Aktuális

Áradó folyó

“Tényleg ennyire odavagy? De hát ez csak egy őzike!”, mondja kissé kétkedve, fitymálóan. Igen, tizenöt fotót készítettem, és most mozdulatlanná dermedve állok a csoda hatása alatt. A kecsessége, a bambis pöttyei, ahogy megáll, fülel.  Megszűnik minden körülöttem, percek telnek el, mire meg tudok szólalni.

folyó

Annyi minden van. Az első hérics, ahogy kidugja a fejét tavasszal, és pár napon belül egész hegyoldalakat borít be magával. Az, ahogyan a cseresznyefa virága egyik éjszakáról a másikra egyszer csak ott van, és nem tudod elkapni a pillanatot, amikor azzá lett, ami. A kedvenc dalodban az az egyetlen kis hang, harmónia 4:11-nél, ami miatt századszorra is meg kell hallgatnod, mert nem tudsz betelni vele. A ritmus, ami futáskor visz, ha túl vagy a kritikus első öt percen, és a lélegzeted egységessé válik. A precíz paschimottan ászana, amikor megfeszülnek az izmok. A betűk, amelyek tudatosan futnak egymásba. A szavak, amelyek jókor, jó helyen hangzanak el, és képviselik azt, amiben hiszek.

“Az élet csodája meg mittomén… nekem fura, ahogy lelkesedtek. Egyszerűen így történik, én nem látok ebben semmi csodálatosat” – írja a kommentelő egy szülés-videó kapcsán. Igaza van: az életben semmi csodás nincs, így természetes, így kerek, és többször gusztustalan, fájdalmas vagy ronda, mint szép. Sosem voltam romantikus alkat: harsány, vad és cinikus vagyok. És mégis:  a naturális tökéletlenségben is ott a rendszer, a fogaskerekek hibátlan kapcsolódása, amitől eláll a lélegzetem.

Igaz a közhely, hogy kétféle ember van: az, aki mindenben csodát lát, és az, aki semmiben sem látja meg azt. Persze, én is sokszor vagyok fáradt és unott a varázslatra, de a függönyön mindig átsejlenek a fények. És akkor áradok, néha özönvízszerűen, elmosva a part menti házakat is. Akkor figyelni kell, hogy ne fullasszam meg a többieket magam körül. De legalábbis magamat.

Áradó folyó, ami egy pillanatra ki-kilép  medréből, aztán hömpölyög tovább feltartóztathatatlanul. Az vagyok én, amikor hirtelen a pillanatba érkezem, és az elevenség szépsége a szemem közé nevet. Amikor rendszert látok, ami visszhangzik velem. A tökéletlenségében is tökéleteset.

Eszter névjegye (911 Bejegyzés)
Üdvözöllek. Barok Eszter a nevem (nem véletlen a domain sem!), örülök, hogy benéztél hozzám. Foglalkozásom szerint szerkesztő, cikkíró, fordító, blogger, szöveggyáros vagyok. Én írom ezt a naplófélét. Nem kell mindenben egyetértened, az viszont elvárás, hogy tisztelettel kezeld a sajátodtól eltérő véleményeket. Van egy klassz kis közösség, jókat szoktunk beszélgetni itt.

4 hozzászólás Áradó folyó bejegyzéshez

  1. Az elso mondat tobbfele verziojat mar en is sokszor megkaptam :) Legutobb a tegnapi turan, amikor ugyanarrol a tajreszletrol kb az otodik fotot csinaltam, egy mellettunk elsetalo idosebb no mondta, hogy latom itt egy lelkes fotografusrol van szo. Kedves volt tole. Voltak olyanok is, akik mas stilusban mondtak, hogy hogy vagyok kepes ugyanarrol a dologrol annyi kepet kesziteni. Ugy, hogy eloszor is, szeretek fenykepezni, ez a hobbim, igyekszem tanulni minel tobbet a temarol. Aztan, ha az ember kicsit nyitottabb szemmel jar a vilagban, olyan aprosagokat, es szep dolgokat felfedezhet, ami mellett mas lazan elsetal. Ez lehet egy szal virag, level, egy felho, egy allat, egy taj, akarmi. Arrol nem is beszelve, hogy kesobb, vagy talan evek utan egy jo fenykep mennyi kellemes emleket tud felidezni, amit mar talan kulonben el is felejtettunk. Persze, nem kell mindent lefotozni, az sokkal fontosabb, hogy eszrevegyuk egy dalban, egy filmben, es a valo eletben, hogy mennyi minden van korulottunk. Sokan eskusznek, hogy egy spa nap utan mennyire feltoltodnek, es kiadjak a stresszt meg a modern elet nyuget. Ehelyett ha kiulnenek egy folyopartra, vagy egy hegyoldalra, es neznek a tajat, szerintem ugyanazt az eredmenyt ernek el…de ez csak az en velemenyem :)

    • Hú, én nagyon bele tudok feledkezni ezekbe a dolgokba, és órákra. Fotózni is szeretek, de nézni is, és csak úgy lenni. Szóval, teljesen megértem.

  2. Nagyon szeretem ezt a jelenetet.

  3. a poszt lényege: bármiben meglátni a tökéleteset.
    ami szöget ütött a fejemben: haha, talán egy ászana nevét tudom annak ellenére, h több mint 14 hónapja jógázom, és az pont nem az említett.
    gratulálok magamnak, neked meg köszi az infót @X’D

1 visszakövetés / visszajelzés

  1. Így szoktam rajongani én | Eszter's Offtopic

Örülök, hogy beszélsz, kérlek gyűlölködés nélkül tedd, miután figyelmesen elolvastad és megértetted a szöveget.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt szereti: