlyé, amikor megszületik.
Köszönöm a programajánlót, te is utánajárhatsz dolgoknak, mielőtt csúsztatsz vagy valótlanságokat írsz.
“Mindössze 18 nappal a fogantatás után a baba szíve elkezd verni.” Nem egészen:
“A szív fejlődésének első szakaszában egy csőszerű képletként jelentkezik, melyben a finom pulzáció megfelelő eszközökkel már a fogamzást követő 21. napon felismerhető.” Nekem a pulzáló csőszerű képlet akkor sem lesz szív, ha a világ összes életpártija kórusban ordítja, hogy az.
Amikor a magzat felismeri az édesanyja hangját, már bőven nem abortálható, ezt ne keverd ide.
Örülök, hogy vannak az anyát segítő életpártiak. Ha az anya úgy dönt, hogy megszüli a gyerekét, ez nagyon nagy segítség, minél több ilyenre lenne szükség, főleg akkor, ha a pl. a kismama nem mondana nemet a gyerekre, de fél az egzisztenciális bizonytalanságtól stb. Ami még érdekes, hogy mi van az apával, mert 50%-ban ő is felel a gyerekért. Erről valahogy sosincs szó.
A linket elfelejtettem bemásolni, ahonnan idéztem:
http://www.babaszoba.hu/articles/9honap/magzatfejlodes/A_magzati_keringes_kialakulasa?aid=20081120184205
Szerintem, aki megfogant annak joga van az élethez. A tudomány szerint az emberi élet a fogantatástól kezdődik. A kérdés az, hogy személynek tekintjük-e a megfogant emberi életet. Pusztán egy tárgynak nincs meg a lehetősége, hogy ember legyen. Attól, hogy nem beszélünk egy embrióval még tekinthetjük embernek. Lehet, hogy amit mi benne szívnek hívunk egy pulzáló csőszerű képlet, de ez változik: napról napra alakul annyira, hogy 6-7 héten belül érzékelhető szívdobogássá válik.
Csupán egzisztenciális dolgokra leszűkíteni az ember létét teljességgel képtelenség. Számos értékes ember van, aki rossz körülmények közül került ki. Amikor egy emberi lény rendelkezik az édesapa és az édesanya DNS kombinációjával és egy saját egyedi, teljesen különleges DNS lánccal rendelkezik, akkor már benne van a kinézete, az egész fejlődésének a kódja, ebben benne van az egész jövője.
Az apa felelőssége érdekes, de nem lehet sztereotípiákat alkotni. Érdekes az anya felelőssége is. A megfogant, védtelen emberi élet választási joga azonban sárba van tiporva. Született már gyermek az abortusz időhatár alatt. Őket is nyugodtan ki lehetne csinálni akkor, mivel még abortuszt lehetne rajtuk végezni. Szerintem csúnyább, amikor az anyaméhben, a fejlődés és a törődés legbensőségesebb idejében abortálnak valakit.
http://www.dailymail.co.uk/news/article-2216021/One-10-babies-born-limit-abortion-lives-birthday-official-figures-show.html
“A tudomány szerint az emberi élet a fogantatástól kezdődik.”
Forrás?
http://www.princeton.edu/~prolife/articles/embryoquotes2.html
Ez vitatott, nem tény. Van, aki szerint a születéstől kezdődik.
Forrás?
Itt egy vita, nézd meg ezt. Pro és kontra érvek:
http://www.thesurvivaldoctor.com/2013/02/07/when-does-life-begin-medical-experts-debate-abortion-issue/
Bocs, nem néztem meg rendesen:
“the starting point for a human life”
Ez nem azt jelenti, hogy a megfogant embrió már ember, csak mondom. Amit te mondasz, szerintem kb. a katolikus egyház álláspontja. De szerintünk a hímivar- és a petesejtek is életek, attól tartok.
_szerintük_
“Az apa felelőssége érdekes, de nem lehet sztereotípiákat alkotni. Érdekes az anya felelőssége is.”
Én most az apa felelősségét hoztam be a vitába, NEM az anyáét, akiről mindig szó van, és akinek a szervezete nélkül a “kis élet” ki sem fejlődne. Majd akkor gyere a DNS-kombináció jogaival, ha az orvostudomány ki tudja hordani és fel tudja nevelni.
Túlságosan kevésre válaszolsz abból, amit írok. Pl. érdekelne mit szólsz azokhoz a gyermekekhez, akik abortusz időhatár alatt születnek. Őket engednéd-e, hogy megöljék csupán egzisztenciális félelemből, ha már megszülettek? Kiemelsz egy-két pontot és azokra koncentrálsz. Azért nem akartam belemenni ebbe az apa felelőssége dologba, mert az nem a kioltott “kis életre” fókuszál. Ha valóban érdekel, hogy mit gondolok az apa felelősségéről, akkor megírom:
Az apa és az anya felelőssége egyenlő. Egyik sem tud a másik nélkül gyermeket nemzeni. Az anyák helyzete viszont ténylegesen rosszabb, mert ha mégis megfogan egy élet, azt nem a férfiaknak kell megszülni, illetve szimbiózisban lenni velük 9 hónapig. Épp ezért nem célszerű a szexuális kapcsolatokat pusztán örömszerzésnek tekinteni, mert az elsődleges célja (mint látható a természetből) az utódnemzés. Egy nő felelős annyiban, hogy miért enged olyan férfit közel magához, akiben nem bízik annyira, hogy tudja, ha gyermek fogan nem hagyja el őt. Miért nem fontos egy nőnek, hogy megismerje azt az embert, akinek testileg teljesen kiszolgáltatja és átadja magát? Miért nem várja el egy férfitól egy nő, hogy elkötelezze magát mellette? Ebből fakad a létbizonytalanság és az egzisztenciális félelem.
A férfi felelős abban, hogy ne használja ki a nőt. Hogy ne csak örömszerzési eszköznek tekintse, hanem valós szükségletekkel rendelkező értékes, egyedi személynek. Azok a férfiak, akik úgy tekintenek a nőkre mint valami tárgyra, el fogják hagyni őket, mihelyst valami “gond” támad. Nem ér nekik annyit egy kaland, hogy vállalják a következményeit. Általában a legtöbb férfi megretten az apaságtól és belesulykolja a nőbe, hogy mivel az abortusz egy nagyon kecsegtető lehetőség, éljen vele. Könnyebb elfutni a gondok elől, mint vállalni a cselekedetek következményeit. Egy gyáva és buta férfinél kevés rosszabb dolog van.
De megint csak a magzatról kell, hogy szóljak. Az abortusz egyetlen oka nem az egzisztenciális félelem. Van, aki azért veteti el a gyermekét, “hát mert most nincs kedvem szülni”. Van, aki azért veteti el a gyerekét, hogy ne romoljon el az alakja szülés után. Van, aki azért veteti el a gyermekét, mert nem férne bele az időbeosztásába felnevelni. A legtöbb az, aki megengedheti magának, hogy gyermeke legyen mégis kifizet huszon-ennyihány ezer forintot, hogy ne legyen puszta önzésből. Én az egész abortuszban egy társadalmi katasztrófát látok. “Egy ország, amely megöli a saját gyermekeit, egy remény nélküli ország.” Amikor nem érdekel annyira a körülötted lévő ember, hogy segítsd. Amikor eltávolodsz a másik szükségleteitől, közben pedig közel érzed magad a másikhoz az interneten. Egy család régen rossz, ha csak 2 főből áll. Vannak nagyszülők, nagybácsik, unokatestvérek, testvérek és mások, akik ki kellene, hogy álljanak a családtagjuk megölése mellett. Ideális esetben meg is teszik. Országunk nagyon sötét ország, ha minden nőnek az abortusz az egyetlen megoldás. http://www.webbeteg.hu/cikkek/csecsemo_gyermekneveles/10379/krizisinkubatorok-mukodese
Az abortusz a legreménytelenebb, legsiralmasabb és legcsúnyább dolgok közé tartozik. Be lehet állítani egy “happy” dolognak, de nem az. Az önzés mocsarából indul és abban is fejeződik be. Amikor a legvédtelenebbeket támadjuk és öljük meg huszonezer forintokért vagy “támogatással” ingyen, akkor önmagunk életére is ítéletet mondunk. Mert minekünk is jogunk volt megszületni, élni, küzdeni.
Bocs, de nincs időm és türelmem mindenre válaszolni. Alapvető dolgokban nem értünk egyet. Az abortusz legális, ez így is marad, és ha tiltják, csak az illegális terhességmegszakítások száma és a kockázat nő. Egy embernek joga van a saját teste felett rendelkezni. Mondom, ha majd megoldható lesz, hogy a magzat méh NÉLKÜL is életben marad, akkor lehet beszélni a jogairól. A nők teste nem köztulajdonban álló inkubátor.
“Pl. érdekelne mit szólsz azokhoz a gyermekekhez, akik abortusz időhatár alatt születnek.”
Ezt kifejted bővebben, nem értem. Úgy tudom, Magyarországon a 12. hétig lehetséges az abortusz, efölött csak különleges esetben (súlyos rendellenesség, az anya életét veszélyezteti, stb.)
“A férfi felelős abban, hogy ne használja ki a nőt.” Ebben egyetértünk.
“önmagunk életére is ítéletet mondunk. Mert minekünk is jogunk volt megszületni, élni, küzdeni.” Csúsztatás, lelkiismeret-furdalás keltés, már bocsánat. Te elemi szinten bele akarsz szólni más emberek életébe, én azt mondom, hogy mindenki válasszon: aki gyereket szeretne, meg fogja szülni, aki pedig nem, annak a döntését is tiszteletben kell tartani. Egyébként az apokalipszist, amit vizionálsz, én nem látom: a bolygó népessége rohamosan nő, Magyarországon pedig folyamatosan CSÖKKEN az abortuszok száma.
“Épp ezért nem célszerű a szexuális kapcsolatokat pusztán örömszerzésnek tekinteni, mert az elsődleges célja (mint látható a természetből) az utódnemzés.” Szexelni sokféleképpen lehet. Nem csak a pénisz hüvelybe helyezése a szex, hála istennek. Ráadásul ott vannak a homoszexuális emberek, a klimax után lévő nők, a terméketlen férfiak. Nem csak termékeny korban lévő, ellenkező nemű emberek szexelnek, misszionárius pózban.
A legális abortusz 1966 és 73 között olyan 1 millió emberrel tette kevesebbé Magyarország létszámát. Akik mind megszülettek volna. Bár Magyarországon az abortuszok száma csökken, de a népesség száma is csökken.
A nő nem egy inkubátor, mert a megtermékenyítésben egy inkubátor nem működik közre. Ez nem egy passzív folyamat, mint ahogy az inkubátorba helyezés.
Az szex sok oldalát lehet megvilágítani, az állításommal a termékeny párokra gondoltam. Mivel most itt a gyermeknemzésről van szó.
A lelkiismeret furdalást megakadályozhatja, ha nem vagyunk tisztába a tényekkel. Ha egy körömmel, egy tumorral vagy egy anyajeggyel egy szinten vesszük a megfogant emberi életet az mindenképp nagyobb csúsztatás. Úgy gondolom, hogy az állítás itt inkább már filozófiai jellegű. Aki már megszületett, azt nem abortálták. Akit abortáltak az nem lehetett pro-choice.
Érdekes az alapvető hozzáállás. Ha egy gyermekre szükség van, akkor a fogantatástól kisbabának nevezik és becézgetik. Ha nem, akkor meg csak egy szövetcsomó.
Részemről ez az összes, amit hozzá tudtam adni a beszélgetéshez. Örvendek az eszmecserének és köszönöm az időt, amelyet a véleményed megosztására szántál. Őszintén remélem, hogy egyszer meglátod azt, hogy mennyivel kevesebb lett a világ azon emberek nélkül, akik nem lehetnek köztünk.
Köszönöm a kulturált hangnemet.
Szerintem nincs értelme azon gondolkodni, mi lett volna, ha. Sokan terveztek gyereket, de mégsem született nekik (nem abortusz, hanem pl. meddőség vagy egyéb ok miatt, például nem találtak olyan párt, akivel közösen vállaltak volna), mások szültek ugyan, de megbánták, és nem szeretik a gyereküket, neadjisten bántalmazzák. Ezeknek a gyerekeknek, bár megszülettek, nagyon rossz. Az élet nem minden.
Őszintén szólva Magyarország lélekszáma miatt nem kesergek, így alakult, megvan az oka. Nekem egy magyar kisbaba nem értékesebb, mint pl. egy bangladesi. A Földön folyamatosan nő a népesség, ki tudja, meddig.